Egy fiú és egy lány...

Együtt jártak ők sok-sok éven át,
a fiú és a lány két szerelmes pár.
Meleg nyár,zord,hideg tél,
minden öröm csak nekik élt.
Fogták egymás kezét,szórakoztak sokat
suttogták egymásnak a szerelmes szavakat.
Boldogak voltak,mint még soha senki más,nem ismertek bánatot,sem csalódást.

Egy napon megszólalt zavartalanul a
lány:"Gyereket várok,"-fiú lesz talán.
Szemében boldogság könnyek peregtek,
de a fiú csak futott,lábai nem is remegtek...

S aztán nem jött vissza soha többé már,
s nem találta őket a visszatérő nyár.
Elment hát örökre a fiú,némán,hidegen,
ez volt hát az őszinte,lángoló szerelem?

S nemsokára valahol felsír egy kisgyerek,
a lánynak egy kékszemű kisfia született.
teltek a hónapok,s a lány reménykedett abban,hátha egy napon az apa is betoppan.

S nőtt a kisfiú,napról-napra szebb lett,
kimondta az első szavakat,lépegetett.
Bizonytalan léptekkel pici lábát rakta,
s dünnyögően,halkan mondta:"anya".

Egy szép nyári délután sétálni indultak,
s még egyszer a régi úton haladtak.
Felidézőttek a régi szép emlékek,a boldog napok,
felsóhajtott a lány:"Kár hogy egyedül vagyok"!

Az utca végén egy fiatal pár rájuk köszön,
szőke lány,kék szemű fiú,arcán némi közöny.
Gyermekére néz a lány súrú könnyein át:"Ott megy a papád"!