Ébren álmodom

Gyönyörű álmomban létezem,
Szerelmes ujjaid futnak végig testemen,
Majd kezünk s lelkünk eggyé olvad.
Csak egymásnak vagyunk, s a csillagoknak.

Elfojtott és titkolt szerelmünk,
Mégis lángol az ég felettünk,
A néma Hold szégyenlősen bújik el az égen,
Ha minket ér egymás ölében.

Lágyan érinti testem és lelkem,
Édesen éget az egekig hatoló, kellemes gyötrelem.
Ha végig simítanak erősen lágy ujjai,
Menthetetlenül szárnyalok égi gyönyörökig.

De az idő szárnyakat növeszt, s megtörik a varázs,
Megint jön a véget nem érő bujdosás.
Felébredtem, s lelkemben mélyül a félelem,
Nem lehetünk már eggyé sohasem.

Ébren álmodom, hogy újra álmodom,
S lelkünk szárnyal végre szabadon,
Arcunkat bátran mutatjuk a Napnak,
Szerelmünket pedig a tündöklő csillagoknak.