Depresszió

Tudom, most boldognak kéne lennem
A pesszimizmus az őrületbe kerget
Sosem szerettem senkit ennyire
De félek hamar elveszíthetem.
Ha msot elhagyna a szerencse kegye
A szakítás végleg padlóra küldene
Nem tudnék mit kezdeni magammal
A Föld és az Ég egybeszakadna
Csak várnám a halált hozó Kaszást
Vagy utána szaladnék, ha megunnám a várást
Talán nem találnám a biztonságot nyújtó pontot
Ahova felhúznám magam oda ahol mindenki boldog
Bár a boldogság most is megvan, és a szerelem
De egyszer elmúlik midnen érzelem
És ez az amitől félek, hogy ez a vég korán jön el
És nem bírnám bevallani a kudarcot az élettel
Nem lenne semmim a földön kívül amin állok,
Majd állok, és semmi örömöt nem találok
Nem lenne semmim a levegőn kívül amit beszívok
Majd szívom, és semmi örömöt nem találok
Várnék a semmi közepén, egy mérhetetlen nagy Űr közepén
Ülök majd egy könnytenger fenekén
Várnék valamire ami talán sosem jön el
Mégis szaggatja, nyúzza lelkem
Valami Pokolból jövő szörnyű hideg lehelet
mi elönti testemet, szívemet, lelkemet
Talán fegyverhez sem kéne nyúlni, úgy megviselne,
A fájdalom rögtön a halálba küldene
zuhannék lefelé egy rideg, száraz helyre
Talán az életem is leperegne
Ahogy sorban jön a sok könyörgés
Könny, Vérben átsírt éjszaka
És a sok fájdalom
De egy éles villanás után egy csók
S már a te oldaladon
Végtelen ölelések, szenvedélyes csókok
Életet, boldogságot adó álmok...
S itt a vége ennek a résznek
Hisz’ hirtelen rádöbbenek
Hogy mit is beszélek
Én bízom benned, szeretsz. Mitől félek?
Nem értem miért mindenhez bizonytalanul állok hozzá
Óh, valaki segítsen, váljék azzá
Aki csak a szépet látja
S a naív gondolkodásban
Sokszor nem látja afától az erdőt
NEM!Hiába veszek magamon erőt
Az egyetlen gyógyír a számomra Te vagy Szerelmem
Nincs értelme a hitet máshol keresnem
Te vagy az élet számomra, Minden boldogságot
Benned lelem, benned keresem az igazságot,
Hogy van még boldog élet, ezt bizonyítanám rendületlen
Hogy ha bár nehézséggel teli
De boldog legyen az az élet!