Budapest

A világ legszebb városa,
Annak Duna az oltalma,
Egekbe szöknek a hegyek,
Mélybe a gerincek.

Kéklik még a messzi dombság,
Szellő rebben és rád vár,
Aranylik a nap fölötte,
Ezüst pénz, a hold mögötte.

Egyik fele: csupa síkság,
Másik fele csupa dombság,
Kéklő hegyek, fehér felhő,
Meleg nap, és zörgő szellő.

Szülőváros és szép táj,
Sok emlék mely visszajár,
Bárhol vagyok tudom jól:
E város engem vissza szól.

Mindig itt van, és marasztal,
Ha elutazok vígasztal,
Vár engem, és vár csak egyre,
Legyek újra, a fellegekbe.

Itt előttem ódon fala,
Magaslik és hűvös talaj,
Macskaköves kicsi utca,
Fényben úszó sugár hossza.

Hömpölyög egy folyó benne,
Sose vágyott ő vérre,
Mégis mindig az táplálta,
Mégis mindig az sápasztja.

Sík része messzire nyúlik,
A ködből repülő elő bukik,
Templom, harang: kondul éppen,
És száll messzire a hóesésben.

Szivárványnak két szára,
A várost közrefogja,
Ki kincset akar lelni itten,
Nézzen körül, bátran, szépen.

Sok kis lámpa, sárgás fényben,
Oltár úszik fehér ívben,
Elveszik a messzeségben,
Elmerül a napsütésben.

Éjjel mikor a hold ragyog,
Én nagyon boldog vagyok,
Csillag az, mely a tóban ragyog,
Város fénye, egyre lobog.

Éled és van a város,
Nincsen semmi hiány most,
Érzem, amint mondja nekem:
Itt élheted léted bennem.

És élhetek én is benne,
Várok rá minden percben,
Újra halljam lüktetését,
Érezzem savas ízét.

Marja a torkom a sok derű,
Mocskos utca, csupa tetű,
Sebes falak, csak az ég tartja,
Tépett tüdő, vér van rajta.










Mégis térdelek előtte,
Leborulok ő mögötte,
Áldom őt, bár nem tudom,
Szeretem őt, és akarom.


Bár lehet, mocskos az utca,
Mégis otthon, és Haza adta,
És lehet, elvérzek tőle,
De belehalok, ha nem lehetek vele.

Nem ő talán a legszebb város,
Mégis szíve haza már most,
És ő nekem minden mi lehet,
Ő nekem a szenvedésem.

Benne van a szívem, erem,
Ő nekem az én kedvesem,
Testemet ő átjárja,
Lelkem mindig igazzá váltja.

Térkép nekem ez a város,
Szülő város, halál már most,
És bár nem itt élem le tán létem,
Visszahúz a szívem, lelkem.

Van mindig mi visszavár,
Van mikor egy találmány,
De akkor is e város nekem,
Szülő és a nyug helyem.

Itt születtem, ezen a síkon,
Itt halok, eme dombon,
Sírom lesz az egész város,
Élőhelyem már az most.

Repülő suhan el az égen,
Madár dalol nekem éppen,
Élteti a múlt szép létét,
Elhozza a lét zenéjét.


2005. április 4.