Az ünnepek

Reggeli képek csicsegnek előttem,
s az ablak, mely lakhelyem e tájban,
ébredésem kísérti a fehér lakályban.
Meglepő, ahogy didergésbe merült testem
ágyat vet, és
felperzselt éjjelben szilánkol minden tett,
az újbóli fénycsóvák és minden keresett
szívbéli elesett csillogás.

Először izzik, majd elhalkul a villogás.
Ám felmérten szemlélem
e csodálatos hajnalt,
mi hangulatomba, fojtó érzést ültetett :
Elhozta ismét a fehérfátylú ünnepet.

Minden reményben elmélyült egy érzés,
ami egeket tölt,
néha rongyruhát ölt,
de emléke mégsem csiholt kőszilánk,
az egeket, a csodákat ím hát
tudja meg a világ!

Nem megunkbòl, csak a vágyainkból élünk,
s azoknak mi szab most gátat?
Semmi. Csak a szívkelyhek,
melyek meg-meg mozgatván a faágat
néha helyet cserélnek ;
A fojtó érzésbe érve,
minden szívbe betérnek
és kelyheiket duzzasztva az éjbe merülnek,
hogy láthassa a bányász,
aranyát is ő duzzasztja tovább.

Egyre lepleződve halmoz minket fénnyel,
árnyai már tovalibbent kosarában csünggnek,
jeleit morzsolgatva az ágy szélére ülnek,
hol immár minden moraj szeretetbe hajol,
s csöndesen súgja:
Ott, ahol
valamikor még napszín virágok halásztak,
jégvonalak cikáznak
és félelmei megmoccantak a tónak,
mozgásaiban tündérek honolnak…

Ilyenkor jó. Ilyenkor jó, hogy ember vagyok,
és élek.
Megdermesztenek a reggeli képek.
A néma tekintetbe most boldog mosolyt ültetek,
fények, dalok, nézetek…
Remény, egy ablak bennem, csengőszó,
és az ünnepek…