Az agg bárd altatója

Alkonyatra száll a néma szellőálom,
Elpilled a rémgond könnyű felhőágyon.
A fák csendben ölelik egymást szelíden,
Búcsúzva mától, águk közé szél libben.
Ősnemes az erdőmélyen, titkok közt él,
Itt született, s majdan halált is itt remél.
Altatóját zengi a vén rengeteg vissza,
Néha megpihen, s forrása vizét issza.
Lantján sírja el a fantomárny múltat,
Ezer ártatlan könnyét, a kínban húltat.
Ám tudja mindazt, mit mások csak kevesen
Mert jót is tettek nagy emberek kegyesen
Illanó hangja visszaidézi, mi szép,
Hős diadalúrnő, gyönyörű szép Nikét.
Ám az alkony kámfor, oly hamar véget ér
A vén bárd megenyhül teljesítve végzetét