Alexandriai Katalin

Hallottatok-e a vértanúról,
Alexandriai Katalinról
Elsorolom most néktek,
Mit tett a kereszténységnek.

Ő élt vala, mint Costus király lánya,
Ismerős volt néki a művészetek ága.
Okos és szép-fehér holló hajadon,
Egy pillantás reá és eltűnik a nyugalom.

Vitatkozásban okos érvei,
Hitetlenek elleni dicső kincsei,
Idézte ő a filozófusok tanát,
Ezzel is szolgálta isten akaratát.

Történt egyszer Alexandriában,
Maxentius császár birodalmában:
Összehívott szegényt és gazdagot,
Parancsolta nekik: ’Áldozzatok!

Áldozzatok a bálványisteneknek,
Tagadjátok meg a kereszt szülte rendet!”
A császár e szertartást azért rendezte,
Ki megtagadja ok legyen bűntettre.

Hallja Katalin az állatok bőgését,
Gyilkos martalócok barbár üvöltését,
A szent kereszttel megjelölte magát,
Megerősítette isten szolgálatát

Elindult a szűz néhány szolgájával,
A templom előtt szót vált a császárral,
„Méltóságod előtt fogok tisztelegni,
Ha a mennynek teremtőjét el fogod ismerni.

Beszélek hozzád oly erős érvekkel,
Melyeket csak bölcs ért, más ember nem
Áldozzanak az együgyű bálványoknak?
Hódoljanak be a te parancsodnak?

Nézd, a természet mily’ csodákra képes,
Vizsgáld a tengert, földet és eget,
Aztán tanuld meg ki hatalmasabb nála,
Ő az istenek istene, a mi dicső urunk.!”

Számtalan allegórikus, metaforikus,
S mivel filozófus is, dialektikus érvvel
Melyet misztikusan értelmezett
Dicsőítette a kereszténységet.

Maxentius császár elvesztette eszét,
Nézni alig tudta a földnek e szépségét:
„E lány valóban kincset rejteget?
Palotámba zárom, mert másé nem lehet.”

Boldogan várta, hogy hazatérjen,
Katalinnak több kérdést tett fel,
Melyekre bölcs ékesszólással válaszolt,
Költők irományából idézve a sort.

Titkos parancsot küldött a császár
A lány okossága láttán,
Minden tudós férfiút odarendelt:
„Tisztességben éltek, ha legyőzitek!”

Felháborodtak a bölcsek evégett,
Nem hitték, lánynak ennyi esze lehet.
„Világ nagy rétori mutassátok meg,
Érvei kinek meggyőzőbbek!”


Beteljesült, amit isten mondott,
Megtérítette a félszáz szónokot,
Szólalni a tan ellen nem mertek,
Ezért a császár bosszú-tárgya lettek.

Ki éltüknek szörnyű véget vetett,
Máglyán égette mind az ötvenet,
Katalin előtte megáldotta őket,
Kereszttől a mártírok hite erősebb.

Aztán a szűzhöz fordult a császár,
Sötét lelkével, akár a sátán:
Tied palotám második helye,
Leszel-e mindenkinek istene?

Katalin neki emígyen felele:
Ő, amíg él Krisztusnak jegyese,
A földön nincs más szerelmese,
Legyen bár pokollá élete.

Erre a lányt szerzámmal kínzatta,
A sötét tömlőc mélyébe záratta,
S hogy bűntetése még szigorúbb legyen,
Tiltása: tizenkét napig ne egyen!

Elnyerte a szűz a királyné kegyeit,
Ki látta, angyalok kenik sebeit,
A hadsereg vezetőjével, s seregével
Ismerkedtek a kereszténységgel

Az istenhez fohászkodott szegény,
Ki a mindenség szemkék egén
Fehér galambbal küldött élet-mannát,
Végül az úr megáldotta a lányt.

Katalint a császár elővezettette,
Ajánlatát neki ismét megtette,
S mikor a választ megértette,
Megkínzatásra ítéltette.

Ekkor az úr elküldte angyalát,
Széttörni a császár kínzóvasát.
A malom oly erővel repült,
Négyezer pogány életébe került.

A királynét Katalin pártolása
Odalökte hóhér pallosára,
Fejét és mellét lemetélték,
Keresztény hívei testét eltemették.

Másnap a császár meglátta.,
A királyné teste el lett ásva.
Ekkor így szólt véres ítélete:
Hulljon porba egész hadak feje!

Katalinhoz szava ekképp zengett:
A királynét megöletted,
De te első lehetsz még palotámban,
Ha nem, készülj a halálra.

A szűz válasza egyben ítélete,
De nem múlott el az ő reménysége,
Kérve kérte királyát, Jézusát,
Ismerjék meg az utolsó óráját.

Ekkor a csendet megtörte a szózat
Krisztus hangja szólt le a jónak.
Ezzel Katalint felbátorította:
Az ég lesz a végleges otthona.

Testéből tej ömlött, mikor fejét vették,
Az angyalok a Sinai-hegyre vitték,
A mártírcsontból oly olaj folyik,
Minden nyomorék tagot meggyógyít.

Így lett vértanú szent Katalinból,
Élet vize fakad törött csontjaiból,
Kinek ékesszólása, tanítása
Az arany legendában örök igaz fáma.

1991.