A vihar

Fázom. Mindenemet átjárja a hideg.
Nem akarom. Érzem hogy könnyes lesz a szemem.
Fúj a szél. Közeleg a vihar.
Csak ülök. Szívemben dúl a harc.
Nem érdekel most semmi. Ha elázok, az sem.
Egy időre, minden megszűnt körülöttem.
Ki tudja hányan mehettek el mellettem.
Ki tudja mióta ülhetek egyedül, az esőben.
Érzem, hogy már nem sok van hátra.
de meddig maradjak így, a halálra várva?
Meddig maradjak itt ebben a hazugsággal teli világban?
Meddig tűrjem a gúnyt, s kövessek el hibákat?
Talán jobb lett volna meghalni azon a nyári estén.
Akkor még régen. Mikor engem kerestél.
Azóta a tükörből már nem ugyanaz az arc néz vissza rám.
Azóta az élet poros útjairól, végleg eltűnt egy lány.
Valaki más maradt helyette. Csak egy szürke, üres árny.
Kívülről ugyanaz, mint régen, de belülről már más.
Talán már sosem lesz az, aki régen.
Talán már sosem fog hinni a mesékben.
Talán örökre eltűnt erről a világról.
Talán már végre tanult a hibáiból.
Talán egyszer majd újra boldog lehet.
Talán egyszer még szép lehet élete regénye.