A vérfarkas halála

Eljött hát a várva várt óra,
A telihold ideje.
Őrjöngő fenevaddá válik újra,
Ha lesz hozzá ereje.

Valami hívja, hívogatja,
A vér szaga talán vagy valami más?
Indulni kell, indulni kell, hajtogatja
Mindjárt itt az alakváltozás.

Nyitva a zár, az összes lakat.
Nem állja útját semmi sem.
Eltűnt már az emberi akarat.
Aki azt mondaná, hogy nem.

Futás előre hát, keresni a prédát,
Bárki lesz, nem menekülhet,
Hisz elhagyta már a biztonságos házát,
Ellene tenni semmit nem lehet.

S jött a préda, egy kicsi lány.
Ki apját keresve az utcán botorkál.
Fehér nyaka, mint a márvány,
Fénylett fel a holdvilágnál.

Egy pillanat alatt ott termett a vad
S fogaival a fehér nyakba mart.
Ahogy a fogak alatt a vér halad
Ereje egyre csak nőtt, dagadt.
…
Véget ért a rémségek éjszakája,
A vörös köd szertefoszlott,
Kacagva lengett a Halál ruhája,
Ahogy a lányka teste összeomlott.

Egy új napra virradt a hajnal,
Az emberek dühe lángra lobbant.
Ezüstből készített tűhegyes nyíllal,
Üldözték a vadat lankadatlan.

A friss vérnyomot követve,
Egy apró ház küszöbéhez értek.
S a feszület előtt térdepelve,
A lányka apját vették észre.

Szája szélén még ott volt a vér,
S karmai közt lánya teste.
Istenhez imádkozva halált kér,
Mert szánalmat nem ér e tette.

Kívánsága meghallgatásra talál,
Szívét éri a megszentelt nyíl.
Senki vérét nem issza már.
Lelke a poklok poklába száll.