A remény csillaga

Csak egy csillag ragyog fenn az égen
varázslatos gyémántfényben,
mint az éj egyetlen ékszere,
égi angyalok szép játékszere.

Úgy hívják: a remény csillaga,
mely nekem tündököl minden éjszaka.
Mindig benéz szobám ablakán
titokzatos fényét szórva rám.

De ő már régi jó barátom,
figyel,s mindig őrzi álmom.
Ismeri minden apró titkom,
látta már könnyáztatta arcom.

Megvígasztal,ha szívem bánat önti el,
s pillantásomra néha így felel:
a csillagoknak sem könnyű ám az élet,
itt ülök a sötétben és félek!

S fényévekre van a bolygótársam,
esélyem sincs,hogy valaha is lássam.
Örülj neki,hogy földlakó lehetsz,
és néha láthatod,akit szeretsz.

Az én sorsom,hogy itt ragyogjak,
s a Földre mindig reményt szórjak.
Mosolyt csaljak szomorú arcokra,
hogy az emberek újra bízzanak magukba.

( Édes kis vers az azóta elvesztett naívitás korszakából, sok évvel ezelőttről.)