A parkon túl...

A parkon túl sétálgatok,
S emlékezem egy döntésre,
Ami életem egyik hibája lett.

Szerettelek, legalábbis azt hittem,
De csak egy múló árnykép volt,
Ami inkább talányos tanulság lett.

A naivságom elveszett,
Mivel egy álomképet kergettem,
De idejében felébredtem.

A bűneidről meséltél nekem,
Szórakozást kerestél nálam,
Majd dobtál a haverok kedvéért.

Nem fájt, mert nem szerettelek,
S mikor végeztünk egymással
Egy új ember született.

Talán a sors akarta így,
Hisz a vége felé találkoztam azzal,
Akit teljes szívvel szerethetek.

Így boldogabb lettem,
Mint valaha voltam,
Az emléked alaposan megkopott.

Mára nem hiányzik semmi,
Hisz az idő rohan, megy tovább,
S mindenki egyszer egy parkon át sétál…