A legjobb barátnak

A parkon át sétáltunk,
S emélkszem mélyen a szemedben néztem,
De mást láttam mgam előtt,
Reméltem valóság lesz e képem.

Kezemet fogtad s leültünk egy padra,
Érezted testem fűtia láz,
De nem sejtetted szívem csalfa,
S lelkem titokban másra vágy.

Legjbb barátod után sóvárogtam én,
És mikor első eggyüttlétünk csúcsán,
Testemet elöntötte a kéj,
Hangosan az ő nevét kiáltottam én.

De ó máris késza baj,
S röggtön álla bál,
Szajhának neveztél,
S montad: Viszlát, örökre már.

Csupán agy könycseppet áldoztam azon forró éjnek,
Hisze a múlt már múlt marad végleg,
Tudtam nem telik el sok idő,
S máris jő egy új szerteő,
És talán a gyönyör küszöbén,
Nem legjobb barátod nevét kiáltom én.