A kovács

Cseng-bong a műhely, fullasztó a levegő.
Szikrázik s pattog a tűz
Az ősz kovács nagy kalapácsa alatt.

A kovács most vígan bánatot ütlegel,
Aztán fütyörészve dobja
A sötétető sarokba szerszámát.

Jaj, én is bemegyek hozzája egyszer majd,
Hogyha a szívem didereg;
Érzem, tőle lesz forró itt a környék -

És majd ha eleget kalapálta szívem,
Nevetve járom az utcát –
S büszkén csak mutogatom a szívem -

Barátom, te is menj hát megjavíttatni,
Mert kissé megkövesedett –
Így leszel csak lágy, aranyszivű ember.