a kitagadottak porát nyelve

A kitagadottak porát nyelve,
könnyeim tagadva, a földön heverve,
mint a rühes kutya, mindenünnen kiverve,
hontalan, üres ember, csillagomra meredve

fekszek az úton, túl a koron,
melyben gyermek voltam egykoron.

Mindenütt szívesen látott vendég, én,
zenélve, énekelve járok a tűrés végén,
sétálva a halál vérvörös egén,
feledve, feladva a kalandot, a regényt

fekszek az úton, túl a koron,
melyben gyermek voltam egykoron.

Farkas-védte otthonban, eljátszva a gondolattal,
ha másképp lett volna... Kezemben újkori lanttal
zengem gyermekkorom emlékét, régi harmattal
itatott cipőm sarkán ülve - mögöttem a szent halottal

fekszek az úton, túl a koron,
melyben gyermek voltam egykoron.

Játszottál volna még, többet és sokat,
hallgattam volna az édes akkordokat...
De elmentél, és itt vagyok: késeket, kardokat
tagadó fiad. Dúdolva halk dalokat

fekszek az úton, túl a koron,
melyben gyermek voltam egykoron.