A kísértés

Úgy tért haza édesanyám, kezében a szatyorral,
Benne egy-két tasak keksszel és egy marék kaporral,
Hogy ne egyem meg mostanság az édes Győri Kekszet,
Mert beteg vagyok, és az biz’ a gyomronak nem fekhet.
Erős volt a kísértés, hogy ellopjak egy zacskót,
És felfaljam az összes kekszet, mint rotweiler egy tacskót,
De anyukám csak bámult, mint vadbagoly az ágon,
Inkább éltem tovább ropin, zöld teán és mákon.
Másnap reggel rám sütött a szerencse fénye,
"Jézusom, már nyolc óra! Talán sietnem kéne!"
Ezt mondta az anyukám, mikor munkába indult,
Rohanása közepette felrúgott egy pitbullt.
Én meg otthon maradtam a kettő tasak keksszel,
De parancsoltam magamnak: "Ott maradsz és fekszel!".
Így marasztaltam magam elfekve az ágyban,
De iszonyatos’ szörnyű volt: égtem már a vágyban,
Hogy felkeljek és bezabáljam zacskóstul a kaját,
Mégsem lett volna jó ötlet, mert ezzel a saját
Bőröm épségét kockáztattam volna,
Sőt a keksz a gyomrommal is eléggé kitolna,
Ezt végiggondolva ígyhát véglegesen döntöttem:
"Nyugton maradok!" Majd egy csésze teát a gyomromba öntöttem...