Pokol tüze zúdult a világra
Nemzet ölte népét e gyilkos hazában
Halál nevetve ropta táncát
Vérbefagyva, ki tépte láncát
Vér hömpölygött a pesti utcán
Merev testeket tankok taposták
Átok ült e világra
És Ő készült egy boldog nászra
Gyerek volt még, naiv és ostoba
Nem értve még, mi az élet ostora
Csak a jóra várt, mert Ö sosem volt gonosz
Istenben hívő, csak gyermekin dacos
A férfit látta, a külsőt, a vagányt
Nagy focistát, s tán a glóriát
Feleség, anya akart lenni nagyon
Bár mi hiányzott volna: két atyai pofon
Megülték a nászt pont 50-nel ezelőtt
S a fél évszázadnyi pokol elkezdődött
Reszketés, félelem holtomiglan a sírig
Ébredés: elszúrt mindent, és nem is kicsit
Megszült öt gyermeket, egy halott
Nem élt sokat, így rosszat sem kapott
Maradtunk négyen sorsunk vegyes
Egy a közös, a lét nem kegyes
Ötven évet szúrtál el Anyám
Négy életet, ebben segített az Apám
Felneveltetek becsülettel, nem lettem zsivány
Bár e földön nélkülem sem lenne hiány
Köszönöm, hogy életet adtatok nekem
Azért ezt előre megbeszélhettétek volna velem
Tudom, az Isten a gyermekeket szereti
De így utólag, jobb lett volna védekezni
Nem vádolok, s nem is bántanék senkit
Csak hát gondolkodtam egy kicsit
Az ember elmereng az aranylakodalmán
Ha ölt volna, szabadulna 25 év után
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-16 00:00:00
|
Egyéb
Ha elveszítettél valakit
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Hozzászólások
kemény szavak
(apró kritika:az elszúrta szó nem illik a versbe szerintem, van rá szebb is:))
kész szinoníma szótár vagy, kalp le :smile: