ZombiFöld 7. fejezet

7. fejezet



- Ha ennek az egésznek vége –az utolsó megtöltött kannát is betette a csomagtartóba- akkor randizhatnánk – vigyorgott Vikire, aki fintort vágott, és lenéző tekintettel mérte végig a férfit.
- Semmi esélyed nálam –nézett rá határozottan- nem vagy az esetem.
- Hát te sem az enyém –csapta le a csomagtartó ajtaját- de manapság nem lehet azt a luxust élvezni, hogy válogathassunk.
- Dehogynem.
- Tényleg? –kérdezte meglepetten.
- Igen –egyenesen a szemébe nézett- még van választási lehetőség.
- Na, hadd halljam –kíváncsian várta a válaszát.
- Vagy veled, vagy nélküled, és nekem a második lehetőség jobban tetszik –vigyorgott.
- Ez fájt –lépett közelebb-, de nem adom fel. –mosolygott.
- Ne is, mert engem mulattat –nevetett.


***

- Emma –lépett be Jacob a boltba, és nézett körül, de nem látta sehol a lányt- Emma!
- Jacob –üvöltött, amennyire csak tudott –a zombi egyre jobban közeledett felé, ő pedig csak hátrált. Kétségbeesetten kapkodta a fejét, próbált találni valamit, amivel legyőzheti, de semmi használható nem volt a polcokon. Elkeseredettségében sorra söpörte le a polcok tartalmát. A férfi hörögve ment utána, és kezdte sarokba szorítani- Jacob segíts!
- Emma! –riadtan kapta fel a fejét, vágott át a sorok között, és rohant a raktár ajtajához, de azon nem tudott bemenni. Bezáródott. Párszor nekiugrott, rúgta, ütötte, de semmit sem ért el vele. Túl masszív volt, és lehetetlenség betörni.
- Várj –lépett mellé Jason. Odakint meghallották a kiabálást, és egyből berohantak. – Majd ezzel –a falról lekapta a poroltó készüléket, és azzal próbálta a zárnál betörni az ajtót, de nem járt sikerrel.
- Kérlek –az egész teste remegett. Tudta, ha nem sietnek, akkor vége van. Egyedül nem képes legyőzni a férfit. Túl nagydarab, neki pedig még fegyvere sincs. Végig farkasszemet néztek. Kétségbeesetten bámult rá, miközben a halott benzinkutas tekintete üres volt, nem árult el semmit. Látszott, hogy már nem él. A lelke nincs a testében, a tudata meghalt, és csak az, az izé maradt, amivé vált. Nem tudni mi ez… mi lett belőle. Olyan, mint amilyenek a zombik szoktak lenni a zombis filmekben.
Emma számára ez még valahol mindig csak egy álom volt. Nem akarta felfogni, elhinni, hogy ez az egész valóságos, és az a világ, amit ismert megszűnt létezni.
Hiába hátrált, a férfi egyre közelebb ért. Egy egész kört tettek meg a raktárban, ismét az ajtóhoz ért. Rápróbált a kilincsre, de az ajtó nem nyílt –Segítsetek! –zokogott, és ütötte az ajtót. Összetört belül, és elfogyott minden lelki ereje. Nem akar meghalni, nem akarja itt hagyni ezt a világot.
- Tarts ki kicsim –idegesen feszült az ajtónak. Nem értette miért nem nyílik, ki- tarts ki!
- Kell, hogy legyen valami –Viki körbe tekintett. Végig szaladt a sorok között. Próbált találni valamit, amit használhatnak, de a polcokon csak édességek, ajándéktárgyak voltak. Semmi használható. Megállt egy pillanatra. Körbe fordult, aztán az eladói pulthoz rohant. Mögé érve, egymás után söpörte le a polcokat, míg nem talált egy dupla csövű sörétes puskát. Mellette volt egy doboz töltény is. Felkapta, megtöltötte, majd visszarohant. –Álljatok félre!
- Mégis mire készülsz? –bámult rá riadtan Jacob.
- Szétlövöm a zárat –válaszolta határozottan, majd a zárra fogta a fegyvert.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? –félt, hogy megsérül valaki, esetleg Emma. Nem akarta őt elveszti. Szereti, és vele szeretné leélni az életét… most azonban ő egyedül van odabent, és nem segíthet neki. Ha nem küldi be a kannákért, ha inkább őt küldi ki, és ő megy be helyette, akkor most ő lenne odabent, és nem Emma. Saját magát okolja ezért, és sosem fogja tudni megbocsájtani magának, ha a lánnyal történik valami.
- Ez az egyetlen esélyünk –szólt közbe Jason- add ide –nyúlt a fegyverért.
- Dehogy adom –nézett a szemébe.
- Ne vitatkozz –nem akarta, hogy a lány lőjön. –Én ehhez jobban értek. Ha a golyó gellert kap, saját magad nyírod ki. Add ide.
- Rendben- kissé durcásan, de átadta.
- Köszi, tündérke –vigyorgott- álljatok oda–mutatott a mellettük húzódó polc mögé. Jacobék odaálltak –hé, kislány, menj el az ajtótól, mert bemegyünk! –üvöltötte el magát.
Emma még mindig az ajtónak volt feszülve. A férfi már karnyújtásnyira volt tőle. Összeszedte a maradék erejét, felegyenesedett, és elugrott. A polcnak esett, beverte a fejét, melyből dőlni kezdett a vér. Elkezdett hasogatni a feje… a zombi felé fordult, és elindult, hogy bevégezze a dolgát. Emma a földön kúszva próbált meg menekülni, de lassabb volt a férfinál, aki mintha érezte volna, hogy nyert, mert egyre hangosabban hörgött, és egyre gyorsabban közeledett felé. Emma kétségbeesetten hátrált, dobált mindent, ami a keze ügyébe akadt, de szinte semmit sem ért el vele. A falnál futó polchoz ért. A férfi már a lábánál volt, lehajolt, hogy elkapja, Emma rúgott rajta párat, mire az elesett, de azzal a lendülettel fel is tápászkodott, és ismét közeledett. Emma ekkor észrevett egy üres helyet a polc alatt. Utolsó lehetőségként bemászott, behúzta a lábait, és próbált mindent maga elé pakolni, hogy elbújhasson, de a benzinkutast ez nem hátráltatta. Négykézlábra ereszkedett, és próbált áttörni az elé helyezett akadályokon… Eközben Jason célzott, és lőtt, majd megint célzott, és lőtt. Az ajtó hatalmasat reccsent minden lövés után.
- Sikerült? –ugrott elő a polc mögül Jacob.
- Nem tudom –odanyújtotta a fegyvert Viktóriának, majd az ajtóhoz lépett, és teljes erejéből rúgni kezdte.
- Gyerünk már –visszafogott lélegzettel figyelte a férfit, aki nemrég még odakint próbálkozott nála, most pedig minden erejével azon volt, hogy bejusson a raktárba, és megmenthesse Emmát.
- A francba –állt meg egy pillanatra levegő után kapkodva. Idegesen bámult az ajtóra, mely szinte meg sem érezte az ostromát. Letörölte homlokáról a verejtékcseppet, majd dühösen esett ismét az ajtónak, mely hatalmasakat reccsent.
- Kérlek ne… - zokogva próbált meg védekezni. A halott férfi félresöpört minden, az útjába kerülő akadályt, és elérte a lányt. Emma tudta, hogy vége. Érezte a rothadó szájszagot, a férfi kezeinek a szorítását, és hallotta a csattogtatott fogakat. Behunyta a szemét, készült a fájdalomra, melyet a húsába vágó fogak fognak okozni, és utolsó gondolata Jacob volt. Élete szerelme, akivel egész hosszú, boldog életet szeret volna leélni, de ez már nem fog összejönni. Másodpercei vannak már csak hátra. Az első harapás után vége lesz. A vírus átjut a testébe, pillanatok alatt szétárad benne, és őt is zombivá változtatja, és akkor ő sem akar majd mást, mint friss húshoz jutni. Száját többé nem gyengéd csókokra fogja pazarolni, hanem az áldozatai szétmarcangolására.
Szemei előtt lepörgött az egész élete, a legszebb pillanatok, mikor Jacobot megismerte. Forró nyári délután volt. A strandon feküdt egy szál bikiniben, épp könyvet olvasott, mikor megállt előtte. Két haverjával volt, akik bemutatták neki, aztán egy ideig csak kerülgették egymást, a férfi odáig volt érte, de ő ellenállt… végül azonban megadta magát, és Jacob lett élete nagy szerelme. Ő volt a legjobb, ami valaha történt vele, és hálás a sorsnak azért, hogy megismerhette. Most viszont el fogja veszíteni.
Behunyta a szemét, elképzelte az arcát, majd a mosolyát, azt akarta, hogy a lehető legszebb emléke legyen róla, amikor megtörténik, amikor a zombi benzinkutas végez vele. Ha meg kell halnia, akkor úgy haljon meg, hogy közben arra a férfira gondol, azt a férfit látja maga előtt, akit a világon a legjobban szeret… és ez nem más, mint Jacob.
Száján érezte csókja ízét, testén az érintését, orrában az illatát, és hallotta hangját, ahogy azt mondja, szeretlek, te vagy életem szerelme… elmosolyodott, ám hirtelen belé mart a fájdalom, és szétáradt az egész testében. A szemei tágra nyíltak, érezte, hogy eljött a vég. Levegő után kapkodott, kezei ökölbe szorultak, és az irányítás már nem az ő kezében volt…