VR

1. rész
A segítségnyújtás
Heló! A nevem Heni. Nem Henriett vagy Henrietta becézése, szimplán csak Heni. Ez a hivatalos nevem. Nem szükséges, bár nem lehetetlen becézni. A nevem nem. Azt viszont nagyon is szeretem, amikor engem becéznek. /Ide kéne írnom, hogy nézek ki, de most inkább csak egy kép/
 
Foglalkozásomat tekintve, tanárnő vagyok egy középiskolában. Az egyik végzős osztályban sok a helyes fiatal. Gyerekek még ugyan, akik tanulni járnak ide, azonban biológiailag már érettek. E biológiai érettség nem azonos a szexuális érettséggel természetesen. Ez abból is kiderül, hogy egy órán rajtakapom egyik diákom, hogy maszturbált és éppen akkor élvezett el, amikor a padok között sétálva ellenőriztem, hogy mindenki a dolgozatára koncentrál–e, na és a csalás lehetőségét is igyekeztem kizárni azzal, hogy közöttük téblábolok. 
A fiú nedvének egy része a combomon landol. Majdnem térdig érő nagy-virágos mintájú ruhában jöttem ma munkába, azonban ez járás közben megemelkedik néha. Emiatt eshetett a nedvesség a combom alsó felére, amit a következő lépésemkor már el is takart a ruha. A forró cseppet azonban magamon érezhettem, ami kissé izgatottá tett. Tekintetem a fiúra kaptam és szigorúan pillantottam rá.  Nem tettem neki hangosan szóvá, nem akartam a többi diákot megzavarni munkájukban, csak halkan megkérem a srácot, hogy óra után keressen meg engem, el akarok vele beszélgetni. 
Az utolsó padsor mögé érve már szinte ég a combom és a forróság kezd átterjedni testem többi pontjára is. Zsebkendő nincs nálam, de le muszáj törölni magamról a nedvét. Ujjammal törlöm hát le, de nem bizonyul jó ötletnek, mert már a kezem is lángol az érintésétől. A csepp túl nagy és maradt még a combomon is. Nincs mit tenni, lenyalom az ujjamról, aztán a maradékkal is muszáj ezt tennem. Nem akarok ragacsos ujjakkal a tanári asztalhoz ülni. Sajnos azonban e tettem se hozta meg a várt eredményt, mert a csepp íze kellemes volt és most már szinte az egész testem lángolt. Éreztem a pirulást arcomon és a karomon. Önuralmam azonban nem veszíthettem el a többi diák előtt. Tudtam, hogy a szünetben muszáj lesz nekem is a fiú példáját követve masztiznom. Előbb azonban elbeszélgetek vele erről. Ahhoz is kell az önuralom. 
Óra végéig a srácon felejtem a tekintetem és különböző, tanárhoz egyáltalán nem illő ötletek suhannak át a fejemen. 
 
Óraközi szünetben elmondom neki, hogy amit órán tett azt nem illik társaságban. Igyekszem szigorú lenni hozzá, de a feddés nem sikerült túl őszintére miután ezt a választ kapom tőle.
– Bocsánat, de én nem akartam ezt tenni. Egyszerűen csak megtörténik néha. Pedig nem akarom, csak elgondolkodom és…
– Akkor ez egy „betegség” talán?! 
– Nem tudom. Csak figyeltem az órán az előadásra és utána elkalandoztak a gondolataim – vallotta be pirulva. 
– Lehet, hogy mégis beteg vagy.
– Jó, de milyen orvost kéne ezzel megkeresnem?
– Ehhez hosszabban kéne elbeszélgetnünk. Akarod, hogy segítsek ennek eldöntésében? 
– Igen, szeretném a segítségét kérni – pirul el újra.
Így még aranyosabb a srác elpirulva. Annyira kisfiús ami a kinézetéhez egyáltalán nem passzol. Sportos, izmos teste tudom, hogy sok lány érzékeit hozta tűzbe. Hallottam róla sugdolózni őket. 
Eszembe jut egy ötletem ezzel kapcsolatban, amire óra közben őt figyelve gondoltam. Ez nem igényel testi kontaktust, viszont nagyszerűen lehet szemléltetni bizonyos dolgokat és némelyek szerint a virtuális valóság egyik felhasználási módja pszichológiai jellegű segítség nyújtás is lehet. A szexualitás problémája elsősorban pszichológia. Bár az egyetemen tanultam ilyet is, nem vagyok szakképzett pszichológus és szexológus sem. Viszont mostani udvarlóm Attila, szexológus és vele már játszottam hasonló módon a VR–ben oly módon, hogy mindketten otthonunkban maradtunk, egymástól távol. Testi kontaktus ott sem volt, az élmény mégis teljesen hasonló volt a valósághoz. 
 
Attit, aki 28 éves, nagyon szeretem és nem csalnám őt meg. Azonban kedvesem szakmáját tekintve szexológus, szexuál–terapeuta, aki ő maga is nemrég végzett az egyetemen, de már elnyerte a kisdoktorit. Disszertációja – mily meglepő – a női orgazmus formái és azok előidézése, különös tekintettel a squirt–nek nevezettre. Mivel ezekről csak elméletek vannak, ő nagy kutatója ennek a titoknak. Emiatt a megcsalás fogalma esetünkben másképp alakul, mint az átlag embereknél. Egy testi aktus távolról se megcsalás, hiszen az ő munkája során, mindennapos lenne, ha így gondolkodnánk. Természetesen vannak napok, mikor szimpla tanácsadás, vagy párok terápiája miatt, nincs rákényszerítve a testi dolgokra. Ezeken a napokon, elmondhatom, hogy itthon velem majdnem egész éjszaka pótolni igyekszik a lemaradást. Alig hagy aludni, amit én olyan nagyon nem bánok, bár velem a kutatása másra irányul, nem a squirt–orgazmusra. 
Hogy zavar–e engem az ő tevékenysége? Nem nagyon, bár a féltékenykedés inkább azért kerül engem, mert amiről nem tudunk az ugye nem fáj, őt meg köti az orvosi titoktartás. Erre hivatkozva állítom le őt minden olyan alkalommal, amikor úgy érzi, a kutatási témájában áttörést ért el. Jobb nekem, ha nem tudok róla, kit sikerült aznap orgazmushoz juttatnia, és hogyan.
Ezért aztán számunkra a megcsalás inkább a lelki tényezőkre korlátozódik. Ameddig nem lesz szerelmes másba, addig hűnek tekinthetem. De nem is csak a lélektani dolgai miatt imádom. Ő nem éppen isten ostora, de az övé finomabb, trükkösebb és más testrészeit is nagyon tudja használni, ami az én test–réseimnek sok örömet okoz. 
 
A piruló fiúcska neve Tamás. Szeretek segíteni mások gondjain és oktatni, na meg a szexet, erotikát is imádom. Mi baj lehet abból, ha egy picit kontárkodom?!
– Nos rendben. Talán tudok segíteni. De ahhoz, hogy el tudjam dönteni, orvoshoz szükséges-e fordulnod, tanítás után bent kell maradnod és folytatjuk a beszélgetést.
– Rendben.
Tanítás után kikérdeztem őt eddigi kapcsolatairól, vágyairól és a szexben való jártasságáról. Érzékeltem, mikor volt őszinte és mikor igyekezett csupán megfelelni nekem. Nem gond, hiszen reményeim szerint nemsokára úgyis sokkal behatóbb ismeretekre teszek szert vele kapcsolatban.
Elmondta, hogy már nem szűz és nagyon tapasztaltnak tartja magát a lányokkal kapcsolatban, viszont a fiatal fruskák nem tudják lekötni a figyelmét, mert ő olyan nőre vágyik, akivel más dolgokról is okosan el lehet beszélgetni. Az ideálja tehát – ahogy ő leírta – testileg lelkileg nagyon hasonlított rám. Ez hízelgő kellett volna legyen rám nézve, de tudtam, hogy a korabeli fiúknak egyszerűen ilyen a stílusa. Ennélfogva nem vehettem magamra. Nem érthettem ki belőle többet, mint azt, hogy nőként valamennyire tetszem neki a korkülönbség ellenére is. Ez a különbség nem is volt olyan nagy, hiszen ez volt az első tanítási évem, bár közeledett a vizsgák ideje.
– Mennyit tudsz a virtuális valóság témájáról?
– Az ugye az, ahol szemüveget kell viselni és olyan kockákat lehet elütögetni, amiért jó pontszámokat lehet kapni?!
– Nem egészen, mert azt kiterjesztett valóságnak hívják. Bár meg kell hagyni, egészen élvezetes dolog azzal játszani. Testedzésként is kitűnően lehet használni. Viszont a VR ennél több. Ha neked és nekem is van egy–egy olyan készülékünk és egy hozzá tartozó programunk akkor egymástól távol is ugyanúgy tudunk beszélgetni, mint ahogy most itt ülünk.
– Akkor ez csak olyan chat–program, ugye?
– Annál azért jóval több, mert chat közben nem tudod megérinteni a beszélgetőtársad és nem kínálhatod meg őt például üdítővel se, ha melegben ehhez támadna kedvetek. A VR–ben nem kell elhagyni a szobádat, mégis mindezt megteheted, sőt, akár ivás közben ugyanolyan érzeted támadna, mintha a valóságban innál meg egy jéghideg italt. Vagy éreznéd mondjuk ezt, ha megérintem a kezed – azzal lágyan megcirógattam a kézfejét, csillogásra késztetve ezzel szénfekete szemét. 
– Azta! Akkor is ilyen lesz, ha távol vagyunk egymástól?
– Igen. Éppen erre jó a VR. Testi kapcsolat nélkül is be lehet mutatni, miként képzeljük el mással a szexuális együttlétet.
– Ezek szerint mi…
– Nem-nem. A program ugyanis képes kitalált személyt is megjeleníteni, akit valamelyikünk irányít. Ebben az esetben felépítünk majd egy neked tetsző karakterű lányt és ő lesz a „gyakorlás” tárgya. Valóságban az nem létezik, de teljesen valóságosnak fogod érezni. 
– Jó, de akkor a tanárnő nem fogja tudni megállapítani, hogy mi a bajom.
– Nos, a programot lehet olyan szimulációra beállítani, hogy én ugyanazokat az érzéseket éljem meg, mint a kitalált karakter. Ennélfogva, ha megérinted őt bárhol, tudni fogom milyen és mondhatom majd neked, hogy ne ott, vagy ne olyan módon tedd. Ehhez viszont – ha tényleg aláveted magad ilyen tesztnek – akkor el kell fogadnod, hogy irányíthassalak, vagyis azt kell tenned mindig, amit mondok neked. 
Látszott rajta, hogy izgatja a gondolat, a lehetőség az új iránt. Sűrűn bólogat hozzá.
– Persze, én mindenben engedelmeskedni fogok a tanárnőnek.
– Még pár dolgot meg kell ígérned. Ez szigorúan köztünk kell maradjon, és kizárólag az előre megbeszélt időpontban használhatod. Addigra viszont el kell érned, hogy senki se zavarhasson. Azaz egyedül kell lenned és az ajtót is bezárnod. A virtuális valóság az igazival keveredve ugyanis súlyos személyiség károsodást okozhat, amiből talán sohasem tudsz kigyógyulni. Meg tudod ezt oldani?
– Igen. Van saját szobám, be is zárhatom. A szüleim késő estig dolgoznak hét közben, a nővérem meg annyira elfoglalt, hogy ritkán figyel rám.
– A nővéred tanul?
– Igen, két évvel idősebb csak. Egyetemre jár. Számítástechnikát tanul és otthon szokott programokat is írni, amivel pénzt kereshet. Szóval ő nem hiszem, hogy gondot jelenthet. Egyébként se bír engem annyira, hogy sűrűn zavarna.
– Te se szereted őt, mint testvért? 
– Hát elég csinos és nőies már, de annyira stréber, hogy szerintem még szűz. Egy pasival se láttam soha.
– Ezek szerint jól tanul. Meg tudod adni valamelyik elérhetőségét? Mobil, mail, bármi?
– Persze. A mobilját is tudom, egy mailjét is, meg a közösségi profiljait is, de chatelni is szokott és egyik nicknevét is ismerem, mert én is vagyok néha azon a chaten.
– Egyik elég lenne. Vagy talán csak a közösségin a neve.
Megadja a srác, elteszem azzal, hogy még ma elbeszélgetek a csajjal. Ő sem sokkal fiatalabb tőlem, csak négy évvel.
– Rendben. Akkor mehetsz is. A részleteket majd később beszéljük meg. 
Átadtam még neki egy VR–készüléket, miután meggyőzött, hogy a pc–je megfelel az egyéb követelményeknek. Egyik legújabb típus. A programnak azt a részét kapja csak meg majd tőlem, ami lehetővé teszi a részvételét, de az irányítást nem.
 
Késő délután beszéltem Nikivel, Tamás nővérével. Nagyvonalakban megismertem már előzően a közösségi oldalról, miután elfogadott ismerősének. Röviden vázoltam neki a VR–tervemet öccsével kapcsolatban, természetesen nem említettem neki milyen tananyagban kérte a segítségem. A VR–ről ő sokkal többet tudott és őt is felvillanyozta az ötlet.
– Ha olyanra is tudnék programot írni, baromi sok pénzt lehetne most azzal keresni. Csak a készüléket nem engedhetjük meg magunknak, mert túl drága.
– Tamásnak adtam egyet kölcsönbe. Amikor ő nem használja, kipróbálhatod majd te is, ha szeretnéd.
– Azt nagyon megköszönném.
– Rendben, majd szólok erről neki. Holnap szerda. Talán nem okozna gondot nektek, ha két órát nélkülöznötök kellene egymás társaságát. Úgy 4 órától gondoltam a vele való korrepetálást. 
– Ok. Utána elkérhetem tőle majd a kütyüt?
– Rendben, ha megígéred, hogy vigyázol rá, akkor szólni fogok a mobilodra, amikor végeztünk. Megfelel így neked?
– Persze! Előre is nagyon köszönöm. Ha viszonzásul bármiben tudok segíteni, nyugodtan szólj nekem. Oksi?
– Akkor meg is egyeztünk – mosolyogtam rá a kamerából a lelkesedését látva.
 
* * *
 
– Ez egy kísérlet csak. Tudnod kell, hogy nem garantált a siker és választhatsz más partnert is helyettem majd, bár én akkor is ott leszek hang formájában, ha a kép zavarna téged és igyekszem segíteni. Viszont erről senkinek nem beszélhetsz egyenlőre. Csak azért mert egy tanár és diákja közötti szexuális kapcsolatot a törvények tiltanak. Bár nem tudom, hogy ez mennyire minősülne jogilag annak. Nos, még meggondolhatod magad.
– Nem, nem. Tetszik az ötlet és a tanárnő is – pirul el a srác. 
Ilyenkor nagyon aranyosak a gyerekek. 
Bár őrá most még gyerekként gondolok, de nemsokára egészen biztosan változik a véleményem. Szerintem neki is rólam. Ettől még maradhat nekem aranyos. Szeretném valahogyan megőrizni a tanár–diák viszonyt vele, hisz továbbra is a tanítványom lesz, bár tudom, hogy ez nem lesz könnyű. Szerencsére nem sok van már hátra a tanévből, így ha bármi furcsán alakulna, nem lesz gond azt a pár hónapot kibírnunk egymással.
A hasonló kihívások miatt imádtam egyetemi éveimet. 
 
– Akkor kezdjünk is neki. Az alap probléma ugye a korai magömlés lenne. Bár ez nem egyedi, de dolgozat írás közben nem sok tanulónak jön ez össze. A programot beállítottam, de csak szimpla szeretkezés van benne. Viszont ez egy VR, tehát akaratunk szerint ettől eltérhetünk valamennyire, vagyis én irányíthatom bizonyos fokig. Egy karaktert fogsz látni minden esetben. Alapból most engem, de ezt állítsd át gondolati úton, amilyenre tetszik. Csak ki kell gondolnod, hogy milyen legyen képileg, ha nem megy akkor segítek. Szemszín, szem állása, haj, stb. Kérlek döntsd el, hogy milyen legyen. 
Szóltam és vártam miután feltettük a VR–t és mindketten beléptünk, ki–ki otthonában. Nem történt semmi, ugyanott álltam továbbra is egy képzeletbeli, gazdagon berendezett virtuális szobában. A berendezés ugyan túlzás, mert csak egy hatalmas köralakú ágyból állt és az egyetlen sarokban egy kicsi kis fésülködő asztalból. A helyiség maga szív alakúnak tetszett, körben vörös bársonnyal keretezett tükörrel. A mennyezetet is teljes egészében beborította egy tükör, amibe elhelyeztem itt–ott szűrt vörös és fehér fényt árasztó fényforrásokat. Maguk a lámpák nem látszottak nagyon és nem is lett volna szükség ezekre hiszen akár nappali fény lehetett volna bármilyen fényforrás nélkül is. De így hihetőbbnek gondoltam az élményt. Valóságosabbnak. 
Az ágy két oldalán álltunk Tomival és vártam, hogy kigondolja a karakterét. Ő továbbra is csak nézett rám. 
– Kigondoltad, hogy kit szeretnél látni?
– Igen.
– Akkor nem értem. Nem változott semmi – pillantottam ellenőrzésképpen a tükörbe, ahol még mindig magamat láthattam.
– Hát mert nem kell változnia. Éppen megfelelő a személy.
– Öhm… Engem szeretnél?
– Igen. Órán is magát láttam csak… – pirult el megint.
– Nos, ez esetben javasolnám, hogy a foglalkozás idejére tegeződjünk. Fura lehetne szeretkezni valakivel, akit magáznod kell, nem? – mosolyogtam rá kínosan.
 Erre a döntésére ugyanis nem számítottam, de nem érzékeltem benne veszélyt. A testem ugyanis más kinézetben is érzékelte volna amit teszünk. A VR–ben levő testemen viszont nem volt fontos látnia azt, amit nem akartam neki megmutatni. Például a valós testékszereimet. Van két tetoválásom, egyik a bal vállamon egy pillangó és egy intimebb helyen egy szívecske. Mindkettő ismertetőjegy lehetne, ha látná. Ha tudna ezekről, azzal azt bizonyíthatná, hogy a VR akár valóság is lehetett volna. Vagyis, ha velem szeretkezik akkor ezekről tudnia kéne. Hát nem fog. Egy kicsit még állítottam a kinézetemen olyan helyeken, ahol úgy éreztem, nem vagyok tökéletes. A hasam laposabbra vettem, a derekam karcsúbbra, a melleim kicsivel nagyobbra, a lábaim formásabbra, a nyakam hattyúsabbra, az arcomról a pár nem szembetűnő foltot eltüntettem és a szemem is picit cicásabbra vettem. Nem volt szembetűnő a változás szerintem, de jobban néztem így ki mint az életben. Mégiscsak szeretni fogom én ezt  a VR–t, ujjongtam, amint a tükörben megpillantottam magam. 
– Hogy tetszem? – kérdeztem csábosan búgó hangon, válaszát meg se várva.
– Nagyon…
Majd pár pillanat múlva felbátorodva közeledett közben folytatta.
– Gyönyörű vagy. Szebb mint az álmaimban.
– Te szoktál álmodni rólam? – lepődtem meg.
– Éjjel és nappal is. Azt hiszem szerelmes vagyok.
– Ugyan! Biztosan minden lánynak ezt mondod – hökkentem meg újfent.
– Nem, nem. Nincs másik lány. Amióta az iskolában megláttalak nem volt barátnőm egyáltalán.
Ezt már közvetlenül előttem állva mondta. Hittem is, meg nem is, de attól jól esett, ha pusztán csak bók is.
– Rendben. Ez nem is lényeges az oktatás szempontjából. A bókot azért megköszönöm. Tényleg jól esett, mert elég öregnek érzem magam hozzád. 
– Egyáltalán nem így látom.
– Ok, de ettől még nem változott semmi, ugye tudod? Szót kell fogadnod, vagy abbahagyjuk az egészet.
– Parancsoljon velem Úrnőm – viccelt velem gonoszkodva.
– Ezt most hagyd abba, vagy leállunk és soha többet nem csinálunk ilyet. Találhatok mást is, akin segíteni kell.
– Ok, bocsánat Heni. Ugye nem baj, ha itt ezen a néven hívlak?
– Rendben, de csak itt és másutt megint marad minden a régi. Ok?
– Igen, persze.
Ez időre szinte összeért az arcunk. Orromon éreztem a leheletét és az illata nem volt taszító. Friss, fiús és vonzó illat.
– Kezdhetjük? Először ki kéne tapasztalnom mennyi ideig bírod mondjuk úgy, hogy meztelenül simogatlak és csókolózunk.
Hátralépett és pillanatok alatt megszabadult a ruháitól. Farka már keményen meredezett. Elnevettem magam.
– Nem lett volna muszáj ezt tenned. Elfelejtetted, hogy bármikor megtehetnék veled sok mindent mozgás nélkül is?
– De akkor miért kérdezted?
– Csak arra vonatkozott a kérdés, hogy készen állsz–e.
– Hát én aztán állok – válaszolt lemutatva – Amióta ide jöttünk már azóta.
– Igen, azt látom. Szóval akkor kész vagy elviselni a csókokat és a simogatásokat?
– Veled bármit. De te miért nem vetkőzöl?
– Levehetném magamról, de nem ez most a cél. Téged is bármikor vissza öltöztethetlek vagy levetkőztethetlek újra – azzal bebizonyítottam neki. Felöltöztettem őt, alul jó szoros famert képzelve rá. Felszisszent, lenézett, de mielőtt újra nekiállt volna vetkőzni, már meztelen lett ismét.
– Ez tök király! – áradozott.
Tenyerem a meztelen mellkasára tettem, hogy érzékeljem mennyire indult be rám és a mutatványomra. Nem túl hevesen dobogott a szíve. Ezen változtatnom kellene, másképp nem leszünk kész a tervezett időre.
– Csókolj meg – kértem.
Nem kellett sokat várakoznom rá és derekasan megdolgozta a számat. Hiába tudtam, hogy csak oktatás és nem szabadna, azért a való életben is reagált a testem. Én kb tíz perc múlva kifulladtam, ő még mindig nem élvezett el. Pedig simogattam rendesen, érzékien. A faszát kivéve mindenhol. Egyébként is imádok a férfiak testével játszani. Általában sokáig. Most viszont majdnem én sokalltam be. A virtuális testem tudtam változtatni, vagyis azon a vele szemben álló nőn látható nyoma nem volt az izgalomnak. Se bimbó merevedés, se nedv csordogálás… A valóságban persze mindez megtörtént. Az érzékelést viszont nem befolyásolhattam. Érzékelte hát a lélegzetvételem felgyorsulását és valami mást is, amiből rájött, valami nem stimmel. Mégse szólt semmit, csak tapadt volna hozzám. Én azonban leállítottam, mondván.
– Neked semmi olyan problémád nincs, mint amiről szó volt az elején. Sőt. Jobban bírod mint az átlag férfi. Lehet, hogy mégis mást kéne a helyembe képzelni.
– Dehogyis. Csak tudod, amikor rólad ábrándozom, akkor te is meztelen vagy és mindig felizgulsz. Most egyiket se éreztem. Talán ezért nem ment.
 – Most is ábrándozhattál és közben csókolóztunk is. Nem éreztél semmit?
– De és nagyon jó, sőt csodás, csak… Közben nem tudok ábrándozni.
– Akkor hagynom kéne téged ábrándozni, úgy mint az órán?!
– Lehet. De ha nagyon szépen kérlek, közben kaphatnék egy sztriptízt? 
– Az nem vonná el a figyelmed? 
– Nem tudom. De jó lenne összehasonlítani a fantáziámat a valósággal.
Hm. Itt most három választásom van. Pontosabban négy. Az utolsó, hogy abbahagyom az egészet és elismerem magamban a tévedésem, hogy mégsincs neki korai magömlése. Ezt valamiért még nem akartam. Nem adhatom fel, egyenlőre.
A másik, hogy nem teljesítem a kérését. De akkor milyen más alternatíva jöhetne szóba?
Van egy olyan még, hogy így, ahogy most vagyok, vetkőzök neki. Ebben az esetben kap egy csodás nőt, akibe talán nagyon is bele fog szeretni. Csakhogy ez a valaki nem valós. Sohasem láthatná őt és ez talán veszélyes lehetne a lelkivilágára.
Az utolsó lehetőség tűnt kézenfekvőnek. Bemutatok neki egy táncot önmagamként. Természetesen a különös testi ismertetőjegyeim elrejtve, de mégis a saját tökéletlen testemet mutatva neki. Így kisebb az esélye, hogy szerelmes legyen. 
Belekezdtem hát egy nem túl csábító vetkőzős számba, ehhez illő, andalító zenét választva. Öt percre rá már meztelen folytattam és egyre inkább elfeledkeztem arról, hogy mit is akartam. Szerencsére nem képzelegtem hatalmas közönséget, sőt a programot eleve blokkoltam azon kérések felé is, hogy más személyt bevonjak. 
Elfeledkezve hát magamról arra tértem észhez, hogy Tomi meztelen teste simul az enyémhez. Tökéletesen passzolt hozzám és simogatott tánc közben, felvéve ő is a ritmust. Eleinte nem ért hozzám kézzel csak felső testtel. Élvezhettem mellkasa keménységét és hasával néha hozzám simulva elérte farka is testem különböző pontjait. Nem tagadhatom, nagyon felizgatott és mivel a programot saját valós testem mutatására utasítottam, Tomi érezhette felajzottságomat. A szemébe nézve ez nagyon jól megfigyelhető volt rajta. 
Sajnos azonban, amikor a szemébe néztem eszembe jutott a csókja. Hogy mennyire ízlett és ezt újra érezni akartam. Csak rövid ideig hezitáltam és megcsókoltam. Ő csak ekkor ölelt át kezével is és átvette az irányítást. Én már cseppet se bántam, hogy nem én irányítok. Elfeledkeztem a köztünk levő tanár–diák kapcsolatról is. Egyszerűen csak egy férfi és nő lettünk, akik kívánják egymást. 
Csókja közben altestét is hozzám préselte, ily módon becsusszant a fasza a combjaim közé, izgatva ezzel eleinte nagyajkaimat. Később megnyílt előtte  puncim és a kisajkakat és a csiklót is elérte vele, legnagyobb örömömre. 
Így folytattuk a táncot mindaddig, míg engem el nem ért a gyönyör. Eddig az ideig nem is jutott eszembe eredeti célom és a „betegsége”. 
Vállába kapaszkodva, lihegve élveztem el. Ő közben tovább simogatott és mozgott, majd mikor úgy érezte kitisztul a fejem, még egyszer megcsókolt. Jó hosszan kitartott. 
Én szakítottam meg a csókot. Mert ekkor eszembe jutott a cél és észleltem, hogy még mindig nem volt neki spricce csak erekciója. Elkapott az indulat, mert ekkor már tudtam, hogy átvert. Mérgemben térdre estem előtte és alaposan leszoptam. Tudtam, hogy nem ezt kéne tennem, mégis megtettem. Élvezhette nagyon, mert simogatta közben a hajam és a végére már nem is én szoptam, hanem ő baszta a számat. 
Mielőtt elélvezett megpróbálta kivenni, de nem hagytam. Virtuálisan úgyse kenhetem össze magam, nem igaz?! Azért az ízét én élvezhettem, ő meg az élményt, hogy a számba mehet el. Természetesen azt képzeltem – és a program teljesítette, – hogy mindet lenyelem. A valóságban ez egészen biztosan nem sikerülhetett volna, akkora adagot lökött a torkomra. A VR–ben még csak nem is fuldokoltam tőle.
 
Végül elengedte a fejem, felálltam és rögtön ruhában voltunk ismét mindketten.
– Úgy hiszem becsaptál. Miért tetted ezt?
Eleinte dadogott, hogy ő aztán nem, meg tévedek, de mikor szigorú pillantást vetettem rá bevallotta:
– Tudod, sose voltam igazán nővel. Úgy értem nem vagyok szűz, dugtam már lánnyal, de igazi nővel sosem. Olyannal akit szeretek. Nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz ez a VR, mégis… Valóra váltottad egy álmom.
– Hogy érted, hogy akit szeretsz?
– Nem tudom jobban elmondani, mint ahogy az elején már mondtam: szeretlek. Másképp, máshol be se mertem volna vallani neked. Mondhatnám, hogy sajnos és mondanám is, ha ez most nem történt volna meg.
– Igazából nem történt semmi. Ez csak egy virtuális dolog volt.
– Lehet, hogy virti, nekem mégis annyira valóságosnak tűnt minden.  A melleid puhasága, a puncid forrósága… Bocsi, de nagyon élveztem és csodálatos volt, amikor elélveztél a karomban. Azt hiszem erre lehet mondani, hogy megfizethetetlen. Köszönöm akkor is, ha tudom, hogy nem viszonzod az érzelmeimet.
– De akkor a tanteremben…
– Figyelemfelkeltésnek szántam. Bár nem tudom. Egyik felem akarta, hogy észre vedd, másik felem tartott tőle, hogy mérgedben kizavarsz az óráról  – folytatta szemét lesütve.
– De nem lehetsz szerelmes belém! Van barátom és egyébként is fiatalabb vagy.
– Utánanéztem és olyan öt–hat évvel ha idősebb vagy nálam, de még így is nagyon fiatal. 
Leesett állal hallgattam, hogy kémkedett utánam. Vajon honnan tudhatta a korom? Tudom, hogy az ilyen adatokat bizalmasan kezeli az iskola. Ő így folytatta.
– Azt nem tudtam, hogy van pasid, bár borítékolható volt, hogy ilyen gyönyörű,  fiatal nő nem marad parlagon. Ez viszont nem befolyásolja amit érzek. Ha tudom, hogy van barátod, akkor is beléd szeretek. Ez nem kívánságműsor részemről. Nem tehetek róla.
– Ez a vallomás most komolyan meglepett. Nem is tudom mit mondhatnék.
– Talán azt, hogy szeretsz – nevetett – De tudom, hogy ez csak álom marad. 
– Az biztos! Mondtam már, hogy tanár és diák között tilos az igazi szex kapcsolat. 
– Ez nem igazi, csak virti. Te mondtad. Na és nem sokáig maradsz a tanárom. Hamarosan vége az évnek.
– A VR az egy dolog. De ha szerelmet vallasz itt, úgy hogy én irányítok… Ezt át kell gondolnom. Holnap beszélünk az iskolában. Szia.
– Várj kérlek! Mi legyen a VR–készülékkel? Bevigyem neked holnap? Na és… Nem lehetne még egyszer így? Ígérem senki sem fogja megtudni. Csak játszunk, hisz ez virtuális! Naa…
– Ja tényleg. A VR–t add oda ma kérlek a nővérednek. Megígértem neki, hogy kipróbálhatja és tesztelheti, amikor te nem használod. Tulajdonképpen… – elgondolkodtam egy pillanatig – Annyira nem sürgős visszajuttatni, de ezt nem ismételhetjük meg.
– Miért nem? Talán mert nem dugtunk? Azt kellett volna tennem?
– Szemtelen! Azt nem tehetted volna úgysem, mert én irányítok és nem hagytam volna. De tényleg! Miért nem próbáltad meg? Tudtam volna arról, ha bepróbálkozol. Jelezte volna a program, mert az tiltott volt.
– Hm. Erre nem gondoltam, de nem azért nem tettem. Annyira elbűvölt az orgazmusod közbeni élmény engem is. Annyira csodálatos voltál. Na meg nem is azt akartam. Vagy talán mégis, de nem az volt a lényeg. Hanem, hogy neked örömet okozzak.
– Miért? 
– Mert a szerelmes férfi mindig ezt akarja elérni. Hogy a szeretett nő élvezze vele az együttlétet, hátha akkor lesz legközelebb is. Ezt persze akkor nem gondoltam így végig, csak most, hogy kérdezted. Kérlek. Gondold át. Csak játék lenne, de nekem sokat jelentene. Na. Cserébe bármit kérhetsz tőlem! Komolyan bármit, amit csak tudok…
– Tudod mit? Nem ígérek semmit, max annyit, hogy meggondolom. De a suliban magázol, ok? Ha elfelejted esélyed se lesz se erre, se másra.
– Persze. Értem. Nem tudhatja meg senki. Ígérem senkinek nem fogom elárulni. Azt sem akarnám, hogy összevessz a pasiddal. 
Ebben maradtunk vele.
 
Este hét után valamivel hívott fel Nikolett. 
– Szia Heni. Köszi, hogy használhatom a kütyüt.
– Szóra se érdemes. Tetszik?
– Igen, nagyon. De nem ezért hívtalak. Eléggé kínos, de muszáj megkérdeznem, mit csináltál az öcsémmel?
– Mondtam, hogy egy oktatási formát tesztelek vele.
– Eléggé furcsa dolog lehet. Tudod, a fürdőszobánkra apu a mai napig nem szerelt zárat és mielőtt elmegyek zuhanyozni vagy másért oda, előzőleg be szoktam kukkantani Tomihoz, nincs–e itthon. Csak azért, hogy tudjam megzavarhatna–e. Ugye érted?
– Azt hiszem.
– Na és mikor olyan fél–hat körül bekukkantottam hozzá, elég furcsa dolognak voltam szemtanúja. Eddig egyik oktatás közben se tapasztaltam hasonlót sem. És mivel az öcsémről van szó… Tudnom kell.
– Pontosan mit láttál?
– Azt hiszem élete legnagyobb ejakulációját. Úgy olyan két méterest.
– Értem. Annyit mondhatok, hogy szexuális felvilágosítás volt a téma.
– Aha. De hát a VR–ben… Neked is kellett érezned. 
– Azt? Ugyan! Ahhoz férfinak kéne lennem. 
– De akkor is. Látnod kellett neked is.
– Igen. Láttam is. Bár nem úgy mint te. Tudod a VR–t még én is csak tesztelem, de azt tudom, hogy ami ott valóságnak tűnik az igazi valóságban másként zajlik. 
– Tudom. Szóval nincs miért aggódnom ezek szerint?!
– Egyáltalán nincs. De tudod mit? Téged érdekel a programírás VR–re és ezt csak akkor tudod megvalósítani rendesen, ha kitapasztalod az ezzel kapcsolatos dolgokat. Az öcsédnek és nekem meg kellene egy kis segítség abban. Megtennéd, hogy beszállsz? 
– Azt hiszem nem lenne gond. És tényleg igazad lehet. Ez az út járhatónak tűnik.
– Nos, a program irányítása természetesen nálam marad. Ehhez meg kell bíznod bennem. Gondolom tudod, hogy aki irányítja a programot, az elég sok mindent tehet a résztvevőkkel.
– Rendben. Tudok erről is természetesen és bízok benned. De szeretném majd én is egyszer kipróbálni, hogy mit tudnék tenni, ha én irányíthatnám a programot. 
– Ezt egyenlőre nem ígérhetem. Talán később.
– Ok. Nekem úgy is jó, ha átgondolod. Tudom, hogy nem fogsz nemet mondani, hisz én se mondtam most azt neked. Ha jobban megismerjük egymást, ami a VR–ben szerintem lehetséges, akkor rá fogsz jönni, hogy te is bízhatsz bennem.
– Akkor ebben maradunk. Majd egyeztetünk időpontot. Talán péntek nem lenne rossz. A barátom szombatra ígérte csak, hogy jön. Cserébe egész hétvégére itt marad velem.
– Értem. Péntek nekem jó. Majd megbeszélem Tomival is. Vagy te akarod?
– Nem. Jobb ha ti ketten egyeztettek, de a feltétel ugyanaz, mint nála volt. Csak akkor amikor egyedül vagytok és zárt ajtók mögött, senki sem tudhat erről, még a szüleitek sem. A program jellege miatt és majd elmondom még miért.
– Ó. Ennyire titkos?
– Csak bizalmas.
– Ok. Részemről nincs akadálya. Nincs senki akihez alkalmazkodnom kéne.
 
Másnap Tomi már egyik óraközi szünetben újságolta is, hogy beszélt Nikivel és elfogadják a péntek délutánt. Mondtam, hogy három órától már jó nekem. Nem lenne baj, ha most tovább tartana, mert mégiscsak hárman leszünk. Több beszélgetés az meg több idő.
Helyszínnek egy lakatlan, gyönyörű, trópusi szigetet gondoltam magunknak. A körülöttünk levő óceán kristálytiszta vizében megannyi tengeri csillag és halacska úszkált. A pálmafák ligeteket alkotva biztosítanak nekünk kellő klímát, alattuk pedig mint selyemlepedő zöldell a fű. Egy tisztásra terülj asztalkám-szerűen mindenféle finomságot képzeltem, hogy majdan a lenyugvó nap fényében gyönyörködve, fogyaszthassuk el azokat.  
Ezt megelőzően azonban terveim voltak. Nikolettnek szerettem volna biztosítani, hogy megtapasztalja a VR–t belülről. Tominak pedig egy újabb játék lehetőségeképpen magam akartam megadni. Igen, feltett szándékom volt, hogy ott valamiképpen dugni fogunk a nővére előtt. Ez sok mindenre választ adhatna. Például arra, hogy ha egyik résztvevőnek nem tetszik a játék, az kiszállhat–e a program irányítójának jóváhagyása nélkül? Ezt a szerepet Nikinek szántam. Külön készüléket küldtem neki öcsijével, így elvileg, ha akart, kiléphetett, amikor mi elkezdünk szexelni. Abban biztos voltam, hogy Tominál el tudom érni, hogy velem akarjon lenni, a nővére szeme láttára is. Még akkor is, ha nem lenne igaz előző vallomása. Arról most se tudtam eldönteni, valós érzelem dúlt–e benne akkor, vagy csak egy csajozási duma része volt. 
Magamra egy apró, piros zsinórbikinit képzeltem, fölé egy hófehér, félig átlátszó, habkönnyű, nyakban megköthető palástot tettem. A palást ujja könyékig ért, alul térdközépig, körben fekete szegéllyel.   
Az előkészületek után felvettem a VR–t és hívtam őket, lépjenek be. Fogadtam elismerő pillantásaikat és csodálkozó tekintetüket, amikor megpillantották a szigetet. Tominál egyből megnőtt a tetszési indexem. Élveztem a zavarát, mert szegény fiú felém fordulva igyekezett Niki elől elrejteni ágaskodó férfiasságát. 
– Sziasztok. Tetszik amit láttok? – mutattam körbe majd magam is körbe pördültem előttük.
– Azta… Ez még jobb mint amit elképzeltem – szólt Niki, majd odalépett hozzám, köntösöm szélét megemelte és élvezte a kókuszillatot, amibe burkoltam magam és a palástot.
– Ez teljesen valódinak érződik – csodálkozott el.
Kissé megcsíptem a karját, amitől megugrott. Nevettem rajta, mert teljesen elképedve vette tudomásul, hogy ez most a valóság.
– Ugye érezted? – érdeklődtem, bár feleslegesen.
Egymásra nevettünk.
Természetesen ekkora melegben ők is meg akartak szabadulni a ruhájuktól. Nikire egy szép csillogó, kanárisárga, bikinit képzeltem, Tomira egy, a fenekén feszülős, de ahhoz elég bő boxert, hogy elrejtse előlünk férfiasságát, egyenlőre. 
 
Tomi eddig azt se tudta, hogy merre nézzen.
– Tomi szívem. Úgy gondoltam, ma  eljátszhatnánk, hogy szerelmesek vagyunk és nászutunkat töltjük e szigeten. Benne vagy? – kacsintottam rá a zavart fiúcskára. 
Nem tehetek róla, nagyon beindít mindig, ha egy férfi zavarban van. Imádom ezt elérni és a hatást nagyon élvezem, amikor sikerül. Mint most. Tomi, ha lehet, most még nagyobb zavarban leledzett. Hozzá léptem és csábos, búgó hangon megkérdeztem.
– Ó, te buta fiú. Hát csak nem becsaptál, amikor szerelmet vallottál?
– Nem, nem… – hebegte – Csak ez…
– Igen? Nem tetszik talán a meglepetésem?
– De – lehelte már a számba.
– Akkor mutasd ki. Csókolj meg, mint aki szerelmes – mosolyogtam és körbe nyaltam ajkamat.
Tomi követte példámat. Ő is először gyengéden megnyalta a számat,  majd lassú, lusta csókba kezdett. Óvatosan kezdte, de egyre jobban belemelegedett. Talán két perc után, Niki sikkantására figyeltünk fel, így a csókot abbahagyva felé fordultunk.
– Ti most tényleg? Itt előttem? Ugye ez nem komoly? – dadogott Niki vörösödve.
– Emlékszel, mikor titoktartást kértem tőled?
Bólintott.
– És arra is, hogy láttad Tomit mekkorát spriccelt?
Apróbb, alig észrevehetetlen bólintás Nikitől, meglepett kiáltás Tomi részéről.
– Te kukkoltál Niki?
– Nem, dehogy… Csak… – dadogott újra a lány.
Nem akartam, hogy minden elromoljon, elő kellett hát vennem a tanári szigort.
– Ejnye na, gyerekek! Ha akarjátok folytatni, akkor meg kell egyeznünk abban, hogy ebben az álomban őszinték leszünk. Mindenki és feltétel nélkül. Tudom, hogy meg tudunk beszélni mindent felnőttek módjára és meg tudunk egyezni úgy, hogy senki se sérüljön és mindegyikünk jól szórakozzon. Kezdem én az őszinteséget azzal, hogy pontosan tudatom Nikivel az előző oktatásunk témáját és lefolyását.
Azzal elmondtam neki mindent, onnantól, hogy Tomi dolgozat írás közben lespriccelte a combomat. Azt a részletet se hagytam ki belőle, hogy kénytelen voltam megkóstolni Tomit, más lehetőségem nem lévén elrejteni élvezete bizonyítékát. A következővel fejeztem be, hogy Niki különbséget tudjon tenni a VR és az igazi valóság között:
– Szóval amit te láttál, azt a két méternyi spriccet Tominál, az itt a VR–ben a számban kötött ki nyom nélkül.
Niki nyelt egyet, de csak annyit kérdezett:
– És a te valóságodban? Nem lett tele a szád?
–Dehogyis! – nevettem el magam – Távol volt tőlem az öcséd testileg, tehát amit utána ő takarított fel maga után, nem lehetett egyszerre bennem is. A valóságban olyasmi lehetett mint máskor egy maszti.
– Annál az sokkal nagyobb volt… – árulta el magát Niki. 
Úgy hiszem visszaszívta volna, de már elhangzott. Hát ezt elkapkodtad, gondoltam magamban mosolyogva rajta. Tomi viszont kapcsolt.
– Mi az, hogy nagyobb mint? Nagyobb mint micsoda? Te meglestél máskor is? – majdnem mérges lett rá, úgyhogy belekaroltam, megelőzendő bármiféle „balesetet” köztük.
– Ugyan, hova gondolsz?
Majd miután szigorúan néztem rá, folytatta.
– Na jó, néha tényleg kíváncsi voltam. Tudod, hogy nem érdekeltek a fiúk, de attól még a szex érdekelt. Nincs abban semmi rossz. Vagy igen? Csak néztem amikor élvez. Akkor ő nagyon szexi és aranyos…
Elcsuklott a hangja a beismeréstől és látszott rajta, hogy a sírás kerülgeti. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, de ennyi muszáj volt. Igen muszáj volt ennyi, de elég is. Hozzáléptem és anyáskodva megöleltem. 
– Igen, igazad van. A szexben tényleg nincs semmi rossz. Tominak se fájdult meg attól semmije, hogy titokban láthattad. Ha neked jó volt, az csak hab a tortán. Nem igaz Tomi? 
– Hát, de. De mégis…
– Ugyan már! Ne hisztizz kérlek. Egy ilyen apróság, ami egyébként is a múlté nem ér meg annyit. Vagy neked tetszett volna, ha dolgozat íráskor felsikítok és rád mutogatok elszörnyedve? Tudod, hogy Nagy tanárnő bizonyosan ezt tette volna a helyemben.
Az említett tanárnő jó ötven felett jár korban és eléggé prűd. Olyan tipikus vénlány forma.
– De őrá biztosan fel se állna – szólt Tomi elvörösödve.
Lenéztem a boxerére és tetszett amit láttam. 
– Akkor köszönöm, hogy rám most is igen. Megtisztelsz – nevettem, majd kissé gonoszkodva hozzátettem.
– Vagy lehet nem is nekem szól a tisztelgés?
– Ugyan kinek… – kezdte, majd megértve a célzást, még felháborodottabb képet vágott.
– De ő a nővérem!
– Na és? Ettől még ugyanolyan szép mint én az életben. És fiatalabb is, nem? Nézd, nem kérem, hogy szerelmes légy belé. Csak vedd észre, hogy a nővéred is nő. Hozzá nagyon csinos nő és nem kell ebbe belegondolni semmit. Ok?
Ránézésre meg tudtam mondani, hogy észre vette eddig is Tomi csak soha nem merte szóvá tenni. Ez maradjon is így – gondoltam és nem vártam meg a válaszát.
– Rendben. Hallgatás, beleegyezés. Akkor erről ne is beszéljünk többet. Kérlek fogadjátok el, hogy ez csak játék és nem több. Akkor is, ha annyira különleges, hogy akár ehetünk is és érezni fogjuk az ízeket. Lássuk csak, mit gondoltam ki mára egy könnyű uzsonnának?!
Elképedve majszolták a sok finomságot. Amikor valamelyikük nem talált kedvére valót kedvenc csemegéi közül, szólt és egyből odagondoltam az asztalra. Szerencsére a programban elég sok minden el volt tárolva és elég volt kimondanom az étel nevét.
 
– Akarod tudni mire képes még ez a program? Például úszhatunk az óceánban és teljesen olyan érzésünk lesz, mint amikor ténylegesen megtesszük. Próbáljuk ki, ok? – szóltam Nikihez, de tudtam, hogy Tomi is csatlakozni fog hozzánk.
Így is lett és mindhárman együtt pancsoltunk, fickándoztunk a vízben. Locsoltuk egymást mint a gyerekek és Tomi dobált minket lányokat a vízbe, hogy fejest ugorhassunk, ami néha hasunkon történő landolásként sikerült csak, de ekkor is nagyokat sikkantottunk, nevettünk. 
– Ehhez nagyon hozzá tudnék szokni – mondta nevetve a két testvér.
– Igen, ez reális veszély. Pedig csak egy apró kis részletét érintettük annak, amire szerintem e progi alkalmas lehetne – válaszoltam nekik a vizet prüszkölve, ami épp az orromba ment imént.
– Szeretnék most kipróbálni valamit, de tudnom kell, hogy ha nem sikerül, egyiktek se fog megharagudni rám. Tényleg csak tesztelni szeretném és ehhez kellettél elsősorban Niki. Meg majd még egyhez, de azt későbbre tartogatom. Szóval? Segítetek nekem? 
– Persze, hisz megígértem – szóltak ismét majdnem egyképpen.
– Ok. Tudnotok kell, hogy azt szeretném kideríteni, sikerül–e rávennem valakit olyanra a program segítségével, amit egyébként soha nem tenne meg.
– Ó és mi lenne az?
– A való életben, ha bárki egy komoly csókot kérne tőletek, azt ugye nem tennétek meg? Nem testvéri puszira gondoltam, hanem egy igazi szerelmes csókra.
Egymásra néztek és megrázták a fejüket, mind a ketten. 
– Nem, persze, hogy nem.
– Ő a nővérem, hogy is tehetném? Nem is jutott eszembe ez sosem.
– Ok, akkor most az a kívánságom, hogy csókoljátok meg egymást. Két röpke percre ti most szerelmesek vagytok egymásba és nem bírtok magatokkal – állítottam egy picit a programon, majd kiadtam az utasítást.
– Rajta, szabad a csók.
Felvillant a szemük, majd egymásra néztek és gondolkodás nélkül csókolták egymást. Vadul, szenvedélyesen. Magam is meglepődtem, mert ennyire nem gondoltam, hogy ők képesek. Meg arra sem, hogy a program hatására meg is teszik.
Ez meg is ijesztett, mert mi van, ha nem az én kezemben van az irányítás. Más ki tudja mire használhatna így engem?!
A két perc gyorsan letelt és én nagyon gyorsan ezt kértem:
– Most pedig felejtsétek el az előző két percet. Soha eszetekbe se jusson ez.
Zavartan néztek körül. Niki a szája elé emelte a kezét, majd leejtette maga mellé.
– Mit is akartál kérni tőlünk Heni? – érdeklődött Tomi.
– Á, semmit. Meggondoltam magam. Habár tőled egy csókocska most jól jönne, ha még mindig szeretsz – kacsintottam rá. 
Tomi nem kérette magát és lesmárolt. Már nem zavarta a nővére jelenléte. Tudomást se vett róla. A vágya az egekig ért. Vagy legalábbis a hasa közepéig. Szép darab – gondoltam és előre élveztem, hogy nemsokára magamban tudhatom azt.
– Most komolyan szeretkezni akartok? Előttem? – kérdezte Niki.
– Nem muszáj nézned. De Tominak megígértem, hogy játékból szeretkezem vele. Ez ugye csak játék, ha az érzéseink be csapnak akkor is. De előbb neked szeretnék kedvezni. Gondolj ki egy karaktert magadnak, magadról. Amilyen szeretnél lenni. Írd le nagyjából, vagyis elég ha kimondod és a program olyan testet ad neked. Sajnos férfi nem lehetsz. Bár talán igen, de úgy gondolom az azzal járna, hogy megfosztod magad az érzékeléstől. 
– Ok. Azért én kipróbálnám mégis. Kíváncsi vagyok, hogy érezném magam a kedvenc színészem bőrében.
Azzal elmondta a nevet és máris ott állt előttünk a kedvenc színésze, aki mély hangon kért engem.  
– Kérlek, csókolj meg.
– Ez komoly? 
– Nem te mondtad, hogy nem érezhetek semmit? Csak teszt, na. Vagy nem tetszem? – kérdezte és egyáltalán nem férfiasan perdült körbe előttem riszálva a csípőjét. 
Nagyot nevettünk Tomival ezen. Tulajdonképpen én is kíváncsi voltam sokféle tesztre még. Ez se lesz más mnt a többi. Azzal megcsókoltam Niki kedvenc színészét. 
Egészen belemerültünk a csókba. Zihálva váltunk szét. Mindketten zavarban voltunk. Én tértem magamhoz először.
– Hé! Nem azt mondtad, hogy soha nem volt pasid? Úgy csókolsz, mint egy virtuóz!
– Hát… Csak azt mondtam, hogy most nincs és nem érdekelnek a férfiak pillanatnyilag. Azt nem, hogy soha nem voltam senkivel. De én is éreztem ahogy csókolsz. Te se vagy ám rossz – mosolygott.
– De… Nem azt mondtad, hogy pasiként nem érezhetek semmit?
– Csak feltételeztem. Nem voltam biztos benne.
– Tudod mit? Tomi, te menj szépen fürcsizni, mert most kiverem magamnak – nevetett öccsére Niki, a kedvenc színésze testében.
– Pfuj… Ok. Majd szólj ha végeztél magaddal – azzal elfutott a tengerpart felé. Hallottuk, ahogy csobban a teste a habokban.
– Na, láss hozzá. Engem is érdekel a dolog.
– Ok. Utána szeretkezel velem? Csak kérdem, mert erre is kíváncsi lennék. Milyen érzés a pasinak bennem lennie. Vagy mondjuk nekem pasiként egy nőben.
– Öhm… Majd meglátjuk.
Ez egyre vadabb lesz, gondoltam magamban. De így még érdekesebb. Természetesen Tomiról se tettem le. Ő holnap is férfi marad a való életben is. Szívesen kipróbálnám ezt a színészt itt játékban, elég dögös és sármos ahhoz.
Niki elővette. Átlagos méret és nekiállt játszani magával. Furcsa lehetett neki. Elég ügyetlenül fogott hozzá. Besegítettem, de semmi eredmény. A színész impotens? Vagy mi? 
– Érzel valamit?
– Sajnos semmit.
– Akkor mégiscsak igaz lehet amire gondoltam eredetileg.
– De a csók…
– Érezheted, amit nőként is éreznél, de ami tipikusan pasis, azt nem. 
– Vagy csak impotens a kedvencem. Át tudsz változtatni más valakivé?
– Persze. Ki szeretnél lenni?
– Tomiról tudjuk, hogy nem impotens. Lehetek pár percre ő?
– Öhm… Persze. Akkor is megdugnál, ha vele sikerülne?
– Meglátjuk – kacsintott rám nevetve.
Állítottam a programon és váltott Tomira. Óriási meglepetésünkre hozzá se kellett nyúlnia és állt a fasza.
– Nahát… 
Niki nem sokat teketóriázott, előkapta és simogatta, húzogatta.
– Na, milyen érzés?
– Hát… Kellemesen kemény és bársonyos. 
– Nem úgy gondoltam. Mit érzel amikor húzgálod?
– Öhm… Tulajdonképpen elmondtam. Csak annyit.
– De hát áll! Nem is értem miért. 
– Nekem van egy sejtésem. Vagy neki mindig áll, amit nővéreként nem hiszek, mert tudnék róla, ha így lenne.
– Vagy? Mi a másik ehetőség szerinted?
– Az, hogy az öcsémnek, mint testnek, rád áll fel mindig. 
– Na, de…
– Érted, ugye? Tomi szerelmes beléd. Igazat mondott abban a vallomásban. Nem volt kamu.
– Teszünk egy próbát? Megdugsz? – nevettem Nikire, aki Tomi testében volt.
– Ok. Mindjárt neked esek – vihogott ő – Leveszlek a lábadról. Úgy megbaszlak, hogy csak na!
Meglepődtem a szóhasználatán, de csak mert Nikiről nem feltételeztem, hogy ilyen lenne. Persze sose tudhatjuk igazán, mi lakozik egy másik emberben.
Gondoltam besegítek neki azzal, ha így biztatom őt:
– Bassz meg te csődör! – vihogtam én is.
Niki elég ügyetlenül bánt a kölcsön–fasszal. Nemcsak nehezen talált be, de eleinte fájdalmat is okozott türelmetlenségével. 
– Lassabban kérlek…
– Bocsi.
Innentől jobb lett. Nekem. Mert Niki akárhogy löködött is, spricc nem jött. 
Első orgazmusom után leállítottam és rákérdeztem.
– Mit érzel így, hogy bennem vagy?
– Tulajdonképpen semmit. Picit fáj a derekam, de csak ennyi.
– Akkor mégiscsak bejött, amit már sejtettem. Hogy nőként itt sem érezheted a tipikusan pasis érzelmeket. Egyszerűen lehetetlen, de talán jobb is így. Végülis… Nem kaphatunk meg mindig, mindent amire vágyunk.
– Vissza tudsz engem alakítani?
. Azzá válhatsz, akivé akarsz. De maradhatsz önmagad is úgy, hogy csak itt–ott igazítok rajtad.
Megmutattam neki az előzőekben elmentett változatomat. 
– Látsz különbséget most rajtam?
– Aha. Bocsi, de szebb lettél. Maradj így légyszí. Tominak is tuti jobban fogsz így tetszeni.
– Miből gondolod, hogy tetszeni akarok neki?
– Abból, hogy ha előbb kipróbáltál engem Tomiként, gondolom őt is fel akarod próbálni. Meg amit nemrég mondtál…
– Jó megfigyelő vagy és a logikád se rossz – nevettem rá.
– Ez nem túl nagy dicséret egy lánynak – nyújtott nyelvet rám viccelődve.
– Ok, szép is vagy. 
– Ne túlozz!
– Nem, nem túlzok. Tényleg csinoska vagy. De ha magadnak nem tetszel és tudod mi az amin változtatnál, most megtehetjük.
– Ok – és elsorolta, mi az ami szerinte nem szép önmagán. 
Odaképzeltem magunkat a tükrös szobába, ahol előzőleg voltunk Tomival, csak most nappali megvilágítást adtam a helyiségnek. Így minden oldalról megszemlélhette a változást, természetesen a ruhára most nem volt szüksége. Jó tíz percig igazgattam rajta, amit kért, mire azt mondta, hogy szerinte ez lesz a jó. Nem tettem szóvá, hogy az eredeti csaj szerintem szebb volt. Ha neki így tetszik… Nemsokára úgyis ismét önmaga lesz. Miért ne lehetne a játékban olyan amilyen akar?!
Tomival ezt már nem játszottam el. Féltem, hogy olyanná változna, aki már nekem nem jönne be. Ő így volt szép, ahogy most volt. Bár kíváncsi lettem volna rá, milyen lenne az eredeti, pillanatnyilag ezt a testét akartam kiélvezni. Hiszen csak játék…
 
Dolgunk végeztével, visszaalakítottam a teret a szigetté. Tomi épp prüszkölve lépett elénk.
– Mi tartott ennyi ideig? Kezdtem unatkozni egyedül.
– Ugyan öcskös. Egy eszményi szigeten, ami maga a paradicsom? Nehogy már uncsizz! – böködte meg öccse vállát Niki.
– Egyedül semmi nem olyan jó. Csókolózni magadban meg nem is lehet – kacsintott nevetve rám a srác.
– Te mindig csak ilyesmire gondolsz?! – torkolta le játékosan öccsét a lány.
– Ha egyszer az a legjobb dolog az életben… Még játékban is az.
– Tévedsz kedves Tomi. Akarod, hogy bebizonyítsam? – kérdeztem évődve.
– Nem biztos, hogy sikerül – szólt látszólag elgondolkodva – De amit eddig próbaként tettél, az nagyon jó volt. Úgyhogy most már bármit tehetsz velem. Mindenre vevő vagyok – kacsintott ismét.
– Jól vigyázz mit kívánsz, mert egyszer majd még meg is megkapod – tréfálkoztam vele.
– Csak egyszer? Akárhányszor, ahányszor csak akarod.
– Annyira nem lenne időnk – kacagtam fel.
– De tudod mit? Használd a szád másra.
Magamhoz vontam és a ruha abban a pillanatban már sehol sem volt. Fasza megint csak a lábaim között landolt, nagyszerű érzéseket váltva ki a puncimból. Ajkával csókolta a szám, bebizonyítani vágyón, hogy az előbb igazat mondott a legjobb dologról a világon. Tényleg nagyszerűen csókolt. Nem telt el két perc és mindketten lihegtünk. Odaképzeltem az ágyam hátam mögé – nem volt időm kigondolni más bútordarabot és egyébként is kedvencemet már megszoktam – és hanyatt feküdtem rajta.
– Nyalj… – csak ennyi telt tőlem, pedig sokkal többet szerettem volna mondani.
Szerencsémre azonban Tomi szeretett a nők testével játszani és tényleg feltett szándéka volt engem kielégíteni, mert vagy háromszoros orgazmust nyalt belőlem. Mindeközben végig meredezett a farka. 
– Gyere belém, drága – kérleltem suttogva.
Nem lett volna muszáj suttogni, hisz senki sem hallja, de nem volt erőm többre, annyira magával ragadott a játékszenvedély.
Az igazság az, hogy legalább 3 hete nem volt bennem férfi. A pasim nagyon aranyos és tettrekész, amikor velem van. Csakhogy az elmúlt hónapban sose jött össze. Hol ő nem ért rá, hol nekem volt rossz az időzítés… 
Ez a farok meg ami most belém került éppen az igényeim szerint való, hiszen olyanra alakítottam, amire vágytam. Nem is kellett több tíz–húsz másodpercnél egy újabb, frenetikus orgazmushoz. Tomi viszont nem ment el. Még akkor is keménynek éreztem, mikor lecsúsztam róla. Tudtam, hogy most többet nem viselnék el úgy, hogy jó legyen nekem. 
Közben teljesen kiment a fejemből, hogy nem ketten vagyunk a játékban. Miközben én Tomi csillogó férfiasságát csodáltam, ahogy ő lassan komótosan húzgálja az orrom előtt, halk nyögdécselésre lettem figyelmes. 
Hát persze, hiszen a nővére végig láthatott minket. Úgy gondoltam, ő közben majd ki akar lépni a játékból, hisz amikor az öccsét csókra kértem vele, látszott az ellenkezés a szemében. Viszont bevallotta, hogy kukkolni szereti. Ha már nem lépett ki, lássuk tovább mer–e lépni? Egy szopást ugye minden nő szeret? Na jó, a legtöbb nő csak. Abból viszont nem lesz se vérfertőzés, se gyerek. De tuti nagyon élvezetes lehetne mindkettőjüknek. 
– Hunyd be a szemed Tomi – kértem és ő megtette.
Megnyaltam a szám, majd Tomi farkát. Hatalmas sóhaj és egy nyögés lett a jutalmam. Fél szemmel Nikit figyelve folytattam. Nyalogattam, bólogattam és néha megszívtam. Csak lazán és érzékien. Igyekeztem nem erősen adni, hogy minél tovább bírja a srác. Niki szemét le nem vette rólunk, gyengéden kényeztette önmagát. 
Intettem neki a fejemmel, ugyan jöjjön egy picit közelebb. Hezitált.
– Ne félj, ez csak játék. Ő most nem az öcséd, csak egy szerszám. De nagyon finom darab – súgtam neki halkan.
Lassan félve vonszolta testét mellénk. Kezét félrelöktem és magam folytattam puncija gyötrését, egyből három ujjam sikerült belemeríteni. Középső ujjam picit meggörbítettem és a G–pontját kitapintva, azt simogattam. A hatás nem is maradt el. Azonnali orgazmust ugyan nem eredményezett nála, azonban annak közelébe löktem érintéseimmel. Azonnal belassítottam, másik kezemmel Tomi fasza elé igazítottam a fejét. Nem kellett erőltetnem őt. Felpillantott öccsére és mikor látta, hogy annak lehunyva a szeme, próbaképpen érzékien megnyalta a makkot és figyelte a srácra gyakorolt hatását. Biztosan tetszett neki a látvány, mert felbátorodott, bekapta, majd hamarosan már teljesen eltűnt a szájában az egész. Tomi arcán látszott a meglepetés és az élvezet.
Bevallom ez engem is teljesen meglepett, mert úgy tudtam, hogy a szopási technikám egész jó, nekem mégse sikerült teljesen a számba fogadnom őt. Pedig a pasimét mindig sikerült. 
Nikinek viszont nem okozott gondot, még csak nem is köhécselt ettől. Ezt el kell valahogyan tanulnom tőle – jegyeztem meg magamban, hozzáírva az elintézendők listájához.
Gondoltam egy nagyot.
– Engedd ki őt és tedd a melled közé – kértem súgva Nikit. 
Nem kellett igénybe vennem a program segítségét. Niki talán régóta dédelgetett álma vált ezzel valóra, mert azonnal engedelmeskedett és látszott átszellemült arcán, hogy nagyon élvezte. A mellei közül fel–felbukkanó makkot üdvözlésképpen mindig megnyalintotta, anélkül, hogy az ütemen lassított volna. Igazán nagyon ügyes ez a lány. Vajon puncinyalásban is ennyire jó volna? Muszáj lesz tisztáznom vele ezt is később.
Tominál beigazolódott, hogy korai magömlése egyáltalán nincs. E hazugsága azonban megbocsátást nyert részemről. Az okozott élvezetek ugyanis jóval felülmúlták ennek a súlyát.
Ezen és Niki engedelmességén felbátorodva rávettem Nikit egy puncicsúszkára. Egy pillanatra ugyan suttogva tiltakozott.
– Ő az öcsém, nem tehetem…
– Ne engedd magadba. Elég ha az ajkaiddal súrolod tisztára a farkát. Hát nem ér meg ennyit a játék?
Még egy pillanat hezitálás, majd a következőben ő maga fektette Tomit két vállra és elhelyezkedett rajta, mintha egy teljes testmasszázst adna. 
– Ki ne nyisd a szemed – súgta halkan Tominak és teljesen átvette az irányítást. 
Úgy gondolom ezek után mindketten elfeledkeztek arról, hogy kivel is játszanak éppen. Niki szája hamarosan Tomién volt, nyelve bekéredzkedett a fiúéba és ott folytatták a nyelvcsatájukat. Pár perc elteltével valószínűleg Niki kezdett győzedelmeskedni ott fent, mert Tomi taktikát változtatott lent. Két kézzel megragadta az addig a puncijával ütemesen csúszkáló Niki derekát és egyetlen lökéssel tövig merült bele. 
Úgy hittem, most aztán abbamarad minden, Niki leszáll és jól leszidja öccsét.
Nem így történt. Niki ugyan hatalmasat nyögött és kiszaladt a száján egy „Te állat!” kiáltás, de ahelyett, hogy abbahagyta volna a csúszkálást, sokkal nagyobb iramra váltott. Ez újabb pár perc alatt meghozta mindkét fél orgazmusát. Lelki szemeimmel láttam, hogy tölti meg Tomi Niki punciját és méhét. Kezem Niki hátát és Tomi combját simogatta addig. Orgazmusuk pillanatában viszont engem is elkapott egyféle gyönyör. Az érzés mintha Nikiből áradt volna felém, de mégis férfi okozta élmény volt, mert mintha az én méhem töltötte volna meg Tomi farka. Mindkét kezemmel Niki hátára támaszkodtam, mert térdem sem bírta el már a súlyom. Ahogy másik kezem átvándorolt a fiú combjáról nővére hátára, az érzés intenzitása felerősödött és az érzés ereje megduplázódott. 
Ha az előző, Tomival átélt gyönyört osztályoznom kéne és arra tízest adnék gondolatban, akkor ez, ugyanazon a skálán, messze azt meghaladó eredményt mutatna. Pedig igazából nem is engem dugtak.
Az érzés visszacsatolódhatott valahogy, mert mindaddig, míg kezemet Niki testén tartottam, ahelyett, hogy csökkent volna egyre jobban felkorbácsolódott. Erről eszembe jutott egy pillanatra egy olyan öngerjesztő folyamat, aminek a vége mindent elsöprő hatalmas robbanás lett. Atombomba – villant be, ami miatt igyekeztem eltávolodni Nikitől. Minden testi és lelki erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy ez sikerüljön. 
Valahogyan mégis sikerült. Testem romjaiban összeomolva hevertem az ágy melletti fűszőnyegen. Levegőt! – futott át agyamon e gondolat és valóban, lassú szellő támadt, ami hamarosan elég erős, de nem bántó széllé alakult. Nagyon kellemes érzés volt. Erőre kaptam tőle, noha semmiképpen sem annyira, hogy bármely részemet tudjam mozdítani. 
Szerencsére a program a gondolatokat is hanggá tudta alakítani, mert amikor arra gondoltam, hogy közlöm a résztvevőkkel: „Vége a játéknak, a kiértékelést később tartjuk meg. Sziasztok, majd hívlak titeket.” egy kellemes bariton hang ugyanezt szavalta dallamosan.

2. rész
Hatáselemzés

Következő pillanatban saját ágyamban tértem magamhoz. A tagjaim cseppet se lettek könnyebbek, az ágyam csupa lucsok volt. Ó, de jól esne most ha egy izmos kéz megdögönyözné a testem mindenhol!
Amint ezt kigondoltam, arra lettem figyelmes, hogy a VR–programot tartalmazó PC melletti széken ül valaki. Megijedtem, mert ilyen állapotban szólni se tudtam, nemhogy védekezni, ha arra lenne szükség.
Szerencsére semmi ilyesmi nem kellett. Az alak felemelkedett a székről és meglepődve, de igen nagy örömmel vettem szemügyre jóképű szerelmemet.
– Hát te? – csak ennyit sikerült kinyögnöm, ezt is olyan halkan, hogy nem sok esélyt láttam arra, hogy meghallja.
– Hogy milyen fura játékkal babrálnak itt egyesek?! – szólt és mosolyogva mellém lépett.
– Tudom, hogy csak holnapra ígértem, de ma sikerült szabaddá tennem magam és gondoltam megleplek.
– Hát ez sikerült, de én most nagyon–nagyon örülök neked. Megmasszíroznál kérlek?! 
– Persze. Tudod, hogy nekem mindig is öröm érinteni téged bárhol is, de… Ez az illat… Ez az aminek érzem?
Elpirulva bólogattam, mert tudtam mire céloz.
– Hm. Akkor ez tényleg érdekes játék lehet, ha ennyire sikerül kikészítenie téged. Okvetlenül meg kell mutatnod nekem. Ha megígéred, ott masszírozlak meg, ahol csak akarod?
– Zsaroló! – mosolyogtam bágyadtan – De úgyis tudod, hogy mindent megosztok veled. Szóval, kezdd csak nyugodtan el azt a masszázst te perverz.
– Bagoly mondja…
De azért megkaptam a gyógyító, majd kisvártatva a felpezsdítő masszázst is tőle.
Ezen élénkítés után ő kapta meg tőlem, ami járt neki: engem. Testemnek ugyan nem hiányzott egy újabb orgazmus azok után, ám ez most felszabadító jellegű lett és ismét csodás lett a világ.
Felszabadított, igen, mert némi bűntudatom mégiscsak volt Niki és Tomi miatt. Tulajdonképpen én vittem őket bűnbe. A testvérek közötti szex, mindig is taszított. Én soha nem gondoltam se a bátyámra, se a hugimra más szemmel, mint testvér. Ott a játékban viszont elvesztettem a kontrollt. Fogalmam sincs miért vágytam arra, hogy egymáséi legyenek. Tényleg, fel kéne hívnom őket. Megígértem. De nem tehetem, amíg itt van velem Atti. A testvérszexet ő is elítéli, márpedig nekem éppen erről kell Vikiékkel beszélni. Igaz, hogy nem történt jogilag vérfertőzés, vagyis nem volt igazi testi kontaktus. De vajon mennyire lehet ártalmas a vágyuk egymás iránti felfedése? Kapóra jött, hogy éppen itt egy szakember.
– Drágám, szeretnék kérdezni valamit tőled. Szakmai dolog. Szerinted ártalmas az két fiatal lelkének, pszichéjének, ha rájönnek, hogy testvérként kívánják egymást?
– Úgy érted szexelni szeretnének egymással? 
– Nos, igen. Mondjuk úgy, a csókon már túl vannak, de igazi testi aktusra nem került sor.
– Ez konkrét kérdés és a körülmények ismerete nélkül…
– Ajj, hagyd ezt a hivatalos dumát. Én most általánosságban kérdeztem.
– De szívem ez így sem ennyire egyszerű. Az a legnagyobb kérdés, hogy elfogadja–e ezt valamelyikük és ha igen, csak az egyik vagy mindkettő. Ha mindkettejüknek sikerült elfogadnia, akkor a válasz nem. Ha csak az egyiknek és bűntudata van emiatt a másiknak, akkor…
– Állj, állj… Egyszerre csak egyet. De azt hiszem értelek. A cél az, hogy ne tartsák ezt természetesnek, de  tudja mindkettő feldolgozni annyira, hogy ne legyen bűntudatuk se miatta. Mondjuk tekintsék ezt egyszeri próbának?! Így túl léphetnek rajta szerinted?
– Talán, de ehhez tényleg ismernem kéne őket.
– Ez nem lehetetlen. De csak ha megígéred, hogy ezt nem hozod a tudtukra. Az is lehet, hogy fel kéne kérjelek némi terápiára. Talán a kutatásodban is segítségedre lehetne a lány – céloztam ezzel a gyengéjére, ekképp igyekezve felkelteni az érdeklődését még jobban. Már ha lehet jobban.
– Ez természetes édesem. Tudod, hogy az ilyen információ mindig az orvosi titoktartás része.
– Ok, akkor elmondom miről van szó – és elmondtam neki.
– Hm. Te komolyan kontárkodtál? És nem is csak egy témában! Nahát! Botcsinálta szexlógus és VR–kutató. Imádlak – nevetett rajtam hangosan.
– Olyan vagy… – duzzogtam – De muszáj felhívnom most Nikit és Tomit. Mielőtt komoly bajt okozhatnának maguknak. Ugye megértesz.
– Este nyolckor? Mi a garancia arra, hogy nem botlasz a szülőkbe ilyenkor?
– Semmi. De online talán nem lehet gond. Ismerősei vagyunk egymásnak facen és a szülök gondolhatnak barátnőjének is. Ezért nem Tomit keresem most. Pedig őt kéne, mert ő a diákom.
– Te aztán nem vagy semmi tanárnő! Tudod, te mivel játszol?
– Nem történt testi kontaktus. Nos, közvetlenül nem.
– Azért ne vegyél mérget arra, hogy ebbe nem kötnének bele a kollégáid!
– Éppen ezért nem fogjuk nagydobra verni. Na, hagyj légyszí felhívni Nikit.
 
Nikivel a kapcsolatfelvétel simán ment. Megtudtam, hogy a szülei már hazaértek és a vacsorán is túl vannak. Ilyenkor tv–nézés és játék a program náluk, hacsak nem vitt haza rossz jegyet valamelyikük. Olyankor szoktak csak a szülők foglalkozni velük. Ma ilyesmi nem történt. Pénteki napokon a lefekvést se szorgalmazzák úgy, mint máskor. Megkérdeztem, hogy tudnék–e mindkettőjükkel beszélni, akár úgy, hogy egy szobában legyenek, akár konferenciaként. Niki a konferenciát javasolta, de vállalta, hogy átszól a szomszéd szobába Tominak, lépjen be hozzánk. Attól nem kell tartani – mondta – hogy szülei megzavarnák őket, mert ilyenkor mindketten a kedvenc filmjüket nézik a Netflix-en. 
 
– Sziasztok. Hogy tetszett a VR világom?
– A sziget nagyon tetszett és a tükrös szoba is – mondta Niki.
– Én mindennel nagyon meg voltam elégedve – így Tomi.
A kis hazug. Még jó, hogy élvezte két puncival egyszerre! De majd számolok ám ezért veled. 
– Szóval akkor egyikteknek se okozott gondot az, ami ott történt? 
Tomi gyorsan rávágta, hogy 
– Nekem nem.
Niki kicsivel többet gondolkodott.
– Ok, akkor Tomi neked most szép álmokat kívánok, de majd még beszélnünk kell. Niki kérlek maradj még pár percet, ha van időd. Ok?
Tomi elbúcsúzott, Niki kérdőn nézett rám a kamera túloldaláról.
– Veled a programról szerettem volna beszélgetni. Milyennek találtad, látsz–e benne több, jobb vagy csak más lehetőséget. Na és érted–e már, hogy hogyan tudnál erre írni, mondjuk egy egyszerű oktatóprogramot?
– Huh. Ez sok így egyszerre, de igyekszem mindre felelni. Elsőre tetszett. Bár egyedül már próbáltam  ezt, de úgy unalmas volt. Nem volt hozzá rendes progim se. Amit te használsz az jónak tűnik. Abban több a lehetőség szerintem és, ha mondjuk egy másolatát vissza tudnám fejteni, talán megpróbálkozhatnék egy olyannal amit kérsz. Így viszont most még nem állok arra készen.
– Azt tudod ugye, hogy én ezt a programot csak tesztelésre kaptam és veletek is azt tettem. 
– Persze. Erről már beszéltünk. Meg arról is, hogy majd kölcsönadod és én irányíthatok benne.
– De ugye nem okozott semmi problémát neked a teszt? – céloztam ezzel az öccsével közöttük történt dolgokra.
– Nos, azt sejtettem, hogy Tomi kukkol néha engem. Arra viszont nem számítottam, hogy amikor „felébredek” a játékból, akkor ilyen lesz a szék és körülöttem minden – nevetett kényszeredetten.
– Hát, az engem is meglepett és Attit is, ahogyan az én ágyam kinézett – mosolyogtam rá.
– Ki az az Atti? 
– Bocs, ő a pasim.
– De ugye ő nem látott minket? – kérdezte ijedezve.
– Nem, nyugi. Akkor valahogy érhetett ide hozzám, amikor még játékban voltunk. De nem lehet csak úgy csatlakozni, még akkor se ha a készülék megvan hozzá neki.
– Neki is van egy külön?
– Aha. Vele is próbáltuk már ezt. Kettesben.
– Szexeltetek?
– Egyszer igen, máskor meg nem. 
– Értem.
– Atti, gyere légy szíves. Szeretnélek bemutatni téged Nikinek.
– Szia Niki.
– Öhm… Szia?
–Ugye nem haragszol hogy tegezlek? Remélem engem se tartasz ehhez túl öregnek.
– Nem, csak…
– Igen?
– Semmi.
– Azért szerettem volna, hogy megismerd Attit, mert ő orvos. Pszichológiai diplomája van, de a szakterületét tekintve inkább szexológus. Ezt csak a titoktartás miatt mondom el. Vagyis amit mondasz az köztünk marad. Úgyhogy kérlek továbbra is maradjunk őszinték. Rendben?
– Persze. Egy pillanatra ismerősnek tűnt, de szerintem összekevertem valakivel.
– No, akkor elmondom, hogy a teszt másik fele az lett volna, hogy ki tud–e lépni valaki, ha nem szeretne már játszani. Tulajdonképpen erre számítottam nálatok, amikor „összehoztalak” titeket. 
– Hát ez nem jött be.
– Nem és azt hiszem elnézést kellene kérnem…
– Nem, nem tartozol bocsánat kéréssel. Szerintem ez kellett ahhoz, hogy Tomival másképp tekintsünk egymásra mint eddig. 
– Úgy érted…?
– Dehogy! Nem akarok vele ismétlést és, azt hiszem, ő se akar semmit tőlem. Egyszerűen csak innentől felnőttekként kezeljük egymást. Érted? Ez jó is, meg van rossz oldala is. A jó, hogy nem próbál meg folyton kitolni velem és úgy gondolom kukkolni sem. A rossz, hogy ezentúl játszani se nagyon fogunk úgy, mint régebben. De ezeken túl tudunk lépni. Megbeszéltük játék után.
– Ó. Ez jó hír. Igazán örülök. Viszont a teszt nem sikerült. Nem baj, majd máskor, talán mással…
– Én most is ráérek. Csak nem tudok olyan szitut kitalálni, hogy ki akarjak lépni a játékból.
– Nos nekem lenne egy ötletem, de ehhez is hárman kellenénk. Te, Atti és én. És kell legyen pár óra szabadidőd is. 
– Ha úgy lépek be, hogy fekszem az ágyban, akkor senki sem gyanakszik majd. Ha lekapcsolom a villanyt és benéznek hozzám, a VR fel se fog tűnni senkinek a félhomályban. Csak azt látják, hogy alszom. Szóval, én akármeddig maradhatok. Ráadásul holnap szombat, így nem kell korán sem kelnem.
– Ez rendben is lenne. Mi is ráérünk. Atti neked lenne kedved velünk VR–ezni egyet?
– Hogy a csudába ne szívem? Tudod, hogy mennyire imádom azt a játékot. Két ilyen  csinos nővel meg dupla öröm lesz.
– Nos, ebben lenne a lényeg. Örülök, hogy Nikit is szépnek tartod. Talán be kéne vonnod őt a kutatásodba…
– Részemről lenne az öröm, csak nem tudom ő mennyire akarja.
– A részleteket ráérünk megbeszélni a szigetünkön ha nem vagytok ahhoz fáradtak. 
 

3. rész
A második teszt sikere
Nem voltak, így hát hamarosan visszatértünk a VR–szigetre.
A szigeten Niki ismét elámult annak szépségén, bár most Attilát is élénken figyelte. Kezdésként újra a közös fürdőzést javasoltam. Nagyon klassz feszültség oldásnak és a feszültség fokozásához is. Mikor mire van szükség. Jelen esetben mindkettőre, éppen ilyen sorrendben. Egyedül úszkálva megnyugtatott minket a víz és a látvány. Élveztük, ahogy a bőrünket simogatja az óceán lágy ölelésével.
A pancsolást én indítottam. „Véletlenül” Atti mellett csobbantam és lefröcsköltem. Ő ezt persze nem hagyta annyiban és kialakult egy izgalmas vízicsata hármunk között. Attila bebizonyítva, hogy férfi és nemcsak doki, mindkettőnket élvezettel dobálta a vízbe és simogatott közben. Ezek az érintések természetesen egyikünket se hagyták hidegen. 
Amikor a hangulat érezhetően felforrósodott, elérkezettnek láttam a pillanatot közölni Nikivel barátom projectjét.
– Tudod Niki, Attinak van egy kutatási témája, amit nagyon szeret. Említettem már ugye, hogy a foglalkozása szerint szexológus. Nos, ehhez kapcsolódik a project. Érdekelne szeretnél–e részt venni benne. Csak azért én hoztam ezt fel, hogy tudd, ha beleegyezel, részemről nem lesz harag emiatt.
– Nem tudom így mit mondjak. Miről lenne szó?
– Arról, hogy a női orgazmus során nem minden nőnek sikerül eljutnia a squirt–ig. Gondolom ismerős ez a kifejezés – vette át a szót Attila.
Niki bólintott, közben szürcsölt egy kortyot az ananászleves poharából. Nagyon szexi volt a mozdulat, ahogyan a melle is beleremegett a bólintásba és rögtön utána az ivós mozdulatra is. Ez Attila figyelmét sem kerülte el, mert a szerszáma harcra késznek mutatkozott.
– Azonban senki nem tud általános recepttel szolgálni arra vonatkozóan, hogyan tudná ezt bármelyik nő elérni. Én azt tűztem ki célul, hogy kidolgozzak egy módszert erre.
– Sikerült jutnod valamire?
– Eddig szinte mindegyik résztvevőt sikerült legalább egyszer részesítenem olyan orgazmusfajtában. Csakhogy minden nő más módon jutott hozzá. Úgyhogy magát a módszert nem tudtam kidolgozni, de részeredmények már vannak. Vagyis tudom, hogy ez egyénenként változik, mégis úgy érzem, hogy előbb–utóbb elérem a célt.
– Én ugyan arra a következtetésre jutottam, hogy Attinak önmagát sikerült fejlesztenie ahhoz, hogy ő tudjon elérni a nőknél ilyet, de ez nem jelenti azt, hogy a céljához közelebb jutott – vetettem közbe.
– És nálad Heni? Mennyire sikerült elérni ezt a célt?
– Azt mondanám, hogy nálam is a körülményektől és a partnertől függ. Az tény, hogy Attinak sikerült eddig a legtöbbet elérnie. Vagyis…
– Mégis hányszor? És a többieknek? – érdeklődött Niki.
– Be kell valljam, hogy tulajdonképpen eddig csak Attival volt meg az élmény – vallottam be kissé pirulva – Bár az is igaz, hogy eddig nem volt nagy a „vizsgáztatott” férfiak száma. Összesen négy partnerem volt.
Niki meglepődve pillantott rám.
– Most mi van? Hűséges típus vagyok, azt hiszem. Pedig Attinál nem igazán kéne tartanom a féltékenykedéstől. Talán ezért se volt igazán igényem másra.
– És az öcsémmel? Vele milyen volt?
– Nem is tudom. Nem volt rossz, de egy alkalomból nem vonnék le messzemenő következtetéseket. De ha már döntéseknél tartunk. Te hogy döntöttél? Bevállalod Atti projectjében a részvételt? – tereltem el a figyelmét a válaszról.
– Ami azt illeti, nem ellenkeznék. De csak ha ebbe minden beletartozik. Tudod, ha nekem kell valaki, akkor az mindenestől kell. Szóval, ha például kihagyná mondjuk a csókolózást, akkor jobb ha bele se kezdünk.
– Nem hiszem, hogy eszébe jutna ilyesmi. Amellett, hogy egyik kedvence a csókolózás, mint szakmabeli is tudja, mennyire fontos az együttléteknél ez is.
– Nos ebben az esetben, ha nincs ellenedre bevállalom. Mikor akarnád kezdeni? – fordult Attihoz.
– Miért nem kezditek el most? Persze csak ha nem érzitek magatokat túl fáradtnak ehhez – vetettem fel én.
– Öhm… Ok, részemről rendben – szólt csillogó szemekkel Niki.
– Atti?
– Én készen állok – szólt kedvesem és tényleg. Állt.
– Azt látjuk te csődör – nevettem rá.
– De mi ebből a te hasznod Heni? – érdeklődött Niki.
– Az a teszt amit veletek nem sikerült kipróbálni – somolyogtam.
– Ezt nem értem.
– Az lett volna a teszt, hogy ki tud–e lépni valaki a program kezelőjének beavatkozása nélkül. Nálad ez nem jött be. Talán majd most nekem…
– Úgy érted, most nem te irányítasz?
– Igen, úgy. Most Attinál van az irányítás. 
– De akkor a sziget…
– A helyszínt el lehet menteni és visszatölteni akkor is, ha más indítja a játékot, mint aki kitalálta azt. 
– Értem. Ez logikus. 
 
Attila ekkor megunva a szerinte felesleges szájtépésünket, Niki mögé állt és csókolgatni kezdte a nyakát,  kezével a melleit vette sorra és gyúrta, simogatta ahol érte. Azt még láttam, hogy Niki teste reagált, majd megfordulva csókolózni kezdtek.  Nekem ennyi elég volt. Menni akartam. Eddig is tudtam ugyan, hogy Attila projectjéhez mit társít, azonban más tudni és más látni a saját szememmel. Féltékeny lettem, pedig én biztattam a lányt a részvételre. Azt kívántam, hogy befejezhessem a játékot. Ki akartam lépni, de nem történt semmi. Attila közben megszabadította Nikit minden ruhadarabjától. 
Magam elé képzeltem a konzolt és ott volt. Hiányosabb ugyan mint amikor én irányítottam, de a kilépés gomb a szokott helyen volt. Megnyomtam és ekkor az ágyamban találtam magam. Atti mellettem feküdt. Nem volt mozdulatlan. Olyannyira nem, hogy muszáj volt magára hagynom. Nem tudtam volna mellette aludni. Úgy nézett ki mint aki nagyon éberen álmodik. Járt a keze lába, látszólag rendszertelenül.
Átmentem a vendégszobába kipihenni a nap fáradalmait. A teszt sikeres lett. Bebizonyosodott, hogy egy résztvevő kiléphet a játékból, bár azt még nem tudtam, hogy az irányító játékos akarata ellenére is megtehetné–e ezt. Reméltem, hogy igen. 
Amint átsétáltam a dolgozószobán keresztül arra lettem figyelmes, hogy nem fogadott hívásom volt. Rápillantottam, Tomi próbált elérni. Az órára néztem: 11 óra elmúlt. Gondoltam úgyse tudnék aludni, bár majdnem biztos lehettem abban, hogy Tomi már elaludt. Egy üzenet bizonyára nem ébresztené fel. Írtam hát neki. Semmi különös, csak köszöntem. Ez arra volt jó, hogy reggel – vagy amikor nap közben első alkalommal – ránéz a kijelzőre láthatja, hogy észleltem a hívási szándékát. 
Legnagyobb meglepetésemre azonnal érkezett a szia tőle. Nocsak! Nem vagyunk játékban és így nem kéne magáznia engem? 
– Helló. Mi újság? Nem vagyunk játékban – céloztam ezzel a magázás hiányára.
– Igen, tudom, hogy te nem. De Niki bent van szerintem.
– Figyelj. Megegyeztünk, hogy játékon kívül nincs tegezés. Ezért írtam, hogy nem vagyok játékban. És te sem.
– Rendben, akkor mostantól magázni fogsz?
Szemtelen! Még így viccelni velem. A tanárával!
– Azt hiszem az iskolában el kell majd ismét beszélgetni veled.
– Én előbb szeretnék. Előttünk a hétvége még.
– Késő van. Aludnod kéne már.
– Ok. Átjössz?
– Hogy érted ezt?
– Nem tudok aludni. Egyedül vagyok és hiányzol nagyon.
– Ezt abba kell hagynod!
– Nem tehetek arról, ha így érzek.  
– Jól van. Látom nem lehet veled szót érteni. Aludj jól – azzal kiléptem és lekapcsoltam a laptopot.
Persze én se tudtam aludni. Hol Atti és Niki képe villant fel, hol Tomi képe jelent meg a fejemben. 
 
Nem tudom mennyi időt töltöttem töprengéssel. Hajnalban arra riadtam, hogy Attila fészkeli magát mellém az ágyba, majd azonnal el is alszik. 
Szerettem volna megkérdezni tőle, sikerült–e végre a projectje, ám erre lehetőségem se volt akkor. Másik felem nem akart róla tudni. Fejemben folyton bevillant az a kép, ahogy egymásnak esnek a lánnyal. Féltékeny voltam, de izgatott is a kép. Kicsit kiábrándító is volt látni, hogy szerelmem képes mással is szerelmeskedni, pedig tudtam, hogy csak a vágyuk irányította őket. Nem okolhattam mást csak önmagam emiatt. Ez így együtt most sok volt. Egyenlőre nem sikerült feldolgozni. Zavart az is, ahogy Tomi viselkedett. Ha az iskolában is folytatja, biztos a lebukás és magyarázkodhatok a többiek előtt. Az is lehet, hogy munkahely váltásra kényszerülök. Vagy felhagyhatok a tanári pályával. Ebben a pillanatban még abban se voltam biztos, alkalmas vagyok–e én arra. Pedig nagyon szerettem tanítani. Az a hangulat, amikor reggelente a tanáriban a kollégákkal viccelődünk a kávénkat iszogatva… Amikor órára beérve látom a diákok arcát és tiszteletteljes pillantásaikat felém… Tudtam, éreztem ugyan, hogy némelyikük nem csak tanárként tekint rám, hanem nőként is, de ez természetes volt. A nemiségtől senki sem tud minden estben elvonatkoztatni. Én sem. Be kellett magamnak vallanom,  hogy abból az osztályból nekem is feltűnt Tamás. Talán ez is egyik oka volt annak, hogy nem tettem szóvá a viselkedését a többiek felé és nem csináltam belőle ügyet. Igen, ennek is benne kellett lennie… Hm. Ennek is? Minek még? Talán tudat alatt vágytam rá és ezért ajánlottam fel neki a segítségemet, noha már akkor tudtam, hogy nem helyes!? Nem láttam benne akkor a kockázatot. Csak elbeszélgetek vele és megkérem verje ki előttem és annak az idejéből lemérhetem, hogy fennáll–e az amit mondott. Ez volt az eredeti terv. De eléggé kisiklott. Eleve nem lett volna szabad behívnom Nikit sem. Nem számítottam rá, hogy Tominak épp ilyen nővére van. Akkor is! Külön kellett volna kezelnem a két projectet. Akkor ezt azzal intéztem el, hogy testvérek és bizonyára nem fognak egymással semmi különöset tenni. Talán innentől mondhatom, hogy minden kisiklott. Hiba csúszott a terveimbe.
Tovább gondolkodva mégis be kellett látnom, hogy a hiba már előbb is megvolt. Csak nem vettem komolyan. Akkor kellett volna kilépnem és hagynom az egészet, amikor Tamás bevallotta, hogy szerelmes. Belém. Akkor nem hittem neki. Tinédzserkori fellángolásnak tekintettem. Pedig minden szakkönyv óva inti a pedagógust az effajta hibától. Nem lenne szabad kötődni a diákok közül senkihez. Ilyen módon különösen nem. 
Hát… Nincs mit tenni. A múlton nem lehet változtatni. Most arra kell koncentrálnom, hogy mászhatok ki ebből baj nélkül. 
Tépelődésem közben kibontakoztam Atti karjai közül és a fürdőszobába indultam. Útközben bekapcsoltam a dolgozószobában a laptopot. Majd ha végeztem a tisztálkodással, ránézek. Egy volt diáktársamtól vártam szakmai kérdésben üzenetet. Az igazság az, hogy már nem is emlékeztem rá, mi volt a témája. 
A laptophoz visszatérve  több üzenet fogadott. Pár érdektelen.. Egy Nikitől és sok Tomitól. 
Niki hajnal három felé köszönte meg a lehetőséget. Azt írta jól érezték magukat és remélem nem okozott nekem ezzel gondot. 
Ó, dehogynem! Bár tudtam, hogy nem ő volt az oka. Nem az igazi ok. Ő csak ráébresztett arra, amire eddig is gondolnom kellett volna. Attila ugyanis ezt megelőzően is elég sok közös programunkat lemondta ilyenek miatt. A kutatása miatt. Akkor egyszer sem gondoltam bele. Azok a nők arctalanok, személytelenek voltak. Nem ismertem egyiket sem. Kényelmesebb volt bele se gondolnom a kutatás igazi céljába és módozataiba. Mindig azt képzeltem magamban, hogy van más mód is és Atti egészen biztosan azok közül választ inkább. Hiszen szeret engem! 
Most, ebben az esetben Niki vetélytárssá  vált a szememben. Bármennyire is kedveltem előtte. És még csak szemrehányást sem tehetek neki. Én vittem őt bele. Ezt is elrontottam. Nagyon. 
 
Tomi üzeneteit is átfutottam. Vissza kellett görgetnem, nem fért ki a képernyőn, olyan sokszor és sokat írt. Amikor kiléptem tőle, ő még könyörögve írta, hogy „Várj kérlek! Jó fiú leszek. Csak ne hagyj most itt!”. 
Ezután pár ígéret arra, hogy betartja amit kérek és magázni fog. Mindig hozzátette ezekhez is, hogy ő ettől még szeret.
Amik ezek után jöttek azokban már azt taglalta fokozatosan „bevadulva” mi tetszik, rajtam, bennem. Kivétel nélkül mindet azzal fejezte be: „Szeretlek.” Sok mindent felsorolt és mind nagyon hízelgő volt rám nézve. El is érzékenyültem volna talán, ha nem tombol most ekkora érzelmi vihar bennem. 
Levédtem a laptopot jelszóval és lecsuktam a fedelét. Eddig nem gondoltam ezt szükségesnek Atti előtt. De már nem bíztam benne. Azt sem akartam, hogy tudomást szerezzen Tomi vallomásairól. Tudtam, hogy neki is első dolga lesz a laptopot munkára fogni. Azt is, hogy rájöhet majd ezek után, nem bízom benne. Talán Tomival kapcsolatban nem jön rá semmire. Nem többre, mint amit elmondtam neki. Hisz nem is volt több. Kivéve ezek a szerelmi vallomások. Ezekkel nem tudtam most mit kezdeni. Meg az egésszel nem. Leborultam a laptop mellé és halkan sírdogáltam. 
Egy idő után megírtam Tamásnak, hogy ne tegye ezt, nem szabad és ha komolyan gondolta azokat, akkor nem akar nekem rosszat és békén hagy. 
Nikinek nem válaszoltam. Elsőre. Valamit megköszönt. Egy lehetőséget. A lehetőséget. Ezt úgy gondoltam Attira értette. Ez lett volna logikus. Elsőre. Vajon folytatni fogják? Ha igen, akkor a valóságban vagy VR–ben? Bármelyiket választhatják. Várjunk csak! A VR–t csak akkor, ha Nikinek is megvan a program. Persze behívhatja Atti akkor is, ha nincs. De ismerve a kutatás módjait, úgy sejtettem nem lesz elég nekik  ennyi. Kényelmetlen is. De én nem adtam neki oda. Elég volt azonban megnéznem a fájlokat és tudtam, hogy Atti szépen becsomagolta az egészet és egy az egyben elküldte neki. Azt is amit lementettem helyszíneket, karaktereket… Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy a személyes jegyzeteimet nem csatoltam azokhoz. Pedig elsőre kézenfekvőnek tűnt, aztán valami miatt mégse tettem. Azokat külön kezeltem egy védett mappában egy rejtett meghajtón. Most ugyanazon a meghajtón létrehoztam egy virtuális gépet, elhatározva, hogy ezentúl csak onnan lépek be a személyes dolgaimhoz. A többi böngészőt kitakarítottam a jelszavakat is törölve onnan. 
Ekkorra felébredt Atti. Elég hidegen viselkedtem vele. Ő természetesen észrevette és rám kérdezett, mi a baj? Mondtam, hogy semmi, csak nem érzem jól magam. Ez igaz is volt. Nem gondoltam volna, hogy ez annyira kikészít érzelmileg, hogy úgy éreztem, már dolgozni se tudnék. Most nem. Még nem. Fel kell dolgoznom ezt az egészet előbb. Attila hamar magamra hagyott. Aznap kitaláltam magamnak a VR–ben egy másik helyszínt. Egy nagyváros kávézóját, amiben azonban csak ketten ültünk egy barátnő karakterrel. Vele beszélgettem arról, ami velem történt. Tőle vártam megoldást, bár tudtam, hogy nem kapok. A program erre nem volt képes. De frankón kidumáltam magamból a feszültség egy részét. Dolgozni azonban továbbra se éreztem képesnek magam.
Szabadságot nem kérhetek. Ezekben az időkben a kollégák eléggé leterhelődtek és többen megharagudhattak volna rám amiatt, ha engem is helyettesíteniük kell. Elfogadható indokom se volt rá. 
 
Másnap telefonáltam egy ismerős orvosnak, aki egyben a háziorvosom is volt. Elmondtam, hogy általános rosszullét gyötör, nem tudok bemenni dolgozni. Ő is nő volt, a tünetekről nem kérdezett többet. 
– Rendben, akkor mától táppénzen vagy. Kérlek jelezd, ha úgy érzed, hogy elmúlt a baj. De ha akarsz beszélgetni, délután hívj fel a privát számomon. Ok?
Ennyi volt. Ezután telefonáltam az igazgatónak. Ő jobban aggódott, de azt mondtam, biztosan semmi komoly. Pedig egyre komolyabbnak, komorabbnak éreztem magam. Erre a legjobb gyógymód az, ha emberek közé megyek. Nem feltétlen barátokhoz, ismerősök se kell legyenek.
Sétáltam, de ez se dobott fel. Pedig az idő szép volt. A kedvem továbbra se lett jobb.
Vajon mit csinál most Atti? Tudom, hogy megbántottam. Azóta hívott, de nem fogadtam. 
Az is aggasztott kissé, hogy mi történhet az iskolában. Ha Tamás valami meggondolatlan dolgot tesz, mindennek vége lehet. Legalábbis nagyon kellemetlen helyzetbe kerülök. De… Kit akarok én becsapni? Ki is rúghatnak és akár eltilthatnak a munkámtól is.
Megnéztem az üzeneteim. Tomi is írt, de azt most nem… Nikitől egy üzenet reggel korán. „Szia. Tomi megkért, szóljak neked, hogy ma beteg és nem megy be. Azért kért engem, mert neki nem válaszoltál. Légy szíves majd mentsd ki őt. Köszi. Puszi.” Visszadobtam egy láttam smileyt neki.
Lezártam a lapit. 
Tomi se ment be. Írnom kell neki, hogy beteg vagyok és nem tudtam szólni őróla az iskolában ma. Fel is hívhatnám. De azt mégsem. Arra nem állok készen.
Na de… Miért is? Hisz én vagyok a felnőtt! Az idős, tapasztalt tanár… Na, már megint becsapom magam. Romokban hever a lelkem. Ha most megint elkezdi azt a szeretlek dolgot, talán sikítok. Vagy elmegyek hozzá és halálra dugom. Aha, ez is egy opció. Nem is olyan rossz! De ezzel csak tetézném a bajt. Nem lehet. Nem szabad! 
Írtam hát Tominak. „Szia Tamás! Megkaptam Nikitől az üzeneted. Sajnos ma nem érzem jól magam és nem tudtam  szólni bent rólad.”
Majdnem azonnal jött rá a válasz: „Semmi baj. Már hívtak mobilon a suliból. Rendeztem. Mi a baj? Ugye nem komoly?”
Hm. Nem tegez, de ez nem is magázás. Viszont aggódik. Értem. Tulajdonképpen, ha nem a diákom lenne talán le is cserélném rá Attit. Vonzó fiú, jól csókol és más tulajdonságai ellen sincs kifogásom. Aki így tud szeretni, az megérdemelne egy esélyt nálam a viszonzásra. De sajnos a diákom. Talán ha…
„Nem, semmi komoly. Veled mi van? Miért nem vagy suliban?” „Azt hiszem egyező a bajunk. Beszélnünk kellene, de tudom, hogy nem sok esélyem van erre.”
Hm. Így könnyebb lesz. Ha nem nekem kell kérnem a talira…
„Egyedül vagy otthon?” „Igen.” 
Gondolkodtam vagy öt percig. Sebesen száguldott a vérem és a gondolatok a fejemben. Végül ajánlottam neki egy lehetőséget. A VR–t. Bármikor ott hagyhatom, ha úgy ítélem meg…
„Akarsz jönni VR–be?” „Aha.” „Öt perc és behívlak.” „Ok.”
 
Pár perc alatt összeállítottam egy szobát. A falakon tájképfestmények, két kényelmes fotel egymástól távol, közöttük középen egy íróasztal. Az íróasztalon dossziék, íróeszközök és egy–egy telefon, jobbról–balról.  Jó széles, majdnem faltól falig ér. Nem lenne könnyű elsiklani mellette. Elég hivatalosra sikerült. Küldtem a hívást. Tomi ott termett. Eléggé kimerültnek tűnt. Szeme kialvatlanságról árulkodott. Testtartásáról lerítt a bizonytalanság, zaklatottság és reménytelenség.
Gyorsan kijavítottam kinézetét. A tegnapi Tamás képét töltve fel. Nem az elképzeltet. Az igazit. Így is tetszett. Szeme csillogó, arca mosolygós… Csakhogy ez a mosoly most folyton váltott. Megvan! A zaklatottsága miatt ilyen. Utasítottam a programot, csináljon neki jó kedvet. „Error. Code: 781313956” Na, ennek is épp most kell hibát jeleznie. Furcsa. Eddig sose tett ilyet.
– Szia Tamás. Beszélni akartál velem.
– Tegeződhetünk?
– Itt a VR–ben igen. Csak arra kértelek, ne vigyük ezt be az iskolába. Emlékszel?
– Igen. Sajnálom. Én tényleg betartottam volna. Azért is nem mentem ma suliba, mert féltem, ott nem menne most.
– Csak ezt akartad elmondani?
Nyelt egy nagyot.
– Nem. Csak semmi ötletem nincs már, hogyan győzzelek meg.
– Miről kéne meggyőzz? Hogy nem árulsz be az iskolában? Tudod, ha mindez kiderül, engem akárki is rúghatnak!
– Tudom. És hidd el, nem akarnék ilyet. Te vagy az utolsó, akivel bármi rosszat tennék. Sőt, ha valaki bántani merne…
– Arra nem gondolsz, hogy most éppen te bántasz engem?
– Nem akarlak bántani. Csak szeretni akartalak. De tudom, hogy semmi esélyem. Neked semmit sem jelentett ami közöttünk történt. Már élni sincs kedvem. Kérlek, hagyj elmenni most.
– Nem, nem. Ezt meg kell beszélnünk. Nem lehetnek ilyen rémisztő gondolataid! 
Komolyan megijesztett. Nincs kedve élni! Mit jelent ez? Ugye nem!? Nem gondolhat öngyilkosságra ilyen fiatalon! Oka sincs rá. Hisz vonzó férfi. Igen, már férfinak látom, nem annak a pirulós kisfiúnak, aki pár napja volt.
– A nővéred miatt? Bánt ami közöttetek történt?
Idegesen felnevetett.
– Ugyan! Nem Nikibe vagyok szerelmes. Vele megbeszéltük a történteket és túlléptünk rajta. 
– De nem lehetsz szerelmes belém! Ami nemrég történt az… Az…
– Az csak megerősítette. Emlékszel? Már előtte bevallottam neked, csak nem hitted el. Én meg azt gondoltam, ha mi… Nos talán kigyógyulok belőled. Kiszeretek. Vagy talán meg is utállak, ha ráveszel. 
– Semmire sem kényszerítettelek.
– Most már tudom. Érzem. 
Azt persze bölcsen elhallgattam, hogy a csókra a testvérével tényleg kényszerítettem. Mivel egyikük sem említette azóta, azt gondoltam, a program sikeresen blokkolta is az emléket. Valószínűleg így is van. De most nem ez a probléma.
– Túl kéne lépned. Nem vagyok való hozzád. Idősebb is vagyok…
– Ugyan! Kérlek ne hivatkozz erre. A köztünk levő korkülönbségnél sokkal nagyobb eltéréssel is akadnak párok, akik boldogok együtt. Ez a pár év igazán semmi.
– De általában nem a nő az idősebb. Gondoltál rá miért?
– Igen, de engem nem zavarna. És ha zavarna, se tehetnék semmit. El akartalak felejteni. Elmondtam magamnak többezerszer is, hogy te nem szeretsz és nem is akarsz. Mégis megmaradt az érzés. Ugyanúgy szeretlek és kívánlak mint addig. Ha nem jobban… Nem tudom miért utálsz.
– De hát nem is utállak!
– Csak éppen nem tudsz szeretni sem. Ez kurvára fáj!
– Ne beszélj csúnyán. 
– Bocs.
– Tudod… Mielőtt ide jöttünk arra gondoltam, hogy megérdemelnél egy esélyt. 
– Mégsem adsz!
– Nem, nem tehetem. Nem szabad. A tanítványom vagy.
– Pár hónap csak. Másfél hogy pontosak legyünk. Utána?
– Nem tudom. Most – ha nem lennél a diákom – megadnám neked a lehetőséget. Addigra meg lehet elmúlik nálad, vagy találsz valaki mást. Ha bármit ígérnék, ez akadály lehetne számodra és ezt nem akarom.
– Soha! Nem tudlak elfelejteni és más nem kell. Csak te! Te sose voltál szerelmes?
– De, persze…
– Nem, nem voltál igazán. Ha igazán szerelmes valaki az nem felejti el a szerelmét soha. 
– Ugyan! Minden elmúlik egyszer. 
– Mondja ezt egy kiábrándult ember!
– Nem is. Honnan veszed, hogy az vagyok?
– Sehonnan. Csak ezt érzem. Ezt gondolom.
– Te beszéltél Nikivel. Rólunk!
– Nem. Azóta semmi ilyesmit nem beszéltünk.
– Ne hazudj!
Felszikrázott a szeme a dühtől, majd ugyanaz a kétségbeesett pillantás jelent meg, mint előtte volt. 
– Nem hazudok. De ha nem hiszel nekem úgysem… Kérlek, hagyj elmennem. Nem akarlak megbántani, úgyhogy neked nem hazudnék. Eddig se tettem. Hiba volt. Nem kellett volna elmondanom mit érzek. Talán akkor még hinnél nekem.
– Ne haragudj. Csak azt  hittem beszéltél Nikivel. 
– Ugyan mit mondhatott volna, amitől könnyebb lesz nekem? Hidd el, most semmi sem érdekel.
– Várj. Ugye nem akarsz ostobaságot csinálni?
Hallgatott. Ó, mekkora bajt okoztam?! Ha nem adok neki lehetőséget és már az elején azt teszem amit kell…
Meg kellett volna büntetni a viselkedéséért. Akkor! Most viszont ő éppen a büntetésre vágyna. Csak nem úgy. Nem teheti…
– Nem teheted. Még előtted az élet! Fiatal vagy és sok mindent tehetsz, amire most még nem is  gondolsz. Sok lány epekedik utánad már így is és amilyen csinos, szép férfi vagy, sokkal több is lesz. Tudom. Felesleges bánkódnod olyan miatt, ami holnap semmit se jelent majd neked. Élj inkább a mának. Kérlek.
– Tényleg annak tartasz?
– Hogy? Minek tartalak?
– Te mondtad: szép vagyok. Vagy nem gondoltad komolyan? Persze, hogy nem!
– De igen. Tényleg csinos pasi vagy. Hallottam lányokat rólad beszélni. Eléggé odavannak érted sokan.
– De nekem ők nem kellenek…
– Kérlek ne kezdd ezt… Nem érted, hogy emiatt tönkre mehet az életem? Ha igaz amit mondasz, nem akarhatsz rosszat nekem.
– Nem, nem akarok. De… Nem látsz rá semmi esélyt, hogy ha végzek találkozzunk?
– Nos… Egy találkozás lehet akár véletlen is.
– Én nem véletlent akarok. 
– Pedig a legjobb dolgok az életben véletlen történnek velünk.
– Meg a legrosszabbak is. Mégis… Azt szeretném, hogy ha vége a sulinak, legalább egyszer te is akarj velem találkozni. Nem véletlenül. 
– Az min változtatna ha nem véletlen lenne?
– Annyit, hogy tudnám, nem utálsz és talán… 
– Rendben. Ha megígéred, hogy addig semmi olyat nem teszel, amivel árthatsz nekem és magadnak, akkor benne vagyok. Semmit! Érted? Magadnak sem.
– Akkor randizhatunk majd?
– Csak egy taliról volt szó. Ennyit ígérhetek. És hidd el nem utállak. Tényleg nem. Komolyan mondtam azt is, hogy csinos vagy. Csak most nem lehet semmit. 
– Értem. Azt hiszem. De egy ígéret nekem elég is. Cserébe én is megígérem, hogy úgy viselkedek majd. Úgy teszek, mintha nem történt volna semmi. Ettől még szeretni foglak. Bármikor rád nézek majd, nem tudom ezt eltitkolni. Kérlek ne csapj be.
– Ok. Akkor megegyeztünk. Ígérem, nem csaplak be. De csak egy tali! Semmi többet nem ígérhetek.
Arca felderült és visszatért a szemébe az a csibészes, kisfiús mosoly, amit annyira szerettem benne. Igen, ezzel fogott meg. Most már tudtam, ő sem lesz közömbös nekem. Most sem az, de nem szabad.
– Megpecsételhetjük ezt az alkut egy puszival? Kérlek! Csak egy barátit. Tudod más lányok is adnak olyat néha.
Tudtam, hogy nem lenne szabad, de olyan aranyosan kért… És csak egy baráti puszi! Mi rossz lehet abban?
– Ok – mondtam, és eltüntettem az asztalt, meg a távolságot is közülünk. 
Meg se lepődött ezen. Örült. Arcomat nyújtottam és kaptam egy puszit. Én is adtam volna neki, de nem fordult el elég gyorsan – vagy csak én kapkodtam el – mert nem az arcára sikerült.
Pár perc múlva lihegve hagytuk abba a csókot. Alig sikerült elengednem őt. Ezelőtt ilyet nem éreztem vele. Mással se. 
Nem nyúlt felém. Nem kezdeményezett, bár látszott rajta, hogy iszonyú nagy erőfeszítés és önuralom kellett neki ehhez. Arcunk milliméterekre volt egymástól. Éreztem a lélegzetét, ami még nehezebbé tette féken tartani vágyamat iránta. Percekig néztünk egymás szemébe közvetlen közelről. Rajta is látszott, nem tudja mit tegyen. Félt, hogy elronthat mindent. Mire összeszedte volna a bátorságát és lassan elindult szája a szám felé, én lerogytam a mögöttem levő székbe. Újra helyreállt a szoba. Az íróasztal, a távolság közöttünk… Csak a lihegésem nem maradt abba. Meg az övé sem. Megszólalni sem tudott egyikünk sem.
Amikor végre erőt vettem magamon, csak ennyit tudtam neki kinyögni.
– Akkor megbeszéltük. Szia – azzal gyorsan kiléptem és zártam a VR–t.
 
A következő hónapokban betartotta ígéretét. Valóban semmi olyat nem tett, amivel veszélybe sodort volna.
Nikivel nem lettünk barátnők. A VR–program miatt maradtunk kapcsolatban. Felhívtam a figyelmét a hibára, megadva neki a hibakódot. Titkon abban reménykedtem, hogy megfejti. Ő azt válaszolta, hogy náluk semmiféle hiba nem merült fel továbbra sem. Látszott rajta, hogy boldog. Szerelmes lett Attiba. Nem is csoda. Jó pasi és még jobb szerető. Továbbra is részt vett Attila kutatásában. Egyszer elkezdett áradozni, mekkora sikert értek el abban, de leállítottam. Nem érdekelt már az a téma. Addigra Attilával szakítottunk. Nem tudom ki mondta ki a véglegest. Talán túl hideg lettem hozzá onnantól. Talán ő is beleszeretett Nikibe akkor. Vagy később. 
Most, hogy vége a tanévnek, ők egy pár lettek. Tehetik, mert felnőtt emberek. Örülnöm kellene nekik. Valamennyire örülök is.
Sokat gondoltam addig és azóta is, meg most is Tomira. Nem építettem róla karaktert a VR–ben, hogy vigasztaljon. Pedig csábítónak tűnt az ötlet. Mégsem. Virtuális szeretőm és igazi sem volt, amióta Attival befejeztük a kapcsolatot. Nem volt rá igényem.
Tomi sem keresett. Nem akartam én kezdeményezni. Titkon azt reméltem, elfelejtett. Hogy összejött mással. Reménykedtem, hogy boldog. Ez azért fájt is. Azt meséltem be magamnak, hogy nem a boldogságának a lehetősége fáj, hanem, hogy hanyagol. Ez persze butaság. Persze nem az, ha csak barátként hiányzik.
Csakhogy nem felejthettem el az azóta eltelt időkből azt sem, ahogy rám nézett. Mindig ott izzott a szemében a vágy. De csak akkor, ha énrám nézett. Lopva megfigyeltem, mikor másokkal beszélgetett. Lányokkal, nőkkel… Akkor soha nem volt meg benne az. Csak én voltam rá hatással továbbra is. 
De ha nem felejtett volna el, akkor már keresett volna, ugye? Hiszen majdnem egy hónap telt el iskola után. 
Nekem kapóra jött az, hogy el kellett utaznom továbbképzésre egy másik városba. Kikapcsolódást jelentett az idegen tájakon való séta és a látvány. Kikapcsolódást igen, de megnyugvást nem. Továbbra is csak rá gondoltam. Nagyon evett a fene, hogy miért nem keres meg. 
Többször tartottam ott, hogy írok neki sms–t, vagy csak a közösségi oldalon. Figyeltem a hírfolyamát is, de semmi. Mintha fel se lépett volna azóta oda. A vizsgáiról is csak annyi, hogy megköszönte azoknak, akik gratuláltak neki a sikeréhez. Se eredmény, se az, hová készül menni tovább tanulni. Persze tudtam, hova adott be jelentkezési lapot. Annak eredményét viszont nem ismertem. Ha igénybe veszek pár kapcsolatot, ismerőst, megtudhattam volna. De mivel magyaráztam volna, hogy éppen utána érdeklődök? Nem, nem tehetek ilyet. Amúgy se jelentett semmit. Ha felveszik is, továbbra is ugyanabban a városban marad. Ő is, én is. Csak éppen egymástól távol. 
De miért foglalkozok én ezzel? Örülnöm kéne, hogy betartotta ígéretét és nem esett bajom miatta. Annak is örülhetnék, hogy jegyeit év végére kitűnőre javította mindenből. Hogy ezt miattam tette vagy nem, nem tudhattam. 
Annak is örülnöm kellene, ha sikerült elfelejtenie és talált magának mást. Miért fáj mégis ha erre gondolok? Nem szerethettem bele! Azóta soha nem maradtam vele kettesben sem. Sehol. Nagyon ügyeltem erre. Nem tette szóvá, pedig elég feltűnő lehetett neki, hogy kerültem. Igen, kerültem a vele való találkozást. Nyilván az osztályban, a tantermekben és a folyosón ezt nem tehettem. De azokon a helyeken soha nem maradtunk kettesben. 
Na és… A közösségi oldalon sem írt nekem. Mail–t sem. Nem próbált mobilon sem elérni. Pedig mindennapi rutinként mindig ellenőriztem ezeket. Eleinte nem tűnt fel nekem, mit hiányolok ezekből. Később tudatosodott csak, hogy Tomi nem keres. Ez eleinte megnyugvással töltött el. 
Jó. Betartja amit ígért. Talán túlzottan is. Talán nem kéne ennyire. A suliban nem került, sőt. Igyekezett a közelemben lenni, amikor tehette. De nem tűnhetett fel másnak. Senki nem tette szóvá, úgyhogy ez biztos.
 

4. rész
Örökké
A VR–re azóta nem fordítottam sok időt. Néha beléptem ugyan a saját szigetemre, kizárva mindenki mástól a belépési lehetőséget. Jól esett ejtőzni a testemnek–lelkemnek ott. Egy idő után abbahagytam. Túl sok emlék merült fel bennem. Egyre zavaróbb lett.
 
A továbbképzés három hétig tartott. Nyár közepétől semmi teendőm nem volt. Attilával és Nikivel csak szórványosan üzengettünk egymásnak. Zömmel a VR–el kapcsolatos dolgokról volt szó. Tapasztalat csere, bár sokkal inkább volt ez részemről információ szerzés, mivel ők napi szinten én meg majdnem sehogy nem használtam azt.
Kikapcsolódásként sokat sétáltam, úsztam. Nem a virtuális óceánban, hanem csak a Velencei tóban. Az volt a legközelebb, mert a pesti strandok túlzsúfoltak voltak és sokkal drágábbak. Na meg ezzel is telt az idő. 
Egy alkalommal a strandon megszomjazva, megéhezve, betértem egy közeli vendéglőbe. Leültem egy asztalhoz és vártam a pincért. Várakozás közben ellenőriztem a mobilt, jött–e üzenet, mail… Eközben éppen Tamásra gondoltam, amikor az ő hangját hallhattam.
– Szép napot kívánok! Mit parancsol ez a gyönyörű hölgy?
Felpillantottam és az ő kedves arca mosolygott rám kíváncsian.
– Szia! Hát te?
– Jöttem felvenni a rendelést. Ez itt a munkám.
– Ok. Kérek egy cukormentes kólát és valami kaját. Mondjuk a ház ajánlatát lehet kérni?
– Lehet. De számodra az itt áll előtted – mosolygott továbbra is mint a vadalma.
Elfutott a méreg. Pimaszkodik velem azok után, hogy annyit vártam a hívására. Legalább annyit írhatott volna, hogy minden rendben vele! De nem, még erre se vette a fáradtságot. Most meg…
– Köszönöm, akkor máshova megyek. Elment az étvágyam. Szia – és kezdtem felállni, hogy ott hagyjam őt a vigyorával együtt.
– Ne már… Maradj kérlek. Bármit kérhetsz a ház ajándéka lesz. Ha akarod, vagy nem tudsz dönteni, választhatok neked én valami finomat.
– Nem kell. Komolyan. De tudod… Azért tudathattad volna velem, hogy elfelejtettél, de amúgy jól megy sorod.
– Hogy elfelejtettelek? Honnan veszed ezt? Azóta is mindennap csak rád gondolok!
– Hagyd ezt a csajozós dumát kérlek. A csitrik még talán vevők erre, én nem. 
– De komolyan mondom. Viszont most muszáj dolgoznom. Este hatkor végzek. Jó lenne utána összefutni veled.
– Az nem fog menni sajnos. Estére otthon akarok aludni. 
– Vár valaki? Ja, persze, a pasid.
– Nincs is – upsz, ezt elkapkodtam. Talán nem hallotta meg, hát így folytattam.
– Aha, persze. Megígértem neki, hogy ma vele alszom.
Aha, persze, eközben kerültem a tekintetét, nehogy rajta kapjon a hazugságon. Ez most nem jött be. Tomi nem buta gyerek. 
– Szóval nem vár senki. Akkor kérlek várj meg, ne fuss el. Emlékszel? Ígértél egy talit! Miért ne lehetne az ma?
– Mert egy talit meg szoktak előre beszélni. Te meg elfelejtettél üzenni.
– Épp most beszéljük meg – mosolygott – Na, kérlek szépen Heni! Annyira hiányoztál és…
– Tamás! Várnak a vendégek! Ne most udvarolj kérlek! – hallatszott egy szigorú hang a pult irányából.
– Kérlek Heni. Ígérem utána nem tartozol semmivel. Csak beszélni szeretnék veled.
Mondhattam volna neki, hogy felhívhatna, de tudtam, hogy az nem ugyanaz. Feltartani a munkában sem akartam. Miattam ugyan ne rúgják ki!
– Ok. Fél 7–től egy fél órát kapsz. Ide jövök érted. Ha késel, annyival kevesebb időd marad a 30 percből. De max háromnegyedig várok és utána soha többet nem állok veled szóba, értetted?
– Igen. Köszönöm. Mindjárt hozom a kólát és még valamit.
Szívem szerint annyi mindent mondtam volna neki. Egy sor szemrehányás azért, mert nem tudott hívni és idegeskedhettem, hogy mi van vele. Na jó, Niki mondta néha, hogy minden ok, de őt nem tudtam komolyan venni. Jó lett volna azt is tudni, hogy mit gondol most. Megváltoztak–e az érzései irántam? 
Amilyen hülye vagyok beleesek egy volt tanítványomba, miközben ő jól szórakozik rajtam, mással.
 
Pontban fél–hétre kanyarodtam vissza a kis piros autómmal a vendéglő parkolójába. Tamás már ott toporgott a bejárat előtt. 
– Szia Heni. Üljünk be valahova. Tudok egy csendes, hűvös helyet a közelben. Meghittebb…
– Szia. Nincs most kedvem semmihez. Tudod te mennyire izgultam miattad? Hogy mi lehet veled, nem történt–e valami bajod?! A hírfolyamodban se láttam semmit és Niki se mondott sokat. Miért nem tudtál csak egyszer írni legalább annyit, hogy jól vagy? – ömlesztettem rá hirtelen haragom.
– Kérlek! Gyere velem. Nem tartalak fel sokáig, ha nem akarod.
Eközben magához vont és átkarolt. Arcát arcomhoz simította és hátamat gyengén masszírozgatta. Jól esett az érintése, de haragom nem egykönnyen lohadt le.
– Olyan vagy! Tényleg… Miért nem jeleztél valahogyan? Legalább annyit, hogy „jól vagyok, nem kellesz már…” – közben én is átöleltem és magamba szívtam illatát. 
– Butus! Nem mondhatok ilyet. Még mindig ugyanúgy szeretlek! Csak…
– Tudtam! Meguntál rám várni és összejöttél valakivel.
– Ugyan! 
Eddig lassan andalogtunk valami számomra ismeretlen cél felé. Ezen a ponton maga felé fordított vállaimnál tartva és mélyen a szemembe nézett.
– Csak nem féltékeny valaki?!
– Ugyan, dehogy! Hova gondolsz? Csak a szerelmesek féltékenyek…
–  Akkor nem is szeretsz?
– Nem, nem! Nem is gondolok ilyenre. De tényleg nem. Egy kicsit se. Egy nyúlfarknyit se…
Belém fojtotta a többit egy csókkal. 
Annyira jó volt! 
Hiányzott, ezt eddig is tudtam. De ott és akkor a csókjától teljesen elolvadtam. Ekkor már biztos voltam benne, hogy szeretem. Más miatt nem éledne ennyire fel a testem. Ő viszont nem tudhatja meg ezt sohasem! Nos, egy ideig még nem… 
Talán ha ő mondja ki először… De hát mondta ő többször! Csakhogy még mindig nem tudtam elhinni. Miért szeretne engem egy ilyen dögös pasi? Csak mert én is szép vagyok? Nem. Nem érzem magam szépnek mellette. Nekem ő sokkal szebb! Sokat kéne bizonygatnia, hogy elhiggyem. Hogy a szerelmét meg is érdemlem. De akkor vajon mit akarhat tőlem?
Vállába kapaszkodva meg is kérdezem:
– Mondd, mit akarsz te tőlem?
– Csak szeretni akarlak. Ha engeded… 
– Na és mégis, mi az elképzelésed? Hogy szeretnél engem? Így? – és megpusziltam az arcát.
Annyira jól esett egy ilyen apró érintés is, egy puszi… Meg is ismételtem minden szavam után.
– Vagy így? Esetleg így? Na és… Miért is… szeretnél… engem?
Nem tudtam abbahagyni a puszikat. Körülöttünk a járókelők jót mosolyogtak. Ő komoly maradt és irult–pirult. De ez nem a szégyen vagy a zavar pírja volt. Tamás a szemem láttára beindult. Vagy csak én nem vettem eddig észre rajta a vágyat. Most viszont már egész biztosan éreztem másutt is.
Miközben folyamatosan adtam a puszikat a szájára, arcára szemére, elsétált mellettünk egy kortalan maca. Úgy hiszem nem teljesen jó szándékkal mondta: „Menjetek szobára!”
– Szerinted hülyeséget mondott? – kérdeztem súgva Tomitól.
Megköszörülte a torkát, majd helyeselt.
– Nagyon a szívemből beszélt. Csak nem akartam, hogy azt hidd…
– Szeretném, ha nem csak a levegőbe beszélnél amikor azt mondod szeretsz. Érezni akarom. Érezni akarlak…
 
Ennél több kérlelés nem kellett neki. Vagy öt perc alatt lefutottunk három maratonit. Na jó, talán nem annyit. Mindenesetre nagyon kellett szednem a lábam, hogy lépést tudjak tartani vele. Bár fogalmam sem volt hova rohan. Az utolsó párszáz méteren még így is lassúnak találta a tempóm, mert egyszerűen felkapott a karjába és szaladt velem. Hm. Ez sokkal jobb utazási mód mint a taxi. Nem azért mert olcsóbb. Ó nem! Vállgödrébe fúrtam az arcom és nem érdekelt, hol kalimpált a lábam. Az illat, amit ekként érezhettem, sokkal jobb volt mint az autó illatosítóm. Rohant velem és egyszer csak letett egy ágyra. Azt se észleltem, hogy bevitt egy szobába. Annak kellett lennie, egy ágy nem állhat a természet lágy ölén! Ő viszont ezután befúrta az arcát az enyémbe. De nem részletezem ezt most, mert nem illene. Talán nem is az illendőség miatt, hanem ha később visszaolvasom, szégyenében elpirulna a monitorom.
Legyen elég, hogy jól esett, amit velem tett. Meg az is, amit ő nekem engedett. 
Engedékenysége során számtalanszor elsuttogta, rebegte, kiáltotta: „szeretlek, imádlak, még mindig kívánlak”. 
„Én is téged. Örökké!”

Vége