Vörös és Fekete -A hajsza -2. rész

Az alezredes asszony lihegve bámulta a boxzsákot, ami három emberhalálra elegendő adagot kapott aznap. A lánya terhes... Tron szabadlábon. Minél tovább tűnődött annál inkább rájött, hogy Tron-tól félti. Le kell számolni vele... Gyorsan letussolt és az autóba vágta magát. Fél óra múlva ott állt az ismerős mégis olyan idegen ajtó előtt. Félt...és ez új volt számára. Sosem félt...semmitől. Elszívott egy cigit, megvárta amíg a szél elviszi a füstöt csak azután kopogott.
-Vali... -a férfi, a régi gyengéd hang, felkavarta, bár igyekezett titkolni.
-Bemehetek...?
-Persze...gyere...
Most megint s férje állt előtte és nem az ezredes. Elbizonytalanodott.
-Figyeltelek. Kíváncsi voltam, hogy ma is csak elszívsz egy cigit az ajtóm előtt vagy bekopogsz.
-És...?
-Reméltem, hogy bekopogsz...
Valéria úgy érezte, mintha szíven döfték volna. Próbálta tartani magát. 
-A lányunk terhes.
-Tessék...?
-Gyereke lesz...nagyszülők leszünk...
-Ki... Valaki a Cégtől...?
-Meridián.
-Összejöttek?
-Igen... Minden tiltás ellenére.
-Ami történt, megtörtént...
-Ellenőriztem a férfit...újra... Jobban tudom a női nevét, mint ő maga.
-Ez alkalommal nem hibáztatlak.
-Nem úgy a lányunk…
-Ha majd megszületik a gyerek, ő is érteni fogja!
-Nos, akkor én…
-Nem iszunk meg egy italt?
-Igen... Jól fog esni, azt hiszem.
Hova vezet ez?! -kérdezte magától Valéria. Ezt a kérdést bő két óra múlva ismét feltette magának, miután hosszú évek után ismét szeretkeztek.
-Maradj! Kérlek…!
Az első mondat szinte utasításnak hangzott, a második sokat enyhítette rajta. Valériának amúgy sem volt kedve menni...vagy inkább volt kedve maradni, ezt ő maga sem tudta eldönteni.
Hanyatt feküdtek az ágyban egymás mellett, szó nem hangzott el, csak a férfi kézfeje ért Valéria kézfejéhez.
Vén, szentimentális hülye vagy... -vágta gondolatban a saját fejéhez.
Olyat tett, amit az elmúlt 25 évben sosem: a férfihoz bújt. Az ezredes meglepődött, Valéria sosem mutatta ki az érzelmeit, vagy azt, hogy vonzódik a férfihoz. Önkéntelenül ölelte át a nőt és kezdte simogatni a hátát. Megint a csend beszélt.
Vén, szentimentális hülye vagy... -emlékeztette magát, majd a hátára fordult és magára húzta a férfit hogy újból szeretkezzenek. Hajnali 4-kor ébredt, ahogy mindig. Kicsoszogott a konyhába, csinált egy kávét, rá akart gyújtani, de aztán letette asztalra cigit, a dobozt és az öngyújtót. Egy darabig csak melengette a kezét a csészén, csak azután kezdte lassan, apró kortyokkal meginni, cukor nélkül, ahogy mindig. Bámult ki az ablakon, nézte az ébredező várost. A gondolatai a lánya és a férje (férje?) körül kavarogtak. Valóban olyan hideg, mint egy jéghegy? Van helye érzelmeknek az ő szakmájában...vagy? 
Halkan koppant valami, az asztalon. A férfi egy szelet csokit csúsztatott a csészéje mellé. A kedvencét.
-Cigizhetsz...ha...
 Valéria ültében megfordult a széken. 
-Le akarok szokni... 
Pár pillanatig nézték egymást, majd a férfi hasába temette az arcát. Simogató kezét érzett a fején. Az érintés szokatlan volt...kellemes...megnyugtató...jó volt gyenge nőnek lenni. Kezdte érteni a lányát.
Stefán Valéria alezredes, a kibervédelmi osztály rettegett vezetője, akitől még a dandártánornok is tartott egy kicsit, letérdelt a férfi elé, és a szájával kezdte kényeztetni. Jó volt tapintani, érezni és magába szippantani...
Vén, szentimentális hülye vagy... -gondolta, de azért folytatta, amíg a férfi el nem ment.
 
Kara azon az éjjelen harmadszor ment a mosdóba. Mielőtt visszament volna, megsimogatta a hasát. Vajon kisfiuk vagy kislányuk lesz? A szerelmét ez kevésbé izgatta, madarat lehetett fogatni vele. Örült, hogy társ van mellette. Vajon feleségül is veszi, ahogy számította...remélte?
 
Az alezredes asszony ráérősen villázta a rántottát, a férfi csak nézte.
-Ez most megint csak egy fellángolás...vagy...?
-Vagy. -mondta tömören- De úgyis beadtad s papírokat.
-Nem...elégettem őket.
Nagyot dobbant a szíve, magának se merte bevallani, de félt, hogy a férfi mégis elvágja az utolsó szálat. Megfogta az asztalon nyugvó kezét.
-Reméltem... -mondta lágyan.
A férfi meglepődött, Vali soha nem mutatott ennyi érzelmet, mint akkor. Felállt és magához húzta a nőt. Néhány sóhajtásnyi ideig ölelkeztek.
-Mennem kell... -mondta Valéria- Nem késhetek!
-Ma este...átjössz?
-Nem. Te gyere át! Megírom mikor...
Vén, szentimentális hülye! -vágta a saját fejéhez a kocsiban, kevés meggyőződéssel.
Bár nem vette észre, a jéghegy olvadni kezdett. 
 
Hetek teltek el, a Szolgálat nyomozása egyhelyben látszott topogni. Misin nem látszott, hogy megerőltetné magát, de mindig felmutatott valamit, és a heti jelentéseket precízen leadta. Ezeket a jelentéseket Vera és Ricsi némi ügyeskedés árán megszerezték, gondosan kielemezték és továbbították Karának. Kara hetente megjelent az irodában és mindig szakított időt arra, hogy beszéljen velük.
-Semmire nem jutott...arra tippel, hogy Svédországban lehet, de semmi konkrét. Pénzmozgásokat nem is figyelt. 
-De ti igen.
-Így van! -vette át a szót Vera- Az a ribanc nagyon figyel... Lehet számlája, amiről nem tudunk. Látszólag egy hónapja nem mozog a pénze. Szerintem nem ment sehova! Ül, és figyel, hátha lankad a figyelem.
-Ricsi?
-Szerintem is.
-Egyetértek veletek.
-Jövő héten Svédországba repül.
-Lelke rajta...
-Megpróbálom felderíteni, van-e más számlája. 
-Én pedig figyelem az internetet...hátha mocorog. 
-Próbáljátok meg terelgetni! Nem cél, hogy elbukjon.
-Nem nagyon hagyja magát...
-Akkor bukik. Tron-t el kell kapni, de nem kaparjuk ki Misinek a gesztenyét!
-Rendben!
-Rendben!
Karolina tudta, hogy Vera és Ricsi jó úton járnak. Vera új erényeket csillogtatott. Ami aggasztotta az az anyja volt, mintha titkolt volna valamit...
-Minden oké...? -riasztotta fel gondolataiból Vera.
-A Boszorkány... -rázta meg a fejét- Valamit titkol....
-Úgy érted tud valamit, de...
-Úgy. 
-Pedig újabban...
Épp ez aggaszt a legjobban. -gondolta Karolina.
-Még valami... -fogta Vera suttogóra a hangját- Misi külön utakon jár... Szerintünk.
Kara szíve nagyot dobbant, de nyugalmat erőltetett magára.
-Léptessétek életbe a K21-es protokollt!
-Ahhoz felsőbb utasítás kell.
-Meglesz...hamar...
-És ha mégsem…?
-Nem baj… Figyelni kell.
 
Az ezredes meglepődött, amikor csengeni kezdett a telefonja.
-Kértem, hogy csak szükség esetén...
-Ez most az.
-Hallgatom...!
-K21 protokoll P96005678.
-Kik?
-P96005663 és P96005671.
-Biztos benne...?
-Sosem voltam biztosabb.
 
Az osztályvezetői iroda ajtaja kivágott.
-Lajos százados! Öt perc múlva az irodámba!
Az osztályvezető asszony elgondolkozva nézte a cigarettát, aztán hirtelen mozdulattal elnyomta.
A fenébe is, erősnek kell lennem! -gondolta.
Az elgyengülést más alkalmakra, másnak tartogatta. Gyorsan a kezébe vette telefont.
-Nálad...nem...főzök! Szia!
Tisztában volt vele, hogy figyelik a telefonját, nem akart csámcsognivalóval szolgálni.
Kopogtattak.
-Szabad! -remélte, hogy a hangja a szokott határozottsággal csengett.
Kara belépett és becsukta maga mögött az ajtót.
-Ülj le! -intett Valéria a szék felé- Mi a véleményed?
-Dolgozik, de nem halad.
-Gyanakszol...?
Karát meglepte a kérdés. Tudta hol van, és azt is tudta, hogy az anyja ízig-vérig alezredes. Reménykedett, hogy nem tud többet a kelleténél.
-Igen.
-A munkánk része. Figyeljetek oda rá, és segítsetek.
-Rendben.
-Jól vagy?
-Igen... Szórványos rosszullétek.
-Vele jár...majd elmúlik. -Valéria hangja meglepően meleg és gyengéd volt.
-Mennék...ha...
-Meridián hogy áll a fejlesztéssel?
-Haladnak. A védelmet nem tették még próbára.
-Jól van...menj...
Töprengtem nézte a csukott ajtót, mintha a lánya még mindig ott állna. Mindennél jobban szeretett volna nyugdíjba menni, de még kell várnia, amíg a lánya visszatér. Úgy döntött aznap előbb hazamegy. Félt...évek óta nem főzött. Nem ismert magára, vacsorát főz...talán visszatér a férjéhez... 
Vén hülye... -gondolta- Vén hülye. Az vagy!
 
Kényelmetlenül érezte magát az autómonstrumban. Vele együtt négyen voltak, neki az anyósülésre kellett beszállnia, aki ott ült és nyitotta neki az ajtót, kint maradt. Úgy sejtette, több autóból is figyelik. Mellette a sofőr egy vékonydongájú alak, a fején hosszú forradások. A sofőr mögött egy baltaarcú vállas, fekete garbót viselő alak. Mögötte trónolt „A” főnök, magas, kövér, széles ember, kopasz. Csúnya volt, félelmetes.
-Nos...? -kérdezte a főnök, szlávos akcentussal.
-Nyomon vagyok... -mondta kiszáradt torokkal.
-Engem nem basz át...
-Mondom...nyomon vagyok... Nem lehet kapkodni...rájön. Ravasz nő.
-Megbízó ideges... Nem fogom várni amíg nagyon mérges lesz...
A forradásos fejű  sofőr pisztolyt húzott elő a farmerdzseki alól. Minden izma megfeszült. Egy pillantás elég volt: 0.22-es pisztoly, kis kaliber Ahhoz, hogy a kocsiban végezhessenek vele, ideális. Nem hangos és nem fröccsöl össze mindent az agyveleje, megfelelő lőszer kérdése... Van olyan lövedék is, ami a testbe lépés után finom porrá robban szét, sosem rakják össze, sosem azonosítják a fegyvert. Nyelt egyet. A sofőr a csövénél fogva nyújtotta át a pisztolyt.
-Tedd el. Ezt használod, ha eljön ideje... Ha nem...vagy nem találod meg, mi használjuk. Érted?
A férfi hangja teljesen érzelemmentes volt, ez volt az, ami igazán félelmetessé tette. Újra nyelt egyet. Óvatosan elvette a pisztolyt és a kabátja belső zsebébe csúsztatta. 
-Megy...és felhajt zsákmány...különben...
A forradásos fejű vigyorogva elhúzta az ujját keresztbe a torka előtt. Indulni készült, amikor egy vasmarok ragadta meg a galérját és rántotta vissza.
-Tudom, hogy tetszik... Annyiszor kefél meg, ahányszor akar, de utána végez vele. Vagy előbb lőni, utána kefél... Rád bízom... De te tudni mi vár, ha...
-Ne aggódjon...nem baszom át...bízhat bennem...
-Tudom...tudom... Lódul.
Reszkető lábakkal szállt ki, és indult el a sötét utcán. Az egyik padon egy fiatal nő és férfi csókolózott hevesen. Leszegett fejjel ment el mellettük, nem akart zavarni...csak minél messzebb kerülni a nagy autótól. Pár perc múlva az autó csikorgó gumikkal lőtt ki az addigi helyéről, és egy merész ívvel agresszíven sorolt be a forgalomba. A padon csókolózó pár kéz a kézben a kézben távozott. A szereplők közül mindenki remélte, hogy észrevétlenül hagyták el a helyszínt, de ez egyiküknek sem adatott meg.
 
Valéria elkeseredetten nézte a vacsora romjait, majd tárcsázta a kedvenc éttermét és rendelt két adag ételt. Épp az elszenesedett maradványokat seperte a kukába, amikor észrevette, hogy a férfi nézi.
-Sajnálom...
-Ne aggódj! -vágott közbe- Értékelem a gesztust!
Átölelte a férfit és a mellkasára hajtotta a fejét. Szeretett megint gyenge nő lenni.
- Te kis buta... -simogatták a fejét.
Az erős karok magukkal húzták, ágyba fektették, megszabadították s ruháitól és a kételyeitől. Épp végeztek, mire megérkezett a vacsora.
-
Vécsei hadnagy körülbelül ekkor szállt fel a Stockholmba induló repülőgépre. Végre terepen dolgozhat! Nagy szó! Kíváncsi volt, hogy sikerül-e Tron nyomára akadnia. Végre akarta hajtani, amivel megbízták!
 
Ismét a gép előtt ült és nézte a maszturbáló nőt, a keze rövid erőszakos rántásokkal járt a farkán, közben a másik kezében tartott pisztolyt nézte. Elhomályosult a tekintette, az ujja megfeszült ravaszon, amikor eljutott. A pisztoly kattant. Így lesz! Előbb ágyba viszi...szerelmeskednek...majd megmutatja neki a fegyvert, megerőszakolja, és amikor a csúcsra jut meghúzza ravaszt. Megtörölte jobbját és visszatekerte a filmet az elejére. Amint meglátta a nőt, újra merevedése lett. Elmerült a fantáziája világában, ami hamarosan valóság lesz.
 
Ylva elégedetten nézegette a fotót a hamis papírjain, aligha ismerik fel. A vezetéknevét a régi „szerelmétől” kölcsönözte. Az a szerencsétlen mindig arra vágyott, hogy viselje a nevét. Meztelenül feküdt hanyatt az ágyon és elővette a dildót. Minden jobb meggyőződése ellenére vett egyet. Nem akart pasival kockáztatni, még olyat is észrevehetett volna, aminek üdvös rejtve maradnia, amúgy is: kiben bízhatna? Másrészről a vaginája egyre inkább követelt valamit, így maradt a műfasz. Bekapcsolta, a beépített fűtés másodpercek alatt melegítette testhőmérsékletűre. Óvatosan helyezte fel, majd a távirányítón beállított egy programot, hanyatt feküdt. Átölet egy nagy párnát, kutatott az emlékei közt egy megfelelő pasi után és átadta magát a kéjt hozó rezgéseknek.
 
Vécsei Mihály hadnagy diadalmas vigyorral masírozott az osztályvezető irodájába raportra. Tron nyomára akadt. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy Vera és Ricsi segítettek neki. 
-Még mindig Budapesten van. -zárta a jelentést.
-Miből gondolja?
-Kaptunk egy fülest egy kártyáról. Ellenőriztem, itt használták.
-Pontosan hol?
-Nos...hát... Egy szex-shopban.
-Mindannyiunknak vannak szükségletei hadnagy! Biztos, hogy ő volt? 
-Ellenőriztem a térfigyelő kamerák felvételeit, és megtaláltam. Kielemeztem a képet, kétséget kizárólag ő az.
-Sikerült meghatározni a tartózkodási helyét?
-Még nem... Figyelem a kártyát.
-Helyes! Táguljon innen, és kapja el! És ne vigyorogjon olyan elégedetten! A stockholmi út, csak kirándulás volt a Szolgálat pénzén…
 
Valéria ideges volt. Egy hete egyáltalán nem dohányzott és a nikotin-hiány hatására kezdett elviselhetetlen lenni. Három tapasz kellett a legerősebből, hogy úgy ahogy megzabolázza a nikotinéhségét. 
-Miért szoksz le...? -kérdezte a férje.
-Az unokánk miatt. Miattad is...
-Én már megszoktam.
-Tényleg olyan hideg vagyok, mint egy jéghegy?
-Ezt ki mondta?
-Kara...
-Nem. -ölelte magához a nőt. „Már nem.” -tette hozzá gondolatban.
-Kérek még 5 percet... Utána megint alezredesnek kell lennem.
-Ezredesnek... 
-Tessék?
-Kérvényeztem a nyugállományba helyezésem. Téged javasoltalak a helyemre...
Valéria megrendült.
-De...de...
-Vali, kérlek. Eljárt felettem az idő, már nem bírom a gyűrődést.
-De mi lesz veled a Szolgálat nélkül?
-Marad a peca...unoka... Te...?
-Én...?
-Vali... Kérlek költözz vissza... Mint régen... Reggel főzök neked kávét, amikor indulsz.
Az alezredes próbálta leplezni az érzéseit.
-Hétvégén ráérsz? -kérdezte kitérően.
-Igen... -az ezredes csalódott volt.
-A lányunk meghívott hozzájuk. Szeretném, ha te is eljönnél. -mondta Valéria merev arccal.
-Rendben.
-Ma később jövök. -mondta távozóban- Összeszedek pár dolgot...
Sarkon fordult és szájon csókolta a meglepett férfit.
-A reggeli kávé visszautasíthatatlan ajánlat volt!
Pár másodpercig nézték egymást.
-Kérlek fontold meg a visszavonulást! Félek, hogy a tétlenség tönkretenne...
Az ezredes először érezte azt, hogy a nő aggódik érte.
-Fáradt vagyok...
-Vegyél ki hosszabb pihenőt. Utána pár évig még húzod, és nyugdíjba vonulunk. Együtt. Kara átveszi a helyem…
-A dandártánornok jelentést kér a Tron akcióról. Délelőtt átmegyek megbeszélni, 15 órára az asztalán kell legyen.
Valéria egész úton mosolygott az autóban, közben azon töprengett miket pakol össze. Egy autó bevágott elé, de nem hagyta, hogy ez elrontsa a reggelét. Az irodában letolásban részesítette Andrást és Ricsit, csak a miheztartás végett. A jelentéssel megkínlódott, az ezredes újabb szempontokat kért megjeleníteni.
-A K21-es protokoll?
-Még ne említsük meg. Nem adtam rá engedélyt…
-Mégis utána mentek.
-Hmmm…akkor főleg hallgassunk róla.
-Mi van, ha mégis igazuk van?
-Utólag jóváhagyjuk az egészet.
 
Valéria este egy bőröddel és a kávéfőzőjével a hóna alatt jelent meg a férjénél.
-Ez...?
-Jobb, mint a tied. 
-Csak ennyi?
-A kocsiban van még egy bőrönd.
Az ezredes, ezúttal mint szolgálatkész férj, behozta a kocsiból a második bőröndöt is.
-Kiürítettem egy szekrényt.
-Csak egyet?
-Majd selejtezek, és lesz több is…
 
 
Vera, Kara és Ricsi egy kávézóban ültek, hogy megbeszéljék a magánakció alakulását.
-Nem adok át neki információt. Úgy adta elő magát az alesnél mintha az ő kizárólagos érdeme lenne! 
-És külön utakon jár...-tette hozzá Ricsi.
Kara tűnődve nézte a két beosztottját. Egyrészt jól dolgoztak együtt, másrészt a kiegyensúlyozottabb Ricsinek is kezdett elege lenni Misiből.
-Andicstól meg fogunk szabadulni, akkor is, ha nem sáros...
-Sáros... -jelentette ki Vera.
-Úgy néz ki... Kezeljétek is úgy. Nem kaphat meg semmilyen információt! Tudjátok meg, mire készül.
-Ha úgy alakul?
-Csak akkor, ha nincs más megoldás...
-Tron?
Kara legszívesebben rávágta volna, hogy végezzenek vele és tüntessék el. Erőt vett magán.
-Élve kell... Elnézést...
Kara elrohant a mosdóba.
Zihálva nézte magát a rég felszáradt vízcseppek pettyezte tükörben. Sápadt volt kissé. A rosszulléteket nehezen szokta meg, most hányt is. Kicsit reszketett a keze, amikor öblítés után megtörölte a száját. Kezdett nőni a pocakja, nem titkolhatja már soká... Visszasietett.
-Tudtok mindent! Andicssal legyetek óvatosak, nehogy rájöjjön valamire. Lehet, hogy talpnyaló, lehet hogy sáros... De nem hülye!
-Oké.
Vera eltűnődött magában. Kara a vezetéknevén említette Misit, mint a boszorka... Ennyire elvágta volna magát Misi? Kara arra gyanakszik, hogy Tronnak játszik? 
-Nem értem, hogy bízhat benne a boszorka! -fortyogott Ricsi.
-Szerintem így akarta lépre csalni Tront. -jelentette ki Vera.
-Ki tudja... Vigyázzatok!
Egymás mellett bandukoltak Ricsivel az alkonyi utcán, amikor a társa oldalba bökte.
-Odanézz!
-Azt a büdös kurva… Nem hiszem el!
-Gyere...
Megálltak egy kirakat előtt, Vera a férfiba karolt és Ricsi mutogatni kezdett. A sötét kirakat üvege tükörként mutatta az utcát, így észrevétlenül figyelhették meg az alakot, ahogy a túloldalon két kirakat között eltűnik egy jellegtelen ajtón keresztül.
-Megvan?
-Aha...
-Menjünk.
 
 
Ylva nagy sóhajjal csukta maga mögött az ajtót, a kezében pisztoly csillant. Az apró, mások számára észrevehetetlen jelekből tudta, hogy valaki vár rá odabenn.
-Easy girl...
-What the fuck are you doing here...?
-A megbízók begőzöltek és holtan akarnak látni. Gondoltam szólok...
-Mi...?
-Amit elloptál, működésképtelen. Eltennéd a pisztolyt?
Ylva elsápadt.
-Csapda volt... -eresztette le a pisztolyt
-Lehet. -hagyta rá a másik.
Svédül káromkodott.
-A nyomodban vannak. -állt fel a váratlan vendége.
-Kik...?
-A megbízó...az oroszok... a magyarok se adták fel.
-Ők a legkisebb gondom.
-Ne becsüld le őket! Tökéletes csapdát állítottak. Nem válogatnak az eszközökben...
-Még egy céget is csináltak.
-A-a... Felhasználták csalinak.
-Fuck...
-Szóval...ideje lelépni. -lépett egész közel a nőhöz- A magyarok csak el akarnak kapni, a többiek a kandalló elé akarják teríteni a bőröd.
-Ki...?
-Ennyit tudok.
-Hol akarnak elkapni?
-Ennyit sikerült megtudni. Nagy a titkolózás...
Megsimogatta a nő arcát. Nem kedveskedően, egyértelműen nyomult. Ylva lefeküdt már ezzel a férfival, úgy rémlett egész ügyes volt. Nem volt kedve dugni, de végül hagyta magát. Úgy remélte a férfi segítőkészebb lesz. Nem volt abban a helyzetben, hogy bármiféle előnyt veszni hagyjon. Aktus jobb lett, mint remélte, az hogy egy hús-vér férfi csúszkált benne ki-be, bármikor jobb, mint egy szilikon csoda. Még az orgazmust se kellett megjátszania.
Cigarettázva feküdtek az ágyba egymás mellett. Ylva-nak leginkább egy gyorséttermi kaja jutott az eszébe: az ember megeszi, ha nincs más, jóllakik vele, de nem egy mindent kielégítő három fogásos menü egy kibaszottul puccos étteremben.
-Kiviszel...?
-Hova?
-Svájc. Onnan hazajutok. 
-Oké. Holnapután.
-Addig elintézek valamit... hogy a magyarok félrenézzenek...
-Te tudod... Papírjaid vannak?
-Ja.
-Ismerik már...
-Amit a menekülésre szántam, még nem használtam.
-Ahogy gondolod... Holnapután felveszlek a szokott helyen. Bécsben repülőre szállsz...
Végigsimította a nő testét, amitől Ylva felsóhajtott. A férfi azt hitte a várható újabb menettől, a nő viszont elégedetten nyugtázta, hogy a teste ismét jó szolgálatot tett, a hapsit eléggé magába habarította ahhoz, hogy segítsen. Vonakodás nélkül hagyta, hogy a férfi újra megkefélje, ezúttal alakítania is kellett. A férfiak nagy része olyan egyszerű...azt hiszik bárhogy csinálják, jó, ettől érzik magukat királynak. Ylva pedig nem volt rest, apait-anyait beleadott, hogy elhitesse, jó volt neki is.
 
Ördögi mosoly játszott az ajkain, ahogy a képernyőt böngészte. Azt hitték túljárnak az eszén... Az ő eszén... Az öntelt vigyor nem hervadt le az arcáról. Memorizálta a címet.
-Holnap...  -gondolta- Holnap az enyém lesz...és a pénz is.
Kivételesen nem onanizált, előkészítette a terepet. Közben megállás nélkül vigyorgott.
 
Vera és Ricsi töprengve bámulták a képernyőt. Későre járt, de visszamentek az irodába. Muszáj volt.
-Furcsa ez az egész... -töprengett hangosanRicsi.
-Furcsa... -hagyta rá Vera- Mindenki titkol valamit. Kara is...
-Mégis ő tűnik a leg józanabbnak.
-Mégis. -grimaszolt Vera.
-Akkor... Két legyet egy csapásra? Bekapta a horgot.
-Aha... Menjünk!