Véres hó

- Kész vagyok. - Sóhajtotta kimerülten és a kandalló elé feküdt a férfi mellkasára, ki korábban illatos fenyőből rakott tüzet. A ropogó tűz megcsillant a verítékező borosüveg száján, miközben Rita a nedűbe kortyolt, és tekintetét a férfira szegezte.
Ezen hálószobának vidám-narancsban vibráló fénye volt az egyetlen a havas hegyvidéken, mely a porhó tengerén csillogott.
Goromba sziklák közt húzódó ösvényen gyűlt a vad, mely nyálát csorgatva fogát csikorogtatva leste a hegyi kunyhó csalogató meleg fényét, ahol a szerelmespár csak most kezdett volna beleforrni az éjszakába.
Kecses testének izmai megfeszülve várták ugrásra készen a pillanatot, mikor egy gyors mozdulattal zsákmánya torkának ugorhat. De Rita éberebb volt annál, minthogy Itália vörös szőlőcseppjei megrészegíthették volna, keze lassan combjára erősített penge nyelén simult, tekintete az ablakon túli veszedelemre szegezte.
A fenevad már készen állva várta hogy lépteinek gyorsulása, s a kerítésen túli vágta embereknek torkát vágva oltsa az éjbe a vér szagát.
Mancsai alatt ropogó hó zaját a szellő ringatta fák tánca nyelte el, de egy profi gyilkos a messziből is hallhatta a közelgő bajt.
Rita félrelökte kedvesét mikor a zárt ablakon betört fenevad bikaként rontott rá, de szökkenése csak saját életét menthette, mert szerelme mellkasán a mély karmolással nem élhette túl a támadást.
Rita kézfejét melegség borította el, s farkasszemet nézett a vaddal, miközben kihúzta tőrjét a bestia szívéből és földre döntötte azt.
Vérrel borított kis kezét szerelmére tette, s ekképp telt ez az este, messze a gyászos hegyekbe veszve.