Valóra vált álom (Anti Fitness Club)

1. rész

Reggel mikor kinyitottam a szemem nagyon boldog voltam, hiszen ez volt a szünet első napja. Lerúgtam a takaróm, bekapcsoltam a magnóm és elkezdtem öltözni. Dáviddal és Mesivel megbeszéltem, hogy ma találkozunk a Margit- szigeten.

Öltözni kezdtem, bár nem igazán tudtam, hogy mit vegyek fel... Végül egy cicanadrág és egy tunika mellett döntöttem, amin apró halálfejek voltak. Bementem a fürdőbe és fogat mostam, kifestettem magam fekete szemcerkával aztán indulásra kész voltam.

Szerencsémre apa már elment itthonról, aminek őszintén örültem. Apa politikus volt és állandóan a hülye szövegeivel nyaggatott. Neki még a munkája is fontosabb volt, mint én, de mondjuk, ezt már megszoktam.

Lent gyors belebújtam a dorkómba, és kisiettem a hatalmas, üres házból. Felszálltam egy buszra és alig vártam, hogy odaérjek a találkahelyre.

A szigetet nyáron szerettem a legjobban. Ahogy sütött a Nap és a lombos fákat megvilágította, az valami eszméletlenül szép volt...

Mivel én értem először oda, leültem a fűbe. Mikor Dávidék már negyed órája késtek nem bírtam tovább ellenállni a Napnak így hátradőltem és becsuktam a szemem. Kellemes érzés volt a puha fűben feküdni és arra gondolni, hogy 3 teljes hónapig szabad vagyok.

- Bocs a késésért! - huppant le mellém Eme.

- Semmi! - mondtam, miközben kinyitottam a szemem. - Dávid?

- Nem tudom, nem velem jön... Amúgy mi a program mára?

- Nem tudom... talán elmehetnénk valami koncertre vagy valami... - ajánlottam.

- Tudsz valamiről?

- Nem, de hoztam programfüzetet! - mondtam ravaszul, és felültem, hogy előkotorjam a táskám aljából az újságot.

- Király... Na akkor nézzük... – mondta, és mellém csúszott.

- Sziasztok!- köszönt Dávid, miközben ő is leült. - Bocs, hogy késtem csak feltartottak...

- Egy bizonyos Andi? - kérdeztem mosolyogva, ő csak visszamosolygott.

- Találtatok valami programot? - kérdezte.

- Nem igazán... De lesz egy koncert ma... - kezdtem. - ...amire én szívesen elmennék...

- Milyen koncert?- kérdezték egyszerre.

- Anti Fitness Club... - mondtam. Tudtam, hogy nekik már a könyökükön jön ki a mániám. Én imádtam őket, és persze ők is... csak egyszerűen néha sok voltam...

- Felőlem... - legyintett Dávid...

- Ja, most kedvem van hozzá...

- Tényleg?- kérdeztem és a nyakukba borultam.

- Oké, oké... hálás vagy meg minden... Mikor kezdődik?- vakart le magáról Emese.

- Hatkor, és itt lesz a szigeten - mondtam és máris az órámra pillantottam.

- Oké... nekem el kell mennem... de a kapunál találkozunk jó?- kérdezte Mesi.

- Persze... de hogy- hogy máris elmész?- kérdeztem.

- Holnap már megyek nyaralni és még nem pakoltam össze... - forgatta a szemét, hiszen utált pakolni.

- Hát jó... Akkor szia - mondtam

- Sziasztok.

- Helló - köszönt el Dávid is. Alig vártam, hogy kikapcsoljam magam... A suliban teljesen elfáradtam, úgyhogy rám fért a pihenés.

- Szóval? Mizu? - kérdeztem

- Jaj ne is mond... alig vártam, hogy végre nyár legyen, elegem van a suliból...

- Nekem is... azt hittem, hogy soha nem lesz vége.


Dáviddal egészen estig beszélgettünk, meg hülyéskedtünk. Néha leosztottunk egy-két ember, aki beszólt nekünk, aztán folytattuk tovább. Igazából nagyon ki tudtam akadni, ha valaki a külső alapján ítéli el az embert... Egyszer olyan is volt, hogy egy játszón ültünk és megdobáltak minket tojással... na az nagyon durva volt...

Szóval éppen az órámra néztem mikor Emese visszajött.

- Ilyen hamar... mármint nem úgy volt, hogy a kapunál? - kérdezte Dávid.

- De igen... de szerencsére gyors voltam... - nevetett.

- Akkor mehetünk? - kérdeztem izgatottan.

- Igen... - mondták és feltápászkodtunk a fűből. Szerencsére a koncert nem volt messze a "táborhelyünktől" így hamar odaértünk. Dávidék bementek de én még kint maradtam egy picit. Kíváncsi voltam, hogy látom- e őket. Már majdnem öt perce vártam, mikor három lógógatyás srác odajött hozzám.

- Mi van te kis emo... - mondta az egyik, miközben körbevettek. Nem válaszoltam, és próbáltam keresztül nézni rajtuk. Hát ez nem jött össze. Egy másik megrángatott, a harmadik meg hátúról kezdett taperolni.

- Hagyjatok... - kiabáltam, de ettől csak rosszabb lett.

- Ó, mi a baj? Nem tetszik? – kérdezte, amelyik először szólt, és megfogta a mellem. Nem tudtam elhúzódni, mert mindhárman szorosan hozzám tapadtak.

- Segítség!- kiabáltam de teljesen hasztalannak éreztem. A szívem majd kiugrott a félelemtől.

- Feltüzelsz kicsi! Csak ne néznél ki ilyen szánalmasan... Mond... ezek után majd megint vagdosni fogod magad?- kérdezte és én erre nagyon dühös lettem. Megjött a bátorságom és ágyékon térdeltem az egyiket. Összeesett és hangosan jajgatott.

- Segítség! - kiabáltam megint. A másik kettő még mindig szorított és látván a támadásom, az egyik megtépte a hajam. - Segítség!

- Ne kiabálj már!- mondta az egyik és megcsavarta a csuklóm. Ettől kifolyt a könnyem.

Aztán a következő pillanatban a földre estem. Hangos csontropogások és kiabálások között, nem tudtam, hogy mi történik. Valakik lerángatták rólam a támadókat, és el is kergették. Végül csak annyit tudtam felfogni, hogy 3 fiú menekül, és másik négy pedig közeledik.