Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Még egy szenvedélyes csókot váltottak, majd visszamentek a többiek közé.A vendégek egy kis...
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Mindketten nagyon izgatottak és boldogok voltunk. Korán kimásztunk az ágyból, mert előző este...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Friss hozzászólások
Ayako: Nekem is tetszett
2018-08-20 13:55
annam26: Köszönöm :)
2018-08-17 15:33
annam26: Igazán egyedi történet, tetsze...
2018-08-17 15:10
Ayako: Szerintem nagyon jó
2018-08-17 01:11
Ayako: Nagyon jó
2018-08-17 00:46
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Valami készülődik

- Nagy vihar lesz kedves uram! – mondta baljóslatúan az egyik pufókarcú ember. Mint aki valamit közöl a világgal, és mégsem veszik észre, csak mikor már túl késő… 
A felhőbe hanyatló, késő őszi napfény időnként makrancos esőfüggönyöket cipelt bárányfelhők vegyületeként a hátán. 
- Meleg lesz ma! Nincs miért aggódni! – ezt már egy kerekkeretes szemüvegű, tanáros emberke mondta; az ember első pillantásra inkább vélte valami nagy belvárosi szobatudósnak vagy könyvtárosnak, semmint értelmiséginek, de ez most a többséget nem zavarta. 
A Ferenciek terén a templom főterén – ahol állandó jellegű, kisebb-nagyobb felújítási munkálatok zajlottak, hogy ezzel is tudatosan felőröljék az emberek sebezhető idegrendszereit, csupán a galambok szokhattak hozzá az állandó jellegű porhoz, piszokhoz és azokhoz a már-már különleges szitokszavakhoz és obcén "szakkifejezésekhez”, melyek legnagyobb többsége az éppen ott posztoló kemény munkát végző munkások szájából hangzott el. Az egyik oldalon a markoló és egyéb munkagépek beütemezett, már előre beállított zaja és krampácsolása hangzott; mintha egy olyan fülnek fölöttébb kellemetlen óraszerkezet mozgott volna folyamatosan, amit sehogyan sem lehet megszüntetni vagy leállítani. 
Reggeli órák kezdete volt még ez, amikor a legtöbb ember is inkább úgy áll a munkához, hogy helyette dolgozzanak, s őt kímélve hagyják. Itt is ez volt a helyzet. Egy nyeszlett, kissé gebe testalkatú, nagyon fiatal és sovány, meglehetősen inas és még nagyon fiatal lebarnult ember fogott egy lapátot, míg a többi öt ember az adott gödör mellett azt leste árgus szemekkel, hogy ez az egyetlen dolgozik, ők kényelmesen beszélgettek és röhögcsikéltek, míg az építésvezető meg nem jelent az aznapi "raportra”.
- Te, Józsikám! Csak óvatosan emeld édes fiacskám azt a vastag lapátot, mert vízhólyagos lesz a kezecskéd! – ugratták a gödörben senyvedő, verejtékkel fizetőt. 
- Nem való mán’ nekem sem ez a meló! Mindig csak, mint a barmokat hajtják a vágóhídra az embert, miközben a legtöbb suska a vállalkozó zsebében landol! - Ennek osztán nem fog örülni az asszonyka! – így a másik, akinek volt még egy kisebb rágott dohánya, most azt tömködte bele valami ki tudja honnan szalajtott foszlós papírba, majd igazi elegáns csinnadrattával gyújtott rá - Drága kedves barátaim! Ha már jövedelem nincs, én azt mondom legalább bagó legyen! 
- Ezzel egyetértek! 
- Hát maguk?! Miért nem dolgoznak? – dörrent rájuk a hátuk mögül egy kellemetlenkedő, rikácsoló öregasszony hang. Általában azok szoktak így a többségre förmedni, akiknek még lenne dolguk bőven, csak őket is az frusztrálhatja, hogy mások helyett dolgoznak! 
- Nyugodjék meg nyugodtan mama! Éppen a főnököt várjuk! Nincs ezzel semmi baj! 
- Az idő akkor is baljóslatú! – már megint megszólalt a pufókarcú ember. – Hátborzongatóan morajlott az ég, akár a sötét és viharos orkánú tenger. 
- Ugyan! Menj má’! Ezt az ökörséget! Hát mire való akkor az esernyőd?! – vitát akart a másik, hogy védje az álláspontját. 
- Drága barátom! Az esernyő, akárcsak a ruhadarab csupán egy eszköz, de még nem biztos menedék! – bölcselkedett.
- Nagy igazság, haver! De gondolj rá úgy, hogy addig sem ázik az a habókos fejed! – így a melós. 
- Mindig is féltem a villámoktól… szinte már kicsi gyerekorom óta veszettül menekültem a szüleim szobájába, mert úgy hittem ott nem érhet utol a vihar! 
- Ezt a baromságot! Na, nekem erre végképp nincs időm, sem energiám! Szevasz! – azzal valamelyik az ötük közül beugrott a gödörbe, megsajnálva az inasabb senyvedőt, akinek már sajogni kezdett az összes csontja és kicsit lapátolt helyette is, míg a többség még mindig lökte a sódert és beszélgetett! 
- Hát, ami igaz, az igaz! Tegnap is nagyon fülledt volt már a levegő! A nyakam teszem rá, hogy ma megint esik valami… - okoskodott az egyik, akinek tetszett az ismeretlen pufók idegen hozzászólása.
- De drága gyermekeim! – így egy öregebb. –Nem gondoljátok, hogyha borús idő volna, azt jelezné a derekam és a csontjaim? – tette fel a kérdést, mintha meg akarna kerülni valamit.
- Jaj, Józsikám drága! Ez nem ugyanaz! Felnéztél te mostanság az égre?! Hát nem mondhatnám, hogy kedvező a helyzet! – megvakarta erősen veretékező tarkóját, majd ismét az egyik lapátra dőlt.
- Meg kellene fognunk végre azt az istenverte pénzt! – vélekedett megint az egyik. – Szerintem a tisztelt főnökünk is kaszál utánunk tetemesen, hiszen nem is vagyunk bejelentve! 
- Hogy neked mekkora eszed van! Még slussz poén, hogy nem vagyunk bejelentve! Majd gondolod, hogy azt is kifizetni! Az mind jutalék, meg adó! Számoljatok csak utána! 
- A főnök az nem olyan! Biztos nem csapna be minket! – máris védelmébe vette a fiatal, inas és sovány gürcölő, akit belepett vastag agyag és salakréteggel a gödör mélye. 
- Hm! Ebben nem értek egyet! Így is már vagy három teljes hónapja, hogy egy szikra menázsit se kaptunk! Ezt nevezik lenyúlásnak! Vagy nem?! – csípőre tette a kezeit, mint aki egyszerre szándékozik vívni és támadni! 
- Nincs igazad! Láttam a kimutatásokat! 
- Aztán miféléket! Megfeledkeztetek, hogy már bankszámla van és nincsenek üzleti papírok! – megütögette homlokát, mintha alatta lapulna valamennyi ész. 
- Én azt mondom pajtikáim, hogy én megdolgozom a magamért, osztán, hogy a többség mit csinál, vagy mit nem – az már nem az én dolgom! Mosom kezeimet! – látványosan összeütötte a levegőben a két vaskos, parasztos kezeit, mint aki ítélkezik. 
- Akkor mikor lesz tele a zsebünk?! 
- Hát az még nem biztos… Egyelőre meg kell elégednünk a főnök úr becsület szavával! 
- Ne röhögtess! – szarkazmusa pillanatok szilárd műve volt -, még hogy erkölcs, meg becsület! Nem vetted még észre kedves barátom, hogy itt már mindenki úgy seftel, emel és ügyeskedik, ahogy nem szégyell, és a rendes melóst meg lenyúlják! Vagy szerinted, hogy működik a feketepiac?! – az ásós ember volt, akinek alig tíz percébe került, hogy sikeresen tovább mélyíthesse a gödröt, melyet az inas ember megkezdett. 
Az öreg nem válaszolt, felnézett az észre, mint aki fohászkodik: 
- Valamiben mindenkinek bíznia és reménykednie kell, mert ez tarthat még bennünket is életben!
- Á! – emelte fel a hangját a következő melós. – Nem is tudtam, hogy egy valódi szent jött sorainkba! Nagy baromság! És bárki, aki mást mondd vagy milliomos, vagy hazudik, és miután sok itt a szegény ember, az illető csak hülye lehet! 
- Én sem hiszek a jóemberekben, sem a megígért ígéretekben! 
- De hát most jövök, hogy te most múltál huszonöt éves! Mikor lesz az esküvő? 
- Arra várhatsz kedves barátom! Ilyen árak mellett valószínűleg egyedül fogok majd megöregedni is!
- Bíznod kell benne édes fiam, hogy a dolgok megváltoznak! 
- Figyelj, drága öregem! A dolgok csak protekcióval vagy bizalmas kapcsolatokkal változtathatók és semmi közük a szakképzettséghez!
- Azért csak nem annyira rémes a dolog! Vagy igen? 
A fiatal sovány-inas két vékony kezét kitárta és körbemutatott: 
- Nézz csak körbe! Ezt te életnek nevezed?
A másik megvakarta most teljesen átizzadt fejét, amin egy-egy fűcsomó jelezte, hogy valamikor dús korona pompázhatott rajta: 
- Bízni kell az emberekben! – bökte a másik képébe. 
- Bízni?! – sokkal inkább ítélet volt ez, semmint egyszerű kérdés, s máris röhögött a másik. – Te nem vagy eszednél apuskám! A mai világban?! 
- Az bizony, kisapám! Éppen ezért lenne ez elsőrendű válasz! 
- Nagy, megváltó szavak, de fabatkát is alig érnek! – jegyezte meg az öreg, aki észrevette, hogy egy fránya, aprócska szálka szorult a körmei alá, amit még az ásónyél maradéka volt. 
- Én viszont, csakis magamban bízok! Senki más nem kell! Értitek gyerekeim?! – a cingár nyurgaképű volt az, aki ekkora már visszanyerte eredeti megkülönböztetett emberi formáját és most végre tisztességgel bekapcsolódhatott a beszélgetésbe. A különös pufók emberke – aki időközben őket figyelte, szintén erősen lehajtotta a fejét és a gondolataiba mélyedt! De látszólag egyáltalán nem szólt semmit! 
A komorló bárányfelhők hirtelen úgy megsokasodtak, hogy tomboló erejű viharral és égzengéssel kellett számolni; márpedig esőben dolgozni csak igen-igen ritkán lehet hatékonyan! 
- Na barátocskáim! Hát ezt jól megcsináltátok! – panaszkodott a fiatalabb. – Szándékosan jártattátok azt a lepcses bagólesőtöket és így még következő év májusára sem lehetünk készen! 
- Most mit izgatod magad te legény?! Be vagy zsongva, vagy mi? Nézzetek csak ide! Úgy illegeti magát, mint egy valódi építésvezető, csak alig van nyolc általánosa. – ezt már a másik mondta, aki még mindig azzal az egykedvű mélasággal támasztotta a lapátot, csakhogy csináljon valamit. 
- Én meg azt mondom, hogy lehet nyári esőben is dolgozni, legalább puhább lesz az anyagos föld! – vélekedett az öreg. 
- Hogy neked mekkora eszed van hapsikám! És az még nem jutott eszedbe, hogy mi van akkor, ha eső éri az emberi testet? 
- Nagy ügy! Legfeljebb kicsit megázunk! De legalább a főnök úr nem tud többet velünk szívózni! – egy hatalmas, vaskos paraszti kézzel kivett egy marék dohányt, betolta a szájába és rágni kezdte. Kissé gusztustalanul festett az összerágott dohánymassza, ahogy köpött hozzá. Mint valami vadnyugati cowboy. 
Az ismeretlen pufók emberke észrevétlen tovább sétált, de a fiatalabb cingár kiszúrhatta, mert zöld smaragd szemével hunyorított is rá, mintha egyenesen őt akarta volna célba venni. 
- Rendben van! Most délután négy óra elmúlt és szakad az eső! De ha nekem hétfő reggel nem lesztek menetre készen itt az építkezésen, megnézhetitek magatokat! Világos?! 
- Igenis főnök! – zengték torokból kórusban. 
A fiatal cingár befutott nyomban az eresz alá, mert erősen köhögésbe kezdett és alkatán is meglátszott, hogy a göthösségre hajlamos. Folyton az járt a fejében, hogy az a különös pufók emberke mintha kifigyelte volna, egyenesen lehallgatta volna az ő titkos, bizalmas beszélgetésüket és beférkőzhetett volna személyes térfelükbe!    
 
Hasonló történetek
3565
Fél évig volt az elvonón. Zsolt minden nap meglátogatta. Először csak szakmailag karolta fel, de aztán, ahogy Andrea szépsége, és nyugalma kezdett visszatérni, úgy szerettek egymásba. Mikorra a lányt gyógyultnak nyilvánították, tudták, hogy össze fognak költözni. Andrea vissza sem ment a régi lakásába...
1850
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: