Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Érezte meleg testét jeges mellkasához csapódni, a most már élettelen tekintet rámeredt. Édes...
Nem tartotta magát prűdnek vagy régimódinak, de ez az elementáris vonzás, amit Elektra váltott...
Amikor megépítették az épületet, a legelső darab rejtélyes halálesettel kezdődött. A színház...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
Friss hozzászólások
AnnaRia: Óóó... csak tudnám, hogy hová...
2018-05-22 11:28
JuS: Jól érezted, ez valóban az erő...
2018-05-21 18:07
Mordred12: Végülis jó volt. Maga a nyelve...
2018-05-21 13:40
Mordred12: Nem rossz, de a nőnek lehetne...
2018-05-21 13:16
astone: Az, hogy halad a történet! Töl...
2018-05-20 23:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Valami készülődik

- Nagy vihar lesz kedves uram! – mondta baljóslatúan az egyik pufókarcú ember. Mint aki valamit közöl a világgal, és mégsem veszik észre, csak mikor már túl késő… 
A felhőbe hanyatló, késő őszi napfény időnként makrancos esőfüggönyöket cipelt bárányfelhők vegyületeként a hátán. 
- Meleg lesz ma! Nincs miért aggódni! – ezt már egy kerekkeretes szemüvegű, tanáros emberke mondta; az ember első pillantásra inkább vélte valami nagy belvárosi szobatudósnak vagy könyvtárosnak, semmint értelmiséginek, de ez most a többséget nem zavarta. 
A Ferenciek terén a templom főterén – ahol állandó jellegű, kisebb-nagyobb felújítási munkálatok zajlottak, hogy ezzel is tudatosan felőröljék az emberek sebezhető idegrendszereit, csupán a galambok szokhattak hozzá az állandó jellegű porhoz, piszokhoz és azokhoz a már-már különleges szitokszavakhoz és obcén "szakkifejezésekhez”, melyek legnagyobb többsége az éppen ott posztoló kemény munkát végző munkások szájából hangzott el. Az egyik oldalon a markoló és egyéb munkagépek beütemezett, már előre beállított zaja és krampácsolása hangzott; mintha egy olyan fülnek fölöttébb kellemetlen óraszerkezet mozgott volna folyamatosan, amit sehogyan sem lehet megszüntetni vagy leállítani. 
Reggeli órák kezdete volt még ez, amikor a legtöbb ember is inkább úgy áll a munkához, hogy helyette dolgozzanak, s őt kímélve hagyják. Itt is ez volt a helyzet. Egy nyeszlett, kissé gebe testalkatú, nagyon fiatal és sovány, meglehetősen inas és még nagyon fiatal lebarnult ember fogott egy lapátot, míg a többi öt ember az adott gödör mellett azt leste árgus szemekkel, hogy ez az egyetlen dolgozik, ők kényelmesen beszélgettek és röhögcsikéltek, míg az építésvezető meg nem jelent az aznapi "raportra”.
- Te, Józsikám! Csak óvatosan emeld édes fiacskám azt a vastag lapátot, mert vízhólyagos lesz a kezecskéd! – ugratták a gödörben senyvedő, verejtékkel fizetőt. 
- Nem való mán’ nekem sem ez a meló! Mindig csak, mint a barmokat hajtják a vágóhídra az embert, miközben a legtöbb suska a vállalkozó zsebében landol! - Ennek osztán nem fog örülni az asszonyka! – így a másik, akinek volt még egy kisebb rágott dohánya, most azt tömködte bele valami ki tudja honnan szalajtott foszlós papírba, majd igazi elegáns csinnadrattával gyújtott rá - Drága kedves barátaim! Ha már jövedelem nincs, én azt mondom legalább bagó legyen! 
- Ezzel egyetértek! 
- Hát maguk?! Miért nem dolgoznak? – dörrent rájuk a hátuk mögül egy kellemetlenkedő, rikácsoló öregasszony hang. Általában azok szoktak így a többségre förmedni, akiknek még lenne dolguk bőven, csak őket is az frusztrálhatja, hogy mások helyett dolgoznak! 
- Nyugodjék meg nyugodtan mama! Éppen a főnököt várjuk! Nincs ezzel semmi baj! 
- Az idő akkor is baljóslatú! – már megint megszólalt a pufókarcú ember. – Hátborzongatóan morajlott az ég, akár a sötét és viharos orkánú tenger. 
- Ugyan! Menj má’! Ezt az ökörséget! Hát mire való akkor az esernyőd?! – vitát akart a másik, hogy védje az álláspontját. 
- Drága barátom! Az esernyő, akárcsak a ruhadarab csupán egy eszköz, de még nem biztos menedék! – bölcselkedett.
- Nagy igazság, haver! De gondolj rá úgy, hogy addig sem ázik az a habókos fejed! – így a melós. 
- Mindig is féltem a villámoktól… szinte már kicsi gyerekorom óta veszettül menekültem a szüleim szobájába, mert úgy hittem ott nem érhet utol a vihar! 
- Ezt a baromságot! Na, nekem erre végképp nincs időm, sem energiám! Szevasz! – azzal valamelyik az ötük közül beugrott a gödörbe, megsajnálva az inasabb senyvedőt, akinek már sajogni kezdett az összes csontja és kicsit lapátolt helyette is, míg a többség még mindig lökte a sódert és beszélgetett! 
- Hát, ami igaz, az igaz! Tegnap is nagyon fülledt volt már a levegő! A nyakam teszem rá, hogy ma megint esik valami… - okoskodott az egyik, akinek tetszett az ismeretlen pufók idegen hozzászólása.
- De drága gyermekeim! – így egy öregebb. –Nem gondoljátok, hogyha borús idő volna, azt jelezné a derekam és a csontjaim? – tette fel a kérdést, mintha meg akarna kerülni valamit.
- Jaj, Józsikám drága! Ez nem ugyanaz! Felnéztél te mostanság az égre?! Hát nem mondhatnám, hogy kedvező a helyzet! – megvakarta erősen veretékező tarkóját, majd ismét az egyik lapátra dőlt.
- Meg kellene fognunk végre azt az istenverte pénzt! – vélekedett megint az egyik. – Szerintem a tisztelt főnökünk is kaszál utánunk tetemesen, hiszen nem is vagyunk bejelentve! 
- Hogy neked mekkora eszed van! Még slussz poén, hogy nem vagyunk bejelentve! Majd gondolod, hogy azt is kifizetni! Az mind jutalék, meg adó! Számoljatok csak utána! 
- A főnök az nem olyan! Biztos nem csapna be minket! – máris védelmébe vette a fiatal, inas és sovány gürcölő, akit belepett vastag agyag és salakréteggel a gödör mélye. 
- Hm! Ebben nem értek egyet! Így is már vagy három teljes hónapja, hogy egy szikra menázsit se kaptunk! Ezt nevezik lenyúlásnak! Vagy nem?! – csípőre tette a kezeit, mint aki egyszerre szándékozik vívni és támadni! 
- Nincs igazad! Láttam a kimutatásokat! 
- Aztán miféléket! Megfeledkeztetek, hogy már bankszámla van és nincsenek üzleti papírok! – megütögette homlokát, mintha alatta lapulna valamennyi ész. 
- Én azt mondom pajtikáim, hogy én megdolgozom a magamért, osztán, hogy a többség mit csinál, vagy mit nem – az már nem az én dolgom! Mosom kezeimet! – látványosan összeütötte a levegőben a két vaskos, parasztos kezeit, mint aki ítélkezik. 
- Akkor mikor lesz tele a zsebünk?! 
- Hát az még nem biztos… Egyelőre meg kell elégednünk a főnök úr becsület szavával! 
- Ne röhögtess! – szarkazmusa pillanatok szilárd műve volt -, még hogy erkölcs, meg becsület! Nem vetted még észre kedves barátom, hogy itt már mindenki úgy seftel, emel és ügyeskedik, ahogy nem szégyell, és a rendes melóst meg lenyúlják! Vagy szerinted, hogy működik a feketepiac?! – az ásós ember volt, akinek alig tíz percébe került, hogy sikeresen tovább mélyíthesse a gödröt, melyet az inas ember megkezdett. 
Az öreg nem válaszolt, felnézett az észre, mint aki fohászkodik: 
- Valamiben mindenkinek bíznia és reménykednie kell, mert ez tarthat még bennünket is életben!
- Á! – emelte fel a hangját a következő melós. – Nem is tudtam, hogy egy valódi szent jött sorainkba! Nagy baromság! És bárki, aki mást mondd vagy milliomos, vagy hazudik, és miután sok itt a szegény ember, az illető csak hülye lehet! 
- Én sem hiszek a jóemberekben, sem a megígért ígéretekben! 
- De hát most jövök, hogy te most múltál huszonöt éves! Mikor lesz az esküvő? 
- Arra várhatsz kedves barátom! Ilyen árak mellett valószínűleg egyedül fogok majd megöregedni is!
- Bíznod kell benne édes fiam, hogy a dolgok megváltoznak! 
- Figyelj, drága öregem! A dolgok csak protekcióval vagy bizalmas kapcsolatokkal változtathatók és semmi közük a szakképzettséghez!
- Azért csak nem annyira rémes a dolog! Vagy igen? 
A fiatal sovány-inas két vékony kezét kitárta és körbemutatott: 
- Nézz csak körbe! Ezt te életnek nevezed?
A másik megvakarta most teljesen átizzadt fejét, amin egy-egy fűcsomó jelezte, hogy valamikor dús korona pompázhatott rajta: 
- Bízni kell az emberekben! – bökte a másik képébe. 
- Bízni?! – sokkal inkább ítélet volt ez, semmint egyszerű kérdés, s máris röhögött a másik. – Te nem vagy eszednél apuskám! A mai világban?! 
- Az bizony, kisapám! Éppen ezért lenne ez elsőrendű válasz! 
- Nagy, megváltó szavak, de fabatkát is alig érnek! – jegyezte meg az öreg, aki észrevette, hogy egy fránya, aprócska szálka szorult a körmei alá, amit még az ásónyél maradéka volt. 
- Én viszont, csakis magamban bízok! Senki más nem kell! Értitek gyerekeim?! – a cingár nyurgaképű volt az, aki ekkora már visszanyerte eredeti megkülönböztetett emberi formáját és most végre tisztességgel bekapcsolódhatott a beszélgetésbe. A különös pufók emberke – aki időközben őket figyelte, szintén erősen lehajtotta a fejét és a gondolataiba mélyedt! De látszólag egyáltalán nem szólt semmit! 
A komorló bárányfelhők hirtelen úgy megsokasodtak, hogy tomboló erejű viharral és égzengéssel kellett számolni; márpedig esőben dolgozni csak igen-igen ritkán lehet hatékonyan! 
- Na barátocskáim! Hát ezt jól megcsináltátok! – panaszkodott a fiatalabb. – Szándékosan jártattátok azt a lepcses bagólesőtöket és így még következő év májusára sem lehetünk készen! 
- Most mit izgatod magad te legény?! Be vagy zsongva, vagy mi? Nézzetek csak ide! Úgy illegeti magát, mint egy valódi építésvezető, csak alig van nyolc általánosa. – ezt már a másik mondta, aki még mindig azzal az egykedvű mélasággal támasztotta a lapátot, csakhogy csináljon valamit. 
- Én meg azt mondom, hogy lehet nyári esőben is dolgozni, legalább puhább lesz az anyagos föld! – vélekedett az öreg. 
- Hogy neked mekkora eszed van hapsikám! És az még nem jutott eszedbe, hogy mi van akkor, ha eső éri az emberi testet? 
- Nagy ügy! Legfeljebb kicsit megázunk! De legalább a főnök úr nem tud többet velünk szívózni! – egy hatalmas, vaskos paraszti kézzel kivett egy marék dohányt, betolta a szájába és rágni kezdte. Kissé gusztustalanul festett az összerágott dohánymassza, ahogy köpött hozzá. Mint valami vadnyugati cowboy. 
Az ismeretlen pufók emberke észrevétlen tovább sétált, de a fiatalabb cingár kiszúrhatta, mert zöld smaragd szemével hunyorított is rá, mintha egyenesen őt akarta volna célba venni. 
- Rendben van! Most délután négy óra elmúlt és szakad az eső! De ha nekem hétfő reggel nem lesztek menetre készen itt az építkezésen, megnézhetitek magatokat! Világos?! 
- Igenis főnök! – zengték torokból kórusban. 
A fiatal cingár befutott nyomban az eresz alá, mert erősen köhögésbe kezdett és alkatán is meglátszott, hogy a göthösségre hajlamos. Folyton az járt a fejében, hogy az a különös pufók emberke mintha kifigyelte volna, egyenesen lehallgatta volna az ő titkos, bizalmas beszélgetésüket és beférkőzhetett volna személyes térfelükbe!    
 
Hasonló történetek
1821
- Nekem nincs barátom - vetem oda, többet úgyse érdemel. - Nem is kell! - na, ez nagy hazugság volt. Már hogyne kellene! De nem vagyok túl szép, meg az összes fiú tök idióta itt, ugyan ki értené meg, amit érzek?
Nem válaszol, elfordítja a tekintetét, és olvas. Eszembe jut valami, bár totál abszurd a gondolat.
- Neked van barátnőd? - teszem fel a nagy kérdést, bár tudom a választ.
- Semmi közöd hozzá - feleli kimérten.
Ó, hogy fel húzta az orrát! Pedig én csak...
1640
Hosszú ideje az erdő melletti réten ültek szótlanul. Nyár volt. Szeretem az éjszakát… Törte meg a csendet a lány. A fiú válasz helyett hanyatt dőlt. Kezeit a tarkója alá kulcsolta. Nézte a sötétedő tiszta égboltot. A lány rövid ideig várt valamiféle válaszra, majd követte a fiú példáját. Ő a felkelő holdról nem tudta levenni a szemét. Gyönyörű telehold lesz ma éjszaka. Már átkozta gyengeségét, amiért igent mondott a találkozóra. 10 éves volt mikor a Gesztenyebarna hajú nagyanyja egy életre...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: