Utazás

Két napja volt már a városban, de még nem evett.
Nem is igen tudja, hogyan érkezett ide, de itt volt. Bolyongott az utcákon.
Valami nem stimmelt az egésszel, de nem jött rá mi az.
Tegnap mielőtt elindult, egyszer csak azt érezte, hogy besokalt. Besokalt az egész eddigi életével, a szerencsétlenkedéseivel, és azzal, hogy nem jut előre, hanem csak csúszik lefelé.
A gyerekek felnőttek, nem tartják már vissza.
Az első érzése az volt, hogy véget vet az életének. Fel akarta hívni a lányát, de letett róla, az olyan nevetségesen drámai. Meg nem is tudta mit kellene mondani, vagy csinálni, nem merte rászánni magát arra, hogy megtegye az utolsó lépést.
Mostanra, már más embert sem tudna megölni. Fél elvenni az életet. Persze soha sem tudta igazán bántani önszántából az embereket. Más kérdés, hogy elég gyáva volt, hogy rá tudják kényszeríteni.

A választás egyszerű volt, vagy teszi, amit mondanak, vagy a saját életét teszi ki veszélynek.
Gyáván megfutamodva tette, amit mondtak. A vicc, hogy így is, az ő élete is folyamatosan veszélyben volt.
De naivan bemagyarázta, hogy így van esélye.
Szép lassan kiölték belőle az összes jót. Meghalt, mielőtt élhetett volna, és úgy élt, hogy már halott volt.
Csak a félelem maradt benne a testi haláltól. Vak hívő volt gyerekkorától és ez nem halt ki teljesen belőle. Próbált elszakadni ettől, gyűlölte a dogmákat, amik gyengévé tették. A szíve mélyén mégis félt attól, hogy elkárhozott. Életeket vett el és ezért nincs bocsánat.
Próbált a családjának élni, de az sem jött össze. A házasságból csak a két gyerek maradt, és az anyagi bizonytalanság. És ő rettegett a bizonytalanságtól. A gyerekkor rettegéseit, hiányérzeteit hozták elő, hogy sosem volt pénz, hogy egyik napról a másikra éltek, kölcsöntől kölcsönig.
Ezt nem akarta, ettől félt, de az akiben a társát kereste elárulta, meglopta, és mind anya is megbukott, hiszen lemondott a gyerekeiről. Saját önzésével foglalkozik, még a gyerekeknek adandó juttatást is ellopja, ha teheti. Undorító. Valahol a nőktől is megcsömörlött, pedig tisztelte és szerette őket.
Már nincs tisztelet irányukban.
Elvesztették a lelkük fehérségét, és ezt már nem tudják tisztára mosni.
A barátnője tudta csak kompenzálni az érzéseket, mert ő jó vele. Szereti, de néha még így is nehéz volt együtt. Pedig ő az egyetlen nő, akit tisztelni és szeretni tud. Benne érzi az anyaság tisztaságát.

De mostanában már semmi sem jó. Nincs állása, sikertelen, kihasználják, átverik, meglopják. És ő nem tud tenni semmit, nem azért mert fizikálisan gyenge, lelkileg vesztette el az erőszak képességét. Pedig az erejével még nincs baj, nem nagyon tudnák legyőzni. Csak már nem tud bántani embereket, elfáradt, unja az egészet. Utál élni, utál felkelni felébredni, mert minden nap kudarc. Hiányzik a siker. Próbált belemenekülni az írásba, de ott sincs nagy sikere. Apróbb elismerések akadnak, de látványos nagy, mely el tudná söpörni a lelkére rakódott félelmet és kielégületlenséget, az még késik. Illetve nem is fog eljönni, és ezzel tisztában van.
Mostanra besokalt és ekkor elindult. Elindult egy másik világba, ahol szintén egyedül van de talán itt ő irányíthatja a sorsát. Vagy legalábbis nem lesz senki terhére.
Aztán megérkezett a városba, és most kószál az utcákon ismerkedik a hellyel.
Két napja van itt, valami hiányzik.
Nincsenek emberek és a házak is olyanok, mintha díszletek volnának.

Elhessegeti a gondolatot, biztos csak a képzelet játszik vele és eddig nem is nézett körül.
Itt kell, hogy legyenek az emberek, hiszen a nyomaikat érzi.
Igen érzi a jelenlétüket, csak még nem látta meg őket.
Két napja nem evett, de még mindig nem éhes. Elmosolyodik, a Valcsi milyen büszke lenne rá, ha most itt lenne, végre vigyáz az egészségére és nem eszik folyamatosan, na majd most sikerül lefogynia.
De ez a két napja történő nem evés azért különös, már rég éhesnek kellene lennie.
Mindegy, keres egy éttermet, ahol megebédelhet, valamit ennie kell, mert így biztos rosszul lesz.
Ott egy kis bolt, bemegy és vesz valamit, hogy nehogy baj legyen.
A boltba lépve hangosan köszön, de nem válaszol senki. Teljesen üres a bolt, vagyis csak látszatra, mert érzi mégis, hogy tele van, emberekkel és árúval is.
Ekkor ijed meg először. Valami tényleg nem stimmel itt. Kirohan az utcára.
Nincs ott semmi, de mégis azt érzi, hogy valaminek, vagy valakinek nekimegy.
Tiszta ijesztő az egész. Rémálom.
Most néz csak körül. Csak élettelen dolgokat lát, és a legszörnyűbb az egészben, hogy azok mozognak, mintha egy automatizált világba csöppent volna. Autók, buszok dübörögnek az utcákon.

Vagyis inkább suhannak, mert még egy rettenetes dolog hasít bele, nem hall semmilyen zajt. Csak a saját neszeit és hangjait hallja, különben néma csend veszi körül.
Megőrültem, mondja kétségbeesve önmagának. Ez téboly.
Aztán meg nyugszik, biztos csak álmodom, fel fogok mindjárt ébredni és akkor vége lesz az egésznek.
De minden olyan valószerű, ilyen erős képi álma még nem volt. Lehet, hogy a depresszió teszi.
Tényleg ki kell mozdulnia majd otthonról, ha felébred, mert így meg fog őrülni. Valami munkát, elfoglaltságot kell keresni, még ha nem is fizetnek érte jól, mert teljesen befordul. Már ilyen hülye álmai vannak. De ilyen éles még sosem volt.
Mondjuk riadt már úgy fel álmából, hogy nem tudta melyik a valóság és melyik az álom, de ez most más.
Akkor mindig felébredt, mikor az álomra rádöbbent, de most nem. Nem tud felébredni.
Arra sem emlékszik, hogy elaludt volna.
Csak tele lett a hócipője az egész világgal és felmerült benne az öngyilkosság, de azonnal azt el is vetette.
Nem, nem aludt el. Ébren van, hiszen élesen emlékszik, hogy elindult otthonról.
Azt már nem tudja felidézni, hogy milyen módon került erre a helyre, de most már biztos abban, nem álmodik.
Furcsa az egész, mint ha kilépett volna a három dimenzióból.
A legrosszabb, hogy érzi körülötte a nyüzsgést, de nem lát senkit, mintha egy olyan burokban lenne, ami az élő dolgokat nem engedi látni, csak az élettelent.
Lassan úgy érezte megbolondult, futásnak eredt...

Három napja keresték már. Eltűnt és nem szólt senkinek, sem a gyerekeinek, sem a barátnőjének.
A mobiljait nem vitte magával. Valcsi kétségbe esett. Felhívta a rendőrséget, de azok nem vették komolyan, felnőtt 44 éves férfi, biztos elment valahova,majd előkerül.
A kutyák szokatlanabbul hangosabban nyüszítettek...

Pár nap múlva két túrázó egy akasztott férfire bukkant a Mecsekben. 44 éves, erős testalkatú férfi volt, állapította meg a rendőrség.
A halottat kikezdték az állatok. Egy acélsodronyos vontatókötéllel akasztotta fel magát.
Kb. egy hete lehetett halott, a feje majdnem elvált már a testétől, ahogy a drótsodronytól szinte elvágódott a nyaka, semmilyen papírt, vagy tárgyat nem találtak nála, amivel be tudták volna azonosítani a személyét.......

…... több mint egy hete bolyong a városban, ami kihalt és mégis nyüzsgőn veszi körül, és még mindig nem érti, hogyan lehet ez.