Tyr a múlt harcosa 5

5. fejezet
A támadás

Antonia és Tyr nem is sejtették, milyen vihar készül ellenük. A hadisten kezdett beleszokni a lány világába, és igyekezett minél több dolgot megfigyelni, és tanulni. A lány nagyszerű tanító és kalauz volt, aki mellett Tyr lassan, de biztosan kezdett otthonosan viselkedni. Beköszöntött a július. Egy este épp a lány épp az e-mailjeit nézte, mikor egy érdekes üzenetet kapott az egyik barátnőjétől. Egy videó volt, amin egy fiatal nő volt látható, aki sorra öli meg az embereket.
- Tyr!- kiáltott a lány,- Gyere! Ezt nézd meg!
- Mi az?- jött be a lány szobájába a férfi.
Végignézték a videót. Tyr ereiben megfagyott a vér, mikor felismerte Tina Königet.
- Ez a mi kis tudós palántánk.- jegyezte meg.
- Igen. Szerinted…?
- Igen. A démonok kiszabadultak, és most tombolnak.
- Vajon ki lehet az a szerencsétlen, akire fenik a fogukat?
- Nem tudom, csak azt, hogy most erősödnek, hogy harcolhassanak.
- Meg kéne nézni az átoktáblát. Lehet, hogy rá tudnánk jönni, ki ellen készülnek. Lehet, hogy az írója említi a megátkozott család nevét.
- Nem! Lehet, hogy nem minden démon jött ki a táblából!
- Muszáj! Tyr, tudnunk kéne, hátha meg tudnánk akadályozni egy egész család kiirtását!
- Ez veszélyes!
- Egye meg a fészkes fene a veszélyt! Kit érdekel, mikor emberéletek forognak kockán?
- Sajnálom, de nem!
- Kérlek!
- Nem!- hajolt közel a lányhoz a férfi, és a szeme összeszűkült a haragtól, miközben kimondta azt a halott hideg „nemet”.
- Jól van. - morogta a másik, és lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen Tyr szemébe néznie.
- Remek. - mondta a férfi, és felegyenesedett.

A lány is felemelte e fejét, és Tyrre nézett, aki elgondolkodva figyelte a képernyőt.
- Mindenesetre, fel kell készülnünk, hogy minket is megtámadhat.
- Ezt hogy érted?
- Félek, hogy megérezhették a jelenlétemet, mikor rosszul lettem, és tudnak rólam. Nem örülnék, ha megtalálnának, de óvatosnak kell lennünk.
- Értettem. De hogy akarod ezt a felkészülést?
- Még nem tudom, minden a veszély nagyságától függ.
Ezek után nem szóltak, csak nézték egymást, de a levegőben ott volt a bizonytalanság érzése.
- Azt hiszem okosabb, ha eltesszük magunkat holnapra!- jegyezte meg a férfi.
- Igen. - mondta a lány.

Kikapcsolta a gépet, és mindketten lefeküdtek. Tyr nehezen aludt el, mivel a szeme előtt még ott volt, amit látott. Tudta, hogy a lány ötlete jó volt, de nem merte még megkísérelni, mert úgy érezte, még túl korai és túl kockázatos. Nem örült volna, ha őt vagy Antoniát megfertőznék a tábla démonai. Ám ha mégis az összes démon kijött a táblából, akkor nagy a baj. Ha egyesítik az erejüket a lány testében, akkor olyan hatalomra tehet szert, ami képes egyetlen csapással lerombolni a fél várost. Aggódott, de nagy nehezen elaludt.
Az éjszaka közepén azonban Tyr Freyja dühös ugatására és acsarkodására ébredt. Hallgatózott, mivel eddig még sose hallotta ugatni a kutyát. Hallgatta, ahogy Freyja morog, majd a morgása vinnyogássá, majd szűköléssé válik.
„Mi lelte ezt a kutyát?”- tűnödött a férfi, majd úgy döntött, megnézi mi baj van. Felvette a nadrágját, ám az ingét nem, hisz meleg volt az éjszaka, és magához vette a kardját is, hisz nem tudhatta. Nesztelenül leosont a lépcsőn, majd kinyitotta a hátsó ajtót, mely a kertbe vezetett.
- Freyja!- füttyentett, mire a tőle néhány méternyire kushadó kutya azonnal odarohant hozzá, és a lába mögé bújt, de onnan is vinnyogva nézett a velük szemben lévő kapura, ahol egy alak állt.

Tyr résnyire szűkült szemmel figyelte az alakot, aki lassan elindult feléjük. Freyja vinnyogása, mialatt az alak közeledett, morgássá vált, csúnya, hörgő morgássá, és még az agyarait is kivillantotta az ismeretlen felé. Az isten nem hibáztatta a kutyát, hisz ő is megérezte az idegenen, hogy valami nincs rendben vele. Valami megmagyarázhatatlan közöny, hidegség, és gonoszság áradt belőle.
- Állj! Ki vagy?
- Az, aki beteljesíti egy rég halott ember kívánságát, és megöli az első áldozatát.- mondta nyugodtan az ismeretlen, de nem állt meg, hanem ugyanolyan lassan közeledett Tyr felé. Hangjából a férfi egy nőre következtetett.
Már csak pár lépés választotta el őket, mikor Freyja az idegenre vetette magát, torpedóként robbanva ki a férfi mögül.
- Freyja! Vissza!- kiáltott a férfi, de már elkésett.

A kutya elkapta a betolakodó karját, aki azonban egyetlen karlendítéssel lerázta, magáról a szukát, aki nyüszítve-, hemperegve ért földet, majd elszaladt a kapu irányába, átugrott a kerítésen, és eltűnt.
„Hogyan lehet ez? Freyja legalább 39 kiló, ha nem több, és mégis, egyetlen karlendítéssel lerázta magáról! Ki ez? Mi ez?”- figyelt a férfi kissé ijedten, ám annál baljóslatú lett a megdöbbent válasz. A démon!
- Mit keresel itt, korcs?- mordult fel, és támadóállásba helyezkedett.
- Megmondtam: azért jöttem, hogy kivégezzem az Eriksson lányt.
- Miért?
- Mert erre kaptunk megbízást.
- Kitől?
- Érdekel? Azt hittem egy istent nem érdeklik a halandók bajai.
- Nem ezt kérdeztem!
- Mit számít neked egy rég halott ember neve, aki volt olyan ostoba, hogy hozzánk fordult bosszúért? A halandók olyan ostobák, hisz nem tudják, mit cselekszenek. Pont olyanok, mint a kisgyerek.
- De ők legalább éreznek, nem úgy, mint ti!
- Ezt nem kellett volna, kedves Tyr! Ezzel nagyon megbántottál. De miután végeztem a lánnyal, téged is megleckéztetlek.
- Csak a holttestemen keresztül!- mordult rá a férfi, és támadásba lendült.
- Ahogy gondolod, édesem!- mosolyodott el a nő, majd ő is támadt.
Tyr lesújtani készült, mikor a nő, elkapta a kezét, és egyetlen mozdulattal lerántotta a földre. Hatalmas puffanással értek földet, és a hadisten került alulra.
- Remek, imádok fölül lenni!- mosolygott ellenfele, és a férfi csak most látta, hogy ez Tina König.
- Nem sokáig fogod élvezni a helyzeted!- jósolta sötéten a férfi, és elkapta a nő nyakát, s teljes erejéből megszorította.

Annak kimeredt a szeme, és elkapta a férfi csuklóját, hogy letépje magáról a kezét, s ösztönösen kapálózni kezdett. Mikor rájött, hogy képtelen megszabadulni a vaskéz szorításából, abbahagyta a harcot. Tyr jobb keze felemelkedett, és a kardjával átszúrta a nő hasát, akinek szája sikolyra nyílt, de csak egy nyögés hagyta el a torkát, hisz a férfi, még mindig fojtogatta.
- Na édes, ez hogy tetszik?- kérdezte a férfi.
- Rohadt, mocskos disznó!- nyögte a nő.
- Ezt nem kellett volna, nagyon megbántottál. - mondta a férfi, és a kardját még mélyebbre nyomta a nő hasában.
Tina lassan, felemelte a jobb kezét, és közvetlen közelről Tyr arcába vágott, akit meglepett a támadás, elengedte a másik nyakát, aki gyorsan talpra ugrott, kihúzta magából a kardot, és beledöfte a férfi mellkasába. Tyr felüvöltött a fájdalomtól. Tina a kard élére fröcskölt vért, lenyalta, majd a kardot eldobta.
- És ez hogy tetszett, szépfiú?
- Ügyes, de ez volt az utolsó lehetőséged!- mondta a férfi.
Ő is talpra állt, majd fellökte magát a levegőbe, s a lány mellkasát célozta meg. Keze eltűnt a mellkasban, s markába fogta a szívét. Érezte, ahogy dobog a kezében, majd megszorította. Látta a kifröccsenő vért, ahogy ellenfele arcán kiütközik a verejték, és elsápad a félelemtől.
- Tudod, hogyha akarnám, ki is téphetném a szíved?
Tina kezdte szabálytalanul szedni a levegőt, s a szívének verése is kezdett megváltozni.
- Eressz el, kérlek!- nyögött fel.
- Nem teszem! Vagyis megteszem, ha elmondod, ki és mikor bízott meg benneteket, és eddig hány Erikksont öltetek meg?
- Kb. 2000 évvel ezelőtt, egy férfi tábláját hozták Hél úrnő elé. A táblára azt írták, hogy egy lány elhagyta a szeretőjét, egy másik férfiért, akihez hozzá kellett mennie. A szerető azt kérte, hogy pusztítsuk el a férfit, a családját, és mindent, ami számára kedves, csak a nőt hagyjuk életben. Megtettük. A nő azonban nem volt hajlandó visszamenni a fickóhoz, mivel megszerette a férjét. A férfi évekkel később még egy táblát írt, csakhogy arra a táblára a volt szerelme nevét vésette, azzal, hogy mostmár őt és az új családját, és minden későbbi utódját pusztítsuk el, ha netalán mégis maradnak túlélők. Mindenkit elpusztítottunk, kivéve a legnagyobb fiát, aki pap volt. A nő neve Gudrid Erikkson volt.
- Értem. - szólt a férfi, és kihúzta a kezét a nő mellkasából, majd így szólt:
- Most pedig tűnj el! Takarod, és nyalogasd a sebeidet!
- Még találkozunk, és akkor te fogsz rosszabbul járni kettőnk közül!- sziszegte Tina, majd köddé vált.
- Az majd elválik!- morogta utána a férfi.

Fáradtan nézett körbe, kezét a sebére téve. Eltűnődött a hallottakon. Tehát nem csalt a rosszullétében érzett megérzése, tényleg nő volt a dologban, és a szerető érzéseit sem hibázta el, mikor erről beszámolt Antoniának. És annak a fiúnak köszönhetik a későbbi Erikksonok, hogy fennmaradhattak, meg a világ változásának. Váratlanul valaki megszólította.
- Tyr! Jól vagy?
- Antonia?- fordult felé a férfi.- Mit keresel itt?
- Felébredtem a csatározásotokra. Veled mi történt? Hadd nézzelek!- mondta, és a férfi sebe felé nyújtotta a kezét, de az elfordult.
- Csak egy karcolás.
- Nem, ez elég komolynak tűnik. Kérlek, engedd meg, hogy segítsek. Azok után, amit hallottam a nővel folytatott beszélgetésetekből, ennyit megérdemelsz!
- Rendben.
- Közben, pedig elmondhatod, még mit tudtál meg. Indulás a konyhába!

A konyhában a lány jódot vett elő, és egy kendőt, és neki látott, hogy kitisztítsa a férfi sebét. Csúnya volt, és csak néhány centire húzódott a férfi szívétől.
- Szerencséd volt, épp csak elhibázta a szívedet!
- Engem nem könnyű megölni!-mosolygott Tyr, majd köhögni kezdett, és a lány látta, ahogy kibuggyan a vére a szája sarkában.
- Jobb lenne, ha orvost hívnék.- jegyezte meg.
- Szó se lehet róla! Mindjárt begyógyul, hidd el!
- De hát megsérült a tüdőd! Tyr, ez nagyon komoly sérülés!
- Mondom nincs szükségem orvosra! Gyorsan regenerálódom!
- Ahogy gondolod, de regenrálódás közben, nehogy feldobd nekem a talpad!
- Ha túl éltem a Ragnarököt, ez semmi! Hidd el, számtalanszor megsérültem már, és voltak olyan sérüléseim is, amibe más már rég meghalt volna. Nézd csak meg a felsőtestem!- bökött a testére.

Antonia megnézte Tyr felsőtestét, melyen számtalan forradás volt, és amellett sem volt utolsó látvány. Szabályos, izmos teste volt, és látszott, hogy a gazdája tényleg sok harcban fordult meg. A férfi karja, és mellkasa tele volt különféle csatákban szerzett sebhelyekkel, mely szinte behálózta az egész felső testét.
- Te aztán tényleg sokat harcoltál.- jegyezte meg.
- Látod?- bólintott nyugodtan a férfi.
- Azért remek tested van, és nem minden férfi mondhat ennyi „emléket” a magáénak.
- Az biztos!- mosolygott a férfi.
- A hasadon van egy elég hosszú vágás. Ki akart kibelezni?
- Egy szörny, de nem sikerült neki. Megöltem.
- Nagyon súlyosan megsérültél akkor?
- Hát a hasamon lévő seb az egyetlen, ami vészesnek mondható. Azon felül látod a bal vállamon húzódó sebhelyet?
- Igen.
- Azt is akkor szereztem. Néhány napig rosszul voltam a harc után, de mint mondtam, gyorsan gyógyulok, és a sebből is csak heg lett.
- De ami a legfontosabb, hogy életben maradtál.
- Egy istent nem könnyű megölni.
- A családodat mégis sikerült megölni.

Tyr arca erre a mondatra elborult, és a szemében felcsapott a gyűlölet, a harag és a fájdalom lángja. Nagyon lassan felállt a székéből, ahol a gyógykezelés alatt ült, elkapta a lány nyakát, és nekiszorította a konyaszekrénynek. A lány kapálózni kezdett, ám a férfi megszorította a torkát, mire megmerevedett, és rémülten nézett a hadistenre.
- Most még irgalmas leszek veled, és ez csak figyelmeztetésnek szánom, de ha még egyszer emlékeztetsz a családom tragédiájára, akkor megfojtalak, vagy átvágom a torkod, világos?- sziszegte dühösen.
- Igen, ne haragudj! Nekem csak kicsúszott a számon, igazán nem akartam vele semmit, nem célzásnak szántam.
- Addig jó neked, amíg nem célozgatsz semmire, mert ha mégis, akkor itt helyben megöllek!
- Tyr, kérlek!- könyörgött a lány.

Tyr elengedte a lányt, és ellökte magát tőle. A lány zihálva szedte a levegőt, és a torkát simogatta, néha köhögött párat. Nézte a férfit, aki elfordult, a hajába túrt, és nagyot sóhajtott. Antonia még nézte a férfit egy darabig, majd szó nélkül kiment a kertbe. Freyja ekkor ért haza, és farkcsóválva ment a gazdájához, aki leroskadt egy székbe, s a kezébe temette az arcát. Válla rázkódni kezdett a sírástól. Freyja, aki megérezte gazdija szenvedését, nyüszítve kezdte a lány térdét nyalogatni.
- Hogy lehettem ilyen ostoba!- sírta.- Tyr-nek még fájnak ezek az emlékek, én meg, feltépem őket, aztán még én könyörgök az életemért! Miért nem hagytam, hogy megfojtson, vagy agyonverjen? Megérdemeltem volna!
Tyr a konyhában mérgesen nézte a napfelkeltét.

„Hülye kölyök! Ez a nagy szókimondás fogja egyszer a vesztét okozni!”- gondolta haragosan. Nézte a napot, ahogy felkel, és ahogy nőtt a fényesség, úgy csökkent az ő dühe is, mintha a nap sugarai elpárologtatták volna minden fájdalmát, és dühét.
„De mindegy, hisz nem tudhatta, és valóban nem akart semmi rosszat vele, hisz végül is emlékeztetett, hogy mi sem voltunk mindenhatóak, bár ezt magamtól is tudom.”
Kiment a teraszra, ahol Antonia épp kezdte összeszedni magát. A férfi a lány vállára tette a kezét, és ennyit mondott:
- Ne haragudj, kislány, azt hiszem félreértettem a mondanivalódat, de az én hibám, hisz én hencegtem a legyőzhetetlenségemmel.
- Semmi baj, én is elnézést kérek, hisz nem vettem figyelembe az érzéseidet. Tudom, hogy még fájnak az emlékek.
- Igen, még fájnak, és talán mindig is fájni fognak.- mondta csendesen a férfi.
- Nagyon haragszol rám?
- Nem. Mit szólnál egy békülő reggelihez?
- Elfogadom. Közben mit szólnál, ha tervet kovácsolnánk a démon legyőzésére, és elűzésére.
- Nem rossz gondolat. Gyere!- nyújtotta a kezét a férfi, amit a lány elfogadott.

Hamarosan egy adag rántotta, és gőzölgő tea társaságában neki láttak a haditerv kidolgozásához.