Túl mindenen...

Kérted...hát itt vagyok...elmesélem...kinek mesélném el ha nem neked...tudom...szánalmas sztori,de ebből is mint a többiből, talán tanulsz valamit, talán az énem egy darabkája eljut hozzád, talán befogadod magadba, úgy ahogy én fogadtam be őt...szóval október 23-a...vagy talán már 24...nem lényeg...ott álltam és:Beszélt hozzám....de egy szavát se értettem....mindegy....minden mindegy...ő csak gesztikulált, mutogatott, közeledett...én meg hátráltam...mi mást tehettem volna, de...elértem a szoba másik végébe.
Nem lep meg tudom...nem voltam magamnál. Akkor sem mikor rátaláltam az egyetlen üres szobára abban a lüktető, alkoholgőzzel telt, füstös, emberekkel telt házban...és most sem. Mit keresek én itt?...elértem a falig, nekidöltem...biztos pont...nem lehet baj....lehunytam a szemem és próbáltam eltűnni vagy kijózanodni...valahogy...de akkor megéreztem a kezét a csípőmön...majd a másikat ahogyan megsimítja az arcom...felemelte a fejem...megcsókolt....éreztem az érdes, forró nyelvét ahogy bejárta a szám...próbáltam ellenkezni, ellökni magamtól, de erősebb volt nálam a jóleső érzés...és Ő is. Csak nyomult egyre lejjeb....feladtam....nem tudtam irányítani az eseményeket...átadtam magam neki...gyengéd volt és mégis határozott...tudta mit csinál. Végig az járta fejemben,hogy nem szabad hagynom....valamit...akármit csinálnom kéne...engem nem lehet így megkapni, főleg nem ebben az állapotban...ezen a helyen...Neki....
De élveztem...az érintését a bőrömön, a csókokat a számon...azt ahogy lehúzta rólam a ruháim...és a falnak dőlve belém hatolt...hülye voltam....egy ostoba csitri...védekezhetnék azzal,hogy részeg és kétségbeesett és kimerült...és még tudomisén milyen voltam...de minek? élveztem...az első pillanattól kezdve élveztem...azt amit csinál...azt,hogy nem ismerem....hogy mellébeszélés nélkül megtette ami akart...
Ütemes, összehangolt levegővételek...mozdulatok...rángások...és az életemben átélt legerőteljesebb katarzis...a beteljesülés...a csúcs...és ezzel egy időben éles fájdalom...jéghideg penge a nyakamon...az utolsó erőtlen nyögés...még magamban éreztem....még ott volt velem...még éreztem az ízét a számban, az érintését a bőrömön...de...már túl voltam mindenen. Az utolsó csókon...az utolsó hangon ami elhagyta szám...az utolsó mozdulaton...az utolsó adag levegőn ami a testemnek jutott...mindenem az ővé volt....ott abban a pár négyzetméteres, mocskos kis szobában elvett tőlem mindent amit az enyémnek mondhattam...a fene nagy tartásom, a büszkeségem, az erkölcseim...a szánalmas kis életem.

Másnap reggel találtak rám...lecsupaszítva, vérbenfagyva hevertem a falnak dőlve, kezemben a penge amellyel elvágta a torkom. A helyzet persze egyértelmű volt....ez került a rendőrségi jegyzőkönyvbe is...a kétségbeesett, magányos,részeg lány, leszaggatta magáról a ruháit és fürdőben talált pengével elvágta az ütőerét és elvérzett.
Senki nem is gondolt másra....senki...senki nem kereste a vétkest....a srácot aki nemcsak megdugott, megalázott és megölt. A srácot akinek az illatát, ízét, érintését még most is érzem...túl mindenen...túl a halálon vagy mit beszélek...főleg túl az életen... /TH:Schrei/