Tökéletesség

Babák. Mindig is szerettem őket, és ez mára imádattá vált, mely örökkön örökké tart. Emlékszem, még öt éves sem voltam, amikor megkaptam az elsőt. Csak vele játszottam naphosszat, délelőtt az oviban, délután otthon. A szüleim sokat kiabáltak egymással, és egyre kevesebbet foglalkoztak velem. De nem érdekelt, mert ott volt nekem ő. Kitartott mellettem, és éveken át segített, hogy figyelmen kívül hagyhassam, mi történik a szobám zárt ajtaján túl. Az már egy másik világ volt számomra. Egy csúnya, gonosz világ, mely a felnőtteké. Felnőtt embereké, ezt hozzá kell tennem. Mások, mint a babák. Tele vannak hibákkal belül is és a felszínen is. Nem úgy a bábuk. Ők tökéletesek. Nemcsak, hogy hiánytalanul betöltik funkciójukat, de még a külsejükön sem találni szemernyi hibát sem. Finom, sima „bőr”, isteni vonások. Ha beszélni tudnának talán már emberi faj sem lenne.

- Emlékszel, Joey? – kérdeztem, miközben lecsusszantam az asztalról, amelyen eddig ültem. - A napra, amikor az első igazán élethű bábumat szereztem? Persze, hisz te ott voltál, de ahogy a többiek, úgy te sem tudod szavakba foglalni gondolataid, már ha vannak egyáltalán. Már azelőtt is üresfejű voltál, hogy találkoztunk volna, és bár azóta is az vagy, de legalább szebb lettél. Külsőleg igazán megváltoztál. Elevenítsük csak fel azokat a szép emlékeket! Gyönyörű nyári nap volt, ó igen! A szüleim elutaztak otthonról, ki tudja miért, te pedig átjöttél, hogy szórakoztass. Vagyis inkább, hogy szórakozz. Mennyi idős is lehettem akkor? Talán tizenhárom? Nem, azt hiszem, a tizenhármat akkor még nem töltöttem be. Te viszont már végzős gimnazista voltál. Egy igazi lúzer, de legalább végzős – mondtam, végigsimítva a széken ülő kirakatbábu arcán.

- Szinte már megtisztelve éreztem magam, hogy egy nálam ennyivel idősebb fiú szerelmes belém, és akar tőlem valamit. Alig mertem elhinni, de te biztosítottál róla, hogy érzelmeid valósak. Igen, persze, talán te is azt hitted. Az a délután sorsfordító volt mindkettőnk életében. Keményen nyomultál, mint valami macsó, én pedig meg sem próbáltam védekezni. Gondoltam, ez így van rendjén. Kicsit durva voltál, de hát azt hallottam, az első alkalom fáj, nem is törődtem vele. Egyik pillanatról a másikra azonban fura maszkot vedd fel az arcod. Nem tudtam, hogy ez a fájdalom, a megkönnyebbülés, a hihetetlen öröm vagy az ijedtség jele, mivel mindez benne volt. Eltaszítottál magadtól, de akkor már késő volt. Olyasmit éreztem, ami nekem jól esett, és nekem akartam elveszíteni ezt az érzést. Hitetlenkedve tapogattad a bőröd, ahol korábban még hozzád értem, amikor, mint valami vadmacska, rád vetettem magam, és szorítani kezdtem a karjaid, amilyen erősen csak bírtam. Régen volt, de elevenen él bennem a kép, ahogy öklendezni kezdesz.

Először még csak vér csordult ki ajkaid közül, majd valami más azonosítatlan eredetű, - most már tudom, szervmaradványok – ocsmányságok törtek fel belőled. Az ágy mellé hánytál mindent, én pedig figyeltem, ahogy a bőröd megszilárdul, érintése plasztik hatású lesz, és lassan egész testedre kiterjed. Nem bírtál kinyögni egy szót sem, és még sikolyra sem futotta, míg én csak nevettem. Életemben először igazán boldog voltam. Becsuktam a szemem, és mikor ismét kinyitottam, a hátborzongató gurgulázásod már abbamaradt. Az ágy mocsokban, de te megszépülve. Ez volt a tökéletes pillanat. Levettem a maradék ruhadarabjaid, hogy egészben láthassam gyönyörű tested. Igen, pontosan úgy néztél ki immár, mint egy kirakatbábu. Szép emlék igaz? – Lassan eltávolodtam az ülő bábtól, és egy másikhoz sétáltam, amely a fal mellett állt egy kalapot tartva a kezében.

- Drága apuci. Az első, akit saját akaratomból váltottam meg az ocsmány emberi léttől. Megölted anyát, ezért utaztatok el, tudom. Akkor még nem voltam benne biztos, de úgy tűnik, megéreztem. Átváltoztatásod után szörnyű évek következtek. A nevelőintézet maga volt a pokol. Utáltalak érte, hogy neked megadatott valami, ami sosem lehet az enyém. A tökéletesség. Megteremthetem, de magam nem válhatok azzá. Hát igazságos ez? Vagy mégis? Talán van más is, aki olyan, mint én? Csak remélhetem, hogy egyszer találok egy ilyen embert.