Szabadságra fel

A park ma este csöndes és nyugodt. A fák, bokrok árnyéka valahogy mindig lehangol ebben az átkozott lámpafényben. Park! Ember alkotta természet a betondzsungel közepén. Vajon a természet e az amit ember alkotott, még ha a természet által is?
Most sem gondolkodom ezen tovább. Leülök a jól karbantartott padra és élvezem a néma sötétséget.
Kabátom jobb zsebébe nyúlok a fél doboz cigimért ,aztán a balba öngyújtóért. Nem találok, pedig mindig itt tartom. Halkan káromkodok, aztán megadó sóhajjal magam mellé teszem a használhatatlan paklit.
Lecsukott szemmel játszom a fantáziám képeivel. Mi lenne ha épp mögöttem óvakodna valami veszedelmes dög, nem kellene szörnynek lennie, elég egy éhes tigris is... valószínűleg észre sem venném csak mikor elkapna. Elmosolyodom, nem tudok félni a horror - sablontól. Sosem megy.
Megborzongok a hirtelen érkező metsző széltől, összehúzom magamon a kabátot. Halk, sietős lépteket hallok. Gazdájuk középkorú, mégis fiatalos nő. Barna szövetkabátot, hozzáillő magas szárú csizmát, táskát visel. Legalábbis én ennyit látok. Fekete haja valamivel válla alá ér ,gömbölyded arcán kevéske smink nyomai.
Nem visel fülbevalót vagy nyakláncot. Majdnem elhalad mellettem, mikor utánaszólok.
- Elnézést, van tüze? – átfut rajtam a vágy a vérre. Sosem tartottam bűnnek a gyilkolást. Voltaképpen mi is az?

Vadász és préda kecses játéka. Élvezet, az egyik félnek mindenképpen. A vadásznak büszkeség és felszabadulás. Főként az utóbbi. Tudni, hogy a test nem akadály mondjon bárki bármit. A hús az hús és valójában élettelen. A lélek börtöne, de én sosem gyilkoltam azért hogy megszabadítsam. Engem maga az áldozat érdekel. Minden ember érdekesen egyénivé válik mikor rádöbben: ez az utolsó perc. Én mindig hagyom az áldozatot erre a tényre rádöbbenni. Ott az a pillanat, mikor megszűnik az ellenkezés, leblokkolnak az ösztönök és a tudat. Akkor kell megtenni...
- Persze. - hirtelen belémvillan, hogy ez a nő még él. Elhúzom a számat, még hátravan a java.
De már tudom, hogy megint eljött az idő.
Nekem megint, neki már.
Hát nem furcsa? Préda mindenki csak egyszer lehet, vadász akárhányszor. Különös.
Mosolyogva húzom elő a kést. Csak egy lépés és megint...