Rockerek: Félelem az erdőben 3. fejezet

Lassacskán kis sötét felhők kerülgették a nap izzó sugarait…
Csöpp… csöpp… csöpp…
A nyári hűsítő csapadék elérte forró testünket.
Percekig tartott, de jól esett, mert ebben a sűrű gazosban még melegebb volt, mint az erdő bármely részén is…
Percek múltán.
Lábunk alatt eloszlott a porfátyol… a kicsinyke szél sem fújt már… ismét forróság uralta a kihaltnak tűnő erdőt.
- Hol lehetünk?
- Nézd! Fogalmam sincs, de… ha arra megyünk… látod
- Aha
- Akkor valószínű kijutunk az erdőből… legalábbis én így gondolom
- Aha. Peti, te hiszel Lacinak?
- Hát… nem tom… majd elválik…
Én bizakodtam, de az előttem tornyosuló bokrok és fatömegek, egyre csak fogyasztották hitemet.

Kora este.
- Hallottátok ezt –hirtelen felkaptam a fejem
- Képzelődsz… leráztuk azt a szemetet
Próbáltak nyugtatni… Egyszer csak egy kutya bújt elő az egyik tüskés bokor közül…
Gondoltuk közel lehetünk a kiúthoz… s a kutyába vetettük utolsó reményeinket is. Ha betalált, akkor ki is talál innen (vagyis mi így hittük).
Futottunk. Tartottuk a lépést a fekete vadászkutyával. A nyakörvén írta a nevét: Toddi
Fura név, de kit érdekel. Szürkült az égbolt.
Egy ösvényhez értünk, mely egy faházhoz vitt minket. Furcsa légkör vette körül a házat. Fény látszódott a kicsinyke ablakán keresztül.
- Toddi, kicsinyke jészágom hol kóboroltál. Ti kik vagytok- nézett ránk rémült arccal. Huligánok vagytok, menjetek innejen el, mert…
- Hé, hé! Vegyen vissza papa- szólt oda Peti. Menedéket keresünk, eltévedtünk és valaki üldöz…
- Tehát nem akartok bántani? Mert nem fogom…

Elmagyaráztuk neki, hogy mi a helyzet. Nagy nehezen felfogta (de nem biztos). Elmondta, hogy innen nincs messze a 22 - es út, ami egy kis faluba vezet. Elmondása szerint egy nap alatt oda lehet érni.
Megbeszéltük vele, hogy itt maradunk éjszakára és csak holnap megyünk tovább…
Már mindenki aludt, de én szokásomhoz híven nem. Feküdtem a földön és reszkettem. Hallottam, hogy valaki kaparászik a tetőn. Nem voltam egyedül. A halvány gyertyafényben mellém kúszott Toddi. Látszott, füleit nagyon hegyezte ő is hallja.
Pár percre elaludtam, de felébredtem, mert Toddi nyalogatta a kezemet.
- Mi az - kérdeztem tőle mire ő, lehajtotta fejét.

A gyertya már csak pislákolt… sötétség lett. A hold némileg világított, de a felhők zöme eltakarta és csak néha- néha bukkant fel, kicsit megnyugtató fénye. A vastag fából felépülő ajtót valami vagy valaki ugyanúgy kaparta, mint a tetőt. Toddi mindvégig mellettem feküdt. Éreztem zihálását, mely egyre csak halkult. Elaludtam.
Reggel.
- Aztán vigyázzatok magatokra ám fiaim –nyújtotta az ég felé barna kalapját.
- Vigyázunk, vigyázunk János bá.
Felvettük táskáinkat aztán elindultunk az öregtől kapott „térkép” jelezte irányba.
- Nem akartam ott bent mondani, de nektek nem fura ez… csak így itt áll egy ház a semmiben… ez hogy lehet
- Balázs! Már megint hülyeségeket kérdezel inkább, segíts kiigazodni ezen a gyenge rajzon! – oktatott ki Peti.