Pénisz/Kritikák

Lilla életerős fiatal nő volt. Tizenhat éves korában írt egy listát arról, hogy milyen dolgokat kell megtennie a halála előtt. Úszott delfinekkel, hallgatott Pink Floyd-ot egy planetáriumban, és persze kipróbálta a szex különböző formáit. Habzsolta az életet, és nem kellett félteni semmitől. Később találkozott álmai férfijával, Márkkal, aki minden értelemben boldoggá tudta tenni. Sok dolgot kipróbáltak együtt, sok közös tulajdonságuk volt. Egy napon azonban minden jó véget ér, és ez történt a kapcsolatukkal is. Lilla az elején azt mondta, annyi minden után, amit átélt, ez nem fogja összetörni. Azt hitte erős, pedig korántsem volt az, és szépen csendben kezdett el belülről rohadni.

Ő maga tudomást sem vett az egészről, a családja és a barátai azonban meg akarták óvni a végső összeomlástól. Semmilyen segítséget nem fogadott el, bezárkózott a lakásába, és romantikus filmeket nézett. Alig aludt, és alig evett, teljesen más asszony vált belőle, mint amilyen hetekkel korábban volt. Ha tükörbe nézett, már nem egy optimista, élettel teli nő arcát látta, hanem egy roncsot. Továbbra sem vett tudomást állapota romlásáról, bioritmusa felborult, az éjszaka immár nappal, a nappal pedig éjszaka lett. Illetve nem...Egy örökös éjszakában bolyongott magányosan, megtörten, és senki sem vette a szárnyai alá, mert ő hitt abban, hogy egyedül legyűri a fájdalmat, amit Márkkal történő szakítása okozott. Az elején nem álmodott semmit. Úgy aludt, mint aki elájult, mert a lelki kimerültsége kezdte belülről a testét is majszolni.

Ahogyan egyre mélyebbre süllyedt a szarba, megjelentek az álmok. Egy péniszről álmodott, ami folyamatosan a kritizálta.
- Fürödj már meg végre, te ribanc! Büdös vagy, és igénytelen. Nem tudnék búvárkodni a pinádban! - üvöltött rá a pénisz, mintha csak valamilyen felsőbbrendű intelligencia, vagy legalábbis egy szigorú százados lenne, aki vezényli a katonáit. Lilla nem törődött az álmokkal, ahogyan az elmúlt időben semmivel sem. Teltek a hetek, és már minden éjjel a kritikus pénisz szerepelt az álmaiban. Úgy érezte, kezd megtébolyodni.
- Szerinted Márk miért hagyott el, szívem...? - kérdezte tőle a pénisz az egyik éjszaka folyamán.
- Megmondom neked, hogy miért. Mert egy igénytelen, mocskos ribanc vagy, élvhajhász kis kurva, akinek csak a fasz kell. Fasz, fasz, fasz. Kellenék neked, igaz, kiscicám? Kár, hogy annyira undorító lény vagy, kár, kár, kár...- a pénisz hangja Lillát egy gonosz, ördögi varjúra emlékeztette. Ami még furcsa lehetett volna számára, már ha észreveszi, hogy a pénisz egy teljesen normál méretű pénisz volt. 18-19 centiméter, és ami a legfurcsább, nem tartozott hozzá test. Álmaiban legtöbbször úgy találkozott a pénisszel, hogy az egy emelvényen foglalt helyet, ő pedig az emelvény mellett állt, és felnézve a péniszre hallgatta annak szitkait. Soha egy szó nem hagyta el a száját, hallgatta, ahogyan a pénisz kritizálja, fájdalmat okoz neki, próbálja megtörni. - Nézz már tükörbe. Hogy néz ki a hajad...? Olyan, mint egy fésületlen pulikutya bundája vastagon bekenve libazsírral. Takarodj ki a fürdőszobába, és mosd meg! Büdös vagy, undorító, egy kibaszott roncs. Élni akarsz? - Lilla minden este rettegve feküdt be az ágyába. Már teljesen lefogyott, a csontjai szinte átlyukasztották a bőrét, a haja zsíros csomókban tapadt meztelen hátára, vaginája sem volt most ápolt, szépen borotvált. Mindent összevetve úgy nézett ki, mint egy kiélt prostituált, aki a drog és az alkoholfüggőség hatására az utolsókat rúgja. Lilla azonban soha nem drogozott. Soha nem dohányzott, és csak nagy ritkán fogyasztott alkoholt. Az álmok hatására valahányszor tükörbe nézett, elkezdte tépni a haját, és artikulátlan hangon üvöltött, hogy aztán sírva a földre roskadjon, és körmét a parkettába vájva rázkódjon. A barátai többé nem keresték, mindenkit elüldözött maga mellől, teljesen egyedül maradt. Egyedül, összezárva a pénisszel. - Már teljesen egyedül vagy, kurva. Mégis kinek kellenél te? Semmire sem vagy jó, még egy barátnak sem! Álszent vagy, és kiállhatatlan! Még nekem sem kellenél, pedig én egy pénisz vagyok, a pinádban lenne a helyem. Istenem, meg is ölném magam, ha a pinádba kellene bújnom! Abba a bűzös, forró, nedves barlangba...Te jó ég, hánynom kell! - Lilla ezután az álom után még jobban összetört. Igaza volt a pénisznek - ő bizony senkinek sem kell, kolonc a családja nyakán, egy parazita, féreg, melyet agyon kell taposni, mielőtt még több kárt okoz.

Ezekben az időkben szokott rá arra a szórakozási formára, amikor is pengével a saját csuklójába rovátkákat vágott. Gyakorlatilag a sebek száma alapján tudta, hányszor álmodott a pénisszel. Újabb napok, és álmok után már éberen is látni, illetve hallani vélte a kritikus péniszt.
- Csak ülsz a tévé előtt, bepállik a picsád, igénytelen féreg vagy, fúj! Nő létedre hogy lehetsz ilyen...? Nézd csak azt a csajszit ott a tévében! Mekkora csöcsök, te jó ég. Biztosan hamvas kis borotvált puncija van, édes nedvekkel, és édes illattal. Te nem vagy ilyen! Undorodom tőled, és végig akarom nézni, ahogyan meghalsz, ribanc! - Lilla ilyenkor mindig idegesen fel-alá járkált a lakásban. Szemében végtelen gyűlölet, és rémület villant, kezével próbálta lesöpörni a nem létező pondrókat, amelyeket bőre alatt érzett tekeregni. Csuklóján egyre több, s több vágás volt látható, némelyikből bűzös genny szivárgott, mert nem tartotta tisztán a borotvapengét. Azokban a ritka pillanatokban, amikor a pénisz éppen szabadságolta magát, és nem Lilla idegein táncolt, a nő gondolkodott. Rég érezte már, hogy semmi értelme az életének. Elveszítette a munkáját, élete szerelmét, a barátait, a családját, egyszóval mindent, ami valaha is fontos volt neki, és motiválta. A csuklóján lévő vágások mellett naplót kezdett írni. Feljegyezte az összes sértést, amit a pénisz mondott neki, és visszaolvasta őket. A pénisz már szinte a nap huszonnégy órájában kritizálta.
- Hogy néznek ki a ruháid? Ott van a nadrágodon egy vérfolt, még azt sem vetted észre, amikor vérezni kezdtél, te nyomorult? Ott ülsz a rothadó, alvadt véredben. Igénytelen szar. És a lakás...? Penészes kajamaradékok mindenütt, por, mocsok. Te magad is olyan vagy, mint a lakásod. Te magad vagy a penész, a por, a mocsok, a férgek, amik a romló kajádban ficánkolnak. Ébredj fel te kurva! Menj ki az utcára, riszáld a picsádat, szedj fel valami barmot, aminek van gusztusa az igénytelen pinádba dugni a farkát! - a pénisz nem tágított. Olyan volt, mint egy pióca, amely az ember véréből szerzi az életben maradásához szükséges tápanyagokat. A pénisz egy pióca volt - egy parazita, egy levakarhatatlan féreg, amely az ember bőre alatt tanyázva szépen lassan rágja a húst.

Egy alkalommal Lilla körülnézett a lakásban. Látta az ételmaradékokat, amelyeket a legyek beköptek, és most fehér lárvák százai nyüzsögtek rajtuk. A fürdőszobába belépve látta a vécét, amelyet a legutóbbi ürítéskor le sem húzott, így ürülékébe szintén belepetéztek a legyek. Azonnal feltolult torkába a pizza, amit két órája rendelt, és fogyasztott el. A kádba hányt. És csak hányt, hányt és hányt... Remegő ajkakkal, halottsápadtan ült a fürdőszoba hideg padlóján, fél karja a kádba lógott, zihált, hideg verejtékben úszott egész teste.

Fázott. Nem értette miért, hisz panellakás lévén központi fűtés volt, nem lehetett hideg. Fázott, és nagyon elgyötörtnek érezte magát. Védtelennek. Értéktelennek. Lehúzta a vécét, és kimosta a kádat. Nézte, ahogyan a kiokádott pizza darabjai kavarogva eltűnnek a lefolyóban, hogy utazásba kezdjenek a csövekben, amíg el nem rothadnak. Megkívánt egy cigarettát. Leült a félhomályba burkolózó hálószoba egyik kényelmes foteljába, töltött magának egy pohárka töményet, megkereste a nehéz pillanatokra félretett doboz cigarettát, és rágyújtott. Kortyolgatta az italt, amely égette a torkát, újra érezte, hogy hánynia kell. Egész bensője égett, hihetetlen fájdalmat élt át. Ivott egy kortyot, szívott egyet a cigarettából.

Addig folytatta, amíg az egész üveg ital el nem fogyott, és amíg az egész doboz cigaretta egyszerű emlékké nem vált. Közben este lett, és ő ott ült, a kényelmes fotelban, egyedül. Egész nap nem beszélt hozzá a pénisz. Lefeküdt aludni, ki akarta aludni magából a mámorát, élvezettel süllyedt bele a tompa fáradtságba. Szinte eszméletét vesztette. Álmában újra megjelent a pénisz, de most nem félt tőle, és nem is zavarta a jelenléte. Szinte már hiányzott neki. A pénisz volt az egyetlen lény, aki beszélt hozzá, aki mindig mellette volt. Azt hitte, a pénisz csak elméjének beteg gyártmánya, de valójában tudatalattijának elfojtott érzelmeiből jött létre. Lilla úgy érezte, a pénisz a szeretője. A mocskos szájú, durva szeretője, aki erőszakkal magáévá teszi, megbecsteleníti női mivoltát. Ahogyan a téboly férgei egyre mélyebbre rágták magukat agyába, megszerette a péniszt. Ha nem ócsárolta éppen, hiányzott neki. Hallani akarta a vékonyka hangot, amely oly durva szavakkal illeti őt, szinte már meg akarta érinteni, hogy lüktető, kívánó vaginájába nyomja tövig. Álmában simogatni kezdte magát - magába akarta fogadni a péniszt. Magába akarta fogadni a gonoszt, a mocskot, a fájdalmat. Hajnalban felriadt. Az ébrenlét, és az álom között lebegett, és úgy látta, a pénisz éppen a mellkasán trónol. Különös volt a hallgatása, és Lilla teljesen felébredt. Amikor újra kinyitotta a szemét, a pénisz nem volt sehol. Most értette meg, hogy orvosi segítségre van szüksége. Elsírta magát, cserepes ajkai remegtek, sőt, egész teste rázkódott, mintha áram rázná.

Amikor megnyugodott, felhívott egy pszichiátert, és elmesélte neki, hogy tébolyultnak érzi magát az álmai miatt. A pszichiáter még aznap fogadta - Lilla úgy ment el otthonról, ahogyan hetek óta volt. Mocskosan, büdösen, kialvatlanul, szennyes ruhákban. A pszichiáter megdöbbent - még sosem látott ilyen mértékben leépült emberi lényt, azonnal elmegyógyintézetbe akarta küldeni a nőt. Lilla elmesélte neki az álmait, minden részletet gondosan elbeszélve, teljes átéléssel.
- Most is itt van a pénisz? - kérdezte a pszichiáter.
- Igen. Ott ül az asztalán, hát nem látja? A telefon mellett. Azt mondja, hogy egy áruló féreg vagyok, amiért eljöttem magához, és felfedtem a titkunkat. Meg akar ölni.
- Nézze, Lilla, én úgy gondolom, hogy önnek nem az én segítségemre van szüksége. Önnek pihennie kell, hosszú ideig tart majd, hogy kilábaljon ebből az állapotból.
- Mit akar evvel mondani?
- Khm - az orvos megköszörülte a torkát, és megigazította a szemüvegét, ami lecsúszni látszott a verejték miatt, amely kövér cseppekben ütközött ki a homlokán, és áztatta egész arcát. - Önnek elmegyógyintézetbe kell mennie. Valótlan dolgokat lát, hall, ezek már nem csak egyszerű rémálmok. Nézze, most azonnal befekhet a pszichiátriára, megkezdjük a kezelését. - Lilla már nem az orvos irodájában ült. Már egy teljesen másik helyen járt. Egy teremben állt, az emelvény mellett, amelyen ismét ott volt a pénisz. - Te hülye kurva! Tönkretetted az egészet! Mindent elbasztál! - a pénisz hangja pengének tetszett, amely élő húsba vág. - Soha nem szabadulhatsz meg tőlem, te kibaszott kurva! Én te vagyok, a részed, nem irthatsz ki magadból!
- Nem!!! - sikította teli tüdőből Lilla.
- Én nem vagyok te, te egy semmi vagy, csak egy álom, a képzeletem játszik velem! - Lilla érezte, amint megfogják a karjait, és nem engedik el többé.
- Mi ez? Mi történik? Nem tudok mozdulni! - sikoltotta. Hangja a legnagyobb félelemről árulkodott. A ködön át hallotta, amint a pszichiáter utasítja a két ápolót, hogy azonnal vigyék a kórház pszichiátriai osztályára, és kötözzék le. Lilla elveszítette az eszméletét.

Fél évvel később

Márk megrendülten nézi a kamerán a párnázott falú szobát. A sarokban kényszerzubbonyban Lilla kuporog, és látszik, hogy élénken beszélget valakivel.
- Doktor úr...Jobban lesz valaha? Ugye nem egy ilyen helyen kell leélnie az életét?
- Nézze, az elméje teljesen megbomlott. Nem érzékeli a külvilágot, folyamatosan a pénisszel beszélget. Nem látok rá esélyt, hogy valaha is jobban lesz. Persze előfordulhat, hogy lesznek éber pillanatai, de azok sem fognak sokáig tartani, az elméje teljesen leépült. - Márk szemének sarkából egy könnycsepp indult felfedezőútra arcának barázdáin. Lilla most eszeveszett dühvel csapkodja magát a falhoz, mire a pszichiáter szól egy ápolónak, hogy adjon nyugtatóinjekciót a nőnek.
- Én nem vagyok kurva! Hagyj már békén, te fasz! Te nem én vagyok, te csak egy fasz vagy! - üvöltözte Lilla magából kikelve. Fel sem tűnt neki a nyakába mártott injekciós tű, nem érzett fizikai fájdalmat. Semmit sem érzett. Naphosszat a pénisszel vitatkozott, elméjének épen maradt része próbált küzdeni a pusztulás ellen. Amikor a nyugtató hatni kezdett, újra a sarokba kuporodott. Lehunyta szemét, és útnak indult az álmok birodalmába, ahol várta a pénisz. Álmában sírni kezdett, rázkódott, majd eldőlt, és úgy is maradt. Márk beleroppant a látottakba, úgy érezte, ő a felelős Lilla leépüléséért. A nő életének hátralevő éveit az elmegyógyintézet gumiszobájában töltötte. De nem volt egyedül soha - a pénisz éjjel nappal szórta rá szitkait.
- Te büdös kurva! Te mocskos, igénytelen faszvadász! Soha nem szabadulhatsz meg tőlem!