Ouija (a fejezet befejezése)

Már lassan öt óra van. Hiába minden próbálkozásom, csak forgolódok össze vissza. Megállás nélkül csak az álmomra tudok gondolni. Szinte érzem azt a szagot, amit ott éreztem. De ami még rosszabb a tábla. Becsukom a szemem, és mintha itt lebegne az orrom előtt. Nem értem. Általában amint felébredek, egy álomból, már akkor sem emlékezek a felére legalább. Most pedig, még talán annál is tisztábban fel tudom idézni, mint amikor álmodtam.
Van egy régi vekkerem. Még a nagyapámtól maradt rám. Még mindig hibátlanul jár, de mára már csak az időt nézem rajta. Volt idő mikor még felhúztam, hogy reggel még véletlenül se aludjak el, de manapság inkább a telefonomat használom. Ennek két oka is van. Egyik, hogy szeretném minél jobban megkímélni az órát, a másik pedig, hogy botrányosan szörnyű hangja van. Biztos vagyok benne, hogy ha kivinném egy temetőbe, és hagynám hagy csörögjön, sorra másznának ki a föld alól a halottak.
Még fél öt fele úgy döntöttem, hogy ha ötig nem sikerül elaludnom, akkor felkelek és lerajzolom a táblát. Legalább is egy skiccet felvázolok róla. Ha már ennyire szeretné az élet, hogy meg maradjon, akkor hagyok neki egy biztosabb nyomot, mint a saját elmém.
Ebben a pillanatban el is érte a mutató az öt órát. Úgy pattanok ki az ágyból, mint aki teljesen kipihente magát. Pedig ilyenkor még arra se kelnék fel, ha valaki a szobámban vésné a falat.
Régen sokat rajzoltam, de mára már abbamaradt az a vágy hogy leüljek, és neki lássak művészkedni a ceruzával. Ha bár ha valami megtetszett, azzal még a mai napig el tudtam pepecselni a rajzlapon. Pont úgy ahogyan most is szeretném tenni. Végig botladozok a szobám padlóján. Mindenütt ruhadarabok hevernek, és még sok egyéb oda nem illő dolog. Anya mindig mondja: Kisfiam ideje lenne már rendet rakni! Én ilyenkor mindig fogom az egész kupac ruhát, és egybe feldobom az ágyamra, és vígan mosolygok, hogy mint látja tiszta a padló, vagy próbálok azzal érvelni, hogy a ruháimon kívül semmi más nincs a földön azt pedig csak pár perc összeszedni. Az igazat megvallva egyik ötlet sem nyújtott még eddig maradandó hatást, így előbb vagy utóbb, de össze szoktam pakolni. Aztán szép lassan minden kezdődhet elölről. Most azonban nincs időm pakolni, így amit tudok átlépek, amit nem azt félre lököm a lábammal, de végül csak-csak eljutok az asztalig. Levetem magam a székre, és egy újabb nem várt akadályba ütközök. Az asztalomon csoda, ha van tíz négyzetcentiméternyi szabad hely. Úgy döntök mit sem törődve az asztalon lévő cuccokkal gyorsan egymásra dobálok mindent. Mint egy kincsvadász úgy keresem az újaimmal az éjjeli lámpának a kapcsolóját. Amint megtalálom, gyorsan fel is kapcsolom, és ekkor döbbenek csak rá igazán, mit művelek valójában, miközben vadul pislogok a fény hatására. Pár másodpercig még pislogok, de elég hamar sikerül észhez térnem, majd jobban szemügyre veszem az alkotásomat. A vár, amit felépítettem, nem éppen illik egy iskolás asztalára. Könyvek, uzsonnás doboz, szórólapok, újságok, és különféle papírok tömkelegéből áll. Gyorsan beletúrok, vigyázva le ne dőljön az építmény, majd kirántok valahonnan a közepéről, egy üresnek vélt lapot. Sajnos nem jártam szerencsével, így további turkálásokat igényel a művelet. Ám végül, a harmadik lapot teljesen üresnek vélem, így hát meg kezdődhet a rajzolás.
Egymás után húzom a vonalakat. Nem vagyok benne biztos, hogy jó amit csinálok, de valahogy még sem állok meg gondolkozni. Mintha valami, vagy valaki irányítaná a mozgásomat. Vonalról vonalra egyre bizonytalanabb vagyok, de valamiért még is hiszek abban hogy jó lesz a rajz. A mintákkal kezdtem az oldalán. Skiccnek indult, de végül is eléggé kidolgoztam. Amint a tábla közepére felkerült a legfontosabb felirat következhetnek a betűk. Sorra húzom a vonalakat, nem akarom elhinni, hogy ennyire pontosan tudom hogy, hol volt elkopva egy-egy betű, és hol nem. Sietni akarok, ezért időről időre figyelmeztetnem kell magamat, hogy lassabban, mert elrontom.
Végül a számokkal is kész vagyok, és az alatta ékelődő Angol szöveggel is. Hát ennyi lenne. Gyorsan vetek egy pillantást az órára. Amint meglátom mennyi az idő, ráfagy a mosoly az arcomra. Öt óra ötvenhét perc. Nem akarom elhinni, hogy majd egy órán át dolgoztam a rajzon. Na de ha már így alakult nem fekszek vissza. Lassan nekilátok készülni.
Miután felöltöztem, és nagyjából az alapvető higiéniai teendőimet is elvégezte, elindulok a konyha felé. Apa ma éjszakás volt, anya pedig később megy. A tesómat nem tudom, de még ő is alszik. Gyorsan kirántom a hűtőből a kaját, és már indulok is.