Ős(z)i mese

Az asszonyok a tűz körül ültek a barlangban. Egyikük a lángokat táplálta, a többiek dolgoztak valamivel. Kőszerszámaikkal egy elejtett őz bőréről kaparták le a romlandó réteget. Odébb az öregek foglalkoztak a gyerekekkel, vagy a gyümölcsöket pucolták. Békesség honolt, néha egy - egy kölyök hangját lehetett hallani, vagy egy felsíró csecsemőjét, akit az édesanyja meg is szoptatott. Mindenki a vadászatról visszatérő férfiakat várta. Már napok óta el voltak, néhány asszony aggódott is értük. Ősz felé járt már, és bár ilyenkor igen bőséges a zsákmány, az éjszakák hidegek, és ráadásul a ragadozók is pontosan tudják, mikor vonulnak a növényevő nagyvadak dél felé... Az egyik fiatal lány viszont egész másért volt izgatott. Az idei nyár volt neki a tizenötödik, vagyis három kézujjnyi. Rendes törzsi szokás szerint ilyenkor számított felnőttnek, ilyekor ülhetett először a nők körébe. Az öltözéke is az asszonyokéhoz hasonlított, melleit nem takarta többé semmi. Kicsit furcsállta, hogy az ő mellei fehérebbek, mint a többi asszonyé, nem jutott eszébe, hogy nyáron még eltakarta a bőrruha. Nagyon izgalmas volt ez a szabadság.

Napok óta közel ült a tűzhöz, és behunyt szemmel élvezte, ahogy a meleg léghullámok csupasz mellbimbóját csiklandozzák. Arra gondolt, hogy ő most már asszony lett, és ő is itt ülhet közöttük, és milyen izgalmas lesz bort kaparni, meg ruhát készíteni, csonteszközöket faragni, és esetleg kis fadarabokból meg apró karmokból és fogakból neki is lehet olyan izgalmas nyaklánca, mint a többeknek. Eszébe jutott, hogy neki is lesz saját gyereke, akit babusgathat, és nemcsak szalmából kötött babája. Valahonnan viszont felrémlett benne, hogy a gyermekszülés fájdalmas, minden asszony sír és sikoltozik olyankor, és bár elvonulnak az öreganyókkal ha jó az idő az erdőbe, télen a barlangban születnek a gyerekek, és olyankor hallja a fájdalmukat. Eszébe jutott, hogy neki is lesz egy társa, egy ifjú vadász. Vajon melyik lesz az? Guro - nak nincs még asszonya, meg a sebzettlábú Uwá - nak sem. Vagy talán az ifjú Meor? Választhat - e ő? Legjobban a Uwa tetszett neki, mert bár kicsit sántított, karja erős volt, dárdájával pontosan célzott, és mindig ügyes csapdákat eszelt ki. A földi madarat, a guli - t is el tudta ejteni, kitalálta hogyha őzbélből hosszú szálat készít, és hurkot formál belőle a fészek felett, és türelmesen vár, a gyanútlan buta madarat egy rántással meg lehet fogni.

Erre őt is megtanította, hogyha hosszabb ideig vannak távol a férfiak, a gyerekek tudjanak guli - t fogni... Majd ha visszatérnek, ő és a leendő társa együtt is fog aludni, és az asszonyok olyankor is szoktak sikoltozni néha, de ez egészen más sikoltás, nevetnek is közben. Kérdezősködni kezdett, mert valakitől azt hallotta, hogy egy asszonynak ez sem olyan jó, főleg az első alkalmakkor. Nem nagyon kapott válaszokat, mindenki a munkájával volt elfoglalva, mígnem az egyik öregasszony felfigyelt rá, és mesélni kezdett neki.

Ő volt a legeslegvénebb a hordában, talán ötször két kézujjnyi meleg évszakot is látott már, és nagyon sok gyereke meg a gyerekeinek is sok gyereke volt. A neve is rég feledésbe merült, mindenki csak Anyónak hívta. A régi időkről mesélt, amikor még egészen másképp éltek az emberek. A férfiak verték az asszonyokat, de nem ám úgy mint ma, csak amikor az megérdemli, hanem mindig, mindenért. Akkor még nem volt ritka, hogy egyes hordák úgy cserélgették az asszonyokat, mintha csak húst adtak volna sóért vagy halért. Ahogy hallatták, az asszonyok felmordultak minden ilyen mondatnál, és áldották a sámán isteneit, hogy ők már ebben a modern korban élnek. Egy - egy nő szomorú is lett, mert az ő férfitársa többet verte mint mások, és szeretett volna ő is egy olyan embert, aki kevesebbet üti. Ahogy Anyó tovább folytatta, elmondta, hogy azokban a régi időkben nem voltak párok sem, az asszony közös volt, minden asszony mindenkié, illetve csak a nagyon sikeres vadászok engedhették meg maguknak, hogy kisajátítanak egy - egy nőt maguknak, ám általában ez sem tartott sokáig.

Ha a férfiak hazatértek a vadászatból, nagy lakomát csaptak, és az erő és a zsákmány értéke szabta meg, ki melyik nővel aludhat aznap éjjel. Nem is kímélték a nőket, csak párzottak velük mint az állatok, és akkor ez így volt rendjén, ez volt az elfogadott. Volt viszont egyszer egy fiatal vadász, aki egyik ősszel hatalmas zsákmányt ejtett, kitalálta hogyan kell csapdát ásni a mamutnak, és végül az ő lándzsája terítette le az állatot. Amikor diadalittasan tértek haza a vadászatról, nehéz húsokat cipelve, az asszonyok hatalmas tüzet raktak, és a lakoma is fenséges volt. Persze a nők csak abból kaptak, ami a férfiaknak nem kellett... Anyó hallgatósága elszörnyülködve itta magába az öregasszony minden szavát. A fiatal lány majdnem sírni kezdett, és inkább visszakívánta a régi, egybevarrt ruháját, amiben ugyan nem látszott hogy ő milyen szép, és nem nézegethette magát az eső utáni tócsában, de gondolatban sem kellett együtt aludnia ilyen vademberekkel. Meghúzódott az egyik sarokban, és úgy hallgatta tovább a történetet...

A nagy lakoma után a férfiak nekiláttak, hogy eldöntsék, ki melyik asszonnyal háljon. Most az ifjú vadász, akit Treg - nek hívtak - ami azóta "mamutölőt" jelent - választhatott elsőnek. Megakadt a szeme egy fiatal lányon, aki akkor ült először az asszonyok körében, és megtetszett neki a kerek, fehér keble, meg a vékony dereka. Valahonnan rémlett neki az arca, mintha mielőtt vadászni indultak volna, még a gyerekek közt látta volna. Még a nevére is emlékezett, Jielának hívták. Treg nagyon örült. Eddig mindig csak csúnya asszonyok jutottak neki, mert fiatal volt még, és nem volt valami ügyes vadász, gyengébb volt társainál, de most, hogy csapdát állított a mamutnak, végre ő is fiatal nőt szorongathatott. A szokásokhoz híven a hajánál fogva maga után húzta Jielát, és amíg a többiek az asszonyokon vitatkoztak, el is vonult vele egy félreeső barlangrészbe. Leterítette a magával hozott állatbőrt, és magához húzta a riadt lányt. Nagyon tetszett neki. A bőrét markolászta, a mellét tapogatta. Minden feszes volt, sima és kemény. A lány hosszú, kócos haja patakként omlott szét a testén. Széles csípője formás, bőre illatos volt. Treg nagyon megkívánta.

Jiela egész testében remegett, ahogy a férfi hozzáért. Félt sírni, nehogy megverjék, félt sikoltani is, bár Treg nagyon erősen szorította a kezét. Tenyerét érdesnek érezte, ahogy a lándzsa és az ásó felsértette. A férfi bőre a füsttől és a mamuttól kellemetlen szagú volt, hangja egyre ijesztőbb lett, morgott és nyögdécselt, ahogy őt tapogatta. Érezte, hogy valami kettőjük közé ékelődik, keményen, egyre követelőzőbben, és amikor Treg erőszakosan az állatbőrre nyomta, tudta mi fog következni. Engedelmesen négykézlábra állt, és remegve érezte, ahogy a férfi letépi róla a borszoknyát. Az a kemény valami egyre többször nyomódott a combjához, míg egyszercsak a lábai közt érezte. Villámként hasított belé a fájdalom, ahogy a férfi vadul beléhatolt. Félelmével nem törődve Jiela sikoltott egyet, és ahogy a fájdalom nem szűnt, sírni kezdett. Minden lökésnél csillagokat látott, ahogy Treg kemény férfiassága magának követelte. A fájdalom lassan átment valami zsibbasztó, erős érzésbe. Azt hitte menten összeesik, de nem így történt. A férfi erősen szorította a csípőjét, és egyre gyorsabban dolgozott benne. Jiela hallotta, hogy egyre hangosabban morog, liheg és nyögdécsel, míg hirtelen egy utolsót nem taszít rajta, és meg nem áll.

A lány nem érzett semmit, csak örült hogy vége van. Ahogy a férfi "kivonult belőle", összeesett a takaróra, és halkan sírdogált, nem érdekelte ha megverik is érte, ennél rosszabb úgyse lesz... Treg nagyon jól érezte magát. Fantasztikus élmény volt számára. Ahogy elméje lassan visszatért a fellegekből, kinyitotta a szemét, és meglátta a lányt, ahogy összegörnyedve fekszik előtte, és sír. Eszébe sem jutott megverni érte. Valami egész más villant át a tudatán. Elesett, árván maradt őzgida képe, élelemért csipogó madárfióka, síró gyermek, és valahonnan, emlékei mélyéről ő maga, ahogy az édesanyja vigasztalta, amikor kicsi volt, és megsebesült. Őt is elöntötte valami szomorúság, és utat engedett valaminek, ami eddig csak lappangott a kemény, agyafúrt vadász szelleme mögött. Lehajolt a lányhoz, és megsimogatta a hátát. Jiela összerezzent az érintésére, és ettől ő is megijedt. Egészen finoman ért hozzá megint, de a síró, finom test újra elhúzódott tőle. Rájött, hogy ő okozta a fájdalmat, és neki is kell jóvátenni. Kedves szavakkal, és egészen finoman ért újra a lányhoz, kissé határozottabban. Melléfeküdt, és átölelte. Érezte, hogy Jiela meglepődik, de kellemesen fogadja a becézgetést. Amilyen gyengéden csak tudta, simogatni kezdte a nő hátát, és egyre szorosabban, de nagyon finoman magához ölelte.

Jiela lassan abbahagyta a sírást, és ahogy a férfi felült vele, és az ölébe vette, ahogy az anya szokta a gyermekét, fel is nézett a szakállas, torzomborz vadászra. A férfi szemében nem az a vad tűz égett mint az előbb, hanem valami gyengédség tünt elő a durva arc és göndör szőrzet alól. A szemek őt nézték, a karok őt simogatták, és ez jólesett neki. Lassan kezdte elfelejteni ami történt vele. Bátortalanul ő is átölelte a férfit, és amikor az egy beleegyezően sóhajtott egyet, felsőtestével hozzásimult a szőrös mellkashoz. Érzékeny bőrének durvák voltak a szőrszálak, de a test forró volt és lüktető, ugyanakkor valami megfoghatatlan nyugalom áradt belőle... Ahogy a fiatal test hozzásimult, Treg újra vágyat érzett. Ez azonban már nem valami állati ösztönszerű dolog volt, ilyet még egy asszonynál sem tapasztalt. Mintha valami isten gyógyító kezét érezné, ahogy a lányhoz ér. Emlékeiből felrémlett, hogy az anyjának volt ennyire finom érintése, és hogy mindig hozzábújt, ha fájt neki valami. Most ő érezte magát "anyának", ő akarta kényeztetni a "kisfiát". Simogatni kezdte a lányt, nyakától a lábáig az egész testet. Valahogy mégis más érzés volt ez. Ahogy keze újra és újra végigsiklott a lány testén, érezte, hogy Jiela élvezi amit csinál. Ez boldogsággal töltötte el. Ahogy "gyermeke" teljesen megnyugodott az ölében, őt is elfogta valami isteni jóérzés. Fárasztó napja volt, aludni szeretett volna már. Lefeküdt a bőrre, és maga mellé húzta a lányt. Együtt aludtak el.

Ezek után Treg mindig Jielát választotta, mindig úgy intézte a vadászatot, legyen joga ezt tenni. Időnként ezért nézeteltérései támadtak néhány férfival, de fortéllyal mindig sikerült lebeszélnie róla mást. Megpróbált minél kevesebb fájdalmat okozni Jielának ha vele volt, és a nő meg is hálált minden simogatást. Telt az idő, és az asszony gyereket is szült. Treg kitartott mellette, bár egyre több gondja lett abból, ahogy intézi az ügyeit. Jiela szép nő volt, és többen is szerették volna megkaparintani. Az agyafúrt vadász azonban talált magának híveket, egyre több férfinál figyelte meg, hogy "visszajárnak" bizonyos asszonyokhoz, és mivel Treg egyre sikeresebb harcos lett, az általa vezetett ifjú csapat egyre nagyobb zsákmányokat hozott, a törzsfőnök akaratán felül is tudott hatást gyakorolni a csapatára. Olyan embereket állított maga köré, akik értékelték odaadását és "furcsa hajlamait", mivel ők is éreztek valamit. Treg megtanította őket hogyan bánjanak asszonyaikkal, és elmondta nekik, hogy sokkal kellemesebb is, ha nem erősszakkal kell rávenni a nőt egy kis együttlétre. Sokan azonban nem nézték jó szemmel a dolgot, ők az asszonyok verése és a teljes férfiuralom melett foglaltak állást, és valami rosszakaró isten megbabonázásának tartották, hogy ezek a férfiak nem verik az asszonyokat csak úgy, és nem is osztják meg ősi szokás szerint a választott nőjüket a többiekkel. Az indulatok addig fokozódtak, amíg Tregnek és követőinek el kellett hagyniuk a hordát, és másik vadászterületet, lakóhelyet kellett keresni.

Treg északnak vezette kis csapatát, mely alig több mint három kézujjnyi férfiból, ugyanennyi asszonyból, és az asszonyok gyermekeiből állt. Egy szép völgyben találtak egy tágas barlangot, és miután csapdába csalták és elpusztították a benne lakó medvét, a kis horda beköltözött új otthonába. A környék jó vadászterület volt, és új, szárnyas állatokat is láttak, amik a földön fészkeltek, így tojásaikat az asszonyok gyűjthették, a madarakat meg könnyű volt elejteni. Anyó megtörölte a homlokát. Régen hagyták ennyit beszélni, és elfáradt. Az asszonyok lélegzetvisszafolytva hallgatták, és közben több bőrrel végeztek, mint máskor egy egész nap alatt. Megkérdezték Anyót, honnan tudja ilyen pontosan ezeket, mire ő csak mosolygott, és fáradtságra hivatkozva visszahúzódott a barlang sötétebb részébe...