Örök élet

A fiatal doktornő elkeseredve nézte a legújabb leleteket és könnyek folytak a szeméből. Amikor a betegei leletét nézte sokat volt elkeseredve, de amikor egy hozzátartozója volt a beteg akkor minden más volt. Tudta, hogy már nem sok van hátra az anyjának az életéből és az, ami hátra van az is kínokkal teli lesz.
A legnehezebb az volt, hogy most neki kellene beszélnie a szeretett asszonnyal, az ő szeretett anyukájával és neki képtelen volt hazudni, pedig most úgy érezte, hogy hazudnia kellene. 
Lassan elkezdett öltözni és közben azon törte a fejét, hogy mit is tegyen, hová fordulhatna, kitől kérhetne segítséget. A kollégái közül senkit nem avatott a bizalmába. Nem olyan régóta dolgozik ebben a kórházban, hogy mélyebb kapcsolatai alakulhattak volna itt ki. 
Aznap kapott még más betegéről is híreket, olyan híreket, amik csodaszámba mentek. Úgy döntött, hogy egyelőre a rossz hírt félreteszi és megpróbál a hihetetlen gyógyulás nyomába eredni. Nem hitt az ilyen csodákban, mert rövid néhány éves tapasztalata alatt is azt kellett látnia, hogy, ha a kór elhatalmasodott az emberi szervezetben, akkor nincs visszaút, hiába minden kezelés. Ez a betege arról tájékoztatta, hogy minden rendben van vele, pedig az ő megítélése szerint már az is csoda, ha még él. Amikor ő utoljára látta, akkor az egész szervezetében elterjedt a rák és a létfontosságú szerveket leállással fenyegette. Az idős férfit hazavitték a szerettei a kórházból, mert otthon szeretett volna a családja körében meghalni, most meg telefonált és vidám hangon közölte, hogy jól van. A hangjából a lány tényleg azt vette ki, hogy jól lehet.
Átöltözött és lassan elgondolkodva ment le a kocsijához. Amikor indított a rádió is beindult, de gyorsan kinyomta a gombot, mert most nem akarta, hogy a rádióból feleselő páros betolakodjon a gondolataiba. Fölidézte az utat, amerre az idős férfi családjának házához kell mennie. Remélte, hogy nem téved el itt a kertvárosban, ahol alig járnak az utcán emberek, akiktől útbaigazítást kérhetne.
Utcatáblákat alig látott, de aztán megkönnyebbült, mert végre meglátta az ismerős utcanévtáblát és házszámot amit keresett. Már sötétedett és megkönnyebbülten látta, hogy a házban lámpák égnek.
A csengetésre egy sápadt nő jött ki és zordan, bizalmatlanul nézett rá. Elmagyarázta, hogy ő volt a házigazda orvosa és kérte, hogy beszélhessen vele. A nő becsukta előtte az ajtót és kérte, hogy várjon. A lány zavartan állt a küszöbön. Nem gondolta, hogy várakoztatni fogják és azt sem gondolta, hogy nem engedik be. Amikor végre újra kinyílt az ajtó és egy ismerős arcot látott maga előtt az idős férfi lányát, akkor megkönnyebbülten sóhajtott. A nőnek nem kellett bemutatkoznia, hiszen többször is beszéltek, de azt látta, hogy a házigazda is zavarban van.
- Valami baj van doktornő? – kérdezte aggódva.
Ma reggel hívott föl az apja és beszámolt arról, hogy milyen jól van. Meg szerettem volna látogatni őt, hogy magam is lássam.
- Apa hívta? – csodálkozott el a nő.
- Igen. – mosolygott rá Maja és már kínosnak érezte, hogy nem hívják be. – Tudni akartam, hogy tényleg jól van. – aztán zavartan a haját igazgatta, mert a rakoncátlan szálakat a szél a szájába fújta. Az asszony hátranézett, aztán kinyitotta az ajtót és betessékelte a nappaliba.
- Apám elköltözött  tőlünk, már nem szorul az ápolásomra. Tényleg jól van. –
- Asszonyom, ez hihetetlen, hiszen amikor én utoljára az apját láttam akkor már nagyon rosszul volt. Mi történt? – Maja már arra gondolt, hogy rossz helyre jött.
Hallottunk egy alternatív gyógymódról egy kisvárosban és apa odament kipróbálni. Mindent megadtunk volna, azért, hogy jobban legyen és sikerült. Olyan mintha tíz évet fiatalodott volna, életerős és vidám. – 
- Milyen gyógymódról van szó? – Maja nem akart hinni a fülének, amikor a nő elmondta, hogy azon a birtokon gyógyult meg az idős férfi, miről már annyit hallott. Eddig azt hitte, hogy ott csak ámítás történik, de most kétségei támadtak, abban, hogy eddig jól ítélte meg az ott folyó munkát.
- Voltak ott azóta, hogy az apja jobban van? – kérdezte még mindig bizalmatlanul.
Nem. Apa nem akarta, hogy odamenjünk. De minden nap beszélünk. –
Maja tudta, hogy oda fog menni. Tudta, hogy az ő anyján már nem tudnak segíteni, de mégis valami halvány remény éledt benne. Félretette a tudását és a rossz leleteket és reménykedni kezdett.
Megköszönte az asszonynak a segítséget és lassan a kocsija felé indult. Az asszony ott lépdelt mellette és ő érezte, hogy valamit mondani akar, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá.
- Oda akar menni? – kérdezte meg végül, amikor ő már a zárba illesztette a kulcsot.
- Igen. Oda kell mennem. – mondta ő határozottan. 
- Ne tegye. Örüljön, hogy a betegei jól vannak, de ne menjen oda. – kérte őt.
- Odamegyek. Az édesanyám beteg, már csak napjai, hetei vannak hátra, el kell vinnem oda. – a szemeiben könnyek jelentek meg. Az asszony megölelte.
- Sok szerencsét. – simogatta meg a haját és bement a házba. Maja hazafelé egész úton azon gondolkodott, hogy a nő mit akarhatott mondani.
Otthon a macskáján kívül senki sem várta. Adott enni a simuló cicusnak és leült a kanapéra, csak a cipőjét rúgta le és kapcsolta be a tévét. Azt nem tudta mi ment a tévében, semmit nem fogott föl a műsorból. Látta a képernyő villogását, de semmi sem jutott el az agyáig. A klinika felé jártak a gondolatai. Néhány óra múlva rászánta magát, hogy fölkeljen és bekapcsolta a számítógépét, ahol beírta a nevét a birtoknak és elkezdte olvasni a linkeket amik csodálatos gyógyulásokról jelentek meg.
Az eszével nem hitte el ezeket, de a szíve azt mondta, hogy nem hagyhatja ki ezt a lehetőséget. Kiírta a netről az ott megadott telefonszámot és egyenes háttal ült le a kanapéra. Feszengett, amikor beütötte a számokat. Amikor meghallotta a sok kicsengés után a kattanást és a hangot, ami beleszólt nem könnyebbült meg. A férfi, akivel beszélt elutasító volt. Elmondta neki, hogy egy beteg hozzátartozójáról lenne szó, de a recepciós azt mondta, hogy nálunk most teltház van, és már nem tudnak új beteget fölvenni egyelőre.
Maja erősnek érezte magát, de most az utolsó szalmaszál elsüllyedését vélte látni a folyóban, és elsírta magát.
- Nyugodjon meg asszonyom. – kérte a férfi – adja meg a számát és majd értesítjük, ha lesz helyünk. - Maja szipogva válaszolt.
- Nekünk már nincs időnk várakozni és listára kerülni. – mondta és éppen le akarta tenni a kagylót, amikor a férfi beleszólt újra.
- Várjon. Jöjjön el hozzánk maga és nézzen körül, és ha még mindig akarja a kezelést, akkor fölvesszük az édesanyját. – Maja meghökkent, mert ő nem mondta, hogy az anyjáról van szó, de aztán mikor már letette a kagylót már nem volt ebben sem biztos. Másnapra megbeszélte a találkozót. A szomszédra bízta a macskáját, aztán összepakolt.
A munkahelyén tudták, hogy nem számíthatnak rá ebben a nehéz időszakban. Felöltözött és még éjjel bement a kórházba. Legalább egy órán át ült az anyja ágya mellett és csak fogta a kezét, majd letörölte a könnyeit és elindult a repülőtérre. Másnap délelőtt ért a kisvárosba ahonnan a birtokra lehet jutni. Amikor kiszállt a bérelt kocsiból a városka főterén és bement a postahivatalba furcsállotta, hogy az utcán alig járnak emberek. A postahivatalban egy fiatal nő ült a pult mögött és készségesen útbaigazította a birtok felé. Maja éhes és fáradt volt, de már nem akart megállni most itt a cél előtt. A birtokhoz egy erdőn át kellett mennie, ahol a hatalmas fák az út fölé hajolva nappal is éjszakai sötétséget varázsoltak. A hatalmas kőkapuk előtt megállva egy pillanatra lecsukta a szemét és úgy érezte most el tudna itt aludni. Megrázta a fejét és érezte, hogy ezt nem kellett volna, mert a mozdulat, szédülést váltott ki a szervezetéből. Már indított, de végül mégis a fékre lépett újra és lehunyt szemmel a kormányra hajolt. A kapu kinyílt előtte, amitől meg is lepődött, de aztán arra gondolt, hogy talán kamerákkal figyelték a kaput és azért nyitották ki előtte. Továbbhajtott az erdei úton és a ház hirtelen tűnt föl előtte. A fékre lépett és egy ideig csak a kocsiból figyelte a házat, majd mikor semmi mozgást nem látott végre rászánta magát arra, hogy kiszálljon. A hatalmas bejárati ajtót nézte és éppen azt fontolgatta, hogy megpróbálja lenyomni a kilincset, amikor egy hang szólalt meg mögötte.
- Keres valakit? – a hang tulajdonosa egy férfi volt, akit Maja nem látott jönni, egyszer csak ott volt. A lány hirtelen megperdült, és amikor meglátta a férfit kicsit hátra is hőkölt, mert nem gondolta, hogy ennyire közel lesz.
- Bocsánat. – mondta zavarban és hátralépett.- Tegnap beszéltünk meg egy találkozót itt valakivel. – attól még jobban zavarba jött, hogy nem tudott nevet mondani, mert a férfi a telefonban nem mutatkozott be, ő meg elfelejtette megkérdezni, hogy kit keressen. – Maja Rainbow vagyok. – magában arra gondolt, hogy ő nem szokott ilyen esetlen lenni.- A kezét nyújtotta a férfi felé, aki azt nem fogadta el, ellépett mellette és kinyitotta a házba vezető nagyajtót. Sötét előtérbe léptek be, ahol egy kisebb ajtó volt és a férfi azt is kinyitotta a lány előtt, majd beengedte maga előtt. Maja, amikor belépett a hallba önkéntelenül is fölnézett, mert bár itt is eléggé sötét volt, de látszott a széles márványlépcső, ami az emeletre vezetett és a milliónyi kis jégcseppnek látszó üvegcseppekből álló óriási csillár. A ház barokkos szépsége meglepte a lányt. Szerette volna a csillárt fölkapcsolva is látni, de ebben a pillanatban más foglalkoztatta. A furcsa házigazda egy oldalajtóra mutatott és azt is kinyitotta előtte. Maja erősen szorította a táskáját, mintha abba kapaszkodna és megállt a félhomályos teremben, ahol ismét elámult. A terem tele volt mennyezetig érő könyvespolcokkal. A polcok előtt kerekeken mozgatható kis létrák voltak minden oldalon és a terem végében íróasztal, azon telefon és előtte kanapé és két fotel a kandalló előtt. Maja megborzongott, és leült az egyik fotelba. Most leülve érezte, hogy mennyire fáradt, kialvatlan. A repülőn sem tudott aludni. A férfi ott állt előtte és őt fürkészte. A lány fölnézett rá és kicsit megijedt, amikor a férfi szemébe próbált nézni, mert az szinte elnyelte. Egy pillanatra úgy érezte, mintha zuhanna, aztán összeszedte magát és megpróbált megszólalni, de arra már nem volt ideje, mert a férfi megkérdezte, hogy kér-e valamit inni. Maja hasa megkordult, de nemet intett a fejével. Szégyellte, hogy a hasa elárulta, hogy éhes.
- Enne valamit? – hallotta a férfi hangját, de akkor már annyira fáradtnak érezte magát, hogy a szemét sem tudta nyitva tartani. Már nem tudott gondolkodni, próbálta még tartani magát, de már elment az ereje. A férfi állt előtte és nézte, ahogy a lány feje lecsuklik és aztán odaült vele szemben a fotelba és várt.
Látta a lány gondolatait, érezte az érzéseit. Tetszett neki az, amit lát. Melegség és fény volt a lány álmaiban. Az előtéri csillár lámpái égtek és a lány abroncsos régi ruhában állt a lépcső alján. A férfi elmosolyodott és szeretett volna belépni az álomba és a lányt fölkapni, megpördíteni, de nem kellett sokáig várnia, mert a lány álmában ő is megjelent és megfogta a kezét. 
Később a férfi meghallotta a bejárattól jövő hangokat. Megérkeztek a betegei. Amikor létrehozta ezt az intézetet még nem gondolta, hogy minden ki fog csúszni a kezéből és már nem tudja irányítani a dolgokat. Nem tudta mit is kezdjen a betegeivel, akik egyre követelőzőbbek lettek és időnként már zsarolták is.
Amikor az első beteget megmentette, azt hitte ő lesz az egyetlen, de aztán jöttek lassan a többiek is és most már közel száz beteg függ tőle és a gyógyszeradagjától, amit már követelnek. Nem akart több beteget vállani, hisz a meglévők is teljesen kimerítették, de nem tudta hogyan mondja meg ennek a reménykedő lánynak, hogy ő már nem ad több reményt.
Remélte, hogy a lány végig alussza a kezeléseket és nem lát meg semmit abból, ami itt történik. Kilopózott a könyvtárból és a kezelő szobába ment, amit az egyik nagyszalonból alakított ki. Annyi átalakítást talált ki, hogy a fal mentén végig kényelmes fotelokat állított be.
- Szép jó estét kívánok mindenkinek. – mondta halkan, de így is mindenki felé fordult és a jókedvű csevegéseket abbahagyták.
- Mindenki jól érzi magát? Akinek panasza van, az most szóljon. – kérte, de mivel senki sem jelzett otthagyta őket és a szomszéd kezelőbe lépett, amitől már szinte rosszul érezte magát. Tudta, hogy föl kellene vennie valakit, aki segít neki végigcsinálni a kezeléseket és főleg a vérvételt, de eddig még nem talált megfelelő személyt erre a kényes feladatra.
Leült a fotelba, ahová a kis asztalkára már oda voltak készítve a fecskendők és a tű a vérvételhez. Amikor fölrakta a stranguláló gumit már érezte a szédülést, de tudta, hogy nem törődhet vele, mert ott kinn sokan ülnek, akik várják a gyógyszerüket.
Határozott mozdulattal szúrt bele a saját vénájába és engedte le a vérmennyiséget, amire szüksége volt. A zacskó még félig sem volt, mikor már kezdte elveszíteni a kontrolt, egyre jobban gyengült és alig tudta nyitva tartani a szemét. Tudta, hogy tartania kell magát, mert a kellő mennyiségnél egy cseppel sem engedhet le többet, mert az végzetes lehet. Úgy érezte egy pillanatra be kell csuknia a szemét, amit meg is tett, de rögtön azt érezte, mintha zuhanna és jó érzés volt zuhanni.
 
Maja látta a férfit bemenni egy szobába és olyan érzése volt, mintha neki is mennie kellene. Hirtelen nyitotta ki a szemét. Szégyellte, hogy elaludt. A könyvtárban nem volt senki, csak a békés félhomály, ami arra csábította, hogy aludjon tovább. Fölállt és az ajtó felé ment, remélte, hogy a házigazdája nem haragudott meg azért, mert ő kidőlt, bár nem tudta, hogyan fogja ezt megmagyarázni. Kilépett a folyosóra és elindult megkeresni a férfit. Néhány lépés után a szalon előtt egy pillanatra megállt, de megmagyarázhatatlan érzés öntötte el és tovább lépdelt, majd a kezelő előtt határozott mozdulattal tette a kezét a kilincsre. Most újra azt érezte, amit akkor, amikor még aludt, hogy neki ide be kell mennie. A kezelőbe lépve megtorpant és dermedten nézte, ahogyan a férfi a fotelban ül és egy szereléken keresztül folyik belőle a vér egy zacskóba. A dermedtsége csak egy pillanatig tartott, mert amikor fölfogta, hogy a férfi elveszítette az eszméletét rögtön cselekedett és elzárta a szereléket, majd kihúzta a férfi karjából a tűt és őt fekvő helyzetbe lendítette a székkel, aztán a következő fokozatba kapcsolta a széket és a férfi feje már lejjebb volt, mint a lába. A pulzusát keresgélte és közben a szemével próbálta fölmérni a szobát, hogy honnan tudna segítséget szerezni.
Amikor a lány leállította a vérvételt a férfi bár gyenge volt, a tudata már kezdett visszajönni. Kinyitotta a szemét és meg akart szólalni, de a lány a szájára tette a kezét és suttogott neki.
- Ne fárassza magát a beszéddel. Most már minden rendben lesz. - A férfi úgy érezte, hogy most már tényleg minden rendben lesz.- Innia kell valamit, pótolni kell az elvesztett folyadékot. – mondta még mindig halkan a lány és ő próbált mosolyogni. A lánynak igaza volt, neki most tényleg innia kell, de nem vizet, amit a lány a szájához tartott egy műanyag pohárban. 
Maja fölé hajolva tartotta oda a poharat és ő látta, ahogyan ütemesen lüktet a nyakán a verőér. Hatalmasat nyelt és próbált máshová nézni. Tudta, hogy a lány mentette meg az életét, azzal, hogy leállította a vér kiáramlását, azt is tudta, hogy többé már nem bírja egyedül megcsinálni a vér leeresztést. Szédelegve állt föl és a poharat letette az asztalra, anélkül, hogy ivott volna. Nagy levegőket vett és közben a fecskendőkbe adagolta a zacskóból a vért, amiket egy tálcára tett. A lány megpróbálta meggyőzni, hogy még feküdnie kellene, amiben igaza is volt, de azt is tudta, hogy a szomszédban a betegeinek szüksége van a gyógyszerre. Amikor a zacskó kiürült, megfogta a tálcát és elindult a szalonba, de még visszaszólt a lánynak.
- Megtenné, hogy segít nekem? – Maja nem tudta, hogy a férfi miért adagolta fecskendőkbe a vérét, de elindult a férfi után és az ajtónál kivette a kezéből a tálcát, mert látta, hogy a férfi mennyire gyenge. A szalonba lépve a várakozók csodálkozva néztek a lányra, aki a tálcát tartva állt a férfi mellett. Minden beteg a karját szabadon téve, a ruha ujjukat fölhúzva, strangulálóval előkészítve ült. A férfi egyenként lépett oda hozzájuk és adta be a pici adagot nekik vénásan. Mivel sokan voltak a várakozók, mindenkinek csak egy pici adag jutott. Maja szeretett volna kérdezni, de úgy gondolta ezt most el kell halasztania. Egymás után adogatta a férfi kezébe a fecskendőket és léptek egyik betegtől a másikig. Maja közben észrevette a betegét, aki miatt idejött és meglepetten látta, hogy a nagyon rossz állapotú férfinak nyoma sincs. Most egy életerős idős férfi ült itt, aki megismerte őt. 
- Doktornő! Örülök, hogy látom. Jól vagyok! Nagyon jól vagyok!- mondta lelkesen és Maja el is hitte neki. Lassan végeztek az injekciók beadásával. A férfi elindult kifelé, az ajtóban még megállt és elköszönt a betegektől.
- Szép napot kívánok mindenkinek. Holnap találkozunk. –
Maja követte a férfit a folyosón, de az pár lépés után megfordult és megállította.
- Köszönöm a segítségét. Most jobb lesz, ha egyedül maradok. –
- Rengeteg kérdésem lenne. – kezdte a lány, de a férfi megállította.
- Tudom, de most a válaszokra kicsit várnia kell. – a férfi gyorsan beszélt és a lányt a könyvtár felé terelte, majd amikor becsukta az ajtót mögötte, már szinte rohant kifelé a házból.
Az erdőbe érve egy fának dőlve állt egy pillanatig, majd egy szempillantás alatt a hallott kaparászás irányába lendült és rávetette magát a kis állatra és szívta ki a vért belőle. 
 
Alig telt el egy óra, közben a lány látta, hogy a betegek lassan elindulnak a kocsik felé és sorban, fegyelmezetten hajtanak el a város felé. Már sötétedett, mikor meglátta a férfit a ház felé közeledni az erdő irányából. Remélte, hogy bejön hozzá és elmondja mi is folyik itt. A lány szíve úgy érezte hangosan dobogott. Próbálta magát lecsitítani, de nem sikerült. Amikor végre nyílt az ajtó és meglátta a férfi mosolygó arcát, úgy érezte már semmi rossz nem történhet. Olyan nyugalom szállta meg, hogy már azt is elfelejtette, hogy kérdőre akarta vonni a férfit, hogy mi történt a kezelőben.
A férfi odakísérte a kanapéhoz és leült eléje egy fotelba, megfogta a kezét és a szemébe nézett. Maja úgy érezte köd borul az elméjére és megszűnik számára a külvilág. Aztán mégis úgy érezte kiszakad belőle a kérdés.
- Hogy hívják magát? Még a nevét sem tudom. –
- Tomas, Dr Tomas Borman. – még mindig a lány kezét fogta és a szemébe nézett.- Maja Rainbow, üdvözlöm az otthonomban. – a lány szeretett volna kiszakadni a varázslatból, de képtelen volt mozdulni. Valami lebénította, elkábította. Küzdött a kábulat ellen és még egy próbálkozást tett. Megpróbálta kihúzni a kezét a férfiéból, aztán amikor az elengedte úgy érezte egyedül van és visszakívánta a meleg érintést.
- Kérdezhetnék valamit? – kezdte a lány, de amikor a férfi újra mélyen a szemébe nézett már nem is tudta mit akar kérdezni. Érezte, hogy manipulálják az elméjét, de nem akart védekezni, képtelen volt önállóan gondolkodni. Végül a férfi volt az, aki elengedte, és a lány kiszabadult a kábulatból.  Már emlékezett a kérdésekre, de nem tudta megmagyarázni, hogy mi történt vele és ezt is meg akarta kérdezni.
Hirtelen megborzongott, mintha egy pillanat alatt hidegebb lenne és elveszett volna a védőburok, ami eddig körülölelte.
- Ne kérdezz, hiszen tudom, mit akarsz tudni. Elmondom, hiszen jogod van tudni az igazságot. – Újra odafordult a lányhoz és nyúlt a keze után, amire Maja nagyon vágyott, de azt is tudta, hogy akkor elveszíti az erejét és újra befolyás alá kerül, ezért a kezeit elhúzta. Tomas elmosolyodott és a szemébe nézve kezdte a történetét.
- Gondolom sejted, hogy amit láttál a kezelőben az az én titkom, amitől a betegeim gyógyulnak. Sajnos a folyamat túlnőtt rajtam, már nehezen bírom egyedül, szinte naponta leszek rosszul és attól félek, hogy eljön a nap, amikor már nem tudom tovább csinálni és akkor a betegeim fellázadnak, hiszen az adagjukat akarják. Rá kellett jönnöm, arra, hogy a kezelésem függőséget okoz. Megfiatalodnak, életerősek lesznek, de ha nem kapják meg 24 óránként az adagjukat, akkor agresszívak lesznek, aztán újra rosszul lesznek és legyőzi őket a betegségük. – amikor a férfi becsukta a szemét Maja az arca felé nyúlt, hogy megsimítsa, de az, mint a villám odakapott és megszorította a csuklóját. 
- Bocsánat. – jött zavarba a lány. Tomas közben rájött, hogy a mozdulat nem ellene irányult, már nagyon régen tapasztalt ilyen gyengéd mozdulatot. – Szerintem föl kellene függeszteni a kezeléseket. Ezt nem lehet tovább csinálni büntetlenül. Láttam milyen gyenge….- megállt egy pillanatra, aztán amikor a férfivel újra fölvette a szemkontaktust folytatta – vagy. Nagyon gyenge vagy. –
De azt még mindig nem tudom, hogy mitől ilyen csodálatos képességű a te véred. Mi van benne, amitől mindenki meggyógyul, na és csak a te véred ilyen? Esetleg vannak még ilyen emberek? Azt is furcsállom, hogy csak úgy minden kezelés nélkül adod be az embereknek a vért. Nem kellene azt átszűrni? Hígítani. Mi lenne, ha hígítanánk valamivel? Akkor talán kevesebb is elég lenne és nem kellene minden nap elszenvedned ezt a vérveszteséget. Na és a vércsoport egyezés nem számít? Bárkinek adhatod a véredet? - a férfi arcán halvány mosoly suhant át. Élvezte, hogy a lány, igazi emberi lénynek tekinti. Élvezte azt az állapotot, amikor még nem félnek tőle és teljes értékűnek, emberinek érezheti a kapcsolatát a lánnyal.- Maja újra a tekintetét kereste. - Hogyan tudnék segíteni? – 
Tomas a lány nyakán lüktető eret nézte és közben nagyokat nyelt. Éhes volt, és ezt az éhséget azok az erdei kisállatok nem tudták úgy csillapítani, mint ahogyan a lány friss és édes vére csillapíthatta volna. Tudta, hogy édes lehet. Szerette volna megkóstolni, de azt is tudta, hogy ha egy cseppet is a szájába vesz, akkor nem tudna leállni. 
Maja várta a válaszokat, de a férfi csak ült ott mosolyogva megigézetten és ő ezt nem tudta mire vélni.
Tomas egy idő után érezte, hogy a lánnyal nem teheti ezt, ha fönn akarja tartani azt a látszatot, mintha ő egy normális ember lenne. Érezte, hogy szüksége lesz a lány segítségére. Egyedül ez a lány az, aki segíteni tud neki. Azt is érezte, hogy Majával  csak akkor tud hosszú távon együttműködni, ha őszinte vele, de még halogatta a pillanatot, hiszen olyan jó volt azt érezni, hogy ő is csak egy ember a sok közül. Tudta, hogy ha elmondja ki és mi is ő, akkor minden meg fog változni. Félt is ettől a változástól, hiszen hosszú évei alatt nagyon sok szélsőséges reakciót megélt már.
Tomas újra hallotta a lány hangját.
- Az édesanyám nagyon beteg. Végstádiumú többszörös áttétű rákja van. Tudnál rajta is segíteni?- a férfi mélyen a lány szemébe nézett és látta a kétségbeesést, a félelmet a haláltól, a fájdalmat a veszteség miatt.
- Nem vállalhatok több beteget. Láttad mi volt az eredménye a mai kezelésnek is.- kezdte a férfi, és már tudta, hogy a lányt rabul is ejtette.
- Igazad van. Szörnyű állapotba kerültél, de mi lenne, ha itt lennék és segítenék neked? – Tomas ezt nem is remélte, hogy a lány ajánlja föl a segítségét.
- Maradnál? Meddig? Nekem hosszú távra kellene egy segítő, aki felügyeli a vérvételt.- a lány lelkesen közelebb lépett, de a férfi ekkor ijedten hátrált egy lépést.
- Bocsánat. – mondta a lány zavartan, de a férfi már ott is volt előtte és megfogta a kezét. – Ha meggyógyítod az édesanyámat, akkor maradok. Addig maradok, amíg szükséged van rám. – kezdte Maja zavarban az érintéstől. Most nem mert a férfi szemébe nézni, pedig vágyott arra, hogy újra elvesszen a tekintetében.
- Tudnod kell az igazságot. – mondta és szinte kényszerítette a lányt, hogy a szemébe nézzen, azzal, hogy az álla alá tette a kezét és maga felé fordította. Tudta, hogy kell a varázslat, ahhoz, hogy a lány jól viselje az igazságot.- Vámpír vagyok. – mondta ki a férfi az igazságot. Maja elvarázsolva nézett rá és nem fogta föl mit is mondott a férfi. – a véremnek gyógyító hatása van, de ahhoz hogy folytatni tudjam a gyógyítást vért kell innom. Pár éve úgy döntöttem, hogy nem iszom többé emberi vért, és azóta vagyok gyengébb. Az erdei kis állatok nem csillapítják kellőképpen az éhségemet.- úgy döntött, hogy megpróbálja a lányt elengedni egy pillanatra és megnézi, hogy  hogyan reagál. Amikor becsukta a szemét, várta a hatást. A lány kezét nem engedte el és érezte, hogy az meg is feszül és megpróbál kiszabadulni, ekkor újra kinyitotta a szemét és kereste a lány pillantását. Maja szemében rémületet és kétséget látott. Belenézett a gondolataiba és nem a vámpíroktól való irtózást látta, hanem „a dilis pasi aki összevissza beszél, talán pszichopata” kezdetű gondolatot, amitől nagyon jókedvű lett. A lány nem hitt neki. Tomas elnevette magát, majd újra megfogta Maja gondolatait és próbálta más irányba terelni. Megnyugtatta és azt sugallta, hogy benne meg kell bíznia. Érezte, hogy a lány izmai ellazulnak és ez megnyugtatta. Úgy döntött, hogy az őszinteséget későbbre halasztja, inkább engedi a lányt, hogy bepillanthasson az életébe, az igazi életébe, a valóságba és akkor majd elhiszi, hogy ki is ő és talán tud dönteni. Tudta, hogy nagy hatással tud lenni Majára és ezért már nem fél attól, hogy az kikészül a hírtől. Ki is törölte a pszihopata gondolatot és a feltétlen bizalmat próbálta a helyére ültetni.
- Kövess 24 órán át és meglátod milyen az életem és azt is mi lenne a munkád mellettem. – mondta és aztán elengedte a lány akaratát befolyásoló varázslatból. Szerette volna, ha a lány maga dönt. Maja hirtelen fázni kezdett, de megpróbált mosolyogni a férfira.
- Vállalom, de csak akkor, ha idehozathatom az édesanyámat. Annyira rosszul van, hogy nem biztos hogy kibírná az utat, ezért a segítségedet is szeretném kérni. Gyere el velem hozzá. – a férfi fájdalmat érzett, hiszen a lány csak a vérét szeretné. Az fájt neki, hogy az emberek vérszomjasabbak mint a társai, hiszen ezek az emberek sem törődnek vele csak az érdekli őket, hogy a vérét odaadja. A szavaival boldoggá tette a lányt.
- Elmegyek veled, de rögtön indulnunk kell, hogy holnap estére visszaérjünk. –
- Nem kellene enned és innod valamit, hogy legyen erőd? – a férfi elnevette magát.
- Majd útközben. - mondta Tomas és arra gondolt, hogy legszívesebben már inna is a lány nyakából, ami annyira vonzotta. Telefonált és tíz perc múlva egy táskával a kezében állt a hallban. Maja is hozta a táskáját és remélte, hogy legközelebb már nem ilyen rövid időt kell majd itt töltenie. Nagyon tetszett neki ez a ház, a gazdájával együtt. Vonzotta a férfi és nem csak a varázslattal.
A repülőtérre a férfi elegáns fekete sportkocsijával suhantak. A motor hangját alig lehetett hallani. Maja fáradtnak érezte magát és úgy gondolta egy pillanatra lecsukja a szemét, de amikor újra kinyitotta már a reptér melletti parkolóban álltak és a férfi a vállát rázogatta. Zavarban volt, mert elaludt, de a férfi nem foglalkozott ezzel. Elindultak a reptér kifutópályája felé, ahol egy kisgép állt. A szerelőruhás fiatalember kezet fogott a férfival és a kezébe adott valamit, majd az épületek felé elment. Tomas fölsegítette a lányt a vezetőülés melletti ülésbe és ő a vezetőülésbe ült, majd becsukta az ajtókat és föltette a fülhallgatót és a lánynak is intett, hogy tegye föl, majd beleszólt.
     -      Indulhatunk? –
     -      Igen. – mosolygott a lány, majd megkérdezte halkan. – Biztos, hogy te akarsz vezetni? – a férfi bólintott, majd kapcsolt a rádión és engedélyt kért a felszállásra, aztán felpörgött a motor és elindultak. A lány nem félt, de a férfit féltette, mert alig egy órája látta mennyire gyenge.
Az útjuk eseménytelen volt. Maja próbált a tájra koncentrálni, de közben mégis az járt az eszében, hogy az anyja majd mit fog szólni Tomashoz és a gyógymódjához. A reptéren taxiba szálltak és nemsokára a kórházban voltak. A lányra ott már többen is ráköszöntek és ő büszkén lépdelt a férfi mellett. Az édesanyja kórterme előtt kérte a férfit, hogy adjon neki pár percet. A férfi leült a váróban és mielőtt elment a lány még a szemébe nézett. Azt sugározta, hogy minden rendben lesz.
Maja édesanyja nagyon sápadtan feküdt az ágyban és olyan volt, mint egy törött szárnyú madár. A lány most látta, hogy mennyire vékony, már szinte csak a bőr van ráaszalódva a csontjaira. A szemébe könnyek szöktek, aztán már ömlöttek, amikor látta, hogy az asszony nem is tér magához, már felületesen lélegzett és tapasztalatból tudta, hogy csak órái vannak hátra. Megfogta az asszony kezét és megszorította, de attól már semmilyen reakció nem érkezett. A lány kirohant a váróba és a férfi mellkasára borult sírva. Tomas átölelte és a hátát simogatta. 
- Későn értünk ide. – zokogott a lány.
- Segítek. Azért jöttem, hogy segítsek. – nyugtatta meg a férfi halkan, majd a fülébe suttogott. – Beszélj a személyzettel, hogy ne zavarjanak meg. Mondd azt, hogy kettesben akarsz lenni, az édesanyáddal ezekben a percekben aztán gyere be a szobába és megcsináljuk. – tolta el magától a lányt és törölte le a könnyeit az arcáról. 
- Rögtön jövök. – mondta a lány még mindig könnyesen.
Tomas bement az asszony szobájába és megfogta a kezét. Nem látott gondolatokat, még nem tudott ráhangolódni, ezért az eszközeit szedte elő a vérvételhez. Leült az ágy mellé és próbálta megszúrni a vénáját. A lány akkor lépett be, amikor ez végre sikerült. Maja látta mennyire sápadt a férfi és aggódva nézte, ahogy kicsöpög az a kis mennyiségű vér a vénájából, amire most szükségük lesz. A fecskendőnyi vért aztán fölszívta és az idős nő vénáját is előkészítette a szúrásra.
- Szeretnéd te beadni? – nézett a lányra. Maja látta, hogy a férfi keze már remegett, ezért átvette a fecskendőt és föltekerte a strangulálót az anyja felkarjára, majd amikor vénát talált már nyomta is be a kis mennyiségű vért lassan és közben az anyja arcát figyelte. Az asszony sápadt volt és a beadás közben nem is reagált, még arra sem, hogy megszúrták. Maja lemondóan könnyes szemmel nézett a sápadt férfira.
- Semmi. – mondta és a hangja megcsuklott. A férfi a kezét nyújtotta és halkan mondta.
- Várni kell egy percet, amíg bekerül a keringésbe és eléri a szívet. – a lány odaült az asszony mellé és a kezét fogva figyelte. A legelső jel az arca kipirulása volt, aztán a szemét is kinyitotta és a lányra, majd a férfira nézett.
- Majácskám itt vagy? – a hangja még gyenge volt. A lány szorította az asszony kezét és sírva hálálkodott a férfinak.
- Köszönöm Tomas. – majd az anyjához fordult – Anya, ő Tomas, van egy csodaszere, amivel segíteni tud nekünk, de most el kell utaznunk hozzá, hogy folytatni tudja a kezelést. Hogy érzed magad? – az asszony a férfi keze után nyúlt és mosolyogva nézett rá.
- Köszönöm Tomas. – mondta ő is és a mosolya teljesen olyan volt, mint a Majáé.
- Maja, kérlek menj, és intézd a kijelentkezést, mert indulnunk kell. Ne felejtsd el a titoktartást. – kérte a férfi a lányt. – Én itt maradok édesanyáddal. –
Maja kiment és nem is gondolta, hogy ez lesz a legnehezebb feladat, hogy meggyőzze a főorvost, arról, hogy az anyja szállítható és tudatában van, annak milyen állapotban van és akar utazni. Az orvosi team nem hitt a lánynak, arra gondoltak, hogy csak az anyja elvesztése miatti fájdalom miatt képzeli azt, hogy az asszony jobban van. Összeállt az orvosi team, és elindultak az idős nő szobájába vizitelni. A lány mögöttük ment és reménykedett, hogy amit látott nem szemfényvesztés volt és az anyja még mindig jól van. 
A szobába lépve a főorvos lába szinte földbe gyökerezett, amikor meglátta a haldoklónak hitt betegét, amint a tükör előtt állt és fésülködött. A team, amit látott arra nem találtak magyarázatot, de végül beleegyeztek az utaztatásba. A lány összepakolt, közben elment negyed órára és beadta a felmondását is, aztán rohant vissza és az anyját tolókocsiba ültetve vitte a kijárathoz, majd taxival a reptérre. Tomas nagyon csendes volt. Maja félt, hogy az újabb vérvételtől rosszul lesz a férfi. Látta mennyire sápadt.
A gép indulásakor, mintha összeszedte volna kicsit magát és bírta is végig, amíg le nem szálltak. Az idős asszony is, bár sápadt volt még, de jól bírta az utazást. Maja aggódva figyelte őket, majd mikor leszálltak rohant be a reptér épületébe és keresett egy tolókocsit és segítette be az anyját. Tomas a csomagokat már bepakolta és amint mind beszálltak elindult a háza felé. Amikor odaértek a földszinten adott szobát a lány anyjának, ami úgy volt berendezve, mint egy kórterem, aztán gyorsan elbúcsúzott és kirohant az erdőbe. Maja az anyja elhelyezésével volt elfoglalva és nem is figyelt a férfira. Amikor az asszony már újra ágyban volt, ő elindult a konyhát megkeresni, mert valami ételt és italt akart az anyjának hozni, mivel az egyik legcsodálatosabb mondat is elhangzott az asszony szájából, hogy enne valamit. A lány azért örült ennek, mert az anyja már egy ideje alig evett, és azt is úgy kellett belekönyörögni.
A konyha eléggé kihaltnak tűnt. Igaz, volt ott minden, ami egy konyhába kell, de mintha semmi sem lenne használva. A hűtőszekrényt, amikor kinyitotta akkor lepődött meg legjobban, mert az teljesen üres volt. Tanácstalanul állt az üres hűtő előtt és járt az agya. Most kezdett csak elgondolkodni azon miket mondott neki a férfi. Pár perc múlva megrázta a fejét és elhessegette a valóságot, mert az annyira hihetetlen volt. 
Közben lépéseket hallott az előtérből és rögtön odasietett. Tomas állt ott a falnak dőlve sápadtan.
- Jól vagy? – kérdezte a lány aggódva.
- Kicsit jobban. – mondta a férfi és újra a lány lüktető carotisát nézte. Gondolatban már érezte a lány vérének édes ízét, érezte azt az erőt, ami szétárad a testében, aztán újra a lányra figyelt és már megpróbált másra is koncentrálni a véren kívül.
- Enni akartunk és a konyhát üresen találtuk. Van másik konyha is? Te hol szoktál enni? Van rá módunk, hogy együnk? – a lány kicsit ijedtnek látszott. A férfinek fura szaga volt, de nem tudta beazonosítani.
- Bocsánat, de nem vártam vendégeket. – mondta a férfi és nem magyarázkodott tovább, odalépett a telefonhoz és egy üzletet hívott, ahol házhozszállítást is vállalnak. A listát a lányra bízta, a kezébe adta a telefonkagylót és ő fölment az emeletre. A lépcső tetejéről még visszaszólt.- Ha megjött az árú, szólj és kifizetem. – Maja rengeteg ételt és italt rendelt. Úgy gondolta, hogy hálából amiért befogadták őket majd ínyencségeket fog főzni a férfinak. Még mindig elhessegette azt a gondolatot, amit nem akart felfogni, sőt végig sem gondolni.
Szerencsére az üzletből gyorsan odaért a szállító és a lány neki is állt kipakolni, majd főzni. Akkor lepődött meg nagyon, amikor az anyja lépett be a konyhába.
- Már nem bírtam várni és ennek nagyon finom illata van. – mosolygott és hajolt a serpenyő fölé, amit éppen a lány kavargatott.
- Anya csodásan nézel ki. – nevetett föl boldogan a lány.
- Úgy is érzem magam. – húzta ki magát az asszony, aki már föl is volt öltözve, nem a lány által ráadott hálóingben jött ki.
Maja átölelte az asszonyt és aztán sietett vissza a serpenyőhöz. Remélte, hogy a férfi elfogadja majd a vacsora meghívását. Nagyon hálás volt Tomasnak.
A lány, amikor ételt rendelt csupa olyan finomságot is kért, ami segít a vérképzésben és tele van antioxidással meg vitaminnal. Szerette volna a férfi állapotát is följavítani.
Az étkezőben terített meg és mielőtt kitálalt volna fölszaladt az emeletre a férfi szobájába. Tomas, az ágyon feküdt ruhástól és talán aludt, de azt a lány nem tudta megállapítani. Odaült az ágy szélére és megérintette a férfi haját, beletúrt és halkan mondta.
- Tomas. Készen van a vacsora. Gyere le, kérlek, és vacsorázz velünk. – a férfi fölemelte a fejét és a lányra nézett zavaros szemekkel. Maja nem is tudta, hogy mi volt a furcsa a férfi tekintetében, mert az csak egy pillanatig tartott.
- Tessék? – kérdezte az rekedt hangon.
- Kész van a vacsora, szeretném, ha velünk ennél. – ismételte meg a lány. A férfi már fölült és az járt a fejében, hogy amikor ezt a két nőt befogadta az eszébe sem jutott, hogy ezek majd enni is akarnak, sőt azt tőle is elvárják. Most éppen nem élvezte, hogy normális emberi lénynek látják. Fölállt és a lány fölé magasodva nézett a szemébe, majd elindultak egymás mellett lefelé. Az asszony az asztalnál ült és nevetve mondta. 
- Már alig tudok magamon uralkodni, annyira éhes vagyok, ha nem jöttetek volna, akkor mindent egyedül fölfalok. –
Maja tálalt és megpróbált sokat rakni a férfi tányérjára, de az megfogta a kezét és megállította.
- Köszönöm, de nem kérek többet. – a lány aggódott, mert tudta, hogy a férfi nincs valami jó állapotban.
A két nő jó étvággyal evett, de a férfi csak tologatta a falatokat a tányérján, majd amikor ők már végeztek udvariasan megköszönte a vacsorát és fölállt.
     -      Ha megengeditek most távoznék. – Maja szeretett volna még vele maradni és beszélgetni, ezért csalódottan köszönt el.
A férfi szinte kábultan ment ki a házból és ment be az erdőbe. Sokat kellett gyalogolnia, amíg talált valami olyan állatot, ami enyhítette az éhségét. Tudta, hogy ez nem mehet így tovább, hamarosan vérhez kell jutnia, mert már nem lesz ereje állatokra sem vadászni lassan. Azt hitte, hogy Maja, ha elmondja neki ilyen kíméletesen azt, hogy ő kicsoda, akkor azt föl is fogja és nem kell többé végre titkolóznia, legalább előtte nem. Most már úgy érzi nem kellett volna ennyire kíméletesnek lenni. Hazafelé egyre fáradtabb lett, már alig várta, hogy ágyba kerülhessen. A bejáratnál már ólmosnak érezte a tagjait, ezért föl se ment a lépcsőn a szobájába, inkább a legközelebbi kezelőbe ment be és ült be egy fotelba, ahol el is aludt rögtön. A lány ott talált rá, amikor lefekvés előtt végig akarta járni a helységeket. Látta, hogy a férfi alszik, de azt is, hogy nincs valami jó állapotban. Nekiállt a fiókok átkutatásához, mert segíteni szeretett volna. A férfi közben fölébredt.
     -      Mit keresel? Segíthetek? – kérdezte tőle halkan, de a lány a váratlan kérdéstől megijedve fordult meg.
     -     Úgy gondoltam egy infúzió bekötése adhat némi energiát. – lépett oda a férfihoz.
     -     Sajnos már próbáltam és nem segít. – legyintett a férfi lemondóan. – Ami nekem segítene, az nem áll rendelkezésünkre. – azt hitte ezzel megállította a lányt.
     -     Megszerzem! Mi az? – mondta a lány határozottan. A hangjában olyan erős elszántságot hallott a férfi, hogy el kellett mosolyodnia. Tudta, hogy ha leszívná a lány vérét, attól erőre kapna, már pár korty vér is segítene a túlélésben. A lány szemébe nézett igézően és ki is mondta.
     -     A véred lenne az egyedüli, ami segít. Megengeded, hogy megharapjam a nyakad és igyak a véredből? – a lány igézetten rögtön igent mondott, de ekkor a férfi törölte a lány emlékezetét. – Nem mondtam semmit. Nem is emlékszel erre. – mondta és a lány mintha álomból kelne, furcsán érezte magát és zavartan nézett a férfira.
     -     Mi történt? Érzem, hogy valami történt. – mondta halkan és próbált emlékezni.
A férfi erőtlenül, sápadtan ült vele szemben, és amikor fölállt meg is szédült.
     -      Hová akarsz menni? Most ebben az állapotban nem mehetsz el. – mondta neki szigorúan a lány.
A férfi nem hallgatott rá, kiment a házból és utolsó erejét összeszedve próbált meg vadászni. Talált néhány apró állatot, de azok nem adtak neki kellő erőt. Tudta, hogy most ember vérre lenne szüksége, de azt is tudta, hogy nem fogja megszegni a fogadalmát és soha többé nem akart emberből inni. Amikor még mindig fáradtan és szédelegve visszatért a házba a lányt az előtérben találta. Maja aggódva lépett oda hozzá és törölte le a szája sarkából a vért.
     -     Aggódtam érted. Hogy vagy? - kérdezte halkan. 
     -     Jobban. – válaszolt a férfi és egyenesen a szobájába indult. Attól félt, hogy nem tud magán uralkodni és beleharap a lány kívánatos lüktető erekkel teli nyakába. A szobájában az ágyra dobta magát és átkozta azt a percet, amikor beengedte a lányt az életébe. Maja nem akarta a férfit magára hagyni, mert féltette, ezért utána ment és az ágya szélére ült.
     -     Segíteni szeretnék. Kérlek, vegyél komolyan és engedd meg, hogy segítsek.-
A férfi fölemelte a fejét és a lány keze után nyúlt. Maja kicsit megborzongott a férfi hideg érintésétől. A férfi igézően nézett rá és halkan mondta ki a parancsot.
     -     Most menj be a szobádba, zárd be az ajtót és reggelig ne gyere ki. – a lány nem tudott ellenállni az igézetnek, de azért mielőtt elindult volna odahajolt a férfihez és az arcára akart nyomni egy csókot, de a férfi hátrahőkölt és ettől a lány akarata is megtört. Maja a szobájába ment és bezárta az ajtót. Amikor már az ágyában feküdt, akkor próbált magyarázatot keresni, arra, hogy miért is hagyta a láthatóan gyenge férfit magára. Maja fáradt volt, de mégis nyugtalanul forgolódva telt az éjszakája. 
Reggel, amikor kinézett az ablakon némi napfényt látott a felhők között, ami jókedvre derítette. Az első útja az anyjához vezetett, aki már a reggeli sétájából tért vissza és boldog mosollyal ült le reggelizni. Maja még boldogabb lett, mert pár napja még búcsúzni akart az anyjától és most azt látta, hogy életerős és boldog. Az étkezőben többen is voltak már és ő Tomast kereste, de nem látta, és amikor érdeklődött utána, mindenki csak mosolygott és nyugtatgatta, hogy délután jönni fog, amikor szükséges.
Ekkor már aggódva indult a férfi szobája felé és némi habozás és kopogtatás után be is lépett. A szoba teljesen be volt sötétítve, ő csak botorkált, majd végre talált egy kapcsolót, de az se teljes fényt adott csak némi derengő hangulatvilágítást. Meglátta a férfi ágyát a szoba közepén és benne az alvó doktort. Odalépett és a pulzusát kereste. Félt, hogy még gyenge és rosszul van. A férfi az érintésére megmozdult és elkapta a kezét.
- Aludni szeretnék. Valami történt? – kérdezte.
- Csak tudni akartam, hogy jól van-e. – mondta a lány és újra a férfi pulzusa után nyúlt. A férfi fölült és elhúzta a kezét, majd amikor a takaró lecsúszott róla utánakapott és eltakarta magát, de hiába, mert a lány már észrevette, hogy nincs rajta semmi és ettől zavarba is jött. – Bocsásson meg, hogy így magára törtem, de este annyira gyenge volt. – A férfi nagyon éhesnek érezte magát és a nő melegsége, a nyakán lüktető erek látványa még éhesebbé tette. Évtizedek óta nem evett emberből, de most annyira kívánta a lányt nem csak szexuálisan hanem táplálkozási szempontból is, hogy megremegett. Tudta, hogy ha megcsókolja, akkor nem tud majd magán uralkodni és enni is fog belőle, ezért újra az igézéshez készült, és amikor a lány szemébe nézett mélyen, az az érzése lett, hogy nem csak ő igéz, hanem a lány is megigézi őt. Maja engedelmesen állt föl és indult az ajtó felé, majd megállította, odalépett mögé és egy pillanatra hozzásimult, átölelte a nyakába csókolt és aztán kiparancsolta a szobából. Maja, amikor kilépett úgy érezte álomból ébred és próbált visszaemlékezni arra mi is történt. Úgy érezte le kell mennie a földszintre, ahol körülnézett és abban a szobában ahol a betegek a kezeléseket kapták próbált visszaemlékezni az előző napra. Kicsit homályosak voltak az emlékei, és mindig a férfi tekintete jutott eszébe. Nekiállt kidolgozni egy olyan programot, amivel meg tudná kímélni a férfit. Tudta, hogy a vérére szükség van, de úgy gondolta, ha hígítja, akkor talán kevesebb is elég lesz. Összeállított egy vitaminokkal és vérképző anyagokkal teli infúziót is. Pár óra múlva, amikor a férfi megjelent, sápadtan és szédelegve elő is adta neki az ötleteit. Annyira könyörgött, hogy az infúziót megengedte bekötni, de amikor a vérvételre került sor, akkor a férfi újra elájult egy idő után. A lány a vért kis adag fiziológiás oldattal oldotta és adta be a betegeknek és reménykedett, hogy a férfi, mint ahogyan előző nap is jobban lesz. Mikor visszament hozzá, látta, hogy mennyire sápadt még, de a szeme már nyitva volt.
- Engedje meg, hogy segítsek. – kérte a lány, szinte könyörgött. A férfi annyira gyenge volt, hogy engedett neki, de nem leszívta, mert félt, hogy nem tud majd leállni, hanem arra kérte vegyen magától egy fecskendőbe vért és adja oda azt. A lány ügyetlenkedett kicsit, de megtette és átadta a fecskendőnyi vért a férfinak, aki ezután kiküldte a szobából. Remegő kézzel fogta a vérrel teli fecskendőt, és amikor a lány kilépett a szájához emelte és szívta, minden cseppjét kiitta és érezte, hogy erőre kap. Szinte eufóriát érzett a vér ízétől. Maja az ajtónak dőlve állt és várt, majd mikor az ajtó nyílt a férfi karjaiba zuhant, aki elkapta és erősen ölelte.
- Jobban van? – kérdezte a lány a férfi arcát fürkészve.
- Sokkal jobban, sőt, úgy érzem évek óta nem voltam ennyire erős. Köszönöm a segítségét. – újra igézte a lányt. – Most vegyél be vasat és vitaminokat, feküdj le és adok infúziót. – a lány engedelmeskedett. A férfi, amikor bekötötte az infúziót, akkor meg is csókolta, de ezt aztán rögtön ki is törölte. Ez arra volt jó, hogy a szúráskor ne a vérre gondoljon, hanem a nemi vágyra, ami szintén fölerősödött benne a lány iránt. Maja engedelmesen csókolt vissza és tűrte az infúziót, és még másnap is azon törte a fejét, hogy miért bizsereg az ajka, amikor a férfira néz. Másnap délelőtt a kezelőben rendezkedett, mikor a férfi belépett és ő a férfi szájára nézett, amit az éppen megnyalt és ekkor érezte a bizsergést. Thomas odalépett hozzá és újra megcsókolta, majd újra törölte az emléket és abban reménykedett, hogy majd itt meg tud állni mindig. A lány a törlés után furcsán nézett rá. Másnap is kért tőle egy kis fecskendőnyi vért, de ezt is törölte az emlékeiből, úgy gondolta jobb, ha ez is az ő titka marad. Másnap már nem ájult el a véradáskor, de attól azért tartott, hogy majd a lány fog legyengülni a mindennapi vérvételtől és megzavarodik az állandó memória törléstől. Következő reggel a lány felszólítás nélkül is nekiállt vért venni magától és ezen a férfi meglepődött. Mikor erőre kapva állt már a lány mellett és megcsókolta és aztán éppen igézni akarta a lány megszólalt.
- Kérlek, ne töröld ki a memóriámat. Szeretnék emlékezni. – a férfi meglepetten állt előtte, nem gondolta volna, hogy a lány bármire is emlékszik.
- Miről beszélsz? – kérdezte. Maja, alig mert ránézni, lesütötte a szemét és úgy beszélt.
- Nem tudom, mi történik, mert mindig, mindent elfelejtek. Sok idő kitörlődik a fejemből és érzem, hogy ezt te csinálod velem. Nem tudom, mi történik, de tudni akarom. Nem lehet annyira rossz, hogy ne tudhatnám. Érzem, hogy bizsereg a szám és azt is érzem, hogy szeretném, ha megcsókolnál, de mindig ott törlődik a memóriám, amikor állok előtted és valami történik. –a férfi lassan hajolt a lány szájára és a szemét is becsukta közben. Amikor összeért a szájuk akkor a lány azt a bizsergést érezte, amit eddig már sokszor. Maja fölemelte a kezét és a férfi nyaka köré fonta, majd amikor elváltak egymástól hatalmasat sóhajtott. - Ezt az élményt ne merd kitörölni a fejemből. – mondta halkan. A férfi érezte, hogy ilyen nővel még soha nem találkozott. Azt sem tapasztalta még, hogy az igézés ellenére maradnak emlékek. Maja odanyújtotta a vérrel teli kémcsövet, amit a férfi átvett, majd letette az asztalra és a lány szemeibe nézett fürkészve. Most nem akarta megigézni, most inkább szeretett volna belelátni a fejébe. Maja elmosolyodott és próbálta megnyugtatni.
- Olyan csodálatos adottságod van, amiért hálás vagyok. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek. – a férfi érezte, hogy ez a nő meg fogja változtatni az életét. A szájához emelte a kis üvegcsövet és fölhajtotta a lány vérét. Érezte, ahogyan a tagjaiban szétárad az energia. Megrázta a csövet, hogy az utolsó csepp is az övé lehessen és, aztán újra a lány elé lépett szorosan. Figyelte a gondolatait, de nem látott benne undort. Odahajolt és újra megcsókolta, úgy, hogy a szájában még érezni lehetett a lány édes, mámorító vérét. Maja boldognak érezte magát, mert látta, hogy a férfi sokkal jobban van. Tomas viszont aggódott a lányért, és infúziót akart neki bekötni. 
- Ne izgulj, ez nem okozhat gondot. Nem kell minden nap infúzió, elég lesz, ha csak sok folyadékot iszom. Hozattam is gránátalmalét, az segít. – mondta és indult volna a konyha felé, de a férfi utánanyúlt és visszahúzta. Átölelte szorosan és a fülébe suttogott.
- Te vagy a világon a legcsodálatosabb nő. – aztán megcsókolta újra. Elhatározta, hogy soha többet nem törli a nő agyát. Fölkapta őt és elindult vele a konyha felé, ahol csak egy pillanatra állt meg, hogy az italt magukhoz vegyék, aztán vitte a lányt a hálószobájába. Maja nem volt megigézve, teljesen szabad akaratából volt a férfivel. A nyakába csimpaszkodott és boldogan várta a folytatást. A férfi letette a hatalmas baldachinos ágyára és mellé feküdt. Vadul csókolóztak. Maja úgy érezte, mintha egy felhőn lebegne, nagyon kívánta a férfit. Nem értette saját magát sem, mert ő egy eléggé tartózkodó lány volt, aki nem mutatta ki az érzéseit, főleg nem ilyen rövid ismeretség után, de most mintha valami varázslat alatt állna, vágyott a férfira és ki is mutatta a vágyát. Simogatta a férfi testét, vetkőztette, lehúzta róla az inget, azzal sem törődött, hogy a gombok szakadnak. A szájába vette a férfi mellbimbóit és mikor meghallotta a kéjes nyögéseit, akkor boldogan haladt lefelé a testén a hasa felé. Tomas is elcsodálkozott a lány vadságán, mert nem gondolta volna, hogy ennyi szenvedély lakozik, ebben a filigrán lányban. Élvezte a csókjait, a simogatását, aztán, mikor már a hasát csókolgatta, megállt és a szemébe nézett. Tomas ebben a pillanatban úgy érezte, hogy nem tud megállni, bíztatóan nézett a lányra, és már egy kis igézést is belevitt a nézésébe, de Maja elnevette magát és lefeküdt a férfi mellé és csak annyit mondott.
- Most te következel. – Tomas ámulattal nézte a lányt. Már úgy érezte, hogy az igézete nem hat rá, már ő volt megigézve. Nekiállt csókolni a lányt, aztán a száját elhagyva ő is egyre lejjebb haladt. A nyaki ütőerénél egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán csak megcsókolta a nyakát is, ami annyira csábító volt, és haladt lefelé. A mellbimbóinál ő is kéjes hangokat csalt elő a lányból, annyira finom volt a bőre íze, az illata. Letépte a lány ruháját, ő nem bajlódott gombokkal, félredobta a fölsőt, aztán a lány hasánál nem állt meg, haladt lefelé, már a combját csókolta, aztán a bugyit is letépte, és csodálattal nézte a lány apró pihés vénuszdombját. Maja fejében látta a gondolatot, hogy – kellett volna szőrtelenítenem. – ettől elnevette magát és simogatni kezdte a kis pihéket, aztán finoman szétnyitotta a nagyajkakat és föltárult előtte a kéjbarlang, amit a nyelvével izgatott, szívta, nyalta, szopogatta, és élvezte a lányból előcsalogatott hangokat. Belegondolt, hogy milyen lesz, mikor a lány majd mentstruál, és szinte beleszédült a mámorba. Maja, lenyúlt érte és húzta fölfelé, ekkor vette észre, hogy a férfi még nadrágban van. Odanyúlt és rángatni kezdte a férfi nadrágját, és amikor a cipzárját lehúzta, érezte a hatalmas, kemény dorongját. Az alsónadrágon keresztül kezdte el simogatni, de aztán már nem bírt várni és azt is letolta és a börtönéből szabadult pénisz az orra elé pattant. Ámulattal nézte, de csak egy pillanatig, mert aztán birtokolni akarta. megmarkolta és a makkját a szájába vette. Nagyot cuppantott, szívta és érezte az előváladék ízét, ami nagyon finom volt. A férfi nem sokáig bírta a kényeztetést, mert nagyon kívánta a lányt és húzta magára. Maja, mikor ráhasalt a férfira, érezte, hogy ő mennyire kicsi a hatalmas, izmos férfi mellett. Biztonságban érezte magát, és nagyon akarta az egyesülést. A férfi ágaskodó hímtagját odaillesztette a bejárathoz és lassan ereszkedett bele. Mivel a puncija már tocsogott annyira kívánta a férfit, a behatolás könnyedén ment, bár a méret különbségek miatt a férfi próbált kíméletes lenni, de Maja volt az aki gyorsabban akart haladni és teljesen rányomta magát a hímtagra, aztán nagyot sóhajtott.
- Ennyire nagyra nem számítottam. – mondta, vagy csak gondolta, mert a férfi már nem is tudta megkülönböztetni, hogy a gondolatait látja-e, vagy beszél a lány. Meg akart állni itt, mert nem akart fájdalmat okozni, de ekkor a pici lány megmozdult és kijebb csusszantotta a hímtagot, a férfi a kezeit a csípőjére tette és próbálta megtartani, de a lány újra belenyomta magát teljesen tövig. Ekkor már a férfi sem tudott uralkodni magán, mert ez annyira jó volt, hogy nekiállt ő irányítani, mozgatta a lányt, ütemesen irányította, amit az nem is bánt, mert látszott rajta, hogy extázisba került, már nem érdekelte semmi más, csak a kéj, a robbanás, ami már készült. Tomas látta, hogy a lány arra a pontra ért, hogy már robbanni fog, és ő is ettől olyan hatás alá került, hogy nem bírta tovább és kilövellt, a lány, amikor megérezte a lüktetést, már nem bírta tovább és a világ megszűnt körülötte, ő apró darabokra szakadt, aztán a cseppjei lassan kezdtek újra testé összeállni, amint a földre visszatért az univerzumból, ahová elszálltak a darabjai.  Úgy érezte, hogy ez megismételhetetlenül csodás dolog volt, amit itt átélt. Lihegve feküdt le a férfi mellé, de úgy, hogy a péniszét még magában tartotta. Nem akarta elengedni, mert annyira jó volt érezni, még akkor is, amikor már nem volt annyira kemény. Úgy érezte, így, és itt szeretne maradni örökre. Tomas megsimogatta a lány arcát, aztán boldogan csókolta. Hosszú vámpír élete alatt rengeteg nővel volt együtt, sok nőt kedvelt nagyon, de amit most átélt, azt eddig még nem érezte. Ez a lány olyan érzéseket keltett benne, amit eddig még nem tapasztalt. Arra gondolt, hogy ha ez volt élete utolsó élménye, akkor boldogan hal meg újra, és végleg akár.