Oda megyünk, ahova a szándékunk vezet.

Fekszem a napozó ágyon, felettem a kék ég, alattam a napozó ágy. De ez is viszonyítás kérdése, mert lehet, hogy alattam van az ég, felettem a napozó ágy. Atomokból épül fel a testem . De a test, az ég, az ágy ezek csak szavak, a valóság az valami más.
 
Nézem magam előtt a monokinis nőt, napozik. Én valóságos vagyok, ő csak ábránd.
 
Nézem, és látom is. De nem a valóságot nézem, látom. Ez csak kivetítés. Vetítek ki.
 
Gondolkodok, h milyen lenne ha nem a szememmel fognám be az infókat, amit az agyam képpé alakít át, végül megjelenik előttem a kép.
 
Vagyis az agyba jelenik meg a kép. Az agy, ez egy szerv. Szürke színű.
 
Hirtelen megvilágosodok. Rájövök, hogy minden én vagyok, a nő, az ágy, az ég is. Egy anyagból lettünk ugyanis gyúrva, ez az anyag az ősrobbanáskor keletkezett. De miben vagyok én másabb mint a napozóágy? Kapaszkodjunk meg. Semmiben! A napozóágy is tud gondolkodni, fel tudja fedezni az univerzumot de nem akarja. Jobban tetszik neki, ha mozdulatlanul van, és az emberek bele fekszenek. De ha akarna, el is tudna futni!
 
De miben vagyok én másabb, jobb mint egy szekrény? Semmiben! Nincs is értelme ennek, hogy jobb. Nagy tudós mondja, mi különlegesek vagyunk, mert feltudjuk fedezni, meg tudjuk érteni az univerzumot. A tudós nem tudja, hogy erre egy szekrény is képes. Sőt a szekrények a legintelligensebb faj az univerzumban, felfedezték, megértették a világmindenséget. Kérdezhetjük. De akkor miért nem mozognak. Nos a válasz már ismerős. Mert nem akarnak. De ha a szekrény akarna akkor megtudná hívni kávézni az ágyat. Dél Amerikában videóra vették, ahogy két szekrény fogócskázik egymással. Tehát minden ugyanolyan. De mi? Mi a különbség? Semmi. De egy dolog van. Ez a dolog a SZÁNDÉK.
 
Ha a szekrény szándékozik futni, akkor fut. Ha én szándékozok repülni, vízen járni akkor repülök és vízen járok. Szándék a lényeg.
 
Szándék a lényeg, hiszen bennünk van az Univerzum teljes tudása.