Még mindig így írtok

lea05 – Én meg a csajok 1.

Hullafáradt vagyok. Én meg a csajok. Eddig futtattam a lányokat, Harryt és a kutyáját.
Ugyanis David nem is a tesóm. Amikor megszületett, egész kis csecsemő volt. Emlékszem, hogy az első héten nem is nőtt. A második héten tök más lett az érdeklődési körünk.
Egyszer ötéves koromban kifakadtam: Harry nem is a bátyám.
Johanna valószínűleg később született, mert nem emlékszik Davidre.
Elmúlt éjfél.
Csendesen kopogok. És amikor visszaemlékezem, lépteim nesztelenek. Halkan kimegyek a szobámból. Némán kopogok. Amikor David szól, hogy szabad, benyitok. Csöndesen.
– Johanna?
Johanna valószínűleg kiskorában született, vagy örökbe fogadták. Ez való igaz, mert hasonló az érdeklődési körünk.
Az este hátralevő része kellemesen telik.
Viszont valami nem hagy nyugodni. A felismeréstől megdöbbenve felülök.
– David? – kérdeztem.
– Már nem Johanna?
David még teljesen fel van öltözve.
– Öhmm… kiskorunk óta tudom, hogy te is megszülettél.
Nat és Angel rögtön kifaggatják Jo-t a részletekről.
Lehet, hogy féltékeny vagyok Jo-ra?


Pavlov – Főzőcske és sütésecske, avagy kavarás a konyhában, avagy így készül a katyvasz

Hozzávalók:
1 vagy 2 vagy több valami
1 vállalkozó kedvű női személy
1 vagy 2 vagy több szakács vagy kukta vagy bárki, aki ráér

Mostan lucskos káposztát fogunk elkészíteni, melynek fortélyosan egyszerű receptjével ismertetjük meg a kiéhezett publikumot.
Lessünk ki a konyhából, hogy kedvesünk elaléltan heverészik, vagy heverészve elalél. Amikor kedvesünk már felalélt a heverészésből, de még nem dőlt hátra a fotelben, tegyük félre a dohányzóasztalt, mert arra nem lesz szükség. Terítsük le a kárpitos garnitúrát, csomagoljunk be a bőröndökbe mindent, mert azokra nem lesz szükség.
Határozottan hívjuk ki a konyhába, és haladéktalanul lássunk neki a főzésnek.
Most jön a káposzta! Köszönjünk neki, és kapjuk fel a tálcáról. Mutassuk fel kedvesünknek, és ha kitalálta, adjuk a szájába.
Fulladás esetére tartjuk készenlétben a mentők és a hagyatéki végrehajtó telefonszámát!
Térdepeljünk le kedvesünk elé, és könyörögjünk, hogy kezdje el élvezni a főzést. A bugyival ne töltsünk időt, mert nem ért magyarul.
Ha már nem fér a szájába több káposzta, próbálkozhatunk apróbb tárgyakkal: eper, ribiszke, radír, söröskupak. Közben figyeljük a punciját!
Mikor már szinte semmi nem maradt a kamrában, kérjünk kölcsön a szomszédból. Ha már nem tudjuk hová dugni a nyersanyagokat, kérjük kölcsön a szomszédasszonyt. (Felkiáltójelet ne tegyünk minden mondat végére, mert időhúzás!)
És most következik a főzés szféra-zenéje: Ha azt mondja, hogy élvezi, finoman éreztessük vele, hogy nekünk ez munka, nem élvezet.


Franciaeper – Szerető a polcon

Nem a kutyája voltam, nem is doromboló kiscica, nem az éjjeliszekrénye és nem a padlóvázája.
Korkülönbség voltam, a mérleg nyelvének távoli reménysége. Lépcső is voltam, felsőfok, kisajátított helyzetű.
Ahogy felértem a tetejemre, végigmentem önmagam folyosóján, majd bekopogtattam magamhoz.
– Igen! – gondolta a válasz. Sokáig ismételgettem magamban, mert meg kell becsülni a beszélgetést.
Leültem a székre, ő is leült a székre, mindketten széken ültünk. Meghitten tudtunk széken ülni, az eddigi együtt töltött idő alatt sokat ültünk széken. Megtanultuk átvészelni a nem széken ülésekt.
Felmértük egymás helyzetét: ő közelebb volt az ablakhoz, én távolabb, ő távolabb volt az ajtótól, én közelebb. Megtanultuk kiismerni ezeket a különbözőségeket.
Beszélgetésünk alábbhagyott.
Elkezdünk rátérni jövetelem céljára. Szeméremtestemet végigsimítja, nyugtázza az izgatottságomat, és ékességével belém hatol. Egyre jobban érzem, hogy húzogatja ékességét, sóhajaink beszélgetnek.
Némán megjegyzi, hogy orális kényeztetésre vágyik.
Érzi, hogy visszhangozna a folyosó a kutyapóztól. Nektarin illata közé szorítja antik ékességét, és ajkaim közé keményedik. Látom a gondolatát: „Csak azok szeretkeznek, akik közt érzelem is van.” Köztünk van az érzelem. Nem telik bele sok idő, egyre nedvesebb és nedvesebb leszek. Ő mégsem porosodik be.
Majd a polcon!


Schbence – Fúga (B-dúr)

Ült a bokor mögött pár horzsolással. Pár perc múlva a horzsolások elmúltak.
Ült a bokor mögött, legalábbis így akarta. Két tenyerén keményfedelű könyv, a papíron érthetetlen jelek. Mellette jól kivehetően kuka és a többiek gúnyos kacaja. A napfény fentről jött, persze nem akarta, mert könnyen félreértik a valóság és a képzelet közötti különbséget. Elképzelte a helyzetet a valóságban, és integetett a malacperselynek.
Ült a bokor mögött, elmosolyodott. Emlékezett arra a napra, amikor pár horzsolással ült a bokor mögött. A horzsolások elmúltak, lassan minden elmúlik.
Ült a bokor mögött. Jó néhány szemerkélősen esős nap eltelt azóta, hogy először ült a bokor mögött. Érezte, hogy a szipuzástól csimbókossá válik a játszótér, villámlás suhan át a kuka és a malacpersely között. Esőcseppek hallgatták a szél kergetőzését. Rezignáltan meredt maga elé. Elveszett a keményfedelű könyv, mielőtt továbbolvasta volna a történetet, hogy…
„Ült a bokor mögött…”


Szumszum – Unalmas Anikó

Kívülről nézve sok titok köt össze mindet, így hát összejöttünk.
A lányt Anikónak hívták. Gyönyörű, vékony lány volt. Nagyon szép, hullámos feneke volt, és soha nem hazudtunk egymásnak. Mindenki úgy tudta, hogy csak barátok vagyunk, de mi nem hazudtunk egymásnak.
A legjobban kedveltem benne magamat, és amit ő legjobban kedvelt magában, az én voltam. Imádtunk szex játékokat játszani. Ilyen szex játék volt például, amikor titokban kiterítettük a szex-kinevet-a-végén társasjátékot, és az egyetemi előadó legfelső sorában játszottuk, mert ott mindenki jól láthatta titokban. Sosem volt igazán győztes vagy vesztes, nem volt harmadik helyezett sem, csak én néha, amikor ketten játszottunk.
Egyik baromira unalmas játék közben, közgazdaságtan órán, amit szintén nagyon untam, szóltam is Anikónak, hogy ne csúsztassa b a kezét a nadrágomba, mert én következek a dobással. Inkább a szájába élvezek, mert figyel a tanár, és azt is unom már.
Kérdeztem tőle, hogy van-e olyan barátnője, akit nem unok még. Mert azt elhozhatja a másik titkos helyünkre, az alagsori vécébe. Az első titkos helyünk az előadóterem utolsó sora volt, a másik titkos helyünk az a lány wc. Odajártam Anikóval és Anikó nélkül, de én majdnem mindig állva pisiltem, nem úgy, mint az ajtón a kis lapos szobor.
Bementünk az ablakosba, mert az volt a titkos helyünk, és a szomszéd épületből az látszott legjobban, ha dugni támadt kedvünk. Nem egyszerre mentünk be, mert feltűnő lett volna. Négy ember is elfér benne, de sajnos csak ketten voltunk, mert Anikó barátnőinek nem volt kedvük dugni. Anikón csak a bugyija maradt rajta és a cipője, ott ültem meztelenül, merev farokkal.
Láttam rajta, hogy most élvezni akarja, ahogy így dugom.
Ahogy így dugtam, éreztem, hogy meg kell örökíteni telőval, mert a haverok nem fogják elhinni, hogy mennyire unom Anikót.
Azóta megtalálta az igazi szerelmet, aki a lelkét is meglátja benne a punciján keresztül. Ez a tanulság. Sosem fogom elfelejteni azt az alagsori vécét. Ez a másik tanulság.


Mooney 16 – Mi ér a reggel?

Lábnyomok a mennyezeten, nyomom az üres ágyat. Néha elképzelem, hogy hatalmas üres lyuk vagyok.
Attól félek, hogy a lyuk megtelek hangokkal és lábnyomokkal. Látom az ismeretlen emberek arcát, érzem a sorsukat. Szeretem az embereket nézni.
A Föld nem változik. Unalmas. Az évszakok is unalmasak. A nappalok és az éjszakák is. A reggel a legunalmasabb.
Csak az akaraterő a fontos. Csak a lábnyomok fontosak. Valamit hagyni az utókornak, hogy ne unatkozzanak. Dühítő. Szénakazalban a gyerek.
Fel kell kelnem. Megírom az üzenetemet.


Mákvirág92 – Ezüstálarcos

Ag 47-et karcintott a biztonsági őr hasára, összecsukta a kardját, és lassan sétáltunk a kapunk kifelé. Nem törődtünk semmi mással, csak az inkognitónkkal, ezért befelé Pókembert mondtunk, kifelé Macskajajt.
Felszálltunk az első járműre.
– Hova vihetem Kegyedet és Kegyedet? – kérdezte a troli vezetője.
– Kútágas utca 44/b, C lépcsőház, 3. emelet 43. Jelenleg ezen a helyen lakom titokban.
– Igenis! – mondta készségesen a BKV ellenőr, aki átszállt a villamosról, mert tömegiszonya van.
Szóhoz sem jutok, amikor a stewardess szendvicseket hoz, és végigsimítja Anna szőrös karját. Szemében a szférák zenéje szól, lábujjában mélytengeri tűz világít.
– A szakáll igazán férfiassá teszi.
– A szeme csodaszép – tettem hozzá. – Olyan szép íve van a nézésének, hogy elszédülök a kanyarban.
– A szája olyan, mintha csókolgatna – folytatta a stewardess. – A haja rövid és barna, ahol nem kopaszodik.
– Látná csak akkor, ha leveszi a maszkot! – Anna csontos térdére helyeztem a kezem.
– Köszönöm, hogy a bizalmába avatott.
– Igazán nincs mit.
A troli vezetője kinyitja előttünk az ajtót
– Megérkeztünk! Harmadik emelet. Köszönöm az élményt, hogy önnel tölthettem az időt, Mata Hari.
– Részünkről a szerencse – válaszoltam.
– Önnek is köszönöm, Tenkes Kapitánya.
– Akkor hát jó éjszakát!
– Aludjon jól! Kinek nem mondtam még?
– Mikor láthatom legközelebb?
– Amikor leveszem az álarcot.


TahalShawiri – Zápor

Villám
hosszú
zápot
mint
zápfog
fájás
lenni
dobozillat zsákszámra
Átjön
simán
megérted
mert
mind
magyar szavak
Aztán
jön
jön
másik
áztat
látszat
főleg
öled lenni érdekel.
Verset
írni
addig
mire
való
amíg
lenni
más
verse
szótárból fordítható


Mooney16 – Iszonyatos vérfarkas borzadály

A Hold sárga, mint a mézzel kevert vér. Fénye bezúdul a szobába, mint félelmetes csonttörő.
James elkezdett megijedni. Tudta, hogy nem rajzfilmhősről van szó, hanem vonyító, a természetben szétszórt fenevadról.
Nem beszélt senkinek a hangokról. Mert mindenki meghalt már. Vagy meg fog halni. Úgy érezte, ő az egyedüli átmenet a kótyagos élet és a vérbefagyott halál között.
– Gyerünk, Jamie! – A holdsugár szétrángatta a függönyöket, ezáltal átadta a helyét az aranyban és vérben úszó napsugaraknak. – Az iskolából elkésel!
Nem beszélt senkinek a hangokról. Beszélni kellene, de már elmúlt tizennyolc. A saját útját próbálta megkeresni, persze, még nem ráállni, csak megkeresni. Elővett egy véres térképet, a becsomagolt csontokat kiöntötte.
Kilépett az utcára, vállán alvadt vérrel átitatott zsákkal.
Hanna várta őt. Hanna lány volt. Hannával egyidősek voltak. Hannával egyszerre születtek. James sötéthajú volt. Hanna világos, hogy nem. A lány haja össze volt kócolódva, a fiúé nem.
– Te hallottad a nyávogást? – kérdezte James.
– Nem. Ma még nem. Miféle nyávogást?
– Nem embertől származnak. Valami mástól.
– Vérmacska?
– De még csak nem is állattól! Kis virágszirmokból nő ki a vérfarkas.
– Képzelődsz csak.
James ekkor megpillantotta a hatalmas lényt. Repült, mintha tüskéi lennének. Vicsorgó szájából csak úgy csorgott a hentes vére. Szemei vérben úszó sárgák voltak. Hátán gyilkos láng izzott.
A fiú sikítva terült el a téren. A lány sikítva telefonált. A fiú sikítva várta, mikor jön érte a Halál. A lány sikítva várta, mikor jönnek a mentők.
A fiú és a lány azt várták, hogy mikor lesznek már ők is egyek.
A ragadozók közül.


Scarlet – Ég az ég

Nem volt föld. Így föld-alatt sincsen.
Metró meg pláne, de nem akarom.
Ugat a kézfejem a bilincsben
A kék eget ki nem állhatom
Hiába kérdeztem, azzal is hazudtam
Kietlen kopárság a folyékony gáz
Hiányoznak színek, ha elaludtam
Rézbilincs maradt lenn és opál
Eke indul mosolyom sarkából
Szürkévé szántja arcom, homlokom
Zakatoló-színű mesevár átok
Ég az ég, pernye hull a romokon