Léna

A fővárosból most is vonattal jöttem, mint két éve. Egyedül. Mert ide egyedül kell jönni, hogy az ember eggyé válhasson azzal a nagy és gazdag lélekkel, amit Oroszországként jeleznek a térképen. Vonattal jöttem ismét, hogy lássam a hétköznapi embereket, s hogy ne érezzem a lelkiismeret furdalást, ami mindig hatalmába kerít, ha egy szegény országba érkezem. Nem akartam érezni, hogy turistaként, én is kizsákmányolójává válok ennek a cserbenhagyott népnek, ezeknek a cserbenhagyott embereknek. Ismerős, rideg fehérség fagyasztotta meg a horizontot, mikor kiléptem a házból. Itt vagyok hát ismét. Ugyanazok a tavak, fenyvesek, nyírfaerdők, mint két éve. Ugyanaz a leírhatatlan érzés, ami maga alá temet, amikor újra látom a tajgát. Álltam a faház előtt és a vizet néztem.

Egy autó zaja zökkentett ki édes melankóliámból. Megérkezett. Pedig több mint két éve nem találkoztunk, mégis táncra keletek bennem az érzések. Ő volt; kicsit fáradtabb szemekkel, kissé teltebben, de ugyanazok a telt vörös ajkak. A nyakamba ugrott és egy szót sem szólt, csak ömlöttek a könnyei. Bementünk a házba. A bundáját egy székre dobva terült el az ágyon.
- Jó újra itt. Jó újra Veled. Csókolj meg végre.
És csókoltam, úgy, mint mikor először találkoztunk Pétervárott a követségi fogadáson. Hófehér bőre mindig megigézett. Lassan végigcsókoltam a nyakát és kigomboltam a kosztümjét, bejártuk egymás minden egyes porcikáját, míg végül anyaszült meztelenül pihegtünk elnyúlva. A lábujjaitól végigcsókoltam a bőrét, a szőke pelyhekkel borított vénuszdombjáig. Megcsókoltam a rózsaszín kelyhet, majd magamhoz húztam. Maga alá húzta a lábait és elém térdelt, így csókolóztunk percekig. Simogattuk egymást és gyönyörködtünk a meztelenség látványában. Izgattam a mellbimbóit és csókoltam a vállait.

Megérintettem a csiklóját, amire válaszul lábait széjjelebb nyitotta. Minden figyelmem lekötötte, hogy a lehető legnagyobb gyönyörrel ajándékozzam meg. Teste lassan megfeszült és halkan sóhajtozni kezdett. Lágy mozdulatokkal köröztem a csiklóján, néha végigsimítva az egyre inkább nedves és szétnyíló rést, a fenekétől a köldökéig. Bal kezével a nyakamba kapaszkodott, jobbjával pedig a mellkasomat simogatta, majd keze hozzáért a farkamhoz. Lágyan hátrahúzta rajta a bort és ujjaival szétkente makkomon az előnedveket. Egy pillanatra azt hittem azonnal elélvezek, de ez még váratott magára. Elengedett és két kezére támaszkodva hátravetette a fejét.
Két kézzel izgattam tovább gyönyörű kelyheit. Hüvelykujjammal simogattam a csiklóját, míg másik kezem már a hüvelyében járt. Sóhajai sikolyokká fokozódtak, testét édes remegés járta végig és elélvezett. Feltámaszkodott újra térdelésbe és megcsókolt. Végigsimította a nyakam és a mellkasom, majd újra rátalált a már fájdalmasan ágaskodó farkamra. Egyik kezével lassan mozgatta le-fel a bort, míg másikkal körbe-körbe simogatta a makkomat, amelyet az előnedvek fantasztikusan síkossá és érzékennyé tettek. Hanyatt dőltem, és csak valami egyenletesen forrót éreztem a makkom körül. Nyelve körbe-körbe járt és éreztem, máris felrobbanok.

Visszahajoltam Hozzá, és Ő folytatta kényeztetésem két kézzel. Közben újra ráleltem a csiklójára és masszírozni kezdtem, előcsalogatva azokat a jól ismert sikolyokat. Közben Ő megállás nélkül és egyre hevesebben kényeztette ujjaival a makkomat. Lassan elkezdett remegni mindenem és éreztem, hogy megállíthatatlanul tör fel bennem a gyönyör. Ekkor teljesen hátrahúzta rajta a bort és a minden cseppemet a melleire lőttem. Érezve bőrén forró magomat, ő is elélvezett és a gyönyör görcseiben lassan masszírozta bőrébe minden cseppemet. Sóhajtozva feküdt mellém és bújt hozzám.
- Hiányoztál. Tudod, a jövő héten férjhez megyek. És… és nem találkozhatunk többé.
Szemei ismét megteltek könnyel.

Alkonyatig szeretkeztünk. A vonat kilenckor indult. Már semmi sem lesz ugyanolyan gondoltam. Pedig a tavak, a fenyvesek és a nyírfaerdők nem változnak, csak mi. A búcsú egyszerre volt fájdalmas megkönnyebbülés. Nyomasztó mégis felemelő: ugyanaz a leírhatatlan érzés, mint amikor újra látom a tajgát.