Kukulkán - 17

5.
A campániai birtokon jól elrejtve évek óta működött a Rúfus által vezetett központ. Itt tartották a szemináriumokat és a hetenkénti vasárnapi istentiszteleteket.A szertartások vasárnapra való tételével végképp jelezték a zsidó vallással való teljes szakítást. Rúfus védőernyője alatt inkubátorházként üzemelt a kápolna. Maga Pál tartotta a szertartásokat és a vasárnapi istentiszteletek az ő celebrálásával folytak. Az összejövetelek meleghangúak és közvetlenek voltak. A levegőben lehetett érezni Jézus jelenlétét. Amíg gyülekeztek a hívek és szeminaristák, az alatt a sarokban ülő vak zenészek csodálatos élőzenét varázsoltak a terembe. A zenészek által hangszerelt szent énekeket énekelték és így dicsérték Jézust.
Amint eljött a mise ideje, Pál az emelvényre állt és az oltáron lévő kehelybe bort töltve, ivott a borból, majd tovább adta a kelyhet a következő szavak kíséretében.
– Igyátok, ez az én vérem. (Krisztusra gondolt). — A kupa körbejárt és visszakerült az asztalra. Pál elkezdte az aznapi misét, Jézus, általa kiválasztott, példabeszédeivel és annak magyarázataival. A mise befejezéseként újabb szent énekek következtek, és a hangulat fokozásaként felszólította az először jelenlévőket, hogy menjenek ki elébe, hogy betöltse őket a Szent Szellemmel. Az újak elébe álltak, ő pedig a fejükre helyezte kinyújtott, lefelé fordított tenyerét. Az újak ettől kómába estek, elkezdtek nyelveken beszélni. Miután befejezték, így szólt hozzájuk Pál.
– Most, miután betőtekeztetek testvéreim a Szent Szellemmel megértetek arra, hogy bűneiteket meggyónva, megkeresztelkedjetek – mondta és a felszólítás után mindegyiknek a nyelve hegyére helyezett egy ostyát.
– Egyétek és vegyétek, mert ez az én testem! – mondta ismét Jézust aposztrofálta. Az áldozás után egyenként a gyóntatófülkéhez léptek és megvallották bűneiket. Ezután lemeztelenítve magukat Péter által a keresztelőmedencébe mártva, háromszor lenyomta a víz alá, keresztényekké váltak. Így gyarapodott a keresztények egyre bővülő családja. Már nem csak a kétségbeesettek, rabszolgák és szegények, hanem egy-egy jómódú polgár is felvette a keresztséget, miután többször is részt véve a misén és egy-egy gyógyító napon meggyőződött az út helyességéről.
Egy ilyen gyógyító misenapon történt a következő eset. A függöny kárpitja félrehúzódott és a halk zeneszóval töltekezők közé három köpenybe burkolózó alak lépett be. A hívek minden jövevényt szívesen láttak, így azok jó szándéka felől nem volt okuk kételkedni. Pedig a három alak nem volt más, mint Néró, Seneca és Burrus. Teljesen elmaszkírozva, nem voltak felismerhetőek.
Csendesen foglaltak helyet a hátsó sorban és figyelték az eseményeket. A mise áhítatos légköre átragadt rájuk Pál olyan mesterien és szívhez szólóan adta elő Jézus példabeszédeit és azok magyarázatát, hogy megrendülten hallgatva egyre jobban magukba szálltak. Amikor a betegeket szólították, ők is előre mentek. Gondolták, hogy megtapasztalják, mit tud a keresztények istene. Kimenve a pódiumra ötös sorokban álltak fel. Mögöttük Kukulkán (Péter) állt, hogy dőltükben elkaphassa és lefektethesse őket. Pál kezeit összekulcsolva, szemeit lehunyva megidézte Jézust és kérte a segítségét gyógyításához. Miután befejezte fohászát, így szólott.

– Jézus velünk van. Itt van ő is és a Szent Szellem is. Segíts nekünk a gyógyulásban. Krisztus nevében! – szólott és a jobb szélen álló Néróhoz lépett. Kinyújtott tenyerét feje fölé tartotta, koncentrált, majd elvéve onnan tenyereit a jobb és bal füle mögé helyezve azokat, hirtelen olyan magnetikus erővel töltötte el Nérót, hogy az akaratlanul eldőlt, mint a krumpliszsák. Kukulkán elkapva őt, lefektette. Ezután sorra a betegekhez lépett és mindet eldöntötte. Néró fetrengeni kezdett, szája habzott, szemei kifordultak. Hörgött és vinnyogott. Nem különben Seneca és Burrus... a hívek elhűlten nézték a jelenetet. Nem úgy Pál. Fölébük hajolt és így kiáltott.
– Sátán távozz! Megtiporlak és megkötözlek ördög! Menj ki belőlük! — És lőn csoda. A fetrengők lecsillapodtak, és békés szunyókálásba kezdtek. Közel tíz perces transz után nyitogatni kezdték szemeiket és feltápászkodtak.
– Na, milyen volt? – kérdezgették egymást. Néró magába szállva hallgatott, majd kisvártatva így szólt.
– Ne vessetek meg barátaim! Nevessetek ki, röhögjetek rajtam, nem bánom: úgy érzem, most váltam kereszténnyé!
– Mi is ekképpen érzünk császárunk! – suttogták fojtottan barátai. Néró Péterhez fordult.
– Mester, erős elhívatást érzünk a keresztségre, megkeresztelnél-e bennünket?
– Csak kérnetek kell és megadatik néktek. Erősítsétek meg hiteteket! Ismételjétek meg, hogy elhívatást éreztek!
– Igen, erős elhívatást érzünk a kereszténységre! – mondták egybehangzóan.
Péter még ekkor sem ismerte fel őket, csak amikor a keresztelő medencébe nyomva őket, leázott az arcukról a smink, álszakáll és fejükről a paróka, fedezte fel döbbenten, hogy magát a császárt keresztelte meg.A keresztelő medencéből kilépve Néró megölelte Pétert és könnyek között szepegve így szólt.
– Úgy érzem, újjá születtem.
– Hála a mi Jézus Krisztusunknak! – mondta Pál. A tömeg így kontrázott.
– Dicsértessék az Úr neve! Örök dicsőség a Mennyei Atyának és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak! — Így vált Néró és két tanítója kereszténnyé. Halálukig titokban tartották elkötelezettségüket. Segítették a keresztényeket és felhagytak üldözésükkel. Viszont nagy hibát követtek el:
Néró beszüntette a gladiátor tornákat, becsukatta az arénákat, és a vérengzéseket leállíttatta. A nép zúgolódva vette tudomásul, hogy elvették a játékait. Zúgolódni és szervezkedni kezdtek.
Hamar kitudódott, hogy Néró legújabb őrületében kereszténnyé lett és ő áll a betiltások megett. Nem elég, hogy évekig garázdálkodott, felgyújtotta Rómát, még a cirkuszt is elveszi a néptől!  – zúgolódtak és összeesküvést szőttek megbuktatására. Piso vezetésével fellázadtak ellene, de Kukulkán résen volt és isteni beavatkozással (lézerfegyvereivel) elfojtotta a lázadást. Mivel Néró, aranytojást tojó tyúkként, úgy kellett a keresztényeknek, mint egy falat kenyér, mindenáron meg kellett őt védeniük. Rúfust rendelte mellé testőrként. Ezután ő vigyázott a hebehurgya császár, botladozó lépteire.
Mégis megtörtént a baj. I.u. 67-ben az ostiai úton hívei kíséretében térítésre igyekvő Pált meglepik a patríciusok veteránokból verbuvált emberei és az Aquae Silviae nevű forrásnál, azonnal lefejezik! A vértanúhalálnak azonnal híre ment. Néró siratta Pált, de tehetetlen volt, hiszen pár éve még a zsidókra és a keresztényekre kente a gyújtogatást. Hiába volt már testben és lélekben keresztény, nem tudott nyíltan cselekedni. A bosszúra akkor került sor, amikor Senecát is kivégezték, megtudván, hogy ő is kereszténnyé lett.
Gyorsan kellett hát cselekednie. Hű veteránjaival, a pretoriánusokkal lefogatta a garázdákat, és keresztre feszíttette őket elrettentésül. Azonban az élete fonala elfogyott. Már nem tudta elnyerni újra a nép kegyét. Vigasztalást csak a gyülekezetben talált. Teljesen megtért, és csodálatos dicséreteket szerzett Jézushoz, sőt megzenésítette a vak zenészekkel és beállva a karba teljes áhítattal, zengte a dicshimnuszokat. 68-ban a szenátus egyhangúlag leszavazta, sőt a testőrsége is fellázadt ellne. Néró éjjel kiszökve palotájából Campona felé igyekezett hű testőre Rúfus O Hara kíséretében. Azonban üldözői beérték őket.
Annyi ideje maradt, hogy letérdelve még egy rövid imában megbánja bűneit és Rúfushoz fordulva, kérje tőle a megváltó halált. Mit volt mit nem tenni Rúfus kihúzta kardját és Néró zokogva beledőlt. Ekkor értek oda üldözőik. Látván Néró halálát Rúfusra vetették magukat felháborodásukban, hogy a túlvilágra küldte prédájukat. Rúfus megállt velük szemben, kihúzta lézerfegyverét és a következő szavak kíséretében, szegezte rájuk: Jézus nevében! 
Amint kimondta a fohászt, bekapcsolta a fegyvert és pillanatokon belül halottak voltak az üldözők. Vállára vette Nérót és bevitte a kápolnába. Felravatalozták, és keresztény módon temették el. Mi sem volt természetesebb, minthogy Néró halálát is a keresztények nyakába varrják. Az új császár még vadabb keresztényüldözésbe kezdett. Így újra a föld alá kényszerültek a keresztények.
Istenek trónfosztása.
1.
Néró bukása után az öreg Galba került trónra. A kipróbált katona vaskézzel látott a rendcsinálás nehéz munkájához. Felismerte a keresztény mozgalom veszélyeit sokisten-imádó társadalmukra, és bár tudta, hogy terjedését megakadályozni nem, csak fékezni tudja, mindent megtett annak érdekében, hogy vezéregyéniségeiket kivégeztesse. Úgy okoskodott, ha fej nélkül marad a nyáj, akkor jó időnek kell eltelnie, amíg újra összeszedik magukat, és lábra kapnak eszméik. Tévedett. Bár azt még megérte, hogy 69-ben Pétert kivégezték, de hamar követte őt az égi mezőre.
Kukulkán Néró halála után rendkívüli gyűlésre hívta össze az elérhető térítőket, apostolokat és szerpapokat. Minden hatalmát átruházta Rúfus O Harára és kinevezte helyettes püspökké, a római püspökség élére. Erre azért volt szükség, hogy váratlan halála esetén gördülékenyen folyjék a munka tovább. Elkészítették a tervezetet, hogy merre terjeszkedjenek, és hogyan bővüljenek. A fő cél az északi germán és illír törzsek voltak. Oda indultak el a frissen kiképzett misszionáriusok. Miután végeztek az eligazítással, Rúfussal kettesben a következő haditervet dolgozták ki.
– Rúfus, kedves jó barátom, vérző szívvel, de magadra kell, hagyjalak! Itzamná Boldogvölgybe rendelt. Odaszólít újabb feladatom. Neked itt kell helytállnod. Melléd adok hat égi zsoldost lézerfegyverekkel. Ők már megkapták Szép Maszktól a szemináriumi kiképzésüket. Tehát valláskatonaságként fognak a vallásszervezésben neked segíteni. Nekem még van egy jelenésem, mint szegény Néró mondta egykor. Galba előtt el kell játszanom Jézus misztériumának a rám szabott változatát. Kereszthalált kell halnom, hogy nyomatékot adjak halálommal az ügynek, tehát elfogatom magam. Galba elé visznek, elítélnek és keresztre feszítenek. De én nem vagyok olyan nemes nagy lélek, mint Krisztus volt, és természetesen a fantomtestemet küldöm a keresztre. A nép és a császár nem veszi észre a kegyes csalást. Viszont a mártíromságom hatalmasat lendít ügyünkön – mondta és befejezvén az eligazítást, elborozgattak még kicsit, majd nyugovóra tértek.
2.
Besúgók hada kereste Pétert, hogy hóhérkézre adják. Galba vérdíjat tűzött ki a fejére. Hamarosan eljött a nap, amikor Pétert elfogták és három társával egyetemben Galba császár ítélőszéke elé állították. Galba végig nézett Péteren és így szólt:
– Te lennél hát, akitől nincs nyugta isteneinknek? Te lennél az, aki szentélyeink lerombolásával, isteneink leváltásával fenyegetsz bennünket? Milyen jogon? Mondd, kinek a jogán?
– A Megváltó nevében cselekszem uram. Ő adja hitemet, mely erős, mint a kőszikla, melyre Jézus szeretet egyháza épült. Nincs az a hatalom, mely ledönthetné.
– Miért?
– Mert a szeretet temploma a szívünkben él.
– Szeretetből nem lehet megélni próféta!
– De szeretetben élni, igen.
– A te Istened vagy Krisztusod veszélyt jelent évezredes hagyományainkra. Isteneink ellen törsz, le akarod taszítani őket trónusukról egy másik isten nevében. Miért? Miért különb a ti Jézus Krisztusotok a mi isteneinknél? Mondd, miért?
– A mi Urunk-Jézusunk a ti összes istenetekkel felér, sőt náluk is hatalmasabb...
– Miért? Kíváncsi vagyok rá, hogy miért?
– Azért, mert ő a Teremtő Isten egyszülött fia. Rajta kívül nincsen más isten. Ő a szeretet, hit és megbocsátás istene...
– Próféta, aki Péternek nevezed magad, te ezt mind el is hiszed, amit itt összehordasz nekünk? Nem túlzás ez egy kicsit? Méghogy felér a mi összes istenünkkel? Zagyvaság, sok lúd disznót győz... és a mi isteneink sokan vannak. Zeusz haragszik!
– Jézus megbocsát neki, amint neked is.
– Köszönöm! Nézd itt most én, vagyok az isten. A római birodalom első embere, én Galba, a császár. Azt teszek veled, amit akarok. Kivégeztethetlek, vadállatok, elé dobhatlak eledelül, de szabadon is bocsáthatlak. Egyet kérek csak: hagyj fel a térítéssel!
– Nem tehetem uram.
– Miért?
– Mert Jézus Krisztusnak adott szavam kötelez.
– Jézus messze van, itt most én vagyok az isten! – dörrent rá Galba. – Ha nem hallgatsz a szóra, holnap meg kell halnod!
– Készen állok a mártírhalálra uram, a hitemért teszem.  Jobban tennéd uram, ha te is megtérnél... Jézus összes bűnödtől megszabadítana. Térj meg, még nem késő! Térj meg, mint Néró is tette!
– Néró, hah, egy pojáca volt! Ő megtehette, neki csak színjáték volt az egész, de egy Galba, nem veszítheti el az arcát, soha!
– Ez az utolsó szavad uram?
– Ez. És a tied is ez. Holnap meghalsz a keresztfán: kivégeztetlek.
– Kövess engem uram! – mondta Péter kétértelműen. Galbán a hideg borzongás futott át. Csak nemhogy a halálba akarja ez, hogy kövessem? Gondolta és megtörölte verejtékező homlokát.
– Vezessétek el! Holnap a másik hárommal együtt keresztre feszítjük őket. A bűnük, összeesküvés a római istenek ellen. Trónfosztásra készülődtek. Halál a büntetés – mondta és eltörte a pálcát felettük. Másnap a nép hatalmas ovációval fogadta a cirkusz megnyitását. Két éve, hogy nem volt se cirkusz, se ingyen kenyér. Galbát éltetve özönlöttek a cirkuszba. A délután a gladiátorok és az állatok párharcai, gladiátorok egymás közötti csatái jegyében telt el. Este hat órakor kezdődött a fő attrakció. Elővezették a foglyokat. A három tanítványt és a Kukulkán által készített Péter fantomtestét.
Kukulkán láthatatlanul ott ült a tribünön és onnan irányította a fantomtestet. Az ítélet kihirdetése után az utolsó szó jogán a következőket kérte Péter.
– Leghatalmasabb császár! Utolsó kívánságom az, hogy fejjel lefelé feszítsetek meg, mivel hogy becsületes mesterségem halász volt.
– Jól van! Legyen kívánságod szerint – mondta a császár és jelt adott a tortúra elkezdésére. Hét órára mind a négyen a kereszten voltak kiszögelve. A nép őrjöngve tombolt és a veszedelemtől megszabadított isteneiket és Galbát éltette. Galba mámorosan indult pretoriánusai és testőrei kíséretében palotájába. A város népe a cirkuszban ünnepelt. Amint a Via Appia szűk sikátorába kanyarodtak hirtelen összeesküvők rontottak rá Ottho vezetésével. Pillanatok alatt lefejezték és véres fejét póznára tűzve belovagoltak vele a cirkuszba. A nép felállva, tombolva kiáltozta:
– Meghalt a császár, éljen a császár!
Az elősiető pretoriánusok és udvaroncok vállukon hozták be Otthot. Ráadták a bíborköpenyt, és fejére babérkoszorút helyeztek. Kikiáltották hát az oly régóta áhított trónra császárnak. Abban a pillanatban amint megkoronázták, kivilágosodott az ég, és a Vezúv hatalmas lángcsóvát okádva működésbe lépett. Tíz kilós kövek és pernye repkedett a közeli Pompeire. Rómában is látni lehetett a hatalmas fényességet. A lávahamu azonnal betemette Pompei egész lakosságát. Jézus és az ő szeretett Atyja így adta tudtára a világnak, hogy haragszik. Megelégelte a sok vérontást. A nép elhűlve és jajgatva rohant haza, elbújni házaikba.
Így vette kezdetét az istenek trónfosztása. Megkezdődött az istenek alkonya, hogy hamarosan felvirradjon Jézus Krisztus napja. Péter vértanúhalált halt, Kukulkán pedig visszatért Boldogvölgybe.
3.
Kukulkán Kinich Achauval jézus kettesszámú dublőrjével hamarosan megérkezett Boldogvölgybe. A Szép Maszk vezette kis család szép gyarapodásnak indult. Szép Maszk gyerekei már nagyobbacskák voltak és sokat nőtt Jézus fia: Yuz Afúz is. Éppen akkor ünnepelték 14-ik születésnapját, amikor Kukulkán és Naparcú Úr (Kinich Achau) hazatértek római kiküldetésükből.
Együtt volt hát a félistenek családja: Szép Maszk, Kinich Achau, Kukulkán, Yuz Afúz, Salamon és Szép Maszk gyermekei. Ők alkották Yuz törzsét. Mint tudjuk, Jézus isten által fogant, és ez által génjeiben egy tiszta árja faj, örökítő anyagait hordozta. Így az ő általa nemzett Yuz Afúz is a tiszta isteni gondolat és szeretet esszenciájából született. Génjei az új ember típusának örökítő anyagát hordozták.
Megérkezésükkor az aggastyán József és az idős Mária éppen a gyermekek gyűrűjében gyönyörködtek az egyre szaporodó családban. Szép Maszk a Tanács ügyeit vezette a tanácsházában. Ő, mint Boldogvölgy istenkirálya egyenesen Itzamnának volt alárendelve. Így minden az isteni terv szerint irányított. Az első évszázadban a völgy lakossága elérte a hétezres létszámot. Így hozzá kellett látnia az állam területének bővítéséhez és az első istenkirályság megszervezésének.
Így hát Kukulkán, mint mindig most is jókor érkezett. Kiszállva az űrsiklóból egyenesen Martand templomába siettek Naparcú úrral, hogy Szép Maszkkal találkozzanak. Belépve a tanácsterembe, Szép Maszk kitörő örömmel tárta ki karjait a jövevények felé.
– Apám... testvérem! – harsogta boldogságtól repesve, miközben megropogtatta csontjait. Miután kibontakoztak egymás öleléséből, a márvány, tanácskozó asztal mellé telepedtek, és komoly beszélgetésbe merültek. A személyzet frissen sült kukoricalepényt (tortillát) és kukorica sert (csicsát) rakott elébük. A jövevények mohón estek neki a régen nem élvezett hazai ízeknek. Kukulkán egymás után két hatalmas bögre csicsát is legördített a torkán. Hatalmas bajszait kézhátával megtörölte, majd tekintetével, szeretettel végigpásztázva Szép Maszk arcán, így szólt.
– Hát, mi újság itthon kedves fiam? Hogy és hányan vannak a gyerekek?
– Apám, itt minden rendben. Amikor elmentél Yuz Afúz kisgyermek volt még, most pedig Zengő Hárfával két hete érkeztek vissza Úrtól a hét éves kiképzésről. Deli ifjúvá serdült. Hamarosan asszonyt keresünk neki és megnősítjük...
– hohó, bátyus, előbb én jövök! – szólt közbe Naparcú – hiszen elmúltam 21 éves, jogom van megnősülni és átvenni birodalmamat! – mondta huncutul. Szép Maszk ránézett és elnézést kérve megszólalt.
– Szép Öcsém, hogy lásd mennyire gondoltam rád, neked szánom legnagyobb lányomat, a gyönyörű Dianát. Most volt 13 éves. Őt szakítom le neked Boldogvölgy virágoskertjéből, hogy az istenek családját ezzel is szaporítsuk. Na, mit szólsz hozzá?
– Drága testvérem! Boldogan szakítom le sarjadat! Alig várom a találkozást!
– Álljon meg a menet! – horkant fel Kukulkán – hát én kutya vagyok, nekem nem jár semmi? Az ötvenkét évemmel én vagyok itt a rangidős, azt hiszem! Vagy tévednék...? Nekem is kijár egy menyasszony! – mondta kacagva és egy újabb adag csicsával, erősítette meg az öntudatát. Szép Maszk nem maradt adósa a válasszal. Így szólt:
– Apámra is gondoltam. Felajánljuk neki az özvegy Ladaki királynő kezét...
– Hány éves az ara? Mert, ha öreg, akkor nem kell! – mondta rosszat sejtve Kukulkán.
– Annyira nem vén. Még termékeny, sok fiakat szülhet neked apám!
– Nos, hány éves az ara,
– Huszonnégy.
– Ez Itzamná parancsa, vagy az ötlet tőled származik fiam?
– Természetesen Itzamná parancsa. Meg kell nősülnöd neked is. Meg kell teremtenünk az istenek népét, az árjákat. Itzamná így döntött. Naparcú az én legkedvesebb lányomat, te Ladak királynőjét és Zengő Hárfa pedig Sikkim királyának a lányát veszi feleségül. Közös esküvő lesz.
– És az arák tudnak róla? – kérdezte gyanakvón Kukulkán – vagy nekem kell erőszakkal elrabolnom őket...?
– Őket és az országukat – mondta sokat sejtetően Szép Maszk és elővette Itzamná parancsát – olvassa Apám!
Kukulkán átfutotta a tervezetet és továbbadta az érintetteknek. A tervezetben az állt, hogy Boldogvölgy határait körkörösen ki kell terjeszteni. Meg kell alapítani az Árja birodalmat. A hódoltatás főparancsnoka Kukulkán. Mellé rendelik a 3-5-ös csapásmérő osztagot. Segédtisztjei Zengő Hárfa és naparcú úr. Első számú feladat: meghódoltatni Srinagárt és környékét, hogy délről biztosítani tudjuk a birodalom határát. A hatalmas Pandzsábi völgy búza és kukorica, valamint az amaránt (vörös disznóparéj) termesztés fő területévé fog válni. Itt termesszük az egész birodalom fő tápanyagait. Ez a terület lesz az éléskamránk.
Fővárosunk Srinagárba települ át. Boldogvölgy teljesen szeparálva marad, IV. számú bázisnak, vezetésem alatt. Az új birodalmak kis istenkirályságok az én ellenőrzésem alatt állnak. Kukulkán a Srinagári központ istenkirályaként igazgatja a birodalmát.
– Már amikor Itzamná újabb hadjáratra nem szólít... – vetette közbe Kukulkán morózusan. Szép Maszk azonban kiigazította.
– Kedves Apám, mindig lesz annyi szabadsága, hogy egy-egy utódot nemzzen jövendőbeli feleségének a szépséges Herminának...
– Igazad van – adta meg magát Kukulkán és újabb adag csicsával öblítette le feltoluló gondolatait. Szép Maszk folytatta – Északon Ladak királyságát Naparcú igazgatja felesége oldalán, míg Szikkim királyaként Zengő Hárfa fog regnálni. Legkedvesebb fiunk, Jézus vére pedig nyugaton, Nepál területén uralkodik és téríti keresztény hitre a vad magyarok törzsét. Minden területet hódoltatnunk kell. Bár a házasságokkal egyrészt bekerültünk az országokba, azonban az ott élő vezető réteggel, úgy, mint Yucatánon véres csatákat fogunk vívni. Erre kell felkészülni. Minden égi segítséget megkaptok a terv végrehajtásához.
– Nos, hogy tetszik? – nézett végig rajtuk Szép Maszk – Egyetértetek mindannyian?
– Isten már döntött helyettünk – mondta Naparcú és ajkához emelte a csicsás bögrét. – Bátyám, én mindenben egyetértek.
– Én is – mondta Zengő Hárfa. Kukulkán pedig bólintott. Így zajlott le a nagy Tanácskozás, mely egy időre eldöntötte a világ sorsát. A tanácskozás után mindannyian Boldogvölgybe tértek és a családi birtokon a terített asztal mellett Yuz Afúz avatásán vettek részt. Az avatás egyben eljegyzést is jelentett, hiszen Szép Maszk itt mutatta be Zengő Hárfának szépséges aráját, leányát: Dianát.
A kézfogó és Yuz Afúz férfivé avatása pompásra sikeredett. Az örömszülők, nagyszülők, a szomszédság csodálatos zeneszó mellett terített fehér asztalnál ülte meg a nagy ünnepet. Yuz Afúznak a felnőtté válás azt is jelentette, hogy hamarosan útnak fog indulni jövendőbeli arájához a magyarok törzsfőnökének: Magornak a szépséges lányának megtekintésére. Ez még kissé azonban hátra lesz. Még a magarok főnöke nem tud a rá váró nagy megtiszteltetésről. Először ki kell fürkészni országát. Így hát Kukulkán esküvője és mézeshetei után, első gyermeke nemzését teljesítve hamarosan útra kel Yuz Afúzzal Magária felé vándorkereskedő-karavánjuk kíséretében. A két másik király-jelölt Zengő Hárfa és Naparcú úr minden huzavona nélkül átvette birodalmát. Tudták a Ladaki és Szikkimi uralkodók, hogy a hatalmas szomszéd, az égi tüzes szekerek és villámot szóró fegyverek népe olyan erős, hogy kitüntetés tőlük uralkodót kapni. Így hamarosan megalakult a Szövetség: Punjab, Ladak, Szikkim és Boldogvölgy egyesített királysága.
Közben történt egy-két szomorú esemény is. József 87 éves korában elhalálozott. Srinagárban temették el. Fekete gránitból faragtak sírkövet neki. Tíz év múlva követte Mária. Ő is ott van eltemetve. Miután mindenki átvette, meghódította, belakta és beüzemelte birodalmát, az elkövetkező hét év boldog békességben, és a királyi gyermekek szapora áldásával telt el. Kukulkánnak is született két gyönyörű fiacskája. Szép Maszknak nyolcra emelkedett gyermekeinek száma, míg Naparcú és Zengő Hárfa 3-3 gyönyörű gyermekkel szaporította a félistenek nagy családját.
Mikor Yuz Afúz elérte a 21 éves kort, Kukulkán összeállította az amaránt lisztet, kukoricát, búzát és kézműves termékeket, szállító karavánt és elindultak a magyarok földjére háztűznézőbe. A magyarok népe edzett szilaj sztyeppei fajta volt. Összesen negyven ezret számoltak emberből. A többi hatvan-hetvenezer az asszonyok és gyerekek népe volt. A nép a Himalája lejtői közötti szépséges és termékeny völgyben élte nomád életét. Ők tenyésztették ki a Jakot, ezt a szilaj, mindent elviselő ló és szarvasmarha keresztezéséből született produktumot. Lovaik apró, de szívós tarpák, vad hegyi lovak, míg szarvasmarháik a hosszú szarvú szürke-marhák. Ezeket keresztezték Jakká, és cserekereskedelem folytán Ladak, Nepál és Szikkim népeinek a piacain árusították szilaj-marháikat.
Kézműveseik a messzi Indiáig vándoroltak, hogy tudásukat gyarapítva hazájukat gyarapítsák tudásban és javakban.A nép semmilyen nyelvhez nem hasonlító nyelvet beszélt. Rovásírással írt. Ezt a félvad, szilaj népet kellett meghódítani, kereszténnyé tennie Yuz Afúznak, Jézus fiának. Itzamnának az volt a terve, hogy Jézus spermabankjából termékenyíti meg asszonyaikat, és Yuz Afúz gyermekei által összeházasítva egy olyan árja fajt keresztez ki, ami már az AB vércsoportot és a szilaj keleti nomád A vércsoportot tartalmazza. A nemes eszmeiség találkozik bennük a szilajsággal. Ehhez kellett meghódoltatni őket és Boldogvölgybe víve asszonyaikat mesterségesen, megtermékenyíteni Jézus spermáival. A terv nem volt kockázatmentes, de Itzamnának semmi nem akadály. Jézus nem jöhet a földre, de spermáit le tudják hozni. Így is tettek. Hamarosan útnak indult a kis karaván.
4.
Kukulkán, bár látszólag magára hagyta a kereszténységet, azonban az önállóság és az üldöztetések kellettek ahhoz, hogy bebizonyítsa a keresztény eszme életrevalóságát. Rúfus pedig keményen helytállt Rómában. Itzamná úgy határozta meg Rúfus feladatkörét, hogy az üldöztetések elől katakombákban, szabir és szabin sírokban, barlangokban rejtőzködő keresztényeknek védelmet és lelkierőt nyújtson hitéletük megtartásában. Jó üzletember lévén megvásárolta a környék két hatalmas latifundiumát elszegényedő római gazdáiktól. Így hetvenezer hektáros óriási birodalmán kényúrként gyakorolta hatalmát. Senki sem háborgatta, sőt gazdagsága és bölcsessége a római szenátusba is bejuttatta. Így bizonyos körökben mozogva belátása volt a birodalom belső hierarchikus harcaiba.
Az egyre korrumpálódóbb nemesurak és őrültebbnél őrültebb császárok uralmát kihasználva, ahol tudta, óvta a keresztényeket, sőt Lucullusnál is fényesebb összejövetelein, hét országra szóló több napos lakomáin nyíltan hirdette keresztény mivoltát. Mivel felesége a szépséges görög hercegnő Teodóra felvette még házassága előtt a kereszténységet, így semmi kivetnivalót nem találhattak a római Rúfus keresztényszimpatizánsi mivoltában. Viszont, látva hatalmának sokasodását, az egész világot behálózó kereskedelmi hálózatát (mely egyben ragyogóan működő hírszerző hálózatának fedőszerve is volt), bizony többen követték példáját és egyre másra vették fel a keresztséget.
Lassan sikk lett a kereszténnyé válás és kitüntetésnek számított Rúfus birtokán, egy-egy misén, vagy keresztelőn részt venni, esetleg esküvői szertartást is megrendezni. A rómaiak annyira el voltak foglalva a belharcokkal és a végeken rájuk törő barbárok visszaszorításával, hogy ügyet sem vetettek Rúfus ténykedésére. A 300-as évek elején a Római Birodalom kettéválik és Maximinus vezetésével, megalakul a Nyugat-római, míg Constantin vezetésével a Kelet-római birodalom. Constantin azzal, hogy felismerte a keresztény eszme életrevalóságát, rádöbbent arra, hogy ha meg akarja tartani, ami még a Római birodalomból megmenthető, akkor a kereszténységnek és minden más vallásnak szabad gyakorlást kell engedélyezni.
A Bizánci Birodalom Európa és Ázsia határán húzódva mintegy összekötő kapocsként működött a két földrész között. Az Indiából és a messzi Kínából a Selyem úton érkező kereskedő-karavánok hihetetlen kincseket, fűszereket hoztak és míves termékekkel megrakodva érkeztek bokrahai, Hívai kereskedelmi csomópontokról. Bizáncban cseréltek gazdát a föníciai kereskedők által Boldog Arábiából származó tömjén, mirha, drágakő és só, valamint a hatalmas teve és szelídített hátaslovak, szamarak karavánjai. Bizánc a Római Birodalom haldoklása közben virágzott.
Kellett egy ember, aki ki tudja használni az adottságokat, fel tudja ismerni a történelmi helyzetet és a római kultúra életrevaló elemeivel, ötvözni, tudja a kereszténység eszméit.311-ben. Liciniusszal közösen kiadják azt a rendeletet, amelyben megállapítják, hogy a keresztények ellen szóló rendeletek nem vezettek eredményre, a birodalom egységét többé nem lehet helyreállítani, éppen ezért megengedi, hogy a keresztények bizonyos keretek között a köteles fegyelem korlátai által gyakorolhatják a vallásukat.
A rendelet eredménye csodálatos volt. A bányákból, börtönökből elveszettnek hitt keresztények tömegei kerültek elő és az egyház új életre kelt. 313-ban a Nyugat-római császár: Maximinus szigorúan elzárkózott Constantin és uralkodótársa (sógora) kezdeményezésétől és a pogányságra támaszkodva kétfrontos háborút vívott a belső ellenség (keresztények) és külső, barbár hordák támadásai ellen. A belharc oda vezetett, hogy 313-ban hadvezére Maxentius csapatai Trákiában megütköztek Licinusz csapataival és Licinusz fényes győzelmet aratott felettük. Ekkor végleg kisütött a keresztények napja és Licinusz az egész Római Birodalomban visszaadta a keresztények szabadságát, visszaszolgáltatta elkobzott templomaikat és vagyonukat is. Ez a rendelet Mediolanumi rendelet néven korszakalkotó jelentőségű a kereszténység életében.
5.
A keresztény köztudat nem tudta másképp elképzelni: a nagy változást csodának kellett megelőznie. A csoda valamivel előbb, 312 októberében történt, mikor Constantinus a Malivus-hídnál Maxentiusszal szemben állott. Constantinus már a hadjárat megindításakor a keresztények istenének kegyébe és támogatásába ajánlja ügyét. Hadjárat közben fényes nappal – közvetlen dél után – fényből álló keresztet lát az égen, melyen görög felirat van: toutó nika hoc vinces ezzel győzöl! A jelet a sereg is látja. Végül, hogy semmi kétsége ne legyen, egyik éjszaka álmában megjelenik Jézus Krisztus, s azt a parancsolja neki, hogy készíttessen új, kereszt alakú hadijelvényeket hadserege számára.
Másnap Constantinus el is készítteti a labrumot s az új hadijelvény alatt vívott ütközetet meg is nyerte. A pogány dicsőítések szerint is vele volt az ég s az égből csapatok jöttek segítségére. Serege a nép ujjongásától fogadva vonul be Rómába, ahol a szenátus diadalkaput állít a győztesnek, Constantinus pedig egy téren saját szobrát helyezteti el, mely kezében a diadaljelvényt tartja. Ettől kezdve Constantinus a keresztény egyház legfőbb pártfogója és támasztéka. Külsőleg, a pénzein ugyan egy ideig a pogány jelvények még megmaradnak. A pontifex maximus hivatalát is megtartja, császári ténykedéseinél továbbra is eltűri a pogány vallás asszisztenciáját, emellett azonban bőkezűen támogatja a keresztény egyházat, a papokat felmenti az adófizetés alól, később megengedi, hogy hivatalos útjaikon a császári postát használhassák, templomokat építtet, a templomokat díszes szentírásokkal ajándékozza meg, zsinatokon rést vesz, ellentéteket egyeztet ki, szorgalmasan tanulmányozza a bibliát, sőt vallásos beszédeket is tart s gyermekeit keresztényeknek nevelteti.
A Mediolanumi rendelet a kereszténységnek a hellén államvallással egyenlő jogokat adott. A két vallás egyenlősége azonban csak papiroson volt meg, mert nemcsak a császár rokonszenve, hanem kimondott intézkedései is hamarosan a kereszténység javára billentették le a paritás mérlegét. Kereszténység felé hajló meggyőződése nem engedi, hogy a pogányok a hagyományos módon tiszteljék. Az állam a pogány templomok kincstárát többször igénybe veszi, 321 előtt a császár megtiltja, hogy a pogányok otthon magánáldozatokat bemutassanak s az áldozást a templomokra és a nyilvános istentiszteletekre, korlátozza. 326-ban pedig elrendeli, hogy az omladozó pogány templomokat nem szabad felépíteni, nem engedi meg, hogy a pogányok új istenképeket állítsanak fel, az erkölcsi szempontból kifogásolható kultuszokat betiltja, a templomokat bezárja, uralkodása végén pedig általában betiltja az áldozást. A vallásszabadság elve csak köpönyeg, melynek leple alatt Constantinus kénye szerint nyomja el az egyik vallást a másik rovására. Politikájának eredménye a keresztény egyház felvirágzásában jelentkeznek és a pogányság is megérzi keze súlyát: az államéletben hátrább szorul, egyre veszít tekintélyéből s egyre több teret kénytelen átengedni ellenfelének.
Ő maga haláláig nem kötelezte el magát egyik valláshoz sem. Mindkettő fölött állva irányította sorsukat, kedvezett nekik, vagy nyomta el őket politikája követelményei szerint. 337 húsvétja felé beteg lett, a Helenopolisi fürdőben keresett gyógyulást, de halálát érezve, Achyronában, Nikomédia külvárosában maga köré gyűjtette a püspököket s kijelentette, hogy meg akar keresztelkedni. Eusebius Nikomédiai püspök keresztelte meg. 337 május 22-én halt meg. Konstantinápolyban temették el. A szenátus az istenek közé emelte a halott császárt és a görög egyház is szentjei, közé sorozta.
Vallástörténeti jelentősége abban áll, hogy a római birodalomban a görög-római vallás egyeduralmát ő töri, meg s hogy pártfogása a kereszténységet egyszerre kiváltságos helyzetbe hozza.A héttérben kissé másként játszódnak le az események. Constantinnak Rómában égi segítsége akadt Rúfus személyében. Amikor a Milviusi-hídnál megütközött Maxentius seregével a csata hatalmas véráldozatok közepette eldöntetlenre állt. Ekkor érkezett egy teljesen friss, mellükön keresztet viselő, bőr vértekkel felszerelt kitűnő lovassereg. Vezetőjük a hűséges és rettegett vezér hírében álló Rúfus O Hara volt.
Rúfust Maxentius rendelte a csata eldöntésére. 100 millió sistersiust utaltatott ki számára egy csapásmérő osztag felállítására. Rémálmában sem gondolta, hogy az ország leggazdagabb latifundiusa ellene fordulna. Megkönnyebbülten szemlélte a szemledombról, amikor Rúfus osztaga frissen, kipihenten a csatatérre vonul és beleveti magát a küzdelembe. Igenám, csakhogy a hídfőnél Constantinnal egyesülve a hídfőt elkeseredetten védő római cohorsok ellen fordulva megsemmisítő vereséget mért a rómaiakra. Maxentius a csata elvesztését látva kétségbeesésében kardjába dőlt. A csata egy időre megpecsételi a pogány Róma sorsát, és száz évre kijelöli útját az isteni szeretet és béke útvonalán. A római püspökség ettől a naptól legálisan működhetett. Százezrével keresztelkedtek meg a római polgárok.
A 313-ban hozott Mediolanumi rendelet meggyorsította a görög-római sok-isten kultusz pusztulását. Ezt tetőzte be Constantin 326-ban hozott rendelete, melyben megtiltja az omladozó görög-római pogány istentemplomok, kegyhelyek tatarozását és helyreállítását. Sőt, lebontatva őket kápolnák és keresztény templomok építését rendeli el. Amikor Constantin 327-ben Konstantinápolyban, betegségben meghal, előtte felveszi a keresztséget és meghagyja, hogy hamvait egy a Teremtő Istennek és Jézusnak szentelt hatalmas bazilikában helyezzék el. A templom ma is áll. A császár mauzóleuma fölé először egy háromajtós kis bazilikát emeltek, majd az 500-as években megépítették a mai napig is álló hatalmas Hagia Sophia bazilikát (a Három Bölcsesség Temploma). Bár az 1452-es oszmán hadjáratban a muzulmánok megbecstelenítették, de lerombolni nem merték. Levakolták a csodálatos freskókat, befalazták a szentek fülkéit. A huszadik században a templomot restaurálták, kiszabadították a csodálatos freskókat évszázados rabságából, és régi fényükben hirdetik Isten dicsőségét és örökkévalóságát.
Az istenek trónfosztása visszavonhatatlanul bekövetkezett. Bár még évszázadokig fennmaradtak a sok-isten kultusznak kisebb kápolnái, istenszobrai, de végleg lehanyatlott kultusza. A kereszténység diadalmasan hódítva haladt északra, délre és keletre. Szétáradt a világban, hogy hirdesse Isten dicsőségét.Az eredeti tiszta keresztény vallás azonban csak két helyen maradt meg etalonként: Boldogvölgyben és a Magorok népénél.
6.
Constantin császár érdemei elismeréséül 312-ben Rúfust Róma kormányzójának és az egész nyugatrómai birodalom főparancsnokának nevezte ki. Mivel az ő vállaira nehezedett a vandálok, gallok, gótok, hispánok egyre ádázabb rohamainak visszaverése is, így megkapta Campaniai birtokai mellé egész Sabiria és Lombardia területét. Viszont saját jövedelméből kellett fenntartania zsoldosseregét.
Rúfus birtokait és pozícióját megtartotta pártfogója halála után is. Sorsdöntő szerepe lesz a Catalanaumi csatában, ahol Aëcius császár oldalán avatkozik be, és a már győztes hunokat meghátrálásra kényszeríti, majd. Ezzel megmenti a kereszténységet és legyengíti a hunokat. A hunok szétszórattatása és a mag (y) arok első honfoglalása megváltoztatja a világ folyását. De ez még egy kissé odább lesz.