Köszönöm...

Hiányzik. Nem beszélünk. Hiányzol. Pár percig nem látlak, nem hallak beszélni, máris rám tör az az érzés, amit sosem akartam: hiány. Megismerkedtünk. Barátság ez? Nem tudom. Talán. Te azt mondod az. Én úgy érzem szerelem. Egy oldalú szerelem. De nem. A papírlapnak is két oldala van. Lehetetlen. Akkor ez nem szerelem. Logikusan. De mit számít a szerelemben a logika? A szerelemben semmi de semmi sem logikus. Épp ez benne a szép. Szerintem. Kiszámíthatatlan. Pedig az átlag ember szeret úgy élni, hogy mindennek megvan az ideje. Szeretnek határidőnaplót vezetni, és mindent elhatározást végig vinni egy adott időpontban. Szerintem a szerelem, nem kiszámítható. Nem is kell, hogy az legyen. Így minden meglepetés, ami az emberrel történik, meg a párjával. A szerelem varázslat. A reménytelen szerelem, pedig átok.

Most írtál. Én válaszoltam. Nem írsz. Félek. Félek, hogy elveszítelek. Bármikor megtörténhet ez ugyanis. Miért nem mondhatom el, hogy szeretlek? Szeretem, ahogyan beszélsz, szeretem, ahogyan rámnézel, szeretem, amikor nevetsz, szeretem, amikor jössz a hülye poénjaiddal, amin nevetek, szeretem, hogyha segítesz ha van valami baj. Szeretlek! Szeretlek, mert ilyen vagy. Szeretem lényed, szeretem belsőd. Úgy, ahogy még sosem szerettem senkit. És Te ezt nem tudhatod. Nem. Fájna. Fájna, ha lerendeznéd azzal, hogy nem. Meghalnék. Szenvednék, jobban, mint most. Most még reménykedhetek. Hiába mondom, hogy feladtam. Ezt nem lehet. Miért nem? Mert szeretlek, ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Veled fekszem, Veled ébredek. Rád gondolok, amikor csak tudok. Kellett ez nekem?

Miért voltam azon a napon ott, amikor megismerkedtünk? Ez egy égi jel, hogy Te, aki hetek óta nem jártál oda, hirtelen oda termettél, és megkedveltél? Nekem sose mondtak olyat az emberek, hogy bíznak bennem. Nem szívből. Te szívből mondtad. Mint ahogy azt is, hogy szeretsz. Szeretsz. Egy kicsit kéne rádobni, és járhatnánk. Milyen furán hangzik. Járni. Én? Veled? Járni? Áhh... Nem látom, ahogy egymás kezét fogjuk. Nem látom előttem a képet, hogy megcsókolsz. Azt sem, ahogy megölelsz. Ha már szerelmesek nem lehetünk, akkor ölelj meg! Egyszer! Annyi elég lenne. Magamnak tudnám ölelésed örökre. Ez a nagy titkom, melyet nem tudsz. Ha tudnád... Nem tudnék a szemedbe nézni. Fájna. Sírnék. "Nini, ez sem jött össze." Te sem.

Ha már az enyém nem lehetsz, megkérem Istent, hogy boldog legyél! Boldog legyél azzal, akit Neked szánt. Aki nélkül nem tudsz élni. Aki felgyújtja Benned a parázsló tüzet. Aki miatt érdemes élned. Féltékeny vagyok a barátaidra. Akik igaz barátaid. Nem tudod, de tűzbe raknám kezem Miattad, Érted. Életemet adnám életedért. És ez komoly. 2,5 hónapja Rajtad gondolkodom. Mint egy hosszú álom. Fel akarok ébredni. De ebből nem lehet. Ez nem álom, ez valóság. És ebben a valóságban remeg a kezem, és fázom. Ez nem fizikai, hanem ez a hideg belülről fakad. Jeges a szívem. Minden egyes kedves szóval olvasztod. De minden el nem mondott szóval fagyasztod. Játszol a szívemmel. Holott, nem tudhatod, mit csinálsz. Azt hiszed minden rendben. De nem. Problémák, problémák hátán. És nem tudok ellene mit tenni.

Ez a sorsom, hogy most szenvednem kell. Ebből elvileg majd okulok. De mit is? Azt, hogy máskor nem leszek szerelmes? Áhh. Ebből a szerelemből nem tudok kigyógyulni. Aztán meg jönnek az emberek: "Az idő megold mindent." Végül is igen. Talán. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. Rossz lenne. Örülök, hogy ismerhetlek. Köszönöm, hogy megtisztelsz bizalmaddal. Köszönöm, hogy vagy nekem. És amit a legjobban: köszönöm, hogy szerethetlek.