Isten, Halál, Szerelem III / I. - Az Isten

Sokunk dilemmája, örök kérdése, támasza, mankója, a hit, a vallás, az Isten. A keresztény vallás alap tézise, hogy bűnös vagy. Alapja, hogy már elcseszted, aztán próbálkozz ezt helyrehozni. Elküldte nekünk a Fiát, hagyta, hogy megöljék, és legyen emiatt életfogytig bűntudatunk. Isten teremtett minket olyannak, amilyenek vagyunk, de azért legyen ez a mi hibánk! A szabad akarat az, amit ilyenkor sokak emlegetnek, jogosan, de térjünk vissza az alapokhoz.
Van-e egyáltalán Isten? Ha közel áll hozzánk a gondolat, hogy a világban okkal történnek az események, esetleg szándékkal, hogy többek vagyunk, mint testi létünk, hogy az emberi szellem, egy sokkal magasztosabb dolog, mint egy porhüvely, ha egyáltalán belátjuk, hogy energiák vesznek minket körül, örvénylenek, hogy magunk is azok vagyunk, és hogy minden folyamat valahonnan valahová tart, akkor kellett, hogy kezdete is legyen. A kezdet pedig mi okból történt? Pusztán egy véletlen? Nincsenek véletlenek! Valaki el kellett indítsa ezt a folyamatot! Nem feltétlenül egy fényben úszó, fehér csuhás, vén, szakállas férfi, de valaki el kellett, hogy indítsa, és ezt (Őt) akár nevezhetjük Istennek is. A folyamat kezdetén, pusztán csak reálisan végiggondolva, mielőtt kialakult, ami kialakult, ha hiszünk az evolúcióban, ha nem, egy teremtő akarat, egy formáló kéz, egy indító szikra, valami kellett, és ezt (Őt) nevezhetjük akár Istennek is.
Ezt megelőzően, egy minden polaritástól mentes űr, a nihil, a semmi tengere felett, csak Isten teremtő lelke lebeg. Ez a béke állapota. Miért is bontanánk ezt meg? Talán sokan ebbe is vágyunk vissza! Ellenben a mi Istenünk nem bírt magával, teremteni vágyott. Bármifajta elméletben is hiszünk, ez a teremtő akarat, az idézőjeles semmiből, létrehozott valamit. Ez a szikra, elindított egy futótüzet. Ez a kéz, megformálta az alaktalan, élettelen agyagot. Persze értékelhetjük ezt, s büszkék lehetünk a teremtésre. Akár hét nap alatt, akár máshogyan, milyen csodálatos dolgokat alkotott. Az emberi lény, az emberi szellem, a művészetek, a gyönyörű hegyormok, a tengerek, a szépséges Nők, álmokat megvalósító lehetőségek, beteljesíthető ambíciók végtelen tárháza, s most itt szándékosan nem sorolom fel a rengeteg negatívumot. Pusztán csak gondoljuk végig, hogy ezen pozitív dolgok létrejötte, a végtelen béke és nyugalom állapotából, valami anyagit, létezőt, pozitív előjelűt kreált. A világban viszont minden az egyensúlyra törekszik. Minden próbál a legbiztosabb pont felé haladni, megtalálni a nyugalmat, legurulni a lejtőn, elcsendesülni. Minden megbontott béke, követeli az ellenpólusát, és hát, kinek is kéne ezzel jobban tisztában lenni, mint Istennek!? Mégis megtette, amit megtett! Kibillentette a libikókát az egyensúlyából, letaszítva az épp ott játszó békét. Isten pusztán önös vágya, saját öröme, teremtő késztetése által, elkövette az első bűnt! (Tehát nem az ember!) Megalapozta minden létező baj forrását. A természet egyensúlyra törekvéséből fakadóan, azóta is, minden pozitív, minden jó, megköveteli az ellentételezését is. Minden visszaüt, visszabillen, visszaesik. Isten, a balga jóakaratával, kibillentette egyensúlyából a világmindenséget! Lehet, pusztán csak mert játszótársakra vágyott. Ő egy hatalmas gyermek, aki a tiltott játékkal matat, s boldogsága felhőtlen, míg észre nem veszi, hogy felgyújtotta a házat.
A gonosz, az örök kérdés, az örök számonkérés, mi bűnt követtünk el, bocsánatért kell hát esdekeljünk, meg kell bánjuk bűneinket. S miért is mi kezdjük? Isten bocsánatkérése hol marad? A teremtéskor feltételeztük a semmit, a békét, Isten lelkét a semmi tengere felett. Ott volt az Ige, a teremtő akarat, a puska a színpadon. Hát el is sült, és alkotni kezdett. Akkor honnan máshonnan is jöhetett volna a gonosz, az összes rossz a világba? A mocsok, az aljasság, az árulás, a megcsalás, a fájdalom, a betegség, a háborúk, a gyűlölet? Az egyetlen logikus válasz, mindez Istenben, mindig is létezett. Hiszen belőle fakadt, ahogy annyi szép, és jó. Nem volt külön kis polc, nem volt külön mellette az alattomos kisördög. Mindezek csak későbbi találmányok. Ő volt csak ott! Belőle fakadtak a hegyek, a tengerek, a férfi, a nő, a jó, ahogyan a rossz is. Ahogyan minden gyűlölet, mocsok, és minden bűn is.
Kérdem én, tisztelt bíróság, mi alapja ezek után, bármifajta számonkérésnek? Belőle fakadt, a kezünkbe adta. Él a szabad akarat, valóban, viszont a szabad akarat nála is ott volt! Esetleg nem kellett volna belátni, hogy létrehozni Barbit és Kent, nem is olyan vicces, ha ezzel együtt létrejön, a sok gonosz is! Talán bölcsebbnek kellene lenni annak, aki világokat lát neki teremteni. Az pedig már végképp vicc, hogy valaki saját hibáit kérje számon, máson!
Nem! Azt hiszem, ne feltételezzük, hogy pusztán egy bohóc lenne Isten, de mindenféleképpen gyermeteg lélek! Így feltehetően azok is teremtődtek az Ő mintájára, akik ehhez hasonlatosak. Tudjátok, boldogok a lelki szegények, övék a mennyek országa. Hogy miért? Mert ők fel sem teszik a kérdéseket. Hisz így lehet sokkal boldogabb az életed. Nem keresve válaszokat. Ha megmaradsz birkának, vagy éppen áldozati báránynak. Természetesen itt csak okoskodásról, emberi elméletekről beszélhetünk, mivel Istenről bizonyossága nincsen senkinek. Még ha néhány ember, aki egész életét ennek áldozta, már látomásokkal is bír, és ezeket megélni véli, valójában ez nem adatott meg nekünk, hisz Ő rejtőzködő típus.
Egy kedvenc sztorim szerint, mikor felkerül egy ember az Úr elé, sírva hullik térdre, és kezd szabadkozni. Bocsáss meg Istenem! Tudom, hogy ezt tettem, meg azt tettem, de hát nem akartam, és hát az azért történt, mert... és így tovább. Mire Isten a szavába vág. Tudom fiam, tudom, ne is folytasd, hisz én látok mindent! Láttam minden hibádat és bűnödet, de láttam mindezek okát is. Láttam mit miért teszel, és megértelek. Látom a jó oldaladat is, így nem is tudnálak megítélni, csak fiamként megérteni. Viszont a rossz hír az, hogy mindenképpen döntenünk kell, hogy mennyország, vagy kárhozat, és ezért egy emberekből álló tanács elé kell járulnod, akik lesznek hivatottak ítélkezni feletted, a földi cselekedeteid alapján... Ez egy nagyon szomorú vicc, amiben sok minden benne van.
Istenünk álláspontját persze nem ismerhetjük, de olybá tűnik, valahová el is bujdosott, látva, mit is hoztak ki mindebből az emberek. Miközben embertömegeknek ez a támasz, a kapaszkodó, a kis korlát a mozgássérült WC-ben. Rendkívül elgondolkodtató, hogy milyen hisztéria követi mindezt. Ha az ember ennyire elveszett, akkor viszont itt már komoly gyártási hibáról beszélhetünk, és mégiscsak elő kéne vennünk a gyártószalag készítőjét, ha még él szegény egyáltalán. Nagyon remélem, hogy tévedek, de azt gondolom, hogy csak bábuk vagyunk, és Isten remekül mulat ezen a balga játékon, ami itt folyik. Ez tudom, meglehetősen rosszindulatú feltételezés lenne, viszont megmagyarázná minden további bűneinket.
Mindenki tele van sérelemmel, fájdalommal, mindenkinek meg van a maga keresztje, nekem is, és igen, felnőtt emberként el kell vinni a balhét! Fel kell vállalni a cselekedeteinket! Ez így van! Ez jutott nekünk itt a földi létben. Viszont ha egyszer ott leszek, Isten előtt, egészen biztosan, hosszan a szemébe nézek, amiben benne lesz minden megvetésem, sajnálatom, gyűlöletem, és minden megbocsátásom is gyarlóságáért.

Persze megbocsátóbb vallások is vannak. Sokféleképpen járják körül Isten kérdését. Sokak szerint bennük lakozik, vagy a természetben. Vagy éppen, pusztán csak felügyeli, a ventiláló körforgásban, lelkük újra meg újra megtisztulásának folyamatát. Az ember elméleteket gyárt, Isten pedig rejtőzködik. Az ember elköveti a bűnöket, Isten szintúgy. A valódi kérdés pedig a lelkünk. A lelkünk felsőbbrendűsége! Az életünk értelme, a halálunk értelme, s az életünkben megélt szenvedélyek értelme. Mindezen kérdések persze megválaszolhatatlan mozgatórugóként nyikorogva ringanak matracunk mélyén.
Egy biztos, én nem kértem senki áldozatát a bűneimért! Végképp nem kértem, hogy egy embert, egy keresztre szegezzenek miattam. Legyen ez annak a bűne, aki elkövette, elrendelte, megengedte, nekem megvannak a sajátjaim. Aztán, majd találkozunk a kasszánál!