Iker - vibrátor

“Plin-plon!”
A fenébe is…egy új üzenet, az előadás közepén és nem vettem le a hangot. Szerencsére a professzor nem hallotta. Vagy nem érdekli.
Ki kereshet? Megnézem a feladót, és lefagyok. Nincs "üzenettörzs", ez csak egy "ping", de tudom, mit jelent: ma van a nap. A gyomrom görcsbe ugrik a vágyakozástól. Annyira boldog és izgatott vagyok, hogy nem tudok arra koncentrálni, amit az előadó mond.
Az izgalom a nap hátralévő részében magas marad, figyelmem szinte nincs. Azon gondolkodok, hogyan jutok el oda, és mit vegyek fel. Nézem a tükörképemet az ablakban, és megkérdezem magamtól, hogy menjek-e fodrászhoz. Igen! Szeretnék csúcsformában lenni.
Még az ebédnél is messze járok gondolatban. A barátaim megkérdezik, hogy minden rendben van-e, mert kevésbé vagyok beszédes, mint általában. Valaki azzal viccelődik, hogy biztosan az új titkos szeretőmre gondolok. Megnyugtatom őket, és elmondom nekik, hogy jelenleg nincs titkos szeretőm. Szeretném elmondani nekik, hogy miért vagyok most mentálisan máshol, de nem tehetem. Nem értenék meg. Valószínűleg nem is hinnének nekem.
Izgatottságom oka egy nagyon vad buli, ami ma este lesz a Költöző Colosseumban. Olyan vad, hogy átlépi a törvényesség határát. Ezért rendszertelenül tartják, és nem is mindig ugyanazon a helyen tartják (innen jön a “Költözés” a névben). A szervezők véletlenszerűen határozzák meg az időpontokat, és minden alkalommal más helyen. A speciális hálózathoz tartozókkal a Whatsappon egy "ping"-el veszik fel a kapcsolatot… mint amilyet én kaptam. Ha szeretnél részt venni, külön üzenettel válaszolsz, amire megkapod az elérésére vonatkozó utasításokat. Általában transzfert biztosítanak elsötétített üvegű limuzinokkal, így nem tudod, hova mész. Igen, ez így elmondva inkább emberrablásnak hangzik, mint transzfernek.
Készen állok. A kocsi néhány háztömbnyire egy sarkon áll meg, odáig el tudok menni gyalog.  Ellenőrzöm a kinézetemet, hogy minden rendben van-e, és tetszik, amit látok. Egyetemista vagyok (villamosmérnök, ha tudni akarod). Szeretek gitáron játszani, egy kicsit videojátékozni, és szeretek cosplayeken résztvenni, mert ott átalakíthatom magam és más lehetek (vagy igazából csak hagyom, hogy kijöjjön az igazi énem).
Természetes vörös, rézszerű, vállig érő hullámos hajam van, amit a szinte kötelező kék szemek és szeplők egészítenek ki. A lenti szín passzol a fentihez, ha tudni akarod. Borotválatlanul hagyom, mert szeretem, ha úgy néz ki, mint egy rézbokor. A pasijaim is így imádták. Viszonylag alacsony vagyok és a mellem a magasságomhoz képest az átlagnál nagyobb.  Amit viselek, az (megtévesztően) egyszerű: egy hosszú, fehér, ujjatlan magas nyakú pulóver, ami a combom közepéig ér és flitterekkel van díszítve. A karjaimat fehér, könyökig érő operakesztyűk takarják. A pulóver elég szűk. Látszanak rajta a testem ívei, a mellbimbóim és bennük a gyűrűs piercing. Annyira szűk, hogy minden fehérnemű is átlátszana rajta… ha vettem volna fel ilyesmit.
Lenézek a lábaimra és a piros-narancssárga körömlakkkal díszített lábujjaimra. Nem vettem cipőt. Ahogy mondtam: vad buliba készülök. Néhány hónappal ezelőtt mezítláb kezdtem el járni ezekre a bulikra. Mindenki "Mezítlábas Vörösként" ismer. Igen, híres vagyok. Kezdetben két régi cipőben indultam el otthonról, amiket az út szélén hagytam, amikor megérkezett a kocsi. Később bátrabb lettem, és eleve mezítláb indultam el otthonról. Elég késő este van, és nulla a valószínűsége annak, hogy valakivel találkozzak. Bele is halnék a zavarba. Egy kis fehér, szintén flitterekkel díszített kézitáska teszi teljessé a megjelenésemet, amiben az alapvető dolgokat tartom.
A leírásból azt hihetné az ember, hogy én vagyok a legdögösebb lány az évfolyamon, aki mindig szexi ruhákba öltözik, állandóan bámulják a férfiak, és mindig készen áll a bulira. Nagy tévedés. A való életben egy átlagos “szomszéd lány” vagyok, az a fajta, akit nyugodtan bemutathatsz a szüleidnek. Általában kényelmes farmert vagy térd alá érő szoknyát, pólót és edzőcipőt hordok. Iszok ugyan néha, de soha nem annyira, hogy berúgjak. Én vagyok az átlagos, már-már unalmas évfolyamtársad… vagy legalábbis úgy nézek ki.
A kijelölt sarkon állva várom a kocsit. December közepe van, és elég hideg. Rajtam meg csak a pulóver van és mezítláb vagyok. Lehet hogy havazni is fog. A járda annyira fagyos,  hogy szinte fáj tőle a lábam. Megérkezik a limuzin és beszállok. Már ül bent valaki más is. 
-Halihó Vörös! Régen nem láttalak... Hideg az éjszaka, mi? Nos, rajtunk múlik, hogy felmelegítsük…
-Szia Firefox! Örülök, hogy látlak!
Firefox talán a legjobb barátom ebben az alternatív valóságban. Vörös hajú, mint én, de egyenesen sörénye van: hatalmas, nehéz és majdnem a popsijáig ér. Meglehetősen magas és impozáns. Emlékeztet Jessica Rabbitre a „Who Framed Roger Rabbit” című filmből vagy Anita Ekbergre, csak vörös kivitelben. Szinte megfélemlítő megjelenése ellenére nagyon kedves, és szórakoztató a közelében lenni. Sokszor elgondolkodom a "rendes világbeli" személyiségén. Mivel foglalkozik, van-e családja és így tovább... de az ilyen kérdések itt tabunak számítanak.
Elegáns, szűk, hosszú, váll nélküli ruhát visel, hatalmas hasítékkal, amin kivillannak vonzó, nőies combjai. A ruha narancssárga, piros és sárga árnyalatú, amik úgy néznek ki, mint a lángok, és szépen passzolnak a vörös hajárnyalatához. A ruha hátulján lévő lyukból, pont a popsija közepén, egy análdugóhoz erősített narancssárga rókafarok lép ki. Mint említettem, vad a buli. Nem tudom, hogyan képes vele járni, állni és még ülni is, de képes rá. Még valamennyire csóválni is tudja, ha flörtöl valakivel. Kétségtelenül figyelemreméltó képesség. A képet két aranyos rókafül teszi teljessé. Ezek után talán világos, hogy miért hívják Firefoxnak.
Drága pezsgős üvegek és egy hatalmas doboz kaviár vár ránk, ingyen. Egy kis kokaint is szippanthatsz, ha kéred. Én soha nem próbáltam. Jobban szeretek az adrenalintól feldobódni. Pezsgőt töltünk magunknak és összeakasztott karokkal pohárköszöntőt mondunk, mint két szerető, majd gyors csókot váltunk. A való életben heteroszexuális vagyok, de itt más a helyzet… főleg Firefox-szal...
Nem ismerem a jegyárakat, de ha ingyen kapunk limuzint, pezsgőt, kaviárt és egyéb dolgokat, akkor a több tízezer eurós tartományban lehet. Nagyon gazdag emberek szórakozása.  Hogyan engedheti meg magának egy szerény egyetemista ezeket az árakat? Nos, van mód ingyen jegyet szerezni… Azért tudnak ilyen kirívó áron jegyeket árulni, mert az éjszaka folyamán egy (néha több) embert kivégeznek a színpadon. Szórakozásból megölnek valakit, kicsit úgy, mint az ókori Rómában a Colosseumban (innen a név). Igen, eléggé beteg.  Az áldozatok önkéntesek, így ez technikailag nem gyilkosság, hanem egyfajta „segített öngyilkosság”, ami a jogi szürke zónában van. 
Ha valaki ingyenesen szeretne belépni, akkor önkéntesnek ajánlhatja magát, és benyújtja a "kivégzési tervet". Minden este véletlenszerűen kisorsolnak egyet a jelenlévő önkéntesek közül. A kiválasztott felmegy a színpadra, hogy elszenvedje az általa leírt megpróbáltatásokat.  Különböző „önkéntes jegy” szintek léteznek: minél látványosabb a végrehajtás, annál magasabb a szint. A látványosabb azt jelenti, hogy lassabban és fájdalmasabban. Minden este elég sok önkéntes érkezik, így nagy a valószínűsége, hogy megússza valaki ezt a perverz orosz rulettet. Persze annak is ott az esélye, hogy nem mész haza. Éppen ezért ezek az események nem rendszeresek és nem is fix helyen vannak. Nem akarják, hogy feltűnjenek az elveszett fiatalok.
Jogos a kérdés, hogy lehet-e egy party olyan jó, hogy megérje az életed magas árát. Olyan ez, mint valami nagyon drága borospalack. Hogy lehet egy bor olyan jó, hogy igazolja az ezer eurós üvegenkénti árat?  A borrajongók nevében nem beszélhetek, de nem az estekért fizetek (bár igazán szórakoztatóak), hanem az adrenalinlöketért, amit kapok, ha ezt a kockázatos játékot játszom. Ettől érzem, hogy élek. Szinte meg szoktam részegülni az izgalomtól. Két esemény között nagyon hiányoznak ezek a feszültséggel teli éjszakák, amikor úgy öltözködöm, mint egy szajha; és mezítláb járok, készen arra, hogy véremet ontsam a színpadon. Ráadásul az általam választott kivégzés a szexuális fantáziám. Pusztán attól nedves leszek, ha elképzelem, hogy ez az én napom. 
Tudom, hogy Firefox is erre gondol most. Szó szerint érzem az ágyéka illatát. Megérintem odalent, és nedves. Ő is megérint engem. Intenzíven csókolózunk, miközben kielégítjük egymást. Jó kezdés.
Pihenünk egy kicsit az utómámorban, miközben az autó fel-alá zötykölődik valami egyenetlen terepen, majd Firefox a zsebéhez nyúl. 
– Ó, mellesleg van valamim a számodra! 
Kihúz egy apró, rózsaszín, hengeres tárgyat, ami úgy néz ki, mint egy tampon, de szilikonból készült. 
-Ez egy okostelefonnal vezérelhető vibrátor. A formája lehetővé teszi a folyamatos viselést és a telefonnal aktiválhatod. Például ha a metrón ülsz, mindenki előtt maszturbálhatsz.
Átveszem tőle. Sima, puha és perverz. Rezonál a lényemmel. Imádom. Akár azonnal kipróbálnám.
-Van egy különleges tulajdonsága is: kettőt iker-kapcsolatba lehet hozni úgy, hogy egyszerre aktiválódjanak. Van egy "okos iker" üzemmódja is, ahol mindkét eszköz érzi viselőjének izgatottságát, és közli ezt a másikkal, hogy a két partner izgalma szinkronban legyen.
Hú... még jobban tetszik! 
Firefox kivesz egy másik, kék vibrátort a zsebéből és folytatja:
-Van egy javaslatom! Párosítsuk és viseljük őket! Ha egyikünk a Kiválasztott lesz ezen az éjszakán, a másik az alkalmazás segítségével maszturbálhat az áldozattal együtt. Gondolj csak bele! Haldokolni, miközben a barátod maszturbáltat, tudván, hogy ez az utolsó orgazmusod... Gondolj bele, mennyire szeretni fogja a közönség, ha téged vagy engem lát lihegni és nyögni utolsó lélegzetünkkel...
Megint nedvesedek... csináljuk! Amíg behelyezem a vibrátort mosolyogva gondolok arra, mit szólnának az évfolyamtársaim, ha most látnának: a pulóverem felhúzva a köldökömig, a lábam szétnyitva, és betolok egy vibrátort, amit a barátnőmtől kaptam. Ő ugyanezt csinálja a sajátjával. Masszírozom magam, hogy ellenőrizzem, jól illeszkedik-e.
A limuzin megáll és kiszállunk. Fogalmam sincs, hol lehetünk. Szabálytalan a talaj a lábam alatt. Poros, néhány éles kővel… talán egy régi kőbányában vagyunk? Körülöttünk teljesen sötét van. Nincs hold, de az ég tele van csillagokkal, ahogy még sosem láttam. Az egyetlen fény egy sportcsarnoknyi méretű felfújt kupolából szűrődik ki. Belülről tompa basszus- és dobhangok jönnek, az elektromos generátorok zümmögése hangolatlan drónként csatlakozik hozzájuk.
Forgóajtókon keresztül lépünk be a kupolába. A basszus és a dob kalapálása felerősödik. A környezet nem hasonlít más klubokhoz: meglehetősen sötét, nagy a zaj, erős fények villognak a zenével. Egy hatalmas nyitott tér, ahol az emberek táncolnak; a táncparkett körül asztalok és kanapék lila és sötétkék fényekkel világítanak. A másik oldalon egy színpad DJ-vel, akihez két go-go táncos vagy néha egy sztriptíztáncos csatlakozik. Emberek beszélgetnek, isznak, csókolóznak és... egyebeket tesznek. A pincérlányok úgy vannak öltözve, mintha anime-cselédek lennének. Valaki kokaint szippant… lefogadom, hogy fizető vásárló.
Egy vicces szociológiai tény itt az, hogy az emberek két csoportra oszthatók: fizető ügyfelekre és önkínzókra. Nincs formális szabály a két csoport keveredése ellen és nincs kifejezett jel, ami megmutatná, hogy ki melyik csoporthoz tartozik, ennek ellenére a két csoport soha nem vegyül.
A fizető ügyfelek szolgáikként tekintenek ránk. Azért vagyunk itt, hogy szórakoztassuk őket és azt hiszik hogy megveszik az életünket a pénzükön. Mi egy csomó elkényeztetett kölyöknek látjuk őket, tele pénzzel, ami gyakran a családjuktól származik. Bátrak vagyunk. Nem a pénzért vagyunk itt (nem kapunk semmit), hanem a szórakozásért és az izgalomért. Bármikor abbahagyhatnám az idejárást, de egyszerűen imádom az "orosz rulett" érzést.
Bátran fogunk meghalni azon a színpadon, elektromossággal, izzadsággal és hormonokkal teli légkörben, végső extázisba lovalva magunkat a közönség előtt. Ők mentőautóban fognak meghalni, miután túl sok kokaint szippantanak, és a veséjüket meg a májukat tönkreteszi a kábítószer és az alkohol. Őket a családjuk szégyellni fogja. Mi rejtélyesen eltűnünk. Senki sem fogja megtudni, mi történt velünk. Pletykák terjednek, legendákat mesélnek majd. Ők a temetésükön álszent könnycseppeket fognak kapni olyan emberektől, akik azt hiszik, éppen itt volt az ideje, hogy feldobják a talpukat, és másnap reggel a legelső dolguk lesz felhívni az ügyvédet az örökség miatt.
Én és Firefox találunk egy kis asztalt, és rendelünk két italt. Az étlapon minden megtalálható: üdítők, sörök, borok, koktélok, erős italok és drogok. Minden ingyenes, mivel már hatalmas árat fizettél, és amúgy is fizikai határa van annak, hogy mit vagy képes meginni vagy felszívni. Két long drinket választunk: kellő mennyiségű folyadék és alacsony alkoholtartalom. Megihatsz belőlük párat, és legfeljebb egy kicsit szédülsz.
Az éjszaka a megszokott módon telik: hol iszunk, hol táncolunk, hol flörtölünk néhány sráccal (mindig az önkéntesek közül. Nem keveredünk az elkényeztetett kölykökkel). Újabb ivás, újabb tánc, még több flört, és így tovább...
A sztriptíztáncosnő jó. A művészneve Emmy Lovelace, és úgy dereng, hogy már láttam őt...
Istenem… megvan… matematika szakos hallgató! Úgy látszik nem én vagyok az egyetlen egyetemista, akinek kettős élete van. Csak remélni tudom, hogy nem ismer fel! Túl kínos lenne.
Hirtelen elhalkul a zene és helyébe lassú basszusvonal lép, néhány kisebb, hullámzó akkorddal. A lámpák abbahagyják a villogást, lila és piros fények árasztják el a környezetet. Mindenki tudja, hogy ez mit jelent: bejelentik a Kiválasztottat. A légkör szikrázó… különösen az önkéntesek körében. Néhány perc múlva tudni fogjuk, ki tér vissza haza, és ki nem. Firefox-szal összebújunk, a szívem őrülten dobog, mint minden ilyen alkalommal. Néhány mély csengőhang jelzi a patrónus színpadra érkezését. 
-Kedves vendégek! A fények egyre halványulnak, a zene halkul, és tudjátok, mit jelent ez... Bejelentjük, hogy kié lesz a megtiszteltetés, hogy szórakoztasson minket az éjszaka hátralévő részében. A Kiválasztott ezen az éjszakán...
Lassú dobpergés, hogy kiemelje a súlyos pillanatot… Lehunyom a szemem, és Firefoxba kapaszkodok. Mindig így van: a szívem őrülten dobog, és csukott szemmel kapaszkodom belé félve, majd ellazulok, amikor kimondják a nevet...
–Mezítlábas Vörös!
De nem így történik ezen az éjszakán. Egy pillanatra lefagyok, nem értem, azután remegni kezdek. Firefox átölel. Mindenkivel megeshet. Úgy jössz ide, hogy tudod, hogy előbb-utóbb ez megtörténik, és azt hiszed, hogy bátor leszel, és boldogan lépsz a színpadra, hogy betölthesd a szerepedet, …majd az életösztön átveszi az irányítást, és nem tudod elhinni, hogy ez megtörténik. Mindenkivel előfordul.
Firefox a nagy melléhez szorítva megsimogatja a fejemet és megcsókolja a homlokomat. -Tudtad, hogy ez megtörténhet, és ezúttal meg is történik veled! Legközelebb talán rám kerül a sor… -mondja.
Felemelem a fejem és ránézek. 
-Sajnálom, hogy el kell válnunk! De boldog is vagyok, mert tudom, hogy a műsorodra emlékezni fognak. Menj és mutasd meg az elkényeztetetteknek! Hátha egy-kettő szívrohamot kap! - folytatja könnyes szemmel, majd hozzáteszi:
 – És ne feledd az egyezményünket!
Kacsint és mosolyog. Mosolyának szomorú felhangja van. A reflektorfény ránk talál, miközben mély, heves csókot váltunk: az utolsómat. A terem ujjong. Kettős tűzsor emelkedik ki a padlóból és bekapcsolódva egy tűzösvényt teremtve mutat a sorsom felé. Készen állok. Egy részem még fél, de készen állok. Felállok és tekintetem a tűz útját követi fel a színpadig. Egy óriási képernyőn az arcom látható. Egy közeli képen egy ártatlannak tűnő szeplős arc látszik, amit bárki gyengéden megcsókolna az érzelemtől felduzzadt ajkakon. Kék szemeim pislognak, és két könnycsepp kezd folyni. A közönség tapssal biztat: "Menj, menj, menj!" Megértem azt az izgalmat, amelyet az előadóknak át kell élniük. Úgy érzem magam, mint egy popsztár.
Odaadom a kis kézitáskámat Firefoxnak. Leveszem a fülbevalómat és odaadom neki azt is. Végül adok neki még egy puszit, és a színpad felé indulok a tűzfalak között. Csupasz talpammal utoljára érzem a sima táncparkettet. 
-Hölgyeim és uraim, üdvözöljük Mezítlábas Vöröst! Esküszöm, hogy nem fogjuk egyhamar elfelejteni a műsorát!
A bennem lévő vibrátor rövid, apró rezgést kelt; ez Firefox módja arra, hogy felvidítson. Mosolygok.
Felmászok a színpadra, miközben a reflektor követ engem. A terem sötét, és olyan erős a megvilágításom, hogy szinte nem látok senkit. Az első lépés a levetkőzés. Ez könnyű lesz.
Minden sztriptízshowban először a kesztyűt kell eltávolítani, szép lassan. Bedobom őket a legközelebbi parázstartó tüzébe. A közönség ujjong. Szeretem őket.
Most a pulóver jön. Különleges, erre az alkalomra tervezett jellegzetessége van: elöl a nyaktól lefelé a combokig futó cipzár zárja. A cipzár rejtett, így távolról nem látszik. Lassan elkezdem kinyitni. A közönség ujjongani kezd. Láthatóvá válik a mellem kereksége. Az ujjongás folytatódik. Én is folytatom, és röviden megállok a köldökömnél. A nézők bátorítanak, és megyek tovább.
Már csak az utolsó rész van hátra. Egy felfelé rúgással szélesre nyitom a lábam, és kinyílik a cipzár, így a pulóver úgy lóg rajtam, mint egy köntös (hányszor elpróbáltam otthon ezt a mozdulatot...). Jól látszik a vöröses ágyéki szőrzetem és a dekoltázsom. Félénket játszok, és zavartan, kacéran összecsukom a “köntöst”. Hátat fordítok a közönségnek, és elkezdem levenni a pulóvert/köpenyt. A vállamtól kezdve leengedve, hogy a hátam egyre nagyobb részeit fedjem fel.
Még ha nem is vagyok profi sztriptíztáncos, elég showt láttam itt ahhoz, hogy tanuljak egy-két dolgot. Na igen... Emmy... a sztriptíztáncosnő... Most már biztosan felismer. Lepjük meg őt ennek a jól nevelt egyetemistalánynak a sötét oldalával!
A bennem feltörő rezgés azt jelzi, hogy Firefox-nak tetszik a műsorom. A rezgések izgatnak, és ez megjelenik angyali szeplős arcomon... A közönség kiabál.
A pulóver most a fenekem alatt van, és elengedem. Susogva esik a padlóra. A nézők felé fordulok, arcomon még mindig látszik az izgalom. Lábbal felszedem a pulcsit és egy rúgással beküldöm egy parázstartóba (ez is hány próba volt...). Viszlát szép pulcsim!
Kitárom a karjaimat a közönségem felé, mintha azt mondanám: „Itt vagyok”, miközben mindannyiukat átölelem. Vidámságuktól az egekbe szökik az adrenalinszintem. Néhányszor megfordulok, hogy minden oldalról megnézhessék a testemet.
Két csuklyás, félmeztelen férfi lép a színpadra, fekete bőrnadrágban, és hozza az első eszközt. A fő része egy oszlop, ami majdnem olyan magas, mint én, bilinccsel a tetején. A közepe tájáról háromszöget alkotva két vékonyabb gerenda indul lefelé. Ezek talpszerű lécben végződnek, amiken szintén bilincsek vannak. A függőleges oszlop tetején négy hosszú falazószeg és egy nehéz kalapács található.
A kamera körbejárja az eszközt, így a nagyközönség megcsodálhatja azt a képernyőn, és találgathatnak, hogyan fogják használni. Firefox izgalma rövid rezgéskitörések gyors sorozatával érkezik meg hozzám. Nézem a szegeket  és valami megborzong bennem. De rendes lány vagyok, és szórakoztatnom kell ma este.
A félelem fokozza az izgalmamat, és a vibrátor intelligens-iker üzemmódja visszaküldi ezt Firefoxnak. Egy pillanatra boldog, meglepett reakciója van. Rá kacsintok; a közönség pedig azt hiszi, hogy a kacsintás nekik szól, és elkezdik skandálni: “Vörös! Vörös!”
Életem legjobb klubbulija, kár, hogy ezt nem oszthatom meg a Facebookon. Kissé széttárt lábakkal letérdelek a vízszintes alsó gerendákra, kezeimmel a függőleges rúd tetejébe kapaszkodom. A bokáimat  és a csuklóimat megbilincselik. A fém hideg, és szoros, nyomja a bőrömet. De ez még csak a kezdet. Még sok mindent fogok elviselni.
Az egyik csuklyás srác megragadja a mellbimbómat átszúró gyűrűket, és addig húzza őket, amíg a mellkasom erősen a fához nem nyomódik. Megborzongok a fájdalomtól. A másik fickó fog egy szeget, és ráhelyezi az egyik mellem oldalára, majd néhány kíméletlen ütéssel a gerendához szegezi. A fájdalom erős, és minden ütésre felnyögök. A fájdalom keveredik az izgalommal, és ízlelgetem az eredményt. A lélegzetem lassú és mély. A közönség láthatja a képernyőn, ahogy enyhén tátott szájjal levegő után kapkodok. Felső ajkaim eksztatikus arckifejezést kölcsönözve kissé visszahúzódnak, felfedve felső fogaimat. Firefox néhány rezgése keveredik az élvezettel, és a közönség tombol. Az eljárás megismétlődik: mindkét mellembe két-két szeg kerül. Firefox-szal kölcsönösen izgatjuk egymást az ikermódon keresztül. Majdnem elélvezek, de Firefox éppen időben leáll. A kamera elidőzik a húsomba kerülő szegek képén: a fényes fejen, és a kissé behúzott bőrön.
Csatt! 
-Egy! – kiáltja a közönség
 Auuu! Szóval ilyen érzés, ha korbácsolnak. Intenzív… elakad tőle az ember léle...
 Csatt!
-Kettő!
 Csatt!
-Három!
 Úúúú! A fájdalom fokozódik. Firefox küld nekem némi rezgést, és a fájdalom és kéj keveréke...
Csatt!
…
Csatt! 
-Negyven!
Nem csak egyszerűen érzem a fájdalmat. Én magam vagyok a fájdalom. Fájdalom és izgalom, fájdalom és a szeretet a közönségem iránt, akik teljes szívéből ujjonganak.
Szédül a fejem. A szempillafestékemet elmosták a könnyeim, hosszú fekete vonalak húzódnak az arcom. Még mindig az oszlophoz vagyok bilincselve. Körös-körül a korbács által szétpermetezett vércseppek. Érzem, ahogy a vér végigfolyik a hátamon, és az óriási képernyőn is látom, az operatőr jóvoltából. A kamera végigmegy a hátamon, követi a vörös patakokat, leereszkedik a fenekemre, és végül megnézi a kis, sötét foltokat a padlón. Kioldják a bilincseimet. Egy kicsit zsibbadok, mert nagyon szorosak voltak. Egy fogóval kiszedik a szegeket a mellemből. A szövet hirtelen felszabadulása is fájdalmas, és ez látszik is az arcomon.
Széles vérpatakok folynak kifelé, követve a cicim ívét, amíg el nem érnek a legalacsonyabb pontig, és onnan lehullanak a padlóra. Az egyik csuklyás fickó fog két kupát, és a mellem alá teszi, hogy összegyűjtse a véremet. Ebből készítik majd el a Colosseum jellegzetes italát, a Szűzi Vér koktélt (az alany tényleges szüzességi állapota nem igazán számít). 
Egy idő után leáll a vérfolyam. Az egyik ujjamat az egyik kupába mártom, majd a számba veszem és ízlelgettem a vérem fémes ízét. A közönségem őrjöng.
Ideje továbblépni. Segítenek felállni. Még mindig gyenge vagyok a megpróbáltatásoktól, de bírom. Egy zsebkendőt kérek, hogy megtisztítsam az arcomat a szemfestéktől. Jól akarok kinézni a közönségemnek. Firefox néhány helyeslést sugároz, amitől elmosolyodom, jobbra billentve a fejem. Az édes, már-már angyali tekintetem és az általam átélt megpróbáltatások közötti kontraszt még jobban felizgatja a nézőket. Látom, ahogy egy fickó összeesik és a barátai megriadnak. Azt hiszem, elkaptam legalább egy elkényeztetett kölyköt...
Kerekeken tolják be a következő -utolsó- eszközt. A kamera ráfordul, és a közönség őrülten kiabál, hiszen tudják, hogy valami minőségi kínt fognak kapni. Az eszköz egy három méter magas kereszt egy kocsiszerűségen. Az egyik ágán egy táska lóg három szöggel és egy kalapáccsal. A másik ágon akácfából készült koszorú, fenyegető tövisekkel (igen, nagyon közhelyes, de ez végül is show-biznisz...). A kereszten néhány lyuk és folt van. Emlékei másoknak, akik szintén ezt az utat választották előttem.
Ránézek és megfeszül a gyomrom. A félelmem és az izgalmam egyre nő… és erősödnek a rezgések is bennem, a vibrátor iker-módjának jóvoltából. Firefox, te ribi! Felizgat a gondolat, hogy erre a keresztre fognak engem szegezni, igaz? Nos, mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást!
Az én félelmem és az ő izgalma ismét felerősítik egymást, egy perverz pozitív visszacsatolásban. A lélegzetem elmélyül, és annyira fel vagyok izgulva, hogy alig tudok mozdulni. Elhatározom, hogy elengedem magam. Levetem magam a földre, térdelve, nyitott lábakkal a terem felé fordulva, és mindenki előtt elkezdem magam simogatni.
A közönség azt hiszi, hogy az utolsó orgazmusomat akarom, és ettől még jobban megvadulnak. Egy másik fickó is összeesik. Az én szeplős angyalarcom a perverziómmal keveredve túl sok egy olyan puhánynak, mint te! Menj és halj majd meg egy rideg sürgősségi osztályon! Én élvezni fogom a fájdalmat, ami a keresztemről csöpög, édesen és forrón, mint a mézcseppek. A közönségemet lelkesítve, szenvedélyük lángjaitól burkolva fogok haldokolni.
Végül elélvezek, és az endorfin rohama egy pillanatra elfojtja a fájdalom felhőjét. Ettől még gyengébb leszek, és szükségem van néhány másodpercre, hogy magamhoz térjek.  Felállok, odamegyek a kereszthez, és letérdelek a lábaihoz. Összekulcsolom a kezeimet és lehajtom a fejem. A fejemre teszik a töviskoronát és lenyomják. Kicsit fáj. Lefolyik a vér, de nem vészes, inkább látványos Egy vörös patak közeledik a számhoz, és megnyalom.
Felállok és megsimogatom a keresztet. A közönségem lelkes biztatásával kísérve átölelem és érzem a bőrömön az érdes fát.
A hóhéraim lefektetik a keresztet, én pedig ráfekszem. Karjaim széttárva, tenyérrel felfelé; a bal lábam a jobbomon. Fáj a megkorbácsolt hátam ahogy a fának nyomódik. Behunyom a szemem: ez a csúcs. A csuklyás fickók  ráhelyezik a szegek hegyét a csuklóimra, és szinkronban rájuk csapnak. A fájdalom olyan heves, hogy felsikítok. A közönség egy emberként kiált fel. Második csapás.. a szegek átmennek a csuklómon. Újra sikítok, és újra válaszol a közönség. A harmadik és a negyedik csapás mélyen a fába veri a szegeket. A fájdalom heves, de megtanulom élvezni, mert ez az eksztázishoz vezető út. Új rezgések jelennek meg bennem, és mosolygok, várva az élvezetet. A képernyőn a mosolygó arcom látható, miközben a keresztre vagyok szegezve, és a levegőben szinte vibrál a nézők izgalma. Szeretnek engem és én is szeretem őket. Mindent meg akarok nekik adni. A vágy, hogy teljesen átadjam magam, eltünteti a félelmet, és a fájdalmat tiszta izgalommá változtatja. Úgy érzem, hogy az a sorsom, hogy a közönségemet az izgalom csúcsára hozzam. Újra elélvezek. A nyögéseim az a csatorna, amely átviszi az izgalmat rólam a nézőimre. Eljön a lábam ideje. Kipihent vagyok a frissen átélt orgazmusra és készen állok rá. Mindig erről a pillanatról álmodoztam, mindig is ez volt a fantáziám. Hányszor tettem keresztbe a lábaimat a fapadlón és képzeltem el, hogy egy szög behatol a felső lábamba, utat nyit a húsomba, majd behatol a másikba, végül a lábamat a fához rögzíti. Most valóra válik ez a fantázia.
Lábaimat a gerendára téve várakozóan nagyokat lélegzek. Az egyik csuklyás lefogja a lábamat, a másik szegezi. Auuuu! Az első ütés olyan, mint amilyennek elképzeltem, csak sokkal intenzívebb. Fájdalomhullámok rázzák meg a testemet és emelik az endorfinszintemet. A második ütés áttöri a talpam bőrét, és a fájdalom megbénít. Egyszerre sikítok és nyögök, a közönség ujjong. Szeretett közönségem, neked adom fájdalmam és életem, kérlek fogadd el őket!
Két másik ütés, és a szeg eléri a fát. Még jobban sikoltozok, vonaglok, meghajlítom a hátamat, próbálok menekülni, de a szegek a fához rögzítenek. Egy pillanatra pánikba esek. Úgy visítok, ahogy nem is hittem volna, hogy képes vagyok. Azután hirtelen újra eltűnik a félelem, és a fájdalom izgatóvá válik. Az izgalom egyre erősebb, míg megint orgazmust nem élek át. Újra sikoltozok, vonaglok és nyögök, de ezúttal a kéj miatt, ahogy ezt az arcomról mindenki látja. Tapsoló tömeg előtt élvezek el (beleértve Emmy Lovelace-t is), és tetszik. Szeretném, ha ez a kínzás örökké folytatódna.
Felemelik a keresztet. Ahogy egyre függőlegesebbé válik, a gravitáció elkezd lefelé húzni. A karjaim nyújtása egyre intenzívebbé válik, mígnem elviselhetetlenné válik, amikor a kereszt végre egyenesbe kerül. Úgy tűnik, hogy a hónaljam bármelyik pillanatban felszakadhat. A feszültség a mellkasomat is nagyon megnehezíti. Próbálom használni a rekeszizmomat légzéshez, de korlátozott az eredmény. Fulladozok és levegőre van szükségem. Meg kell emelnem magam, hogy legalább egy kis levegőhöz jussak, de ez fájdalom szikráit váltja ki a leszegezett lábaimból.
A zene újra megszólal. A lila fények elhalványulnak, és a stroboszkóp újra villogni kezd a dobokkal. Poharakat helyeznek el a csuklóim és a lábaim alatt, hogy még több alapanyagot gyűjtsenek a Szűzi Vér-hez.
Mivel mindenféle védelem nélkül vagyok fent, az a benyomásom, hogy bármikor lezuhanhatok. Belátom az egész termet: az emberek táncolnak, mások simogatják magukat, megint mások a kanapékon hevernek. Az erős techno ritmustól hevesebben ver a szívem, miközben felemelem és leengedem magam. Próbálok levegőt kapni, és némileg enyhíteni a fájdalmat Firefox egy serleget emel felém. Felismerem: a Szűzi Vért szolgálják fel ilyenekben. Rendelt a véremből készült italból. Engem iszik. Távolról koccint vele úgy, hogy összehúzom a medenceizmomat, és megpróbálok neki rezgéseket küldeni az ikervibrátorokon keresztül. Meglepett arckifejezésén látom, hogy sikerült. Elmosolyodok. A serlegből ivás közben megérinti magát, amivel hihetetlenül intenzív orgazmusos koccintást élünk át.
Az idő múlik… néhány órával vagyunk napkelte előtt. A kalapáló zene, az emelkedés és a süllyedés, a fájdalom és az izgalom kimerít. Soha életemben nem voltam még ilyen érzelmi zűrzavarban. Újabb orgazmusom lesz, de már túl gyenge vagyok… azt hiszem, ez lesz az utolsó.