Hajnali ölelés

A hajnal oly észrevétlen kúszott be a szoba csendjébe, hogy az éj sötétje még nem eszmélt arra, itt neki már sok keresnivalója nincs. Fanny álmosan bújt a takaró melege alá, átadva testét a puha ölelésnek, az ágy hívogató csábításának. Még soha nem volt ilyen boldog. Szerelmes volt, oly hosszú idő után ismét….
Álmaiban már sokszor látta kedvesét, érezte hosszú, puha ujjainak bársonyos érintését, hallotta suttogó szavait, de nem látta az arcot. Mégis tudta, ez a férfi az, aki titkos vágyait kitalálva beteljesíti végre a ki nem mondott vágyakat. Mert ezek a vágyak régóta ott izzottak a lelkében, várva az alkalmat, hogy lángra gyúljanak.
Aztán egy nap meglátta. Oly váratlan, gyors szívdobbanással érzékelte a jelenlétét, mint amikor a sötétségből hirtelen vakító fény árasztja el a szemet, megvakítva ezzel a szem tulajdonosát, gyámoltalanná, sebezhetővé, mégis oly mérhetetlen boldogsággal töltve el azáltal, hogy teljes lénye fényben fürödhet. Mert akkor senki sem gondol arra, hogy ez a fény elveheti tőle a látás csodáját….Fanny sem érezte, hogy veszélyben lenne. Sőt, a teljes bizonyosság érzése kerítette hatalmába, tudta, hogy Ő van itt, akire tán évezredek óta várt. Számtalan élete során kereste ezt a pillanatot, amikor minden érzéke lázas lüktetéssel adja tudtára a varázslat létezését. Mert megtalálni a lélek másik felét, csak varázslat lehet. Fanny tudta ezt, ezért volt most oly tökéletesen boldog…A varázslat igenis létezett.
Kedvese halk szuszogással aludt mellette, kezét Fanny csípőjén pihentetve. Birtoklás volt ez, és egyben a ragaszkodás odaadó megnyilvánulása. Ahogy nézte a férfi arcát, meleg hullámokban öntötte el a szerelem, mélyen, a lelke legmélyéből kúszva át a szívébe, hogy egy hosszú sóhajjal húzódjon közelebb, és gyengéd csókkal ébressze kedvesét.
Minden érintéssel egyre többre vágyott. Akarta őt, ahogy forró nyárban a föld sóvárog az eső után, kívánta a csókját, mint szomjazó vándor a hűs forrásvizet a végtelen sivatag katlanjában…és a kedves tudta ezt. Mosolyogva nyitotta ki szemét, és abban a pillanatban vágytól elsötétült szemmel nyúlt a lány teste után. Szája mohón kereste Fanny száját, birtokba  vette, itta a csókját, mely élettel töltötte fel a testét, lelkét, és forró szerelemmel a szíve legmélyebb zugát. Fanny érezte, hogy ez is különleges alkalom lesz, mint ahogy minden szeretkezésük igazi gyöngyszem volt, a vágy édes fonalára fűzve.
Kedvese mestere volt a testi szerelemnek. Tudta, hogyan érintse, testének mely pontját gyújtsa fel, hogy ettől még többet kívánva boldog gátlástalansággal adja át magát az egyre közeledő extázis érzésének. Szerette a férfit, szerette testét csókjaival elhalmozni, nyelvével ízlelni bőre sós ízét, megtalálni azokat az érzékeny pontokat, amitől kedvese halk suttogással ismételve a nevét, kérte az ismétlést. És ő boldogan halmozta el a szeretett kedvest, érzékeit lázas bujasággal szítva, a szerelem örvénylő táncát táncolva újra és újra, míg úgy érezte, felrobban a világ, s ő megsemmisül, s ő elég ebben a lázban, hogy aztán újra megtalálva önmagát, lassan visszatérjen kedvese ölelő karjába, és befészkelve magát az ölelés biztonságába, éltető álomba merüljenek, szorosan ölelve egymást.
A hajnal lágyan beburkolta a szobát, bíbor fénybe borítva a szerelmeseket. Oly tökéletes ölelésben feküdtek egymás karjában, hogy nem volt szíve ébreszteni a Napot, hagyta, hogy ez a boldogság neki is erőt adjon a reggel eljöttéhez. Csendes mosollyal nézte, ahogy a férfi a lány mellét kezében tartva alszik, testükön a szerelmeskedés harmatcseppjeivel, és irigyelte őket…….mert tudta, hogy ő már csak néhány percig maradhat, a reggel könyörtelenül megvilágítja a szobát és elűzi őt, hogy átvegye helyét az idő körforgásában.