Háború - I. Harc a túl élésért

John Evans vagyok. Kalandor. Elszerenék mesélni egy történetet, ami nemrég történt meg velem. Minap sétálok az utcán. Sikoltást halottam, azt hittem megint a szomszéd orgiázik. De nem. A női hang most magasabb volt és vékonyabb. Elkezdtem rohanni házuk felé. Világos nappal volt, gondoltam, hogy hátha ők. Áhh nem, ők nem lehetnek. Futottam, mikor odaérkeztem, egy kutyaszerü lény futott ki az utcára és tűnt el a csatornában.
Késő este hazamentem, a hiradó veszett farkasokról beszéltek, amilyen hülyék manapság az emberek el is hitték. Itt másról volt szó. Újra kitört a háború. Én ott voltam, láttam mire képesek egymás elpusztítása érdekében. A Szövetségem, mint később kiderült, újra harcolni szeretnének. Jó lenne csatlakozni hozzájuk, de már kiestem a formámból. Bár az utóbbi időben a gépem előtt ültem, és dolgoztam, nem biztos, hogy viszazökkennék a pörgős életbe.
Egyik nap csörgött a telefon:
- Haló, ki az? - kérdeztem.
- John itt Erik, baj van.
- Mi történt?
- Petert megharapták! - mondta remegő hangon.
- Úr isten, és az ellenszer? - vágtam rá gyorsan
- Nem hatásos, a fokhagyma injekció esetleg, már 2 adagot beadtunk neki, de nem tudjuk, hogy meddig bírja.
- 5 nap és Londonban leszek, várjatok a szokásos helyen.
- Rendben visszhall.
És letette a kagylót.

Odasétáltam az ablakoz, beesteledett. Telihold volt, az égen szürke felhők vándoroltak Észak felé. Az éjszaka csöndjét egy vérfagyasztó vonyítás szakította félbe. Tudtam, hogy itt vannak, és rám vadásznak. A komornyikot leküldtem a pincébe, amikor kopogtattak.
- Ki az? - kérdeztem.
- Jó estét kívánok. - mondta a recsegős hang - Követek vagyunk. Békével jöttünk.
- Rendben várjanak egy kicsit. - feleltem, és előkerestem az ezüst lövedékeket.
Megtöltöttem a revolveremet, és odamentem az ajtóhoz.
- Fáradjanak beljebb. - mondtam udvariasan, és a nappali felé mutattam.
-Köszönjük.
Három két méter magas úriember lépett a szobába. Az elsőn látszott, hogy nemesi vér folyik az ereiben, a másik kettő inkább a cselédjükre hasonlított. Megszólalt az első.
- Követtek minket, menedéket kérünk, nem szívunk. Már tíz éve nem szívtunk. - mondta megnyugtató hangon.
- Az én nevem John Evans. - mondtam nekik - Kérem önöket tegeződjünk.
- Rendben John, én Karl vagyok. Ő pedig Krüger és Hans.
- Sajnálom, de csak fokhagyma teám van, ezzel erősítem magam.
-Semmi probléma, hoztunk magunkal 1849-es magyar vért, azt mondják, hogy az övéké a legjobb.

Ekkor megfordultam, az ablak előtt árnyak mozogtak, elővettem fegyveremet és az ablak felé lőttem, a golyó talált. Sajnos nem azt, amire számítottam. Egy 17 éves fiatal srác állt az ablak előtt, a szomszéd utcában lakott, meghalt. Kirohantam a ház elé, de ők már a tetőn voltak. Körbenéztem, mindenhol ott voltak. Vagy 20 Vérfarkas rohangált az utcán. Hívtam a 124-et.
Ez a szám riasztotta a Furcsa Esetek Kivizsgálása Bizottságot. Miután visszamentem a lakásba a három Vámpír néma csöndben figyelt engem, megszólalt a fiatalabb.
- Sokan vannak? - kérdezte megrémülve - Be tudnak ide jönni?
- Nyugodjatok meg, ebbe a házba utoljára 200 éve lépett be Vérfarkas, de az is halott volt. Apám, nyugodjon békében, ő vadászta a dögöt. A padláson még megtalálható a kitömött állat. Úgy tudom, hogy ti harcoltatok a németek oldalán a második világháborúban. Igaz ez?? -fejeztem be hosszabb kérdésemet.
- Kérlek ne mond ezt, ez sértő számunkra, mi a németek ellen küzdöttünk, szerinted hogyan jutottak be az oroszok Berlinbe? Ki zavarta össze a németek kommunikációját?
- Sajnálom, abban az évben veszítettem el a barátnőmet, egy Stuka menekülés közben eltalált minket. De ne kalandozzunk el maradjunk a jelenbe.
A három német elindult a szobájuk felé. Én felmentem a szobámba, és lefeküdtem, egész este nem aludtam, vártam mikör törnek be a Farkasok a házba. Két nap múlva el kell utaznunk Londonba, ha Szükségállapotot rendelnek el, akkor sehova se megyünk. Az éjszaka folyamán megérkezett a srác holttestéjért a Bizottság, elvitték őt. Megint a farkasokra fogták.
Felkelt a nap. A madarak vidáman csicseregtek. Felkeltem ágyamból, azonnal a nyakamhoz nyúltam. Nem éreztem rajta semmit. Szerencsém volt. Aggaszott a társam állapota, a vámpírok nem említették az incidenst, de látszott rajtuk, hogy titkolnak valamit. Négy napom volt az indulásig. Elindultam lefelé a lépcsőn, amikor a követek ajtója elé értem. Elkezdtem hallgatózni.
- Nem mondhatjuk el neki! - mondta ideges hangon az egyik.
- De ő a legjobb barátja!
- Volt! - szólalt meg a vezér.
- Mi? - kérdezték kórusban
- Tegnap este átalakult, megölték. A Fokhagyma injekció nem segített semmit. Remélem nem lesz ebből konfliktus.

A hír hallatán majdnem összeestem. A legjobb barátom volt. Mindig mondogatta, hogy egyszer megfogja valamilyen dög harapni. A Nagy Csatában, megharapta egy Törpe, de csak azért, mert Nőnek nézte. Sajnálom szegény öreget. Ma este indulok Angliába, kíváncsi leszek, mit mondanak.