Ha felrobbantanak egy hidat...

Furcsán ragyogtak a csillagok…Mintha valami átlátszó masszán keresztül nézte volna őket, folyt a fényük, akár a tűzcsóváknak, akárha leszakadt volna az ég… Lassan jött csak rá: a könnyei teszik olyan szokatlanná a képet. Kimondhatatlanul rég nem sírt már, és most, mintha minden, ami benne lakozott, sós folyadékká akart volna válni, és kispriccelni belőle, úgy törtek elő nagy kék szemeiből a könnyek. Nem volt túl öreg, sőt, külseje alapján fiatalnak is mondhatnánk akár, csak a nagy szemek pocsolyás zavarában látszott, hogy élt, többet, mint kellett volna…Arca olyan volt, mint a görögök szobrai, melyeket annyian másoltak már azóta, életről árulkodó pajkos vonásai a kemény márványarcba zárva félelemmel töltötték el a szemlélőt…- bár most csak a csillagok látták, s az ég, mely mintegy együttérzését kifejezendő maga is elmorzsolt néhány könnycseppet…
Újra és újra emlékeibe idézte a gúnyos szavakat, a lenéző kacagást, és nem hitte el…nem merte elhinni. Ő jó ember!- kiáltotta az egyre maszatosabb csillagoknak- nem mondhat ilyet, lehetetlen! Pedig: de. Nagyonis lehetséges, és ésszerű dolog volt az, amit kikényszerített a férfiból…nevezetesen, hogy nem kell neki. Miért is? Talán mert fiatalabb volt, talán mert tapasztalatlan, talán mert látványosan porrázúzták korábban mások…Ezt csak a csillagok tudják, mint annyi mindent…- nincs isten. – szűkölt a lány a hold felé- és nincsenek angyalok, és ördög sincs. Csak emberek vannak…pfujj minek!- sokadszor merült már fel benne ez a kérdés…eddig mindig úgy zárta le a témát, hogy igenis van isten, és valami okkal megteremtette az embereket, ezért létezniük kell, ahogy neki is…de most nem volt effajta dilemmahelyzetben. A szituáció egyértelműen meggyőzte arról, hogy nem illik bele az emberiség nevű undorító masszába…nem azért, mert ő kevéssé undorító, mint a többiek, egyszerűen csak ezért, mert a massza kidobja magából újra és újra.
Kelj fel! - Ragyogtak rá barátságosan a folydogáló fények. De már nem volt kedve hozzá. Csak azért felkelni, hogy újra visszalökjenek? Nem ésszerű…Meghalni? Az sem ésszerű…de sokkal kellemesebb. - gondolta a lány, majd a barátságos csillagoknak búcsút intve beleugrott a szakadékba, amit a férfi épített kettejük közé, hogy bármennyire kedveli is a lányt, ne tudjon a közelébe kerülni…