gondolat...

Hittel kapcsolok minden apró gondolatot, ami felszökken a fejembe, eltolja minden vágyam, és a térbe löki őket. Bele az üres légbe. Áttöri a koponyád, behatol és felrobban agyad tekervényei között.
Aztán, ha látom a füstjét, nem bírok magammal - lángokat akarok! Égesse az egész szobát! Vidd magaddal a világodba, hogy minden, amihez közöd van, átvegye a lángnyelvek forró csókját.
Ilyenkor látom értelmét, hogy lélegzel. Minden szívdobbanásod vért pumpál a gondolataimba.
Ha már nem lehetsz eszközöm, felemellek magam mellé, aztán letaszítalak, hogy darabokra hullj, ahonnan törött csontjaidtól már nem tudsz felmászni sehova, és akkor arcodba törlöm az enyémet, hogy minden rezdülésemet rád írjam. A szád szélén csordogáló vért megízlelem, a szemembe kenem, és mosolytól torz ajkaim a tiédre helyezem. A lelked száll át rajtad. Érzem, ahogy el akar érni, de túl gyenge, hogy megtegye.
Megáll minden. Csak egy pillanat, egy röpke tükörképet mutat egy penge. Rólam. Csodálatom tárgya néz rám belőle. Erőtlen hörgésed a himnuszom. Ha tehetném, örökké hallgatnám, de olyan erősen vágyom rád, hogy nem lehet.
Ahonnan jövök, oda viszlek magammal. Oda, ahova soha nem akartál menni - túl mélyre, hogy magad megtaláld, túl magasra, hogy belém láss.
Látni akarom, mennyi erőd van még. Végig simítom a karod, s kifolyik minden mérged. Majd a hasad, s végre meglátlak. Millió tekervény vagy - gőzölgő kupac. Ahogy sikítasz - nekem szól. Végre őszinte vagy.