Föld

- „A Föld a 16 fényévre levő Zujykhur csillag körül keringő 3. bolygó. Az égitestet 674-ben fedezte fel Arthug Zopper és Neftir Drokter Gefcken, a Hellenkoy-beli égmegfigyelő két csillagásza. Az égitest arról lett ismert, hogy ez volt az első olyan bolygó, melyen az Otthonon kívül az egész ismert univerzumban nagy mennyiségű vizet figyeltek meg. Az első teleholdakat 5 évvel a megtalálása után küldték el az akkor még GHC003 néven ismert bolygóra, ahol is hihetetlen felfedezést tettek: virágzó életet figyeltek meg a teleholdak. Az Otthonon kívül szintén ez az egyetlen bolygó, ahol élet található az ismert világegyetemben.

Meglepő módon a GHC003-on is, csakúgy, mint az Otthonon, jelentkezett az evolúció, így jöhetett létre a fajok millióit magába foglaló élet ezen a csodálatos bolygón. Az első organizmus otthoni időszámításban körülbelül 600 millió évvel ezelőtt jött létre, maga az égitest 1,2 milliárd éve. Ez is mutatja, milyen hihetetlen sebességgel bontakozott ki a bolygón ma megfigyelhető ockfor-társadalom. 600 millió évvel az első egysejtű megjelenése után a GHC003-on létrejött az első intelligens életforma is: ők magukat embereknek hívják, s beépítették a teljes bolygót. Ám az ember sajnos egy rossz irányú evolúció következménye csak (már ha beszélhetünk az evolúció irányozottságáról): saját társadalmaik felépítésével ellehetetlenítik és lakhatatlanná teszik otthonukat és környezetüket. Míg az összes többi faj csak minimális és ideiglenes változást okoz az égitestben, addig az embernek egészen hatalmas befolyása van környezetére: sajnos legtöbbször rossz irányban. Mégsem mondhatjuk az emberre, hogy ’rossz faj’ lenne, hisz az evolúció szempontjából ilyen nincs. Amiért rossznak nevezzük őket, az csak a jephurok erkölcsi nézeteiből következik, nem pedig az általános természeti törvényekből, mivel annak szemében nincs olyan hogy jó, vagy rossz.

Ez fontos az emberek abszolút megítélésének szempontjából: meg kell értenünk, hogy amit tesznek, ahogy viselkednek, csak alapvető ösztöneik hatására teszik, és nem lehet őket hibáztatni ezért. Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy megérdemlik-e a túlélést: ez már az evolúció dolga. Amennyiben viszont sok negatív cselekedetük elősegíti nekik a túlélést, akkor mi sem javasolhatnánk mást, mint hogy folytassák környezetpusztító tevékenységünk. Ez a földi és az univerzális természet lényege.” – fejezte be az olvasást a tanárnő. – Nos gyerekek, a mai órán az emberekkel fogunk foglalkozni. Igazából ezt még azelőtt kellett volna megkérdeznem, hogy felolvasom a Tudományos Értekezések e havi számának cikkét, de ti mit gondoltok róluk?
Páran jelentkeztek a 20 fős osztályból.
- Igen, Sektoi?
- Szerintem undorító, amit csinálnak az élőtársaikkal. – válaszolta a fiatal diák.
- Undorító? Ez kicsit erős szó, nem? – kérdezett vissza a tanárnő.
- Na de tanárnő, a jephurok sem pusztítják ki a többi fajt, pláne nem egymást – szólalt fel egy diáklány is -, akkor az emberek miért teszik ezt? Szerintem csak azért, mert élvezik.
- Gyerekek, azt hozzá kell tennem, amit csak kevesen tudnak: a Földön az agresszív evolúció jelentkezik. Ez egy elméleti válfaja a létező evolúcióknak, melynek egyik eleme, hogy a különböző élőlények egymás megölésével haladnak tovább a túlélés ranglistáján.
A diákok többsége megdöbbent.
- De… annak mi értelme van? – kérdezte valaki.
- Mármint minek?
- Hát… megöli, aztán huss, ő lesz a bajnok, vagy mi?
- Nem, - magyarázott a tanárnő – miután megöli az egyik élőlény a másikat, utána megeszi, hogy így jusson energiához, ami a mindennapi élethez szükséges.
- Fúj. – fintorodtak el többen is.
- Ez nem fúj. – mondta a tanárnő – Ez az alapvető baj azokkal, akik az emberekre és az egész Földre, mint elátkozott fajra és bolygóra tekintenek. Nekik nem adatott meg az, ami nekünk igen: nekünk végtelen mennyiségben áll rendelkezésünkre az éterben lebegő és folytonosan keletkező energia, amit fel tudunk használni ahhoz, hogy szervezeteinket végtelen ideig fenntartsuk és működtethessük. Az ő bolygójukról, sőt, egész csillagrendszerükből hiányzik ez a szabadon formálódó energia: nekik különböző molekulákba vannak csomagolva, amit csak egyféleképpen szerezhetnek meg: ha megeszik a környezetüket. Megeszik mindazt, ami körülöttük energiát tartalmaz. A túlélésért vívott harc nálunk szó szerint „vívott harc”. Míg nálunk ez nem jelent mást, mint a minél tovább életben maradást, addig náluk a különböző energiacsomagokért való küzdést takarja a fogalom. Test test elleni harcokat. Mert náluk nemcsak a vadásznak vannak fegyverei, hanem a vadnak is, így egy komplett életháborúhoz jutunk. Egyesek szerint, mint többetek szerint is, ez undorító és elutasítandó. Valóban, az otthoni életnek ez nem lehet része. De mint külső szemlélő, szerintem bámulatos. Bámulatos, ahogy küzdenek azért, hogy életben maradhassanak. Egyszerűen csodálatos. És ez nemcsak az emberre vonatkozik, hanem a földi természetben létező összes élőlényre. Egyszerűen fantasztikus ez a háború az energiákért.

******

- Anya, gyere gyorsan! – kiáltott ki szobájából a fiú.
Anyja berohant, majd látta, hogy fia a jhefkay képernyőjére mutat.
- Mi az? – kérdezte a nő.
- Felfedeztek minket. – mondta kissé ijedten a fiú.
- Kik?
- Az emberek.
Az anya megdöbbent.
- Mi…? – kérdezte.
- Nézd a jhefit!
És engedelmesen nézte is, hallgatta, mit mondanak benne.
- „… az Otthoni Kommunikációs Világszervezet tegnap szerezte az információkat az emberek által ’Internet’-nek nevezett hírhálózatról. Az OKV az 1210-es évektől van rákapcsolódva az ott élő lények tudta nélkül az Internetre, s innen vagyunk képesek megszerezni az emberekről és a Földről a lehető legnagyobb tudásanyagot. A tegnap a hírhálózaton megjelent adatok szerint földi csillagászok felfigyeltek bolygónkra, mely nagy mértékben hasonlít saját égitestükre, s ez felkeltette a bolygón élő emberek figyelmét. A legfőbb vezetők szerint azonban nem kell félni, hisz az emberek még nem állnak olyan fejlettségi szinten, hogy ilyen nagy távolságú utakat tegyenek meg, mint az Otthon és a Föld közötti 16 fényév.”
Ekkor a nő megnyugodva sóhajtott egyet.

- Látod, nem kell félni. – simogatta meg mosolyogva fia fejét.
- Én nem féltem – válaszolta a fiú – Szerintem tök izgalmas lett volna, ha idejönnek.
Ekkor az anya újra komolyra vette a hangulatot.
- Fiam, ez nem vicces, ez nem „tök jó”. Ezek a lények bármire képesek lehetnek, olyanokra is, amit még legrosszabb rémálmainkban sem tudnánk elképzelni. Jobb, ha nem várod az eljövetelüket.
A fiú nem feltétlenül értette, hogy anyja mit mond, de egy bólintással nyugtázta a dolgot. Ekkor valaki bejött a bejárati ajtón. Az anya kisétált az előszobába, majd látta, hogy férje jött meg.
- Szia Trzueez! – köszöntötte.
- Hello. – üdvözölte feleségét a férfi.
- Hallottad, hogy állítólag az emberek felfedeztek minket?
- A földiek? – kérdezte meglepődötten Trzueez.
- Igen.
- És… most mit csinálnak? Idejönnek? – kérdezte kissé félve a férfi, miközben beljebb ment a lakásban – Szia Jepwruf! – köszönt fiának.
- Szia apa! – köszönt az vissza, de nem jött ki szobájából; rendületlenül nézte a jhefkayt.
- Nem, azt mondták, hogy még nem fejlettek annyira technikailag, hogy ide tudjanak jönni.
- Az jó. – mondta kissé érdektelenül Trzueez, majd bement az ő szobájába és ő is bekapcsolta a jhefkayt. Felesége követte.
- „A Földet 674-ben fedezte fel két csillagász…”
- No fene, mindenhol ez megy? – mondta Trzueez.
- Hát nem csodálom… én is megijedtem.
- Mitől? – lepődött meg a férfi.
- Hát… nem azt tanítják mindenhol, hogy milyen kegyetlen a világuk, meg az egész bolygó, ahol élnek? Meg hogy ők is mindenkit megölnek, aki az útjukba kerül.
- Ja, az igaz… mondjuk nem hiszem, hogy ilyen nagy fenyegetést jelentenének. Főleg mivel mondták is, hogy még túl civilizálatlanok. Ha nekünk évekig tartott, mire rájuk küldtünk pár teleholdat, akkor nekik évszázadokig fog. Addigra meg mi már úgy is meghalunk.
- Jó, de… akkor is egy kicsit ijesztő volt elsőre.
- Á, ne is foglalkozz velük. – mosolygott Trzueez – Inkább meséld el, milyen volt a napod?
A nő elmesélte, Trzueez pedig figyelmesen végighallgatta.

Másnap a férfi ismét munkába tartott. Trzueez az Otthoni Kommunikációs Könyvelőiroda alkalmazottja volt, feladata az unalmas szövegek papírramondása és kiadása volt. Sajnos későn kelt, így munkából is késett egy picit. Ahogy belépett az épületbe, ahol dolgozott, azt látta, hogy a portánál sok munkatársa az egyik falon lógó jhefkayt nézte.
- Na ne, már megint ez? – kérdezte viccesen Trzueez.
- Hé, hello Tru! – köszönt neki egyik barátja.
- Szervusz. – köszöntek neki a többiek.
- Na mi a helyzet? – kérdezte az előbbi barát, Holfwur Zhuypajas, miközben Trzueez is csatlakozott a jhefkay-néző sereghez.
- Még mindig ezekről az emberekről beszélnek?
- Ja… már én is unom. – mondta Holfwur – De olyan rohadt nagy szenzáció, hogy legalább erre hivatkozva meg lehet lógni a munkából.
- Miért, szerintetek nem ijesztő, hogy felfedeztek minket? – tette fel valaki a kérdést.
- A feleségem is ezzel jött… hogy „ijesztő”.
- Hát Tru, azért nem örülnék túlságosan, ha idelátogatnának. – mondta Holfwur – Nem tűnnek túl barátságosnak.
- Nem fognak idelátogatni, már ezerszer elmondták a jhefkayban is, meg a jheftrugban és a lenpor-jhefben is.
- Fiúk, fiúk, mintha már 10 perce elkezdődött volna a munkaidő! – közeledett a kis csapat felé a munkavezető, Krokson Berchar – Gerboz, maga meg miért nem szól rájuk? – kérdezte viccelődve a portástól.
- Sajnálom, én minden tőlem telhetőt megtettem. – válaszolta Gerboz mosolyogva.
- Na… mi lesz már?! – sürgette beosztottjait Berchar úr.
- Igen, főnök… - nyögték oda többen is unottan, majd elindultak irodáik felé.
Ahogy Trzueez és Holfwur beszélgetve távolodott a portától, egyszer csak valami visszafogta őket, valamint a többieket. Még Berchar is megállt a dolog hallatán. A jhefkayon futó műsort szakították félbe:
- „Most kaptuk a hírt, hogy az OKV, azaz az Otthoni Kommunikációs Világszervezet információi szerint az emberiség az Otthonra való utazásra készül…”
- Mi…?! – döbbent meg Holfwur.
- „… még csak tegnap fedezték fel az Otthont, de úgy tűnik, már most az űrhajóikkal való ideutazást tervezik. Az OKV szerint információik nem tévesek. Ha ez igaz, akkor ezek szerint jóval alábecsültük az emberek technikai fejlettségét, mint amilyen szinten az valójában van. Az sem kizárt, hogy már a teleportációra is képesek.”
- Te jó isten… - mondta Holfwur.
- Úgy látszik, a falra festettük az ördögöt. – jegyezte meg sápadtan Trzueez.
- Fi-… fiúk, menjenek dolgozni… már így is késve kezdik el. – mondta kicsit habozva a főnök, amire mindenki lassan újra elindult irodája felé.
- Tru… mi lesz itt velünk? – kérdezte költőien Holfwur.
- Nem tudom. – válaszolta egyhangúan Trzueez.

******

Miután Trzueez hazament a munkából, lefeküdt aludni. Nem sokat beszélt családjával az emberekről, elég volt az, amit a jhefkayban mutattak, hisz egész álló nap erről szóltak a hírek. Úgy gondolta a férfi, másnap sem lesz így, legalább is reménykedett benne, de amikor fölkelt, azt látta, hogy nyitva az összes ajtó, ruhadarabok szanaszét hajigálva, és valahol, valamelyik szobában hangosan szólt a jhefkay.
- „… az Otthon vezetősége arra szólít fel mindenkit, őrizzék meg nyugalmukat, s maradjanak otthonaikban. A kormány épp az első lépés tervét dolgozza ki…”
Trzueez fölkelt ágyából, majd felöltözött. Hallotta, hogy felesége ide-oda rohangál a lakásban.
- Chev, mi történik? – tette föl álmosan és nyugtalanul a kérdést a férfi.
- Szia apa! – köszönt apjának ismét Jepwruf, a fia.
Apja bement szobájába, hogy megnézze, mit csinál. Nem meglepő módon a jhefkay előtt ült.
- Szia… anya merre van? – kérdezte a férfi.
- Pakol. – mondta a dolgokkal tisztában nem lévő kisfiú.
- Pakol? – vonta föl szemöldökét Trzueez.
- Ja. Azt mondta, elköltözünk.

Trzueez nem értette. Ekkor a fiú szobájába a férfi mellett besietett Cheviantu, az anyuka, kezében egy zsákkal, tele ruhákkal.
- Chev, te meg mit művelsz?
A nő megfordult, szemei kisírtak voltak.
- Chev, mi baj? – lepődött meg Trzueez, mire a nő csak egyszerűen a jhefkayra mutatott.
- Tudod, mit mondtak benne, és mit mondogatnak már reggel óta? A lehetséges célpontokat, ahova az emberi űrhajók majd leszállnak. Találd ki, melyik az egyik…
- Mi… mármint micsoda? – értetlenkedett Trzueez.
- Az OKV megszerezte az emberek hírhálózatáról az Otthon azon koordinátáit, ahova majd az űrhajóik leszállnak az elkövetkező napokban. Az egyik Ardebinzou… a hely, ahol élünk!
- De… ez most komoly? – kérdezte a férfi.
- Persze, hogy az. Szerinted miért pakolom be a cuccaink ebbe a rohadt zsákba? Elmegyünk innen Hellenkoyba, Prowowozba, vagy Eenbelafiba, mit tudom én, de minél messzebb ettől az elátkozott helytől.
Cheviantun látszott, hogy nagyon megrémítette az esemény. Jepwruf nem fogta fel, mi történik, Trzueez azért aggódott, de megpróbált tiszta ésszel gondolkodni.
- Figyelj, figyelj, nyugodj le egy kicsit… - lépett oda feleségéhez, de az félrelökte.
- Nem nyugszom!! – ordította.
Trzueez megijedt Cheviantutól.
- Bocs… - kapott fejéhez gondterhelten a nő – Csak ez… az egész… féltem magunkat.
- „A hatóságok nem javasolják az önálló evakuációt, mindenkit arra bíztatnak, hogy maradjanak otthonaikban…”
- Hé Jep, nem kapcsolod le? – intett fiának Trzueez.
A fiú engedelmeskedett. A férfi ismét odalépett feleségéhez.
- Figyelj… gondold végig reálisan: a hatóságok mindent elintéznek. Lehet, hogy ez az egész csak egy felesleges nagy felhajtás. Szerintem elhamarkodott lépés lenne az elmenekülés.
Trzueez közben látta, hogy felesége szinte remeg a félelemtől és az aggódástól. Ekkor a férfi is meggondolta magát.
- Na jó… te mit szeretnél; hogy éreznéd magad a legjobban? Mert nekem abszolút mindegy.
- Ha elmennénk… - válaszolta bátortalanul Cheviantu.
A férfi elgondolkodott, majd válaszolt:
- Akkor elmegyünk. – majd átölelte feleségét – Csak ne félj, nem lesz semmi baj.
10 perccel később már kész voltak mindennel. 4 bőröndbe pakolták be holmijukat, majd a bejárati ajtó felé indultak. Miközben Trzueez járművének, a Bnozogornak az indítókártyáját kereste, még megkérdezte feleségét:
- Akkor hova menjünk pontosan?
- Állítólag Prowowozban van egy hatalmas Megszállóház, ahol bárkit befogadnak, aki csak oda akar menni.
- Oké. – nyugtatta egy mosollyal feleségét Trzueez, majd a kártya meglelése után kilépett az ajtón.

Az utcán döbbenetes látvány fogadta: az utca tele volt menekülő Bnozogorokkal és benne ülő jephurokkal. Azt hitte, ez csak Cheviantu rögeszméje volt, de úgy látszik mégsem: mindenki elhagyta lakását, kivétel nélkül mindenki a környéken. Ezek alapján talán nem is a környéken, hanem az egész városban.
- Te atya úristen… - jegyezte meg Trzueez, miközben felesége és gyerekei a Bnozogorukhoz siettek, amibe betették csomagjaikat, majd beültek.
- Jössz, drágám? – kérdezte Cheviantu.
- Aha… jövök… - válaszolva még mindig a hatalmas tömegeken ámulva, akik totálisan elfoglalták az utcában elhaladó aprócska utat.
A férfi beült a vezetőülésbe, majd a kártya behelyezése után beindította a járművet.
- Akkor Prowowoz? – kérdezte feleségétől.
- Igen. – válaszolt nyugodtan.
A férfi betáplálta a teleholdas követőegység paneljébe az adatokat, az pedig mutatta, merre kell menni.
- Csak 127 quonde a távolság. Hamar ott leszünk. – nyugtatta családját a férfi – Úgy látszik, csak én nem fogom fel, milyen nagy veszélyben vagyunk – ezzel elindultak a vándorló tömegben.

******

Fél óra elteltével Trzueezék már Prowowozban voltak a Megszállóházban. Telt ház volt, szinte mindenki kimenekült a híradóban említett városok területéről, habár ezt a hatóságok próbálták elkerülni, de nem tehettek semmit a valóságos népvándorlás ellen. Trzueeznak és családjának még jutott szoba, nem is kicsi. Már be is rendezkedtek kényelmesen, amikor Trzueez megjelent a Megszállóház portáján.
- Elnézést… - szólt oda a portásnak.
- Miben segíthetek? – kérdezett az vissza.
- Azt szeretném megkérdezni, hogy van itt a Szállóházban Tudástár, vagy valami hasonló?
- Igen, ha itt megfordul, lát egy lépcsőt. Azon lemegy, és az utána következő folyosón a második terem.
- Köszönöm. – mondta Trzueez.
- Nincs mit.

A férfi le is ment a lépcsőn, majd megkereste a már említett második termet. Furcsa volt, mert szinte senki sem merészkedett ki szállóházi lakásán kívülre a bentlakók közül, pedig az egész hatalmas épület tele volt jephurokkal. Úgy látszik, mindenki inkább a családjával maradt, és őket nyugtatta. Trzueez azonban kíváncsi volt bizonyos dolgokra, melyről szerette volna felvilágosítani magát.
Belépett a Tudástárba, ahol lenpor-jhefek százait találta. Egyik sem volt foglalt, szóval találomra leült az egyik elé. Lenpor-jhefe képernyőjén be volt állítva egy keresőprogram, mellyel szabadon lehetett böngészni a Tudástár adatbázisában. Trzueez beírta a keresőbe, hogy „emberiség”, majd elindította a keresést.
Egy hosszú adatlap ugrott ki a lenpor-jhef képernyőjére. Trzueez nem akarta az egészet elolvasni, csak bizonyos fontosabb információkra volt kíváncsi. Miért is fél mindenki az emberektől?

Volt egy érdekes melléklet az adatlaphoz, melynek címe „Az emberi élet” volt. Ez egy videó volt, amit Trzueez rögtön meg is nézett. A látvány borzalmas volt. Emberi események tömkelege volt újrajátszva és felvéve jephurok által, illetve néhány, az Internetről leszedett eredeti videó, ezek voltak összevágva ebben a mellékletben. Mindegyik jelenetsorozat valamilyen témát ölelt át, ezek elé a videóba kiírták, melyik emberi eseményről szól. Trzueez szóhoz sem jutott. Bár a videóban helyet foglalt pár, az emberek hétköznapi életét bemutató felvétel is, sokkal nagyobb hatással voltak a férfira a háborúkat bemutató képsorok. Első világháború, második világháború, Amerika felfedezése és az őslakosok kiirtása, ausztrál bennszülöttek kiirtása, polgárháborúk, forradalmak, lázadások, keresztes-hadjáratok. Trzueeznak ezek a nevek nem mondtak semmit, de a látvány mindent elárult. Körülbelül 2 percet nézett meg a videóból, aztán rögtön kikapcsolta, majd mintha éppen megijedt volna valamitől, a szeméhez kapott.
- Te jó ég… - gondolta magában. Teljesen elborzadt.
Az Otthonon az évmilliók alatt kialakult szelíd evolúció nem tartalmazott erőszakot. Az Otthonon élő jephurok nem tudták felfogni, mit is jelent az valójában: ölni. Mit jelent pusztítani, meggyilkolni valakit a húsáért. Ők az őket körülvevő energiamezőből táplálkoztak, nekik nem volt szükségük evésre, ivásra, ebből kifolyólag nem volt szükségük vadászatra. Trzueez csak ekkor fogta fel igazán, mit is jelentenek azok a szavak, hogy Föld és hogy ember. Mit hozhat magával egy ilyen agresszív evolúció során kialakult faj a szelíd evolúció kincseinek?

Gondterhelten ült a lenpor-jhef képernyője előtt, és egy dilemma előtt találta magát. Az Otthon vezetősége sosem vetemedne erőszak alkalmazására, de akkor hogyan lehetne megakadályozni az emberek idejöttét? Csak abban bízott, hogy faja sokkal intelligensebb a földi fajoknál, és ezért egy erőszakmentes megoldást is ki tudnak találni.
Trzueez úgy döntött, nem engedheti meg magának, hogy tudatlanul foglaljon állást. Hisz ő egy jephur, akik arról híresek, hogy széles ez Univerzumban a legintelligensebb fajok. Nem lenne fajához méltó hozzáállás, ha most csak így itt hagyná a videót. Inkább még egyszer elindította, s most végignézte. Nemcsak, hogy végignézte, hanem utána végigolvastam az emberiségről szóló adatlapot, majd a legtöbb hozzá kapcsolódó cikket. Bár Trzueez gyenge gyomrú volt, úgy gondolta, így alakulhat csak majd ki a legtisztább véleménye. Az egész délutánját a Tudástárban töltötte.

******

„Ne legyünk mi emberek! Ne legyünk mi emberek! Ne legyünk mi emberek!”
2 nap múlva Trzueez ezekre a hangosan kiáltozott rigmusokra ébredt föl – meglepő módon délután.
- Te jó ég… már ennyi az idő? – kérdezte magától, de felesége is hallotta.
- Ja, kicsit elaludtál… de én sem reggel keltem, szóval semmi gond. – mondta komoran Cheviantu, aki az ágyon ülve olvasgatott.
Trzueez hallotta, hogy a Megszállóház előtti utcán valakik az előbb is hallott szavakat ordibálják.
- Ez meg mi? – kérdezte.
- Nem fogod elhinni… - komolyodott el Cheviantu – Mára virradóra az Otthoni Világtanács összeült, és meghozta döntését az első lépéssel kapcsolatban.
„Ne legyünk mi emberek! Ne legyünk mi emberek!” – hangzott továbbra is a kiáltozás.
- És? – kíváncsiskodott a férfi.
- Nézz ki az ablakon… találd ki, mi válthatta ki ezt az őrületet. Ugyanolyan őrület. – mondta a felesége, majd Trzueez szinte engedelmeskedve a parancsnak kiszállt az ágyból, majd az ablakhoz sétált és kinézett rajta.
A Szállóház előtti széles utcán jephurok ezrei vonultak fel táblákat lengetve, melyeken a következő feliratok voltak: „Ne hagyjuk, hogy az váljon belőlünk, amitől félünk!”; „Még a leggonoszabb lények is megérdemlik a tiszteletet!”; „Tiltakozzunk a tömegpusztítás ellen!”; „Tömegpusztítás = Örökös bűn”. Trzueeznak összeállt a kép.
- Ezek… ezek meg akarják támadni a Földet?!
- Igen… ráadásul CVG60-asakkal. Fél óra múlva. – válaszolta Cheviantu.
- Fél óra múlva? CVG60-asakkal?! – kiáltott fel a férfi – De hát azzal az egész Otthont el lehetne pusztítani!
- Pontosan. – mondta a feleség.

Trzueez ledöbbent: a jephurok ilyenre vetemednének? Ezt még ő sem tudta elhinni. Gyorsan a lakosztályban lévő jhefkayhoz szaladt, bekapcsolta, majd gyorsan egy hírcsatornára kapcsolt. Az egyik ilyen csatornán a Világtanács elnöke, Ighily Yertogruz tartott éppen beszédet. Trzueez döbbenten hallgatta a monológot.
- „Kérem, értsék meg, hogy nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést. Én, és az Otthon 56 vezető hatalma több órás megbeszélés után jutottunk erre a megállapodásra. Érvünk az volt, hogy fajunk védelme többre való, mint…”
Trzueez kikapcsolta a jhefkayt. Elment előle, vissza az alvószobába.
- Gyere Chev, menjünk ki mi is. – mondta a férfi.
A nő ránézett.
- Minek? – kérdezte.
- Neked nem szívügyed? – kérdezte félrevezetőleg Trzueez.
- Hm… végül is, de.
- Akkor gyere. Jepwruf marad. – javasolta a férfi.
- Oké. – mondta az asszony, majd miután elkészülődtek, kimentek a Megszállóházból, és Bnozogorjuk felé vették az irányt.
Trzueez úgy állította be, mintha ő is a tüntetéshez szeretne csatlakozni, amit felesége el is hitt. Pedig nem erről volt szó.

A férfi beindította a járművet, majd behajtottak a tüntető tömeg közé. Készségesen elengedték a jephurok őket, hagyták, hadd vezessenek közöttük. Trzueezék is abba az irányba tartottak, amerre a tömeg haladt, bár ők kicsit gyorsabban. Körülbelül másfél quondét haladhattak, amikor egy nagy térre érkeztek. „Mint egy fesztivál, úgy néz ki.” – gondolta magában Trzueez. Sok-sok jephur nyüzsgött a téren, különböző pódiumok voltak felállítva, ahol önjelölt vezetők beszédeket tartottak. Mindenki a CVG60-as rakéták bevetése ellen tüntetett. Trzueez elnevette magát vezetés közben.
- Na mi van? – kérdezte Cheviantu.
- 4 nappal ezelőttől egészen ma reggelig mindenki rettegett az emberektől. Még én is. Mindenki elmenekült előlük különböző elhagyatott városokba, településekre. „Jaj, csak az embereket ne!” Legtöbben legszívesebben meghaltak volna, vagy elteleportáltak volna Zwenzóba, csakhogy ne kelljen találkozniuk velük. Bevallom, én is féltem nagyon, és féltettem magunkat. De most nézz körül: mindenki őket védi. Mindenki az embereket védi; hogy nehogy rájuk lőjünk, meg nehogy bántsuk őket. Mintha mindenki hirtelen emberjogi védő lenne, vagy nem is tudom. Szerinted ez nem vicces?

- Hát figyelj, azért elég drasztikus lépés erőszakot alkalmazni, nem?
- Hát, nem tudom… - húzta a száját Trzueez, mint aki nem is kíváncsi mások véleményére.
Ekkor leállította a Bnozogort a tér egyik részén. Még mindig nagy volt a tömeg, mindenki kezében táblák, mindenki egy-egy felállított színpad előtt, amin valaki épp beszédet tartott. Trzueez kiszállt a járműből, felesége követte.
- Szerintem helyes, hogy tiltakozunk ez ellen a brutális lépés ellen. – mondta ki végszóként Cheviantu.
Trzueez csak megrántotta a vállát, amin felesége igencsak meglepődött.
- De miért, most szerinted nem?
A férfi nem válaszolt.
- Te jó ég, Tru, ezt te sem gondolhatod komolyan! – fakadt ki Cheviantu – Tényleg azt akarod, hogy barbár állatokká váljunk, akik ilyen jephurhoz nem méltó lépéshez folyamodnának?

- Tudod, hogy én mit gondolok? – tette föl költőien a kérdést a férfi, majd miután látta, hogy felesége a választ várja, elindult az egyik, hozzájuk közel lévő pódium fel.
- Félünk az emberektől! De ne hagyjuk, hogy mi is olyanokká váljunk, mint ők! – buzdította közönségét az egyik tüntető.
- Ez az! Igen! – kiáltották rá válaszul a színpad előtt álló jephurok.
- Hé… bocsánat… - szólt föl a tüntetőnek Trzueez.
- Igen? – kérdezett az vissza szinte felajzott állapotban.
- Szólhatnék pár szót?
Trzueez valamiért megbátorodottnak érezte magát. Erőt adott neki az a tudat, hogy más véleményen van. És ezt furcsa módon hangoztatni szerette volna.
A tüntető szinte azonnal igent mondott a kérésre, majd átnyújtotta a pódiumra felugró Trzueeznak a kihangosítót. Így mentek a tüntetések az Otthonon; a kihangosítókba bárki szólhatott, akinek volt valamilyen véleménye, ez egyfajta önkéntes munka volt. Trzueez pont ezt használta ki, hogy bárki beleszólhat.
- Figyelem! Mindenki! – kiáltott Trzueez.
- Hát ez meg mi a jó fenét csinál…? - mondta magában Cheviantu, de büszkén figyelt felszólaló férjére.

A sok ezer hallgató mind Trzueezre figyelt.
- Én is egy Megszállóházban lakom, mint az önök jó része. 2-3 napja a Megszállóházamban lévő Tudástárban az egyik lenpor-jhefen rákerestem az „emberiség” szóra. Borzalmas dolgok jöttek ki a keresés eredményeképp. Ezek az undorító lények egymást ölik különböző kisebb vagy nagyobb fegyverekkel, egész városokat, egész népeket pusztítanak el egyetlen bombával, nem tisztelik egymást semennyire. Életük és bolygójuk nem szól másról, mint a halálról, és legfőképp az erőszakos halálról. Én végigolvastam a Tudástárban talált anyagot az emberekről, megnéztek róluk egy-két videót, és rá kellett, hogy jöjjek egy dologra. Lehet, hogy csak kevesen tudják önök közül, de a Földön egy más fajta evolúció jött létre még évmilliókkal ezelőtt, mint nálunk. Az evolúciókutatók is több csoportba osztják a különböző fajtájú evolúciókat: van szelíd evolúció, van védekező evolúció, van osztódó evolúció, van agresszív evolúció, van rejtőző evolúció. Nálunk a szelíd evolúció jött létre, köszönhetően a bolygónk körül és a bolygónk felszínén lebegő újratermelődő és ezért végtelen mennyiségű energiának. A mi egyetlen dolgunk az, hogy minél okosabban éljünk, ezzel növelve túlélési esélyeinket. A Földön sajnos, vagy nem sajnos, az agresszív evolúció jött létre. Azért ez, mert a Földön és csillagrendszerében nincs jelen ez a végtelen energia, mint az Otthonon. A Földön meg kell küzdeni a korlátozott mennyiségben rendelkező energiákért.

Nemcsak az ember, de már a jóval előtte élt összes élőlény a Földön arra lett kényszerítve, hogy gyilkoljon és megegye áldozatát, illetve, hogy védekezzen és elmeneküljön a gyilkolás elől. Ez a mozgatórugója a földi evolúciónak: az erősebb, a taktikusabb, az okosabb éli túl. Az embereket nem lehet okolni azért, mert erőszakosak; a Földet sem lehet okolni: nem lehet okolni senkit és semmit, mivel, mint tudjuk, az univerzum nem tudatosan jött létre, az élet meg pláne nem; senkit nem vonhatunk felelősségre. Ez így van és kész. Az ember azért barbár, azért erőszakos, mert rá van kényszerítve. Nem hibáztathatjuk őket ezért.
- Úgy van! Úgy van! Nem kell a tömegpusztítás! – kiáltotta a tömeg, nyugtázva azt, hogy Trzueez is ellenzi az erőszakos támadást az emberek ellen. Bár kissé más okból, mint ők, de a lényeg ugyanaz: nem szabad megtámadni a Földet csak azért, mert szerintük az egy rossz bolygó.

- Nem, nincs úgy! – szakította félbe az örömujjongást Trzueez – Félreértetek: igenis meg kell támadni a Földet.
A tömeg elcsendesedett. Halálos csend lett a téren. Most lélekben mindenki a férfi ellen fordult.
- Amit megtanultam a Tudástárban eltöltött órák alatt az az, hogy a földi lények azért harcolnak, küzdenek, ölnek, hogy megvédjék magukat. Ők tudják, hogy néha komoly lépeseket kell hozni annak érdekében, hogy saját magukat megvédjék. Hisz ők nem félnek felvállalni azt, hogy önzők, és csak a saját érdekeiket nézik, amikor valakit megölnek: persze, hogy csak a saját érdekeiket nézik. Az önzetlenség ilyen esetekben az ő halálukat okozná, ezt pedig nem akarják. Hisz létük egyetlen célja, már ha az életnek van célja, a túlélés. És ezért nekik meg kell tenni ezeket a durva lépéseket. Nem engedhetik, hogy álszent büszkeségük megakadályozza őket céljuk beteljesítése érdekében. Nem engedhetik, hogy nyálas és förtelmes erkölcseik a saját halálukat okozzák. Hisz akkor megbuknának az élet tesztjén.
Minden lény azzal a paranccsal a fejében született a Földre, hogy ő meg kell, hogy egyen másokat – de vigyázni kell, mert őt is bármikor megehetik. Ezzel a Földön élő összes, ismétlem: összes élőlény tisztában van, noha nem is tudatosan, de tudat alatt mindenképp. És ezért nem háborodnak fel ők azon, hogy mindenki megöli a másikat vagy azért, hogy megegye, vagy azért, hogy megvédje magát. És ezért kell nekünk is megtámadni őket: önvédelemből.

Ha létünk egyetlen célja az, hogy minél tovább éljünk, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy erkölcseink és büszkeségünk paradox módon saját halálunkat okozzák. Ha a szelíd evolúció és az agresszív evolúció ilyesfajta összetűzésbe kerül, sajnos az agresszív nyer: mert az olyan dolgokra képes, amit a szelíd még életében nem látott. Ezért most a szelíd evolúció gyermekeinek, azaz nekünk, az agresszív evolúció fegyverét kell alkalmaznunk. Mert miközben ő arra számít, hogy mi csendben kivárjuk, amíg lerohan, addig egy meglepetést okozó támadással mi győzhetünk. És tovább élhetünk. Az emberi világ kegyetlen: de ha mi is részesévé válunk, akkor már nem fog annak tűnni. Mi is ugyanazt a játékot fogjuk űzni, és nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen: a földi természetben senki sem lepődik meg azon, ha valaki megöli. Náluk ez az élet természetes és magától értetődő része.

Lépjünk hát be egy pillanatra a földi élet kegyetlen természetébe, és akadályozzuk meg pusztulásunkat. Legyen túlélési vágyunk nagyobb, mint az ostoba erkölcsi normáink által diktált cselekedetek. Pusztítsuk el a ránk veszélyt jelentő embereket! Nem azért, mert mi is vadállatok vagyunk. Hanem azért, mert ez kell ahhoz, hogy túléljünk.

A tömeg némán állt. Trzueez kiadott magából mindent, amit csak tudott. Ő maga nem tudta eldönteni, vajon meggyőzte-e több ezres hallgatóságát, vagy sem. Ekkor azonban hatalmas dörrenés rázta meg a vidéket. Mindenki hátrafordult: a horizontról több száz CVG60-as rakéta emelkedett fel a levegőbe. Trzueez ijedtében és fáradtságában kiejtette kezéből a kihangosítót. Mindenki a rakétákat nézte, ahogy felemelkednek, és kilépnek a világűrbe, egyenesen a Föld felé tartva. A rakéták süvítése egyszerre okozott a jephurokban borzongást és hallgatást. Trzueez nem tudta, a tömeg majd hogy reagál erre. Ekkor az egyik jephur a tüntetők között megtörve a csendet elkiáltotta magát:
- Az Otthonért!

Erre már az egész tömeg örömujjongásba és ordításba kezdett. „A jephurokért! Az Otthonért!”; ilyen és ehhez hasonló mondatokat kiáltott mindenki az ég felé. Trzueez csak állt a színpadon és mosolygott. Végre felnyitotta a jephurok szemét. Most már talán másképp tekintenek az általuk eddig egyoldalúnak ismert világra, mint eddig.

Vége