Engedj adni…!

Előtted térdelek. Minden kívánságodat lesem, ez az a pillanat, amikor mindent teljesítenék, amit csak ki mersz ejteni a szádon.
Régóta kértelek rá, hogy bújj ki egy kicsit a visszahúzódó énedből, csak egy igazán kicsit, próbálj meg úgy tenni, mint aki elhiszi magáról, mennyire vonzó férfi. Mert az vagy, de még mennyire, most is remegek, csak a közelségedtől. Felvetted az önbizalom álarcát, ez most új nekem, és nagyon tetszik.

Mindig is büszke nőnek ismertek, aki egyenrangúnak érzi magát a párjával (minimum...), nem tesz meg bármit, nem ad fel mindent a szerelem kedvéért. Pedig nincs ellenemre elismerni valakiről, hogy joggal kapta meg a Teremtés Koronája címet, csak bizonyítson is érte. Az már nem az én hibám, hogy a sors sokáig nem hozott össze igazi Férfival. De rólad tudom, az vagy, ha szerény is, ha visszahúzódó is, de te vagy, akire vártam.
Ezért térdelek előtted. Már akkor elállt a lélegzetem, amikor megláttam, mi van rajtad. Pedig igazából semmi különös, halványmintás, fekete ing, sötét farmer –hogy az alatt mi.. még nem tudom- zokni nincs, hogy a kontraszt meglegyen a hófehér bőröddel. Éjszínű hajad lazán hullik a válladra, nem érződik idáig, de biztosan finom illatú, látom rajta, hogy nemrég mostad meg. Talán még nyirkos is.

Gyanútlanul ücsörögtem a kanapén, amikor elém álltál. Fogalmam sincs, mit láttam a szemedben, mert ilyet még soha. Kihúztad magad, erről időnként megfeledkezel, magasságod érvényesülhetett, igazán fel kellett néznem, hogy lássam az arcodat. Teljesen komoly tekintettel figyeltél, semmi félmosoly. Nagylevegő, nagynyelés, nagyon hatsz rám.
Lágyan hátrasimítottad a hajad, tekinteted kifejezéstelenül fúrta arcomba magát. Hosszú ujjaiddal végigfutottál az ingeden, fentről le, nem bírtam megállni, hogy ne kövessem, s pirulva néztem újra a szemedbe. Egyik kezed a hajaddal kezdett babrálni, majd újra lefelé kalandozott, minden gombon egyenként röviden időzve. Ravasz játék ez, jól tudod, mennyire szeretem a kezeidet, csak nézni is. Így nem volt nehéz elérni, hogy már ne próbáljam menteni a büszkeséget, elvarázsoltál. Groteszk fehér pókként cikázó ujjaid a fekete anyagon elérik, hogy már nagyon érinteni akarjalak…

Előrehajoltam, hogy arcomat a hasadhoz nyomjam, de eltoltad a fejemet, épp csak egy leheletnyi puszit adhattam. Arcodra nézve csak egy megrovó pillantást kaptam, igen tudom, még nem jött el az én időm.
Kigomboltad a legfelső gombot, majd a következőt is, egyre többet láthattam feltárulni sápadt, meztelen mellkasodból, ami csak még fehérebbnek tűnt a fekete ruhadarab mellett. Megálltál egy pillanatra, először nem értettem miért, majd rájöttem, hogy azért esik nehezemre a gondolkodás, mert már csak a hasadon futó szőrcsík képe van előttem. Persze, hogy ott álltál meg, ahol ezt még nem láthatom. Ráeszméltem, mennyire belefeledkeztem a látványodba, újra a szemedbe néztem, apró cinkosság bujkált a tekintetedben. Próbáltam továbbra is az arcodat nézni, de fél szemmel láttam, hogy a kezed továbbhalad, felfedve az alhasadat. A kisujjad - valószínűleg merő véletlenségből- beleakadt a farmer derekába. Ezután már egyértelműen nem véletlenül végigsimítottad magad a slicced mentén, és az én cérnám újra elszakadt, ajkaim követték az utat. Nem volt időm a kezemet is felemelni, ismét az értésemre adtad, hogy még nem végeztél.

A szám kezdett kiszáradni, a szemem annál inkább csillogott. Kigomboltad a nadrágot, kezed még egyszer felkalandozott, érintve a mellbimbókat, majd a cipzárt óvatosan lehúztad, s a farmerba csúsztattad az ujjaidat. Az arcodra nézve a behunyt szemedet láthattam, halk sóhajjal együtt, majd rám néztél, és egy mérhetetlenül laza, kéjes félvigyort eresztettél meg felém. Kezeddel a legizgatottabb testrészedet markoltad, lassan mozogva, és én igyekeztem a látványt teljes mértékben kiélvezni. Mellkasod szabálytalanul emelkedett, először kapkodni kezdted a levegőt, majd visszafogtad. Hagytam még néhány mély sóhajt, míg könyörgőre nem vettem a figurát…

Azt sem tudom igazán, mit mondhattam pontosan, kérleltelek, hogy hadd adjak, hadd szerezzek örömet, hadd élvezzem az érintésedet. Egy ideig csak hallgattál mosolyogva, az egyik kezed szorgalmasan járt tovább, a másikkal lágyan tartottad a homlokomat, hogy a szemedbe nézve mondjam, és hogy ne közeledjek. De ahogyan én kívánlak, úgy kívánsz te is, nem bírtad sokáig az ellenkezést, végigsimítottad a hajamat, végig homlokomtól a tarkómig (ahol az érintés bárki mástól szörnyű tolakodó érzést kelt, elhúzódok, ha csak a közelébe kerül valaki, de ha te érintesz, izgató), és gyengéden cirógatni kezdted. Ahol még esetleg nem futkározott fel s alá rajtam a hideg, most ott is. Combjaidat fogva kicsit hátrébb toltalak, hogy eléd férjek.

Ezért térdelek most előtted. Kezedet óvatosan szabaddá teszed. Nem bírom ki, hogy ne kezdjem el azonnal hasad lágy pihéit nyalogatni, lassan kezdem, majd sűrűbb nyelvcsapásokkal támadok, a levegőt újra kapkodod. Ahogy a köldököd köré rajzolt nedves körre fújok, libabőrt csalogatok elő. Nem bírom megállni azt sem, hogy meg ne csókoljalak, két kezemet az oldaladra helyezem, végigsimítok rajtad, amíg csak felérek, megragadom az ingedet, húzni kezdem, te rájössz, hogy mit szeretnék, és lehajolsz hozzám. Tarkón ragadlak, mert azt nem csak én szeretem, és te olyan vadul csókolsz meg, hogy levegőt alig kapunk. Elhúzódok. Megragadom gyönyörű kezeidet, tenyeredbe temetem arcomat, finoman cirógatsz. Én ezt ajkaimmal viszonzom, apró csókokat lehelek. A számat a csuklódra tapasztom, nyelvemmel hamar megtalálom a pulzusodat, szíved szaporán ver.

Átkarollak, karjaimat a derekadra fonom, arcomat a félig kigombolt farmerhoz nyomom, érzem, milyen merev vagy. Hozzád dörgölőzök, aprót morogsz. Tenyerem a hátsódra siklik, megmarkolom, majd vissza a nadrág derekához, és kínzóan lassan lejjebb húzom. Nyelvem a fekete selyem alsónadrágon keresztül végigfut keménységeden. Mély sóhajod szótlanul is értésemre adja, hogy már türelmetlenkedsz. Addig-addig húztad, hogy most te nem tudsz tovább várni. Simogatlak még kicsit, sóhajtozz csak, de lám, vajszívem van, lehúzom az alsódat is.

Lehetnék gonosz, de most nem leszek, nem kínozlak. Megmarkolom legbecsesebb tagodat, hogy nyelvem könnyedén végigcikázhasson rajta, majd apró puszit is adok. Lopva arcodra pillantok, szemeid lehunytad, ajkaid összeszorítottad. Óvatosan a számba veszlek, csókollak. Finoman szívogatni kezdelek, néha halkan nyögsz. Nyelvem lassan köröz, majd gyorsabban, hogy újra lassíthassak. Még egyszer végignyalogatlak, majd megpróbállak olyan mélyre engedni, amennyire csak tudlak. Kicsit játszogatok még, amíg bírod. Tarkómra rakod tenyered, s csak szelíden, de megpróbálsz irányítani, és én ezt most hagyom is, mert csak a te gyönyöröd érdekel. Bírod még egy kicsit komótosabb tempóban, bár lázasan dolgozgatok, hogy neked minél jobb legyen, de nem kell sokat várnom, hogy sűrűbben érezzek lágy nyomást a tarkómon. Persze hátra tudok húzódni, nem erőlteted, mégis örülök, hogy a tudtomra adod, hogyan esik jól. S amikor épp jó, akkor csak cirógatod a hajamat, beleborzongok.

Zihálni kezdesz, közeleg a véged, bal kezed szabad és talán tudattalanul, de ökölbe szorítod. Megfogom, majd hasadra teszem kezem, lágyan cirókállak, és már tényleg nincs tovább. Finom remegést érzek, mielőtt megfeszülnél. Levegőd bennreked, édes örömöd érzem a számban, mohón lenyelem. Az arckifejezésedet látva úgy érzem, minden fáradságot megér, hogy újra és újra lássam ezt a pillanatot.

Még mindig előtted térdelek, és arra gondolok, hogyan fogom szaporán emelkedő mellkasodra hajtani a fejem, míg lepihensz, hogy megnyugodj, míg ujjaim hajaddal babrálnak, a légzésed megnyugtató ütemét hallgatom, és várom, hogy elszenderedj. Várni fogom, hogy feléledsz-e, vagy elalszol, s csak rajtad múlik, hogy folytatjuk, vagy én is elszundítok. És nekem igazából mindegy is. Veled vagyok, boldogan, más már nem számít.