Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
– Jaj, várj… azzal mit akarsz? – kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel. A férfi végre elégedettséget...
Évek, évtizedek múlnak...Mit múlnak? Repülnek, hasítanak bele a jövőbe....a múltból és a jelenből...
– Szia kislányom, a főnökasszonyom megérezte rajtam, hogy sört ittam a munkahelyen ezért kirúgott....
Egy idős nő és férfi ülnek egy padon a szemetes konténer mellett.<br /> - Igyunk egy kis pezsgőt...
– Várjunk… te... szűz vagy? – kérdezte hitetlenkedve a lány. A fiú megint csak félénken bólintott....
Friss hozzászólások
Dewirgo: Bízom benne, itt nincs vége a...
2022-12-04 02:51
sanyi0227: ez a történet folytatást igény...
2022-11-30 18:06
Simon Golden: Folytatása következik, a címe:...
2022-11-30 08:18
BURGONYA: Te ezt tényleg mind leírtad? N...
2022-11-28 19:46
Marthy: tényleg jó volt!
2022-11-22 14:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Elvesztett cipők

A moha teljesen beborította a sírkövet. A rávésett név és évszám alig volt olvasható rajta. Látszott, hogy senki sem gondozza a sírt. Alice nem is gondolta, hogy ennyi idő telt már el azóta és ennek ilyen jól látható nyomai vannak. Persze aligha meglepő, gondolta. Mégis ki gondozná szívesen egy gyilkos sírját, ha nem a rokona? Tudta, hogy nevelőotthonban nőtt fel, de vajon testvére sem volt? Tényleg senkije? Sosem derül már ki.
 
Maga sem tudta, miért jött ennyi év után ide. Úgy érezte talán, tartozik ennyivel. Ha nem többel. Eddig mégsem volt bátorsága hozzá. Pedig tudta, egy halott már úgysem fogja számonkérni. Az elhanyagolt sírkő mégis vádlón meredt rá. Letérdelt és rátette a kőre a tulipánt, amit hozott. Vajon szerette egyáltalán ezt a virágot? Belegondolva fogalma sem volt róla. Nem tudott ő jóformán semmit Loreley Williamsről, azaz Rory-ról. Azonkívül, hogy mindig is irritálta már a puszta lénye is és az, hogy milyen bizalmas viszonyban voltak Jake-el. Az ő Jake-jével. Egy nő ösztönösen megérzi, ki a potenciális riválisa. Rory pedig az volt. Bár soha semmi sem utalt arra, hogy Jake és közte bármi több lenne bizalmas barátságnál, Alice érezte, hogy a nő gátolhatja őt abban, hogy visszaszerezze élete szerelmét. Épp ezért is érte váratlanul, hogy azt tette érte, amit. Valószínűleg ez vitte rá arra is, hogy mindent kockára téve bemenjen hozzá még az ítélet végrehajtása előtt. Próbálta elfelejteni, de mélyen belé égett annak a beszélgetésnek az emléke. Most, itt a sír előtt állva villámcsapásszerűen idéződött fel lelki szemei előtt minden másodperce.
Meglepte, mennyire megviselte Roryt a halálsoron töltött néhány hónap. Mintha nem is ugyanaz az ember lett volna. Rettenetesen lefogyott, haja csapzott, kócos, arca sápadt volt. De a körülményekhez képest még így is egészen jól nézett ki. Alice igazságtalannak tartotta, hogy még most is látja benne a méltó vetélytársat, mikor ő mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb formáját hozza, talpig sminkben, belőtt hajjal, műkörmökkel, műszempillákkal, a legtrendibb cuccokkal. Ezen a kis senkin meg még az az undorító narancssárga rabruha is jól áll és nulla szépségápolási rutinnal is sima a bőre. A stílusa azonban ugyanolyan érdes maradt, mint mindig is volt.
 
- Van valami mondandód számomra, Alice? - Ahogy máskor, most is félresöpört minden formalitást, egyből a tárgyra tért. Ha valakinek, neki tényleg nem volt már sem ideje, sem vesztenivalója. A napjai meg voltak számlálva. Szó szerint. Ezt ő is épp olyan jól tudta, mint a látogatója.
 
- Én… én végig azt gondoltam, hogy ki nem állhatsz engem… - nehezen találta a szavakat, ő is érezte, hogy össze-vissza beszél. Nem is arról, amiről igazából szeretne. Teljesen szétcsúsztak még a gondolatai is. Minek jött egyáltalán ide?
 
- Ez így is van. Borzasztóan irritálsz. A puszta látványod is - metszőn nézett a szemébe végig, ahogy beszélt. Hangja is rideg és tárgyilagos volt. Alice nem is bírta tartani vele a szemkontaktust.
 
- De… akkor miért? - elhaló hangon, maga elé meredve ejtette ki a szavakat némi kínos csönd után, amit Rory mintha szándékosan nem tört volna meg. Valószínűleg élvezte a vergődését. Alice legalábbis szentül meg volt győződve róla. Mégis muszáj megtudnia és ez volt az utolsó lehetősége. Élete végéig ezen fog rágódni, ha nem kap választ.
 
- Tényleg nem tudod? - Alice úgy érezte, a lány mélykék, metsző tekintetével szinte a veséjébe lát. Ridegnek, érzelemmentesnek, már-már ijesztően tárgyilagosnak látta. Valakinek, aki beletörődött a sorsába és nem fél a haláltól. Ha nem tudná, még el is hinné róla, hogy egy hidegvérű gyilkos. Csakhogy ő tudta. Ahogy Rory maga is. Mindent. Egyedül ő. A lány sóhajtott egyet, mielőtt folytatta. - Jake soha nem tette volna túl magát rajta. Hallottam a hangján, mikor utánad kutatott a helyszínen. Fontos vagy neki. Fontosabb, mint bárki. Talán még ő sem tudta akkor, de így van. És én... én nem bírtam volna elviselni, hogy szenved. Nem értem miért, de szeret téged. Csak ez számít. Ez az egész nekem nem rólad szólt sosem. Nem miattad tettem - miközben beszélt, ő is az asztal lapját nézte maga előtt. Alice ekkor látott rajta először érzelmeket. Emberibbnek látta, mint valaha. Bármennyire is titkolta, Rory félt és szomorú volt. Rettenetesen. Most értette csak meg, mennyire magányos is lehetett. De ezen felül immár a Napnál is világosabb volt számára, amit eddig csak sejtett: Rory szerelmes volt Jake-be. Mégpedig olyan önzetlenül, ahogy ő soha nem tudott szeretni. Hiszen ő mindenkin és mindenen átgázolt volna, hogy visszaszerezze a férfit. Rory viszont elfogadta, hogy az oldalvonalról nézze az eseményeket és annyi szerepet vállaljon Jake életében, amennyire az igényt tartott. Még ha valószínűleg a szíve szakadt is bele olykor. Sőt, most még az életét is feláldozza a vetélytársáért, egy másik nőért, akit egyébként alighanem utál és megvet. Mindezt csak azért, mert a férfi őt szereti. Vajon ez nemes, vagy ostoba? Alice nem tudta eldönteni, de érezte, ő soha nem lenne képes ilyesmire, sőt. Ráadásul Rory mindenkinél jobban tudja is ezt róla. Mégis ezt teszi.
 
- Hogyan… fogadta el az esküdtszék a beismerő vallomásodat? - igyekezett óvatosan fogalmazni, végtére is egy rendőrségi épület helyiségében ültek, bárki meghallhatta őket.
 
- Ugyan… Az én kezemben volt a fegyver, mikor megérkeztek a zsaruk. Ráadásul Marc engem is ugyanúgy utált, ahogy téged, ha nem jobban. Ezt Jake is megerősítette, az ő vallomásának meg a barátságukra tekintettel elég hitelt adtak. Na meg ugye az örökségem… ilyen családi háttérrel nem nehéz elhinni bárkiről, hogy mániákus gyilkos lesz belőle… - fanyarul elmosolyodott, utalva hányatott gyermekkorára, valamint Jake néhai legjobb barátjára, az áldozat Marc-ra. Alice nem sajnálta azt a férfit. Ha valamit, ezt nem bánta. Tényleg kiállhatatlan egy alak volt, aki minden nőt elmart a barátja mellől. Ezért is volt muszáj félreállítania… Tulajdonképpen Rory is igencsak az útjában állt, így mondhatni két legyet ütött egy csapásra, a lelkiismerete mégsem engedte, hogy megkönnyebbülést érezzen. Nehéz szívvel állt fel az asztaltól és indult az ajtó felé, mikor a lány még utána szólt. Szavai ma is élénken éltek az emlékezetében.
 
- Én a helyedben megszabadulnék attól a vörös tűsarkútól. Trendi, meg minden, a színe is praktikus, de nagyon megütheted a bokád vele, ha érted, mire gondolok - könnyedén odavetett szavai hallatán Alice arca olyan falfehérré vált, hogy a lábbelije színe alighanem még rikítóbbnak tetszett tőle. Sietve hagyta el a fegyház épületét és amint hazaért, el is égette a márkás, dizájner cipőket. Hogy is lehetett ilyen ostoba? Persze, az egyik kedvenc cipője és a színének hála nem is látszott rajta az aznap ráfröccsent vér, de így is könnyen elárulhatta volna. Ha már itt tartunk, Rory maga is. Csak egy szavába kerül… Még ezt sem tudta  volna megoldani a segítsége nélkül… Mindezek ellenére a lány szó nélkül ment be a kamrába, ahol beadták neki a méreginjekciót néhány nappal később. Mára pedig már csak ez a mohával benőtt sírkő maradt belőle. Alice titka pedig immár csak az övé, örökre.
 
A feltámadó szélben szorosabbra húzta magán a kabátot, majd hirtelen ötlettől vezérelve elővette a telefonját és hívást kezdeményezett.
 
- Jake? Szívem? Én vagyok az. Nem, nincs semmi baj, a gyerekek különórán vannak. Csak eszembe jutott, mit kérek tőled az évfordulónkra. Emlékszel arra a vörös tűsarkúmra, amit úgy szerettem, de sajnos elveszett? Vennél nekem egy újat helyette?
Hasonló történetek
3945
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
9654
Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: