A történet megtörtént, teljesen így és Velem:
Mikor 18 voltam és még nem volt barátnőm, sehogy, akkor azért már kezdtem kicsit "ideges lenni". De azért éltem világom és nem vettem róla tudomás.
Egyszer viszont épp karácsony előtt elmenetem dolgozni a Cora-ba. Ott természetesen adtam magam és máris kedvelt a társaság. Egyszer csak megjelent egy vörös, csinos, tetőtől-talpig feketébe öltözött leányzó... mondtam is a többieknek, milyen "jó bőr"... :)
Volt egy beszélgetés a munkáról a főnökökkel, de nem igazán tudtam odafigyelni, mivel őt néztem, szép volt...
Aztán a kaszákhoz kerültünk, én persze igyekeztem mellé kerülni... úgy is osztottam be a többieket... :))
Valahogy elkezdtünk beszélgetni, már nem tudom hogyan. Egyszer aztán megláttam a popsiján egy szöszt és leszedtem... Erre meg "elküldött másvilágra", nem hitte el, h nem a fenekét akartam megfogni.. :-P, aztán megmutattam neki mi is az amikor Én megfogom a fenekét :DD (jól belecsíptem).
Egész nap jól elvoltunk, nagyon sokat álltunk és dolgoztunk.
Nap végén pedig együtt hazafelé. Nagyon hideg volt, brrrrr.
Átkaroltam, de ezt is jó szándékból, hát meg hátsó szándékból is... de inkább az első.
Az Omszki tónál van a Cora, és az akkor teljesen be volt fagyva, és azt hiszem ő mondta, hogy nézzük meg, és én meg mondtam, hogy menjünk csúszkálni. Sokat nevettünk, estünk, feküdtünk a jégen :)
Volt egy gyerekjáték, mikor a homlokotokat összeteszitek, és ellenkező irányba fordítjátok a fejeteket, és akkor a szemetek elmászik lefele és felfele, na mi ezt eljátszottuk, és ő nagyon megijed, de nagyon közel is maradtunk egymáshoz. Akkor hirtelen ötlettől vezérelve adtam neki hirtelen egy szájrapuszit, amitől ő meglepődött. De egy kínos pár másodperc múlva, ami 10 percnek tűnt, újra megpróbáltuk, és hosszasan csókolózni kezdtünk... akkor életemben először, a jégen...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-09-06
|
Történetek
Anna lassan lépett be a meleg, gyertyafényes szobába.<br />
A lágy zene, a levendula illata...
2025-08-23
|
Horror
A Szibülla Könyvének eltitkolt sorai és egy ősi, véres tőr a főhős családi múltjának legmélyebb,...
2025-08-21
|
Merengő
Zuhogott az eső és fújt a szél. Gini a vörös, rövid hajú nő egy késel a kezében kiment az...
2025-08-15
|
Horror
A Szibülla Könyve, egy ősi, görög írásokkal teli füzet nyitja meg a kaput a főhős múltjának...
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Jelenleg 13 éves vagyok.
Hozzászólások