Éjsötét pillangók - 3.rész Déja vu

- Anyádnak igaza van fiam! Úgy viselkedsz, mint egy tinédzser, pedig huszonöt éves vagy! Otthagytad az egyetemet is, hülyeségeket képzelsz! Nem látszik, hogy meg akarnál komolyodni! Nem tudom, hogy mihez kezdjünk veled!
- Ti kezeltek úgy, mint egy tinédzsert! Akármit is mondtok nem megyek el arra az istenverte bálra! Azok a lányok, akik ott lesznek mind egy beképzelt, hülye liba, az idegeimre mennek!
- Édes kisfiam! – próbált könyörögni Iván anyja, de végül feladta, mivel tudta, hogy a fia talán a legkonokabb ember a világon. Sarkon fordult és könnyes szemekkel ment öltözködni. Iván apja mérgesen csóválta a fejét, de ő sem szólt semmit. Fél óra múlva a nő újra benyitott a szobába, de Iván hajthatatlan volt. Oda se figyelt, hogy mit mondanak neki, csak a monitort bámulta. Nem érdekelte semmi csak Jázmin és az őt övező titok. Ezt próbálta már egy hete kideríteni. A látogatása Gregor Sándornál sem hozott semmi eredményt. A férfi is olyan titokzatos volt, mint Jázmin. Semmivel sem tudta rávenni, hogy segítsen neki.

A szülők kétségbeesetten indultak el otthonról, mivel aggódtak a fiuk miatt. Az utcából kihajtva egy fekete Volkswagen Passat száguldott el mellettük. Azt már nem látták, hogy ez az autó a házuk előtt állt meg, amiből Jázmin szállt ki nem mindennapi öltözékben. Ruhája vörös színben pompázott, szabadon hagyva a hátát, elől pedig a dekoltázs is mélyen ki volt vágva, melynek egy vastag, hófehér szalag szabott határt. A szoknya rész apró hullámokban hullt innen alá teljesen a lány térdéig. A ruhához a lány hozzáillő vörös tűsarkút viselt. Egyenes haját pár szexi hullám tarkította. Ajkain szájfény csillogott, míg a szeme sejtelmesen sötétre volt festve. Ahogy kiszállt az autóból nézelődött egy kicsit. Ivánék háza az egyik legnagyobb volt az utcában. Kovácsoltvas kerítés kerítette körül a házat, melyhez egy hatalmas kapu is tartozott. Egyszerű kert rejtőzködött mögötte, pázsittal, néhány fával és bokorral. A bejárat mellett pedig rózsabokrok voltak A ház stílusa is hasonló volt.. Az ajtó hatalmas volt. Az ajtótól jobbra a télikert üvegfalai voltak láthatók. Az emelet egy részét egy hatalmas terasz tette ki. A korlát is kovácsoltvasból készült. Jázmin miután megunta a nézelődést elővette a telefonját és kikereste Iván számát. A telefon sokáig csörgött. A fiú nem akarta felvenni, de végül is felvette. Meglepődött, mikor meglátta Jázmin nevét. Kicsit összeszorult gyomorral, izgatottan, remegő kézzel vette fel.

- Tessék!
- Szia Iván! Már azt hittem, hogy fel sem veszed!
- Nem akartam, hogy valaki zavarjon, ezért lehalkítottam a telefont – hazudta a fiú.
- Akkor nem is zavarok.
- Jázmin várj! Te nem zavarsz! Miben segíthetek?
- Tudod mostanság elég jó idő van, de azért mégsem jó álldogálni a házatok előtt!
- Tessék? Te itt vagy?
- Igen!
- Várj akkor! – mondta Iván izgatottan. Lábai remegtek, gyomra pingpong labdává szűkült miközben leszaladt a bejárati ajtóhoz. Majd kiszakította azt, amikor kinyitotta. Szíve egyre hevesebben vert, mikor kinyitotta a kaput.
- Szia újból! Nagyon gyönyörű vagy!
- Mondhatnál valami újdonságot is!
- Gyere be, légy üdvözölve nálam! Milyen megtisztelő érkezésed, jól kiöltöztél!
- Bálba készülök.
- Bálba? Milyen bálba és kivel?
- Hát veled!
- Velem nem!
- Hallgasd meg az ajánlatomat és gondold át – mosolygott a fiúra Jázmin, miközben bementek a házba. A hal tágas volt, de mégis nagyon üres.

Az ajtóval szemben egy szépen faragott asztalka volt, rajta egy hatalmas vázával, ami tele volt virágokkal. Az asztaltól jobbra egy ajtó nyílt. A lány csak találgathatott, hogy hova vezetett az, míg balra a tolóajtó nyitva volt így láthatta a nappalit, ami klasszikusan múlt század eleji faragott bútorok utánzataival volt berendezve. Elég giccsesnek nézett ki. Nem bámészkodott sokáig, hanem követte Ivánt az emeltre. A lépcső mellett festmények díszelegtek a falon. A fiú szobája szemben volt a lépcsővel. Ez egyszerűen volt berendezve, de ízlésesen. Azonban rend nem uralkodott a szobában. A padlón ruhák, könyvek és CD-k hevertek. Az ágy bevetetlen volt, úgy volt hagyva, mint amikor kikelt onnan a fiú. A gaucson is ott hevertek a ruhák. A könyvespolc majdnem üresen tátongott a sok hiányzó könyv és cd miatt. Csak egy polcon volt tökéletes rend és tisztaság. Jázmin egy katanát pillantott meg. A kard hüvelyét gyönyörű minták díszítették és néhány japán kalligráfia.
- Ez egy utánzat. Ajándékba kaptam még igen fiatal koromban egy férfitől, de hogy miért arra már nem emlékszem. – világosította fel a lányt. Jázmin oda ment és megérintette óvatosan a katana hüvelyét, majd elolvasta az írást.
- „A halál halála.” Furcsa – borzongott meg hirtelen a lány.
- Csaknem elolvastad a feliratot? Ez lenne furcsa?
- Igen elolvastam a feliratot, de olyan déjà vu érzés kapott el.
- Ez miért furcsa a számodra, nekem nagyon sokszor van ilyen.
- Tudom, így is van jól, de nekem nem lenne szabad, hogy legyen.
- Miért?
- Elmesélem, ha eljössz velem a bálba.
- Azért nem érdekel annyira, hogy ezzel rávegyél engem erre.
- Akkor nem érdekel az sem, hogy honnan tudom, hogy mikor van neked déjà vu-d. Hogy amikor a temetőben jársz, ha meglátod anyád barátnőjének a képét, vagy épp amikor találkoztál pár hónappal ezelőtt a barátnőimmel. De amikor az erdőben megláttad a hatalmas vörös farkast akkor is – mosolygott sejtelmesen a lány.
- Te ezt honnan tudod? – kerekedett el a szeme a fiúnak.
- Szeretnéd megtudni? Ha igen kísérj légy szíves el! Már rég voltam bálban, itt az ideje, hogy legyek. – kacagott egyet Jázmin.
- Jól van! De megígéred, hogy elmondasz mindent?
- Igen, az elejétől – válaszolta a lány újból sejtelmesen. Iván a ruhásszekrényhez lépet, kikapta az öltönyét és az ingét, majd kiment a fürdőbe, hogy ott átöltözzön. Addig Jázmin nézelődött egy kicsit, bár a nagy rendetlenség miatt nem volt éppen mit. Inkább a katanát tanulmányozta, de nem merte kihúzni azt a hüvelyéből, mert félt hogy netalántán eltörné azt. Ezért inkább újra és újra végighúzta a kezét rajta és tanulmányozta az írást. Minden egyes alkalommal újra és újra elfogta a déjà vu. Végül a gaucshoz lépett egy kicsit odébb rakta a szétdobált holmit majd leült és várt. Nemsokára már idegesen dobolt a karfán. Lassan már háromnegyed órája volt a fiú a fürdőben. Végül aztán nyílt az ajtó és a srác megjelent. Jázmin elmosolyodott, a sráchoz lépett, hogy megigazította annak a nyakkendőjét.
- Mehetünk?
- Igen, de nem szívesen – sziszegte a fogai között Iván. Jázmin odaadta neki a kocsi kulcsokat és nyugodt léptekkel lement a lépcsőn s közben huncutul mosolygott magában. Az út csendesen telt el. Iván egy kicsit dühös volt a lányra.

„Nem érti, hogy nem akarok menni! Senki sem érti! Nem érzem jól magam olyan emberek társaságában, akik ott lesznek. Hiába vagyunk az egyik leggazdagabbak a környéken mindenki lenéz, kigúnyol a hátam mögött. Mit fognak szólni majd ha megjelenek? Főleg Jázminnal. Azt hiszik, hogy fizettem neki, hogy eljöjjön velem. Bolond csaj! De valami vonz hozzá és közben taszít is!”
A bál a környék egyik legexkluzívabb éttermében volt rendezve, amely rendelkezett bálteremmel, bár mivel nagyon jó idő volt a hatalmas teraszt is felhasználták a rendezők. Jázmin kocsija lassan gördült a parkolóba. Iván reszketett magában, ideges volt, de igyekezett eltitkolni ezt a lány előtt. Nem tudhatta, hogy a lány nagyon is jól tudja, hogy mit él át. Egy fiatal egyetemista lépett az autóhoz, hogy leparkolhassa. A bálozók kíváncsian nézték a jövevényeket, mivel tudták, hogy mindannyian itt vannak, akik meg voltak hívva. Az előkelők előtt semmi sem volt titok, főleg ebben a városban. Így mindenkit érdekelte, hogy ki az, aki hozzájuk csatlakozik. Iván kiszállt az autóból, a srácnak adta a kulcsokat, majd megkerülte az autót kinyitva Jázmin előtt az ajtót. A lány teljes nyugalommal szállt ki, élvezte a csodálkozó tekinteteket és a gondolatokat.

„Ki ez a bomba nő?”
„Nocsak-nocsak Iván!”
„Pénzért mindent meg lehet venni, de így is a legnagyobb balfácán a környéken.”
„Szépnek szép, de biztos holt buta.”
„Szánalmas ez a fiú!”
Jázmin csak mosolygott magában, nagyon élvezte a helyzetét. Tudta, hogy nem sokára mindenki álla le fog esni. Mindezt nem önérzetből csinálta, hanem azért mert sajnálta a fiút. Félt, hogy ha így megy majd tovább, az álma valóra válik a fiúval kapcsolatba. Bosszúból vérengző gyilkos válik belőle, akit majd meg kell ölnie. Ez a gondolat azonban nagyon fájt neki. Szinte szorongatta a szívét. Ezt nem akarta, mert tudta, hogy ez az érzés veszélyes. Nem lehet szerelmes egy halandóba.

Belekarolt a fiúba és hercegnői tartással ment fel a lépcsőn. Iván szüleinek a szeme elkerekedett a lány láttán. De boldogok voltak, láttak még esélyt arra, hogy a fiuk normális maradjon. Iván anyja az érkezők elé sietett ragyogó arccal.
- Kisfiam! Örülök hogy mégis meggondoltad magad! És ki ez a fiatal hölgy melletted?
- Molnár Jázmin asszonyom. Ivánnal már régóta ismerjük egymást.
- Örvendek! Én Boglár Katalin vagyok, Iván édesanyja, de erre biztos rájöttél, kérlek, foglaljatok helyet.
Iván igyekezett elbújni a kíváncsiskodó szemek elől, de nem sikerült neki. Annak sem örült, hogy az asztaluknál a város egyik legbeképzeltebb családja ült, Ferenczék. Ivánékat lenézték, de mivel a Boglár család hatalmas tiszteletet vívott ki magának, ezért nem akartak kitaszítottak lenni. Jázmin már messziről tudta, hogy amint leülnek csipkelődő szavak támadásainak lesznek kitéve, főleg Iván. A család legidősebb fia épp nősülni készült, menyasszonya, Éva egy másik befolyásos család lánya volt. Szép lány volt, telt keblekkel, hosszú vékony lábakkal, formás és feszes fenékkel. De mind ez a plasztikai sebészek műve volt, bár a lány azt állította, hogy ez a természet ajándéka. Azonban Jázmin előtt semmi sem volt titok. A legapróbb titkukat is megtudta, amint leültek az asztalhoz. Gúnyos mosoly fogadta őket.

- Nocsak Iván! Mennyit fizettél e lányért?
- Nem kellet fizetnie semmit. Én hívtam – vágott közbe gyorsan Jázmin.
- Így akar valaki feltörni a felső osztályba?
- Nem kell nekem feltörni. Már rég ott vagyok és leszek is igen-igen jó ideig, természetesen saját erőmből.
- Persze, ha pénzes pasikat fogol magadnak, vagy jó pénzért bújsz velük az ágyba. De akkor is paraszt maradsz – kacagott fel Éva, a menyasszony.
- Lehet egy paraszt is művelt. Ezenkívül egy parasztnak nem kell szoláriumba járni, hogy barna legyen, lesüti őt a nap. Nem is kell neki minden étkezés után a WC-be szaladni, hogy kihányja amit megevett, mivel azt mind ledolgozza. – vágott vissza a lány. Éva elsápadt Jázmin szavaira.
- Ezt rám értetted? – csattant fel.
- Egyáltalán nem! – mondta ártatlanul Jázmin. – De van egy mondás, miszerint „kinek nem inge ne vegye magára.”
- Nagy a szád – felelte a lány. – Csak irigységből beszélsz, mivel rajtad csak a szike segíthetett.
- Szerintem nincs semmi szégyellni való rajta, ha valaki korrigáltat valamit magán. Igaz, ha azt állítjuk mindenkinek, hogy ez mind a természet ajándéka, csak azért, hogy bekerüljünk egy jó partiba, akkor a helyzet más – válaszolt nyugalommal Jázmin, közben gúnyos mosollyal felhúzta szemöldökét. Mindenki szeme kikerekedett ezek hallatán, akik figyelemmel kisérték a szócsatát. Éva elsápadt, majd felállt és megalázva ment a parkolóba. Senki sem követte őt. Iván csodálkozva nézett a lányra, de nem tudott szóhoz sem jutni.
- Nem táncolunk? – ajánlotta fel a lány a fiúnak.
- De. Mert ha tovább maradunk itt, akkor kitör a harmadik világháború.
- Hmm. Hát az ki fog törni nemsokára. De most legalább lenyugodtak, tudják, hogy nem érdemes velünk kikezdeni és persze tartani fognak tőled. Most azért ha körülnézel mindenki egy kicsit tisztel. Főleg most hogy látják, hogy azért táncolni is tudsz – nevetett Jázmin.
- Táncolni?! Tényleg, pedig két bal láb vagyok! Ez hogy lehet?
- Hát, ha táncolni szeretnél menni, akkor hívj fel, mert csak velem tudsz jól táncolni. – mosolygott huncutul a lány – Bár engem ez ki tud nagyon fárasztani. Sajnos már érzem, hogy fáradok.
- Akkor leülhetünk! – javasolta a fiú. Lassan megindultak a helyükhöz. Mindenki csodálkozva nézett rájuk, a gondolataik megváltoztak. Az asztalszomszédjaik haza mentek így Jázminék egyedül ültek.
- Megmagyaráznád nekem akkor a déjà vu-t!
- Igen, de akkor gyere, ülj mellém!
- Miért?
- Ne kérdezz! Csak ülj ide! – parancsolta gyengéden a lány. A fiú zavarban volt, de oda ült. Keze és lába remegett. Jázmin azonban nyugodt volt, gyengéden elmosolyodott, majd egy kicsit félrebillentve a fejét a fiú szemeibe nézett.
- Ahogy nálatok is mondtam nagyon sokszor rád kéne törni ennek az érzésnek. A temetőben, a barátnőim láttán, amikor láttad a nagy vörös farkast stb. És mivel így van az nagyon is jó. A tudósok nem tudják megmagyarázni a jelenséget, mert nem jó helyen kutakodnak. A déjà vu valós emlékek nyomai. Ez olyan mintha egy rajzlapra írnál valamit hegyes ceruzával, amit még jól oda is nyomsz, majd leradíroznád. Ezek után, ha rajzolsz arra a helyre, meglátszódik az, amit azelőtt írtál oda. A déjà vu az szintén egy megtörtént esemény nyoma az emlékeidben. Ezt az eseményt azonban ki lett törölve, így megvédve téged esetleg más valakit, vagy valakiket. Azonban nálam ilyesmi nem lehet, mivel nekem nem törölheti ki senki sem az emlékeimet.
- Micsoda! – kiáltott fel Iván, minden szem rájuk szegeződött. Amikor a fiú észrevette zavartan elmosolyodott, majd halkan folytatta. – Valaki kitörölte az emlékeimet? Kicsoda és miért tette? De ha nekem kitörölhetik, akkor neked miért nem?
- Nyugalom-nyugalom! – nyugtatta a fiút Jázmin s közelebb húzódott a fiúhoz. Mélyen belenézett a fiú szemébe. – Mindjárt megkapod a választ.

Iván szíve kalapálni kezdett. Minden vér a szívébe tódult, amikor a lány közelebb húzódott hozzá. Megbabonázva nézett bele a sötétbarna szemekbe, melyek hirtelen vörösre majd aranybarnára változtak. Jázmin elmosolyodott, majd hirtelen megcsókolta a fiút először a felső majd az alsó ajkakat csókolva. Iván ösztönösen kijjebb nyitotta a száját. Ekkor egy furcsa érzésre lett figyelmes. Mintha valami beleszállt volna, az agya elsötétült egy pillanatra, majd hirtelen máshol találta magát. Érezte ugyan még a lány ajakit, de jobban érezte a füllesztő nyári meleget, hallotta a zokogó hangokat, majd hirtelen látta hogy egy halottasházban van. Épp most lépett be, karján édesanyjával. A koporsót alig lehetett látni a koszorúktól és a virághalmoktól. Két lány állt némán a koporsó közelében. Ahogy Iván jobban megnézte, rájött, hogy azok Jázmin barátnői. Az ajtón nemsokára belépett Jázmin is. Más volt, mint amikor utoljára látta őt. Sokkal szebb lett, szinte tökéletes volt. A szertartás elkezdődött a lányok leültek az első sorba. Jázmin odament hozzájuk és megölelte őket. Pár perc múlva mind a hárman az egyik sarok felé néztek. Látszott rajtuk a feszültség. Jázmin felállt és kiment, elmellőzve Ivánt. A fiú nem tudta miért, de beszélni akart vele így követte. De ahogy kilépett nem látta sehol. Körbe nézett, majd végül megpillantotta, amint egy férfival beszél. Düh és idegesség volt hallható a hangjából. Minden zsigere Ivánnak azt súgta, hogy ne menjen oda, de valami belső erő húzta oda. Elbújt egy hatalmas fa mögé és onnan figyelte a beszélgetőket.

- Én csak téged akarlak! – mondta az idegen.
- Akarni mindent lehet, de nem biztos, hogy megkapod. Nem csatlakozom hozzád! – válaszolt a lány.
- Ó, és miért nem?
- Gyilkosokkal nem társulok!
- Muszáj volt, éhes voltam!
- Tudod, hogy van más út is!
- Fuuuujjjjjjj! Soha! Inkább akkor éhen halok!
- Sajnálom, ha így felelsz! Megkérlek, hogy menj el innen! Különben...
- Különben? – kérdezte gúnyosan a férfi, majd hirtelen beleszagolt a levegőbe, elmosolyodott és egy szempillantás alatt Ivánnál termett. A fiú meglepődött, főképp, amikor belenézett a vérvörös szemekbe. Szíve vadul kezdett verni, agya súgta, hogy fusson el, de nem tudott, mintha oda ragadtak volna a lábai. A férfi elmosolyodott, kivillantva hófehér fogait, de mielőtt bármi is történt volna Iván teljesen máshol találta magát. Hátát a kerítés nyomta, míg előtte Jázmin állt és harciasan a férfira nézett.
- Elég volt! Ha hozzáérsz egy ujjal is vagy bárkihez is a környéken, átharapom a torkod!
- Haha! – kacagott fel a férfi, majd támadó pozíciót vett fel és nekirugaszkodott. Ugrott is feléjük, de Jázmin sem volt rest, ő is elrugaszkodott. Hirtelen szétszakadó ruhák hangját hallotta. Egy pár foszlány a lány ruháiból felé is szállt. Ott ahol legutoljára volt egy hatalmas vörös farkas állt, ami olyan nagy volt, mint egy őz. Jó pár méterre a férfi állt támadóállásban. Majd miután meglátta a farkast, menekülőre vette, de az egyetlen szökkenéssel ott termett, elkapva a torkát, majd leharapva a férfi fejét. A még mindig mozgó testet a fák közé. Iván gyomra felfordult, főleg amikor meglátta a fejet és a nyitott szemeket, melyek felé néztek. Pár perc múlva megjelent Jázmin a férfi ruháiban. Egy kicsit nagyok voltak rá, de ennek ellenére ugyan olyan jól nézett ki bennük is.

- Ez mi volt? – kérdezte sápadtan Iván.
- Sajnálom, hogy tanúja voltál! A pasi vámpír volt, megölte Anna és Erika édesanyját. Ahogy feltámadt a szél a te illatodat is megérezte, és mivel emberi vérrel táplálkozik így a vadászösztön felébredt benne, még ha jó is volt lakva. Nem engedhettem, hogy a területemen emberekre vadásszanak a vámpírok, csak állatokra, így megöltem.
- Te? Hisz egy vörös farkas tépte le a fejét!
- Az én voltam, mert vérfarkas is vagyok. Kérlek, bocsáss meg, hogy láthattad!
- Is? Hogy-hogy is?
- Figyelj! Nem lényeges, hisz nem fogsz emlékezni semmire!
- Na ilyet nekem ne mondj! – csattant fel Iván, közben remegve húzódott el a lánytól. Jázmin óvatosan közelebb lépett, közben mélyen a fiú szemébe nézett, aki megbabonázódott. Szemei sötétbarnáról hirtelen vérvörösre, majd aranybarnára változtak. Majd közelebb lépett gyengéden megfogta a fiú karját és megcsókolta. Ahogy Iván kissé kinyitotta ajkait, érezte, hogy valami erőféle távozik belőle, majd el kezdett forogni vele a világ. Minden elsötétült. Aztán ahogy kinyitotta a szemét újból az étterem teraszán találta magát. Jázmin fogta a két kezét, nehogy leessen a székről így felhívva a figyelmet rájuk. Feje zúgott, a gondolatok és az emlékek kavarogtak.
- Ez mi volt? – kérdezte elcsukló hangon.
- Visszaadtam az emlékeidet, amit akkor elvettem.
- Tessék? Mikor? Hogy?
- Szerintem menjünk innen haza, mivel jobb ezt elmagyarázni olyan helyen ahol csak mi ketten vagyunk.

Iván felállt és a szüleihez ment hogy elbúcsúzzon. Jázmin követte, majd beültek az autóba. Most azonban Jázmin vezetett. Nem Ivánékhoz tartottak, hanem egyenesen ki hajtotottak a városból. Az útjuk a Szépasszonyvölgy felé vezetett. Az autó a borospincék között suhant el, majd lefordult egy mezei útra, amely oldalán szőlőgazdaságok voltak. Azonban ezek is eltűntek nemsokára és az út két oldalát fák övezték. Ez az út, melyen mentek nem éppen egy ilyen autóhoz volt tervezve, Jázmin kerülgette is a kátyúkat, Iván közben az újonnan visszakapott emlékeit rendezgette. Végül a földút simább, járhatóbbá vált a Passat számára, de a lány nem gyorsított. A fák között egy ház sziluettje tűnt fel. Nem volt nagy ház, inkább olyan, amit azért építettek, hogy a tulajdonosa elbújhasson a világ szemei elől. Megvolt már e ház kora, de az ügyes kezek lakható állapotba helyezték. A maga a ház egyszerű vonalaival nem volt hivalkodó, a homlokzatát két oszlop és a felettük elhelyezkedő timpanon alkotja. Hófehér színe szinte világít a fák között. Iván sosem gondolta volna, hogy van egy ház így eldugva a szőlőhegy mögött. Jázmin előre ment kitárva előtte az ajtót. A hal egyszerűen volt berendezve. Egy asztalka, egy ruhafogas, hatalmas tükör alkotta a berendezést. Jobbra volt a nappali, melynek berendezése sem volt hivalkodó. A bordó szín dominált itt. A másik oldalon a könyvtárszoba volt, két fotellal egy faragott dohányzóasztalkával, klasszicista stílusú íróasztallal és hozzá passzoló székkel. A könyvespolcok azonban kilógtak a sorból, hisz látszott rajtuk, hogy már a XXI. század művei. A nő leült az egyik fotelba, keresztbe rakva a lábát.
- Magyarázd meg az emlékeim elvevését!
- A visszakapott emlékeid alapján mit gondolsz rólam, mi vagyok?
- Vérfarkas! De azt hittem, hogy azok csak holdtöltekor változnak át.
- Igen az is vagyok. A holdtöltekor átváltozás majdnem igaz. A vérfarkasnak havonta egyszer muszáj átváltozni a vadászáshoz. Ha nem teszi, akkor teliholdkor átváltozik akár akarja akár nem, és akkor veszélyes szörnyeteggé válik, igazi farkasemberré, olyanná, amit a filmekben is mutogatnak. És utána olyan szörnyeteg is marad. Ezek a legveszélyesebbek, általában mi, a többiek megöljük őket, mert ránk is veszélyesek. Főleg azokra, akik soha nem vadásznak emberekre. De ahogy mondtam, vérfarkas is vagyok. Ezenkívül lélekfaló.

- Micsoda?
- Lélekfaló. Nem csodálkozom, hogy még sosem hallottál róla. Ez egy olyan lény, amiről az emberek nem is tudnak. Teljesen normális embernek tűnnek, egyetlen ismertetőjelük, hogy bár öregednek, ellentétben a vérfarkasokkal és a vámpírokkal, mindig fiatalosan néznek ki. Bár negyven éves korukig öregednek, utána ez megáll. Ezenkívül kimagaslóan intelligensek és okosak. Általában egyetemi professzorként, vagy kutatóként dolgoznak. Táplálékuk pedig az életerő. Sajnos ez fogyasztása is halállal jár, mármint az áldozat halálával. Ilyenkor általában kiszívják az életerővel együtt az áldozat tudását is. Nekik azonban nem kell havonta táplálkozniuk, negyedévente szükséges csak. Képesek alakváltoztatásra is, mindegyiküknek megvan a kedvenc állata, amivé változik. Ebben a formában hihetetlenül gyorsak. Te is láttál már engemet ilyen alakban. Képességeik közé tartozik az is, hogy látják az emberek érzéseit, gondolatait. Ha veszélyben vannak, főleg ha attól kell tartaniuk, hogy leleplezik őket, egyszerűen kitörlik a halandó emberek azon emlékét, mely veszélyeztetné őket.
- Hogy?
- Egyszerűen. Megcsókolják áldozatukat, és közben megkeresik az emléket majd „kiszívják” onnan. Vissza is lehet adni aztán ezen emlékeket, úgy ahogy én is visszaadtam neked azokat. Egymás emlékeit azonban nem tudják elvenni. Miután elvették valakinek az emlékeit olyan helyzetek, melyek azokban az emlékekben jelen voltak déjà vu-ként hatnak az áldozatra. Ezért furcsa volt számomra, hogy én is éreztem ezen érzést. Még elfelejtettem mondani, hogy vámpírok és vérfarkasok életerejét is szívesen fogyasztják, de csak ritkán.
- Értem! Huh! Akkor vérfarkas és lélekfaló vagy egy személyben.
- Hmm hát még nem teljes a lista!
- Tessék?
- Ezenkívül ugyanolyan ember vagyok, mint te, vagyis ver a szívem, van vérkeringésem stb. De vámpír is vagyok. Egy kicsit bizarr tudom, mert egyedüli lény vagyok az egész világon, aki négy különböző teremtményből áll. Mivel mind a négy egymás ellenségei. Az egyik mérge megöli a másikat. A legkiszolgáltatottabb lény pedig maga az ember.
- Huh! Hát nem tudom, mit mondjak! Miért?
- Mit miért?

- Miért mondtad ezt el?
- Tudni akartad az igazságot nagybátyád halálával kapcsolatban nem? De nem csaphatok bele a közepébe. A másik dolog pedig az, hogy van egy pár különleges adottságom. Például olyan, hogy megálmodhatom a jövőt. És láttam, hogy mivel nem adtam választ a kérdéseidre egy hatalmas, őrjöngő démont szabadítottam a városra és a környékre. De mivel a jövőt meg lehet változtatni döntéseinkkel, így sok – sok életet menthetek meg azzal, ha elmondom az igazat.
- Akkor azt is elárulod, hogy mi történt az erdőben?
- Persze, rossz helyen voltatok rossz időben. A férfi, aki téged megtámadott vámpír volt a jó fajtából, mivel csak állatok vérével táplálkozik. Épp a kiszemelt áldozatát lőttétek le, és sajnos egy kiéhezett fiatal vámpírnak néha nehéz uralkodni az ösztönein. De igaz, hogy semelyik vámpírt vagy vérfarkast nem ajánlatos megzavarni a vadászat vagy táplálkozás közben. Sajnos ő fiatal volt még és ezért támadt meg, persze sikerült téged megvédeni, de a nagybátyád keresni kezdett és ő is rábukkant. Sajnos akkor nem volt senki a közelben. Így meghalt.
- Remélem, megölted!
- Nem.
- Miért nem?! – csattant ki a fiú. Dühösen ugrott neki a lánynak elfelejtkezve arról, hogy ellenfele nem ember.
- Az igaz, hogy az én körzetemben vagy területemen nem vadászhatnak emberre, és aki ezt megszegi, az halállal lakol. De csak azok, akik szándékosan szegik meg e törvényt. Akik véletlenül, azoknak csak el kell menniük arról a helyről egy másikra. De ha az eset többször megismétlődik, akkor persze halál a büntetése. – válaszolt amaz nyugodtan s közben erősen fogta a fiú karját, akin most tört ki rajta az elnyomott düh, és a félelem. Rájött, hogy az igazság nem volt semmire sem jó. Jázmin erős szorítása lassan kezdte észhez téríteni.
- Kérlek, bocsáss meg, hogy egy kicsit erősebben tartottalak. Csak vissza kellett tartani téged, hogy lenyugodj.
- Semmi baj. Mesélnél még nekem a vámpírokról és a többiekről? – kérdte Iván.
- Nem tudom, fáradtnak érzem magam. És ez nem jó jel.
- Miért?
- Azért mert akkor azt jelenti, hogy álmodni fogok – magyarázta a lány. Ekkor felfigyelt. Hallotta, ahogy Anna és Erika közeledik. Néhány másodperc múlva már be is rontottak az ajtón.
- Jázmin! Baj van! – kiáltotta Erika, mivel nem tudta hol tartózkodik a barátnője. A lány abban a minutumban a halban termett, és idegesen nézett a lányokra.

- Mi a baj?
- Újból lecsapott. Most a levegő jegyű áldozata lehetett, mivel miután kitépte a szívét, felakasztotta. De ez lenne még a kisebbik gond. 10 összeaszott tetemet találtunk, mind vámpírok művei – hadarta Anna.
- Hol? Hol jártatok ti? És én meg miért nem álmodtam meg mindezt előre?! – jajdult fel Jázmin. Iván kinézett a nagy zsivajra. Mind a három nő felé pillantott majd ideges pillantást vettek.
- Mással voltál elfoglalva, szerintem azért – morfondírozott barátnője kiakadásán Erika.
„Szerintem az lenne a legjobb ötlet, ha Iván hazamenne. Nem hiszem, hogy tetszeni fog neki az, amit elmesélünk.”
Jázmin bólintott, majd a kocsi kulcsokért nyúlt és odaadta a fiúnak.
- Iván szerintem jól tennéd, ha most hazamennél. Itt a kulcs a Passattól, vidd el nyugodtan, majd elhozzunk valamikor.
- Miért küldesz el? – ellenkezett amaz
- Szerintem sok lenne ez neked. Meg kell még emésztened a dolgokat. Aludj rá egyet. Meg most épp dolgom akadt, nem tudok veled foglalkozni.
A fiúnak ez nem tetszett, ezért dühösen vette el a kocsi kulcsokat, majd elviharzott.
- Remélem, épségben visszakapom! – sóhajtott Jázmin. – Most pedig hölgyeim legyenek szívesek elmagyarázni a dolgokat! Hol csavarogtatok már megint! Esküszöm rosszabbak vagytok, mint egy lázadó tini!
- Anyuci, ne tessék haragudni! Nem csavarogtunk mi el, csak suliból indultunk haza, de nagy kedvünk volt csak úgy szaladgálni egy kicsit. Hát egy tisztáson láttuk meg a tetemeket. A következő furcsa áldozatunkra pedig akkor találtunk, amikor indultunk haza, hogy elmondjuk neked, meg megkérdezzük, mit tegyünk a tetemekkel, mert elég feltűnő lesz 10 kiaszott tettem furcsa sebbel a nyakon. Az áldozat egy roncstelepen volt felakasztva. És minden úgy, ahogy a másik esetnél. A levegő jele, meg az áldozat csillagképe.
- Ilyen nincs! Ez nem lehet igaz! Mire jó ez? – robbant ki Jázmin. – Miért gyilkol a mi vámpírunk? Miért kell kitépni az áldozat szívét, és miért lengi körül misztikum?! Én meg miért nem vagyok halandó ember?!