Egy új korszak kezdete

14. fejezet: Egy új korszak kezdete


Hosszú ideig csak csodálták a hihetetlen látványt, nem tudtak betelni vele. Már olyan közel van a Grál, de mégis oly távol. Hiába látszott közelinek a cél, mindannyian nagyon jól tudták: ezernyi veszélyen kell átverekedniük magukat, hogy eljussanak az áhított kincshez. De mindent meg fognak tenni.
- Nos, uraim, készüljünk fel életünk legfontosabb csatájára, melyben nagyon ajánlatos lesz győzni – szólalt meg Tamika, hogy mindenki hallja szavát. A többiek komoly arccal bólintottak a királynő szavaira. Mindenki elmormolt magában egy imát, hogy élve kijusson a rengetegből és el tudják hozni a Grált.
- Innen gyalog kell tovább mennünk. A lovak csak akadályoznának – jelentette ki Rion. Mikor Tamikával megfejtették az írást, abban egyeztek meg, hogy jobb minél kevesebb mindent vinni. Azokra már bizonyosan nem tudnának odafigyelni.
- Rendben. Ki marad itt a lovakkal? – kérdezte meg a társaságot a lány.
Mindenki a másikra tekintett. Senki sem akart lovakat őrizni.
- Javasolhatom, hogy hagyjuk itt a csontvázakat? – szólalt meg félénken Xsi.
Tamika ezen kissé elgondolkodott, de végül beleegyezett. Ha kell, megidéz pár csontvázat. És alig hanem szükség is lesz rá.
- Jól van, legyen úgy. Induljunk! – parancsolta a királynő és Rionnal elindultak az erdő felé. A többiek követték a két uralkodót.

A rengetegből ezernyi furcsa zaj hallatszott és sok furcsa lény szaladt el mellettük. Ezen lények száma egyre szaporodott, míg végül egy egész csoportot alkotva elzárták a keresők elől a továbbhaladás útját.
- Ezek a szörnyek pont úgy néznek ki, mint a lizardmenek. De mégis, sokkal nagyobbak és félelmetesebbek – suttogta Tamika, érdeklődve figyelve az egészen nagyra nőtt lizardokat. Azok, éles fogsorukkal vérszomjasan vicsorogtak a betolakodókra és ebben a pillanatban rájuk vetették magukat. Mint kiderült már mögöttük is voltak, így váratlanul érte őket a támadás.
- Íjászok, fel a fára és lőjetek! – ordította el magát Rion, majd előhúzta kardját. A fegyvert átjárta a fehér füst, mely csak felerősítette azt. A férfi csak úgy kaszabolta le a megtermett gyíkokat. A kék lizardokból szintén kék színű vér fröcskölte össze a keresőket. Tamikának eszébe jutott, hogy egy lizard vére mennyire értékes, de most nem állhatott meg begyűjteni pár üvegcsével. Még ő is karddal harcolt. Volt egy olyan sejtése, hogy varázslattal ráér később hadakozni.
A sűrű erdő csak megnehezítette a küzdők teljesítményét. A kardok minduntalan beleakadtak egy indába vagy a gyíkok helyett egy fatörzset találtak el, ahonnan igen nehéz volt visszaszerezni azt. Az íjászok nagyon jól végezték a dolgukat, de Rion leállította őket, mivel ellenfeleiknek meg sem kottyantak a nyilak. Az egyik fenevad kitépte a férfi kezéből fegyverét és nekitaszította egy fának. Már éppen harapni készült, amikor Tamika, egy határozott mozdulattal megfogta és nekihajította az egyik fának. A gyík egy nyekkenéssel a földre csúszott és nem mozdult többet.
- Kösz – hálálkodott neki Rion.
- Szükségem van rád – mondta neki Tamika, majd visszafordult harcolni.

Egy jó óra múlva sikerült az otromba állatokat ártalmatlanítaniuk. Pihenniük kellett volna, de Rion úgy gondolta, egy néptelenebb helyen tegyék azt meg.
Kis idő múlva meg is érkeztek egy tisztásra. Xsi, az elővigyázatosság kedvéért egy varázskört rajzolt köréjük, ami jelzi a veszélyt és egy bizonyos fokig meg is védi őket. Úgy döntöttek, egy ideig megpihennek itt. Az előbbi csetepaté után kell a feltöltődés.
- Éjszaka jól elleszünk itt. A katonáknak pihenniük kell. Majd holnap tovább megyünk – mondta el véleményét Rion.
- Ahogy jónak látod – bólogatott Tamika. A kis küzdelem óta nagyon hallgatag volt. Maga sem tudta, miért.
- Valami baj van? – fordította a király maga felé a lányt.
- Semmi. Nem tudom. Most egy kicsit fáradt vagyok.
- Nem akarsz enni?
- Itt nem találunk olyan élőlényt, amiből ehetnék. Legalábbis kétlem. Rajtatok kívül persze – mosolyodott el a királynő.
Erre Rion inkább nem szólt semmit, folytatta az evést. Ma pihennek egy jót, aztán holnap újra felkerekednek és megszerzik a Grált. Bárcsak ilyen simán menne.


Másnap mindenki kipihenten és éhesen ébredt. Egy kis reggeli után lebontották a varázskört és újból nekivágtak a merész utazásnak. Egy ideig minden csendes volt, de aztán váratlan dolog történt: meteorzápor kezdett hullani az égből, amely néhányukat el is találta. A három varázsló, Tamika, Rion és Xsi tűzburkot húztak a csapat felé, hogy kivédjék a támadást. Ám minden egyes becsapódás után nehezebb volt fenntartani a pajzsot.
Tamika kivonta magát és jégfelhőt varázsolt a tüzes ellenség megfékezésére. Ez látszólag bevált, mielőtt a meteorok földet értek volna, porrá lettek. Egy idő után abba is maradt az eső. Kicsit fellélegezhettek. Csendben haladtak tovább az egyre meredekebb úton. A katonák sokszor elvesztették egyensúlyukat, végül Tamika úgy gondolta, nem árt nekik egy kis kibiztosítás, így kicsit stabilabbá tette őket. Ezután zökkenőmentesen haladtak. De nem sokáig örülhettek. Már a barlang bejáratánál voltak, amikor szárnyas bestiák támadtak rájuk. A varázslatnak köszönhetően nem estek le, de nehezen lehetett lerázni ezeket a szörnyeket. Tamikára több is rárepült, mire a lány sikítva rakta kezeit arca elé. Több helyen is megharapták, megkarmolták. Nagyon vadak voltak, a lány kínjában az elporlasztó varázslathoz folyamodott. Igaz, nagyon kimerítette erőtartalékait, de nem a cél előtt akar meghalni, ilyen retkes repülő mutánsoktól. A többiekről úgy szedte le az ellenséget, hogy földöntúli sikolyt hallatott, amitől a szörnyek elmenekültek. De sajnos Rion katonáinak is megártott. A támadásban néhányan meg is haltak.
- Te jól vagy? – kérdezte Rion, miközben a lány sebeit nézegette.
- Igen. Elméletileg mindjárt begyógyul. – nyugtatta meg a férfit. Ha meg nem, akkor sincs nagy vész. Végül is már nem nagyon halhat meg.
- Most mi legyen királynőm? – érdeklődött Xsi.
A lány gondolkodott egy ideig, majd megszületett döntése:
- Ti maradjatok itt. Lesznek újabb támadások és kell egy varázsló, hogy megvédje a többieket. Mi Rionnal bemegyünk. Kérem a Tiltott Könyvet – mondta Tamika és elvette a tanácsostól a könyvet.

A többieket maguk mögött hagyva, elindultak a barlangba. A sárga fény egyre csak erősödött, ahogy hatoltak beljebb és beljebb. Tamika átadta Rionnak a könyvet, hogy ő kutathasson mágikus akadályok után. Ilyet nem talált, viszont a női megérzése az egyik kanyarnál rosszat sejtett. Intett Rionnak, hogy hasaljon le. Ő is lehajolt és egy vízgömböt hajított a jobbra vezető út felé. Onnan nyilak százai süvítettek el, szétrombolva a szemközti falat. Miután a nyílzápor véget ért, az utat eltorlaszolták a kövek. Ezeket Rion könnyedén elporlasztotta, így folytathatták útjukat a Grál felé.
- A könyv egy része hazudik. Félre akarták vezetni a keresőket, hogy varázscsapdákat keressenek, pedig egyáltalán nem azok vannak. – suttogta Tamika. Nem tudta, miért beszél ilyen halkan, hiszen rajtuk kívül nem igazán van senki a barlangban.
Ahogy ráfordultak az útra, megpillantották a Grált. Az ott csillogott egy mély szakadék fölött. Sárga fénye mindent elárasztott. A férfi már épp haladt volna előre, de Tamika megállította. Erősen kétségbe vonta, hogy ilyen egyszerű lenne odasétálni a kincshez. Igaza is lett. Most kivételesen egy varázs akadállyal kerültek szembe. Kék füst kezdett áradni a padlóból, egyenesen feléjük. A lány felismerte, hogy mi ez, ő is használta már. Egy nagyon erős altató, bénító bájital gőze. Gyanította, hogyha elaludnának, mást is csinálnának velük.
Rion szélvihart akart megidézni, a királynőnek szerencsére sikerült megállítania. A férfi értetlenül nézett rá.
- Ha felkavarod, csak hamarabb fogunk megbénulni. – adta meg a magyarázatot, közben megpróbálta felidézni, hogyan is kell cselekedni, amikor ilyen gőzzel áll szemben. Végül arra jutott, hogy egy élénkítő főzetet ereszt szét. Gyorsan előkotort egy piros folyadékos fiolát és a közeledő gőzbe dobta. Úgy tűnt, sikerül a visszaszorítás, ezért újabb üvegcséket dobott le, amik semlegesítették a bénító főzetet.
- Remek. Most akkor gyerünk a varázsigét és vigyük a Grált! – sürgette társát Rion. Ő is tartott tőle, hogy nem ez lenne az utolsó meglepetés, amelyet a hely tartogat számukra. Minél kevesebb ideig maradnak itt, annál kevesebb az esélye, hogy itt pusztuljanak meg. Mind a ketten ki voltak fáradva, nem akarták feleslegesen használni maradék erejüket.
- Ne sürgess! – pisszegte le Tamika, de rögtön keresni kezdte az igét a könyvben. Miután meg találta elkezdte kántálni az ősi nyelven írt strófákat. Egy ideig nem történt semmi, de aztán egy fátyolszerű anyag bomlani kezdett a Grál körül. Ám ez az anyag elkezdett feléjük kúszni. A lány nem hagyta abba a mondókát, Rionra bízta magát.

A férfi nem is tétlenkedett, semlegesítő főzettel bombázta a masszát, ami már határozottan feléjük folyt. De az anyag nem használt, végül Tamikát kötélként körülfonták. A lány próbált kiszabadulni a szorításból, de ezzel csak azt érte el, hogy az a valami még jobban rátekeredett és elkezdte szívni a varázs- és az életerejét. Egyre gyengébbnek érezte magát.
Rion kétségbeesetten kutatott a fejében valami megoldás után. Nehogy a végcél előtt vesszen oda valamelyikük. Őfelé is közelítettek, de a fal miatt már nem tudott hátrálni.
- Tamika! Változz vámpírrá! Teljsen! – ordította a lánynak. Jobb nem jutott eszébe.
A királynő megfogadta a tanácsot, átadta magát vámpíri mivoltának. Ez úgy tűnt segít, mert lazulni kezdett a szorítás. Az átváltozás végére teljesen letekeredett róla a hurok, így fellélegezhetett. Mivel most egy hulla volt, az életerejét nem igen szívhatták. Viszont Rionra teljesen rászálltak. Gyorsan odapattant és szétkarmolta az alattomos trutyit, hogy a férfi ki tudjon szabadulni. Azok végre eltakarodtak.
- Kösz. Gyorsan, fejezd be a kántálást és vigyük a Grált. – nyögte ki Rion.
Tamikának ezután már siketült befejeznie a műveletet, így a Grál felé kezdett repülni. Mind a ketten odaálltak és egyszerre érintették meg a kincset, mire az felvillant. A következő pillanatban a Nekropolisz tróntermében álltak, üres kézzel.
- Most mi van? – hökkent meg Rion.
- Gyere, nézzünk ki az ablakon – indítványozta Tamika.
Sejtése beigazolódott, a Lélek Börtöne ott állt az udvaron, teljes valójában. Egy fekete, több méter magas obeliszk, tetején egy fejre állított piramissal. A Grál Tamika birodalmát választotta helyéül.
- Ez meseszép – szólt ámulattal a férfi. Tényleg csodálatosnak találta az építményt.
- Az. Hát akkor ennyi volt a harc. Győztünk. – mosolyodott el a lány, majd magához húzta Riont és hosszan megcsókolta. A király kicsit meglepődött, de nem ellenkezett. Aztán hirtelen ellökte magát Tamikától.
- Xsiék még mindig ott vannak – tájékoztatta a királynőt. Mindketten nagy szemekkel néztek egymásra. Róluk meg is feletkeztek.
- Itt vagyunk mi is – lépett be az ajtón a tanácsos, mögötte pedig a katonák.
- Már azt hittük, ott maradtok – nevetett fel a két uralkodó. Xsi nem tartotta ennyire viccesnek a dolgot.
- Otthagytatok volna minket? Mellesleg varázsló vagyok, nem jelent számomra gondot egy dimenzió kapu – mondta gúnyosan és jól kihúzta magát.
Erre mindenki elnevette magát, percekig csak röhögtek.
- Én akkor megyek haza – szólalt meg a beállt csendben Rion és intett a katonáinak, hogy hamarosan indulnak.
- Azért még visszajössz? – kérdezte tőle Tamika komolyan.
A férfi megfogta a kezét, majd érzékien megcsókolta.
- Miért ne jönnék vissza? Ha másért nem, érted biztosan. – mosolygott a férfi. Aztán elengedte a lány kezét és a katonákkal együtt egy dimenzió kapun keresztül távozott.


Így vált a Nekropolisz és a Castle Erathia két uralkodó birodalmává. Rion és Tamika uralma alatt nagy fejlődésen ment át a világ és gyermekeik folytatták építő munkájukat.
Azonban minden jónak vége szakad egyszer és az egyik elnyomott birodalom fellázad, ami sok bosszúságot okoz a birodalmaknak. De ez már egy másik történet…


Itt a vége, fuss el véle. Remélem azért valakinek tetszett. :)