Déja Vu

...miközben a cipőjét rúgta le az előszobában, azon járt az esze, vajon hová is tehette a jogosítványát. Ideges volt, átkozta a balszerencsét, hogy pont ma kellett belebotlania a zsarukba. - Bezzeg, amikor 10 házat törtek fel az utcánkban, sehol sem voltak - dohogott magában. Közben beugrott az agyába, hogy tegnap a fekete öltönyében volt Manson-ék buliján. - Nyilván abban hagytam a jogsimat - gondolta. Emlékezett, az öltönyt az emeleti háló egyik székének karfájára rakta. Mikor megindult felfelé a lépcsőn, felesége hangját hallotta, aki aznap szabadnapos volt. Néha irigyelte neje munkabeosztását, irigyelte a viszonylag sok szabadideje miatt.

Az asszony hangjába furcsa idegen hangok vegyültek. Férfihangok voltak. - Ki a fene lehet? Remélem, nem megint a sógorom, George - morogta magában. Nem szívlelte felesége bátyját, korrupt pénzembernek tartotta. Utálta, de tudta, az érzés kölcsönös. Megtűrte, feleségére való tekintettel, most azonban végképp nem óhajtott jópofizni vele. Felfelé lépkedett a hosszú lépcsőn. - Liftet kéne szereltetnem ebbe a kéglibe - gondolta. A hangok egyre erősebbek lettek, ahogyan haladt felfelé. - Ez nem George - ismerte fel. A férfihang idegen volt, felkeltette benne a gyanakvást. Meggyorsította lépteit, és ösztönszerűen HALKABBAN lépkedett. Az emeleti háló ajtaja résnyire nyitva maradt. Belesett, a látványtól kővé dermedt. Felesége pompás popsiját látta maga előtt, amint lassan lovagol egy idegen pasason. Döbbent tekintettel bámulta, ahogyan az idegen férfi hímvesszője ki-be jár a nedvtől csillogó punciban. A látvány letaglózta, ösztönszerűen hátrálni kezdett. Agya lebénult, szinte megszűnt gondolkodni, tolatott hátrafelé a folyosón. Behátrált a szemközti ajtón, átesett a küszöbön, nekizuhant dolgozószobája íróasztalának. Beverte a fejét, a fájdalom felrázta bénultságából, vak düh öntötte el.

Feltápászkodott, tekintete az íróasztal fiókjára esett, amely az előző eséstől résnyire kinyílt. A fiókban feketén csillogott a Walther markolata. Már nem gondolkodott, kikapta a fiókból a fegyvert, szinte tébolyult tekintettel berontott a hálóba. - Rohadt, szemét ribanc!! - üvöltötte. Felesége rémülettől tágra nyílt szemét látta maga előtt. Remegő kézzel meghúzta a ravaszt. A golyók az asszony, és az idegen testébe csapódtak. Újra és újra lőtt. Amikor a lövések hangja eloszlott, már mindketten halottak voltak. A jogsijára várakozó zsaruk nyilván meghallották a lövéseket. Csak most villant az eszébe, mit is tett. Haragja elpárolgott, helyét átvette a fájdalom, a szégyen, és a bűntudat. Tudta, ezért a kettős gyilkosságért életfogytiglan vár rá. A Tornelli-féle ügy kapcsán volt már börtönben, érezte, hogy képtelen lenne kibírni, ha visszakerülne a rács mögé. A fegyvert a homlokához emelte, és meghúzta a ravaszt, remélve, hogy maradt még lőszer a tárban. Élete utolsó másodpercében megtudta, hogy igen...

Ryan fáradt mozdulattal tette le a tollat. - Azt hiszem, készen vagyok az új kisregényemmel - mondta magának. Elégedett volt. Lentről Barbara hangját hallotta. - Drágám, tudsz jönni, vacsorázni?? - Igen, egy perc, és ott vagyok - kiáltotta. A kéziratot magával vitte az étkezőbe.
- Barbara, készen vagyok. Azt hiszem, tökéletes lett a befejezés.
- Hiszen ez nagyszerű!! Elolvashatom, mielőtt a kiadóba viszed?
- Persze, hiszen tudod, hogy Te vagy az én legfőbb kritikusom - évődött az asszonnyal.
Másnap reggel Ryan korán ébredt, de már egyedül feküdt az ágyban. Barbara dudorászását hallotta a nyitott ajtón keresztül. Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött. Amikor az étkezőbe ért, megcsapta orrát a kávé illata. Hálás volt feleségének a figyelmességéért. Mikor letette a kávéscsészét, Barbara odalépett hozzá, forrón megcsókolta. - Sok sikert a művedhez! - súgta a fülébe. Átölelte az asszonyt, keze a fenekére csúszott. - Mmmm, mi lenne, ha kicsit később indulnék? - évődött. Neje kisiklott a karjaiból, de huncut mosollyal nézett rá: - felébredt benned a hím, Édesem?? - kérdezte. Utána lépett, újra a karjába kapta a nőt. - be vagyok indulva Rád, gyere! - El fogsz késni. - Barbara keze már a nadrágján vándorolt. Kikapcsolta az övet, kigombolta a nadrág gombját. Ryan a zipzár zizzenését hallotta, majd felesége meleg, simogató kezét érezte a hímvesszőjén. - Nocsak, nocsak, vajon ő mit szeretne?? - Barbara szemmel láthatóan elégedett volt a látvánnyal. - Tudod Te azt jól - nyögött fel, megérezve felesége ajkait a makkján. A nő lassan csúsztatta a merev hímtagot a szájába, körbenyalta, gyengéden szívni kezdte. Majd elkezdte ki-be csúsztatni a szájába, egyre gyorsabban és intenzívebben szopogatta. Ryan nem is bírta túl sokáig. Barbara megérezte, hogy férje el fog élvezni, szétkapta a köntösét. Mellei látványától Ryan élvezni kezdett, neje minden kézmozdulatára újabb és újabb spermafröccs lövellt ki...

Ryan az orgazmus után lenyugodva lelkiismeret-furdalást érzett, miközben ruháját igazgatta. - Miért nem akartad, hogy... - Barbara a szájára tette a mutatóujját. - Azt akartam, hogy így menj el, Édes. Most pedig indulj, máris késésben vagy - Barbara szinte kitolta a lakásból. Elégedett mosollyal ment a kocsijához, elindult a szerkesztőség felé. Még azon sem tudott igazán bosszankodni, hogy dugóba került, így jókora késéssel érkezett az kiadóhoz. Sullivan, a főszerkesztő türelmetlenül, de barátságosan várta: - na, hadd lássam, mit alkotott az én legkeresettebb íróm! - hívta be az irodájába. Ryan kinyitotta a táskáját, és döbbenten vette észre, hogy a kézirat nincs benne. Eszébe jutott, hogy előző este Barbara olvasgatta a hálószobában elalvás előtt. - Atyaisten, otthon felejtettem! Elaludtam reggel, rohannom kellett - mentegetőzött. Sullivan kissé gyanakodva nézett rá. - Akkor indulj érte haza gyorsan, szükségem van az anyagra. - szólt.

Ryan hatalmas tempóban autózott hazafelé. Az egyik kanyart kissé túlságosan is gyorsan vette be, a Ford megpördült, kis híján nekivágódott a szemből érkező rendőrautónak. Természetesen a zsaruk azonnal utána fordultak, Ryan jobbnak látta, ha megáll. A járőrautó leparkolt mögötte, a rendőrök mindkét oldalról körbevették autóját. A vezető oldal felőli egyenruhás megszólította: - uram, nem ismeri a sebességkorlátozást? - Ryan kissé dadogva mentegetőzött. - A forgalmi engedélyt, jogosítványt lesz szíves. - hallotta a rendőr szavait. A forgalmi a kocsiban volt, a jogsit viszont nem találta. - Fenébe! - suttogta maga elé. - Elnézést, Uraim, de a jogosítványom otthon felejtettem. - a két rendőr komor képpel bámulta egy ideig. Aztán az öregebb megszólalt: - akkor most szépen hazajön velünk. Ha a jogosítványa rendben lesz, 100 dollár bírságot fizet. - Száz dollár, egész olcsón megúszom, gondolta a férfi. Beült a két rendőr mellé, bemondta a lakcímet. A házhoz érve a zsaruk a kocsiban maradtak, ő pedig belépett az ajtón.

Miközben a cipőjét rúgta le az előszobában, azon járt az esze, vajon hová is tehette a jogosítványát. Ideges volt, átkozta a balszerencsét, hogy pont ma kellett belebotlania a zsarukba. - Bezzeg, amikor 10 házat törtek fel az utcánkban, sehol sem voltak - dohogott magában. Közben beugrott az agyába, hogy tegnap a fekete öltönyében volt Manson-ék buliján. - Nyilván abban hagytam a jogsimat - gondolta. Emlékezett, az öltönyt az emeleti háló egyik székének karfájára rakta. Mikor megindult felfelé a lépcsőn, felesége hangját hallotta, aki aznap szabadnapos volt. Néha irigyelte neje munkabeosztását, irigyelte a viszonylag sok szabadideje miatt. Az asszony hangjába furcsa idegen hangok vegyültek. Férfihangok voltak. - Ki a fene lehet? Remélem, nem megint a sógorom, George - morogta magában. Nem szívlelte felesége bátyját, korrupt pénzembernek tartotta. Utálta, de tudta, az érzés kölcsönös. Megtűrte, feleségére való tekintettel, most azonban végképp nem óhajtott jópofizni vele.

Felfelé lépkedett a hosszú lépcsőn. - Liftet kéne szereltetnem ebbe a kéglibe - gondolta. A hangok egyre erősebbek lettek, ahogyan haladt felfelé. - Ez nem George - ismerte fel. A férfihang idegen volt, felkeltette benne a gyanakvást. Meggyorsította lépteit, és ösztönszerűen HALKABBAN lépkedett. Az emeleti háló ajtaja résnyire nyitva maradt. Belesett, a látványtól kővé dermedt. Felesége pompás popsiját látta maga előtt, amint lassan lovagol egy idegen pasason. Döbbent tekintettel bámulta, ahogyan az idegen férfi hímvesszője ki-be jár a nedvtől csillogó punciban. A látvány letaglózta, ösztönszerűen hátrálni kezdett. Agya lebénult, szinte megszűnt gondolkodni, tolatott hátrafelé a folyosón. Behátrált a szemközti ajtón, átesett a küszöbön, nekizuhant dolgozószobája íróasztalának. Beverte a fejét, a fájdalom felrázta bénultságából, vak düh öntötte el. Feltápászkodott, tekintete az íróasztal fiókjára esett, amely az előző eséstől résnyire kinyílt. A fiókban feketén csillogott a Walther markolata. Már nem gondolkodott, kikapta a fiókból a fegyvert, szinte tébolyult tekintettel berontott a hálóba. - Rohadt, szemét ribanc!! - üvöltötte. Felesége rémülettől tágra nyílt szemét látta maga előtt. Remegő kézzel meghúzta a ravaszt. A golyók az asszony, és az idegen testébe csapódtak. Újra és újra lőtt.

Amikor a lövések hangja eloszlott, már mindketten halottak voltak. A jogsijára várakozó zsaruk nyilván meghallották a lövéseket. Csak most villant az eszébe, mit is tett. Haragja elpárolgott, helyét átvette a fájdalom, a szégyen, és a bűntudat. Tudta, ezért a kettős gyilkosságért életfogytiglan vár rá. A Tornelli-féle ügy kapcsán volt már börtönben, érezte, hogy képtelen lenne kibírni, ha visszakerülne a rács mögé. A fegyvert a homlokához emelte, és meghúzta a ravaszt, remélve, hogy maradt még lőszer a tárban. Élete utolsó másodpercében megtudta, hogy igen...